Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-03 / 79. szám

1967, április 3. 5 Hétfő CEL FELE „Többen felkerestek egyszer, közöttük Vizsnyiczay János bá­csi, aki maga is sokat járt a Bandika-fánál, és elmondták: va­lami emlékmű-félét szeretne a város ott emelni. Kimentünk a helyszínre, körülnéztem, és a tör­ténelem, a jelen közös ihletésé­ből nemsokára megszületett, for­mát öntött az elképzelés, ez a makett, mely az emlékoszlop ki­csinyített mása. Az alapzat, a víz­szintes elem a környezetbe illesz­kedést szolgálja, a háromszög­letű, karcsú obeliszk pedig az ember jobbra, nemesebbre törek­vését szimbolizálja. Az emlék­oszlop hat méternél is magasabb lesz.” A hírek szerint a Bandika-fa szomszédságában rövidesen meg­kezdik az emlékoszlop felépíté­sét, mely a régi harcok örök em­lékeztetője lesz. Az Alföld kincse A detektoros rádiótól a televízióig Az idősebb korosztály még jól emlékszik arra, hogy régebben a műszaki boltok kirakatában és polcain főként rádióalkatrészek, (kristályok, tekercsek kínáltatták magukat). Szinte egymást taní­tották az embereik a fülhallgatós, detektoros rádió készítésére. Ter­mészetesen nem akarunk olyan messzire visszanyúlni, csupán ér­zékeltetni kívánjuk, hogy meny­nyire is haladtunk. Az elmúlt években már a veze­tékes rádió is a keresetlen cik­kek sorába került csakúgy, mint a mosóteknő nagy része. Helyet cserélt a teknő a mosógéppel, a pince a hűtőszekrénnyel. Porsz; vó és centrifuga, rádió, televízió és gáztűzhely a napi cikk. Ez viszont a dolgozók kereseténeik lehetőségét, kulturáltságának ja­vulását is jelzi. Szemléltetőnek néhány számadattal érzékeltet­jük a legutóbbi négy év néhány sláger tartós fogyasztási cikk­nek rövid mérlegét. Cikk: mosógép hűtőszekrér rádió televízió gáztűzhely porszívó 1962 1966 4890 db 10143 db, 136 db 1979 db, 5493 db 9630 db, 3886 db 7258 db, 1555 db 6856 db, 1439 db 3234 db. A szénhidrogének kutatásával 1942-ben próbálkoztak először Békés megyében. Jóval később, 1957-ben sikerült az első műsza­kilag és a kutatás szempontjából eredményes feltárás. A geofizikai mérések azt mutatják, a Körös- vidék egyes területein jelentős szénhidrogénkészleteket, kiterjedt földgáz- és olaj mezőket rejt a föld méhe. A második ötéves terv során már számottevő mennyi­ségű, értékes fűtőanyagot termel­tek a pusztaföldvári kutak. A fel­tárások közelében, Kardoskúton korszerű feldolgozóüzem építése kezdődött. Elkészült a távvezeték, mely a dunaújvárosi telepekhez továbbítja az alföldi földgázt. Az idei év végéig csaknem 100 mil­liót ruháznak be a kardoskúti gázleválasztó- és finomítóüzem fejlesztésébe, melyet négy lép­csőben építenek fel. A zömében magyar berendezésekkel felsze­relt üzem első szakasza még ebben a hónapban elkészül, ezu­tán hozzálátnak a második lép­cső építéséhez. A gázleválasztó jelenlegi kapacitása napi egy­millió köbméter, ez az év végére legkétszereződik. ÖK VESZIK ÁT A VÁLTÓBOTOT Amerre járunk, szerte az or­szágban, megyénkben új házak, gyárak és sporttelepek, kis- és nagypályák sorakoznak. Minde­gyiken sportolnak és szinte va­lamennyi már szűknek bizonyul, annyian keresik a kikapcsolódást jelentő egészséges szórakozást, a testedzést, a versenyzést. Emlékoszlop a Bandika fánál Hogy mennyien? Megyénk csaknem 180 klubjá­nak 1100 szakosztályában 32 ezer tagot tartanak számon, a tömeg­sport-csoportok létszáma megha­ladja a 15 ezret. Békés megye lakóinak 15—16 százaléka spor­tol! Kevés a hely ahhoz, hogy el­soroljuk magyar bajnokaink, vá­logatott és I. osztályú sportolóink tizenihat NB I. és NB Il-es, ki­lenc NB Ill-as szakosztályunk, csapatunk sikerét. Számokat, eredményeket és me­gint csak számokat lehetne ' ta­núnak hozni, olyanokat, amelyek bizonyítják: a sportmozgalom so­ha nem látott tömegeket hódított meg. És, kik azok a többségek, aki­ket itt, a képen láthatunk, a békéscsabai X. számú általános iskola gyönyörű, új modern tor­natermében? Ök képviselik az út­törősportolók negyvennyolcezres megyei táborát, azokét, akik majd átveszik a váltóbotot a maiak­tól, akik majd újabb pólyákat, tornatermeket építenek és hirde­tik népünk testkultúráját. Mladonyiczky Béla szobrász- művész műtermében, a békéscsa­bai új gimnáziumban beszélge­tünk. Az asztalon egy karcsú obeliszk, felezőjén ötágú csillag, alatta emléktábla, a magasított alapzaton pedig homorú virág­tartó. A kis makett felemelő ér­zéseket sugall és gondolatokat ébreszt. Veteránok meséi elevenednek meg, igaz történetek idéződnek fel a múltról, amikor a mozgalom csabai harcosai a Körös-csatorna menti Bandika-fánál ünnepelték a május elsejéket, jöttek össze vidámsággal, jókedvvel fedett beszélgetésekre, találkozókra. A művész az előzményeket em­líti. üj olajvezetéket fektetnek le Pusztaföldvárott A 424-es gőzmozdony valamikor a vasút büsz­kesége volt. Gyorsvonattal négy óra alatt tette meg az utat Békéscsabától Budapestig. Ma már a dicsfénye egyre inkább elhomályosul. Helyét Die­sel-elektromos mozdony váltja fel, amelynek' a menetideje Budapestig 2 óra 54 perc. A tranzit- vonatokat Curticitól 5—6 óra alatt juttatta el Szo­big, a csehszlovák—magyar határállomásig, ami pedig 290 kilométer távolság. Az idén már a tola­tós tehervonatokat is Diesel-mozdonyok vontatják majd. Érdemes megemlíteni, hogy amíg régebben a vasúti pálya a fővonalon 80 kilométeres órán­kénti sebességet bírt el, ma a 140 kilométer sem okoz túlterhelésit. Közlekedésünk fejlődiése is lépést tart a köve­telményekkel, azzal a tempóval, amelyet az élet diktál. Ehhez a szemafor szabad utat jelez... Fotó: ESZTERGÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents