Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
KÖRÖSTÁJ _____________KULTURÁLIS MELLÉKLET_____________ E mlékezés N. K. Krnpszkajára Részlet P. Vasziljev festőművész memoárjából Amiről Lenin a börtönben és másutt, a szibériai Susenszkojeban, Európa sok-sok városában cs fal- vában — majd a Szmoinlj- ban — álmodott, már a történelem lapjaira került. Szibériai száműzetésébe Nagy ezsda Konsztantyinovna Krupszkaja is utána utazott, aki ettől kezdve Lenin élettársa, harcostársa, barátja és elvtársa volt. Iljicséknél mindig tökéletes egyetértés, harmónia uralkodott — emlékeznek vissza a kortársak. Krupszkaja ugyanazt akarta, amit a férje. Mellette állt, ugyanazért küzdött egy életen át. A Nagy Októberi Szocia- alista Forradalom 50. évfordulója alkalmából részleteket közlünk P. Vasziljev festőművésznek az OSZSZ- SZK érdemes művészének N. K. Krupszkájáról szóló emlékezéseiből. Emlékezetemében különös elevenséggel él utolsó, leghosszabb beszélgetésem N. K. Krupszkajával. Ez a találkozás 1939-ben történt Beszélgetésünk szinte észrevétlenül terelődött a V. I. Lenint ábrázoló művek kiállítására. Kibontottam a magammal hozott dossziét, és sorban megmutattam a Vörös Hadsereg Központi Házában kiállított rajzokról és festményekről készült fényképfelvételeket. — Ismerem ezeket a munkáit, — mondta N. K. Krupszkaja és az asztalhoz lépve, az egyik fiókból elővett néhány reprodukciót. Azután figyelmesen megnézte a magammal hozott rajzokat és az albumot. Néhány tucat rajzomból négyet válogattam ki és hoztam el számára. — A „Lenin útban Féter- vár félé” című kép nagyon hiteles, az én emlékezetemben is így éi — jegyezte meg Nagyezsda Konsztantyinovna. Tetszett neki „Lenin egy m-unkás lakásában”, „Lenin beszél” című olaj- festményeim és „Lenin 1918-ban” című portréim is, amelyet Napelbaum fényképfelvétele után festettem. — A vázlatok közül különösen sikerültnek tartom a „Lenin pihen”, a „Lenin halászokkal beszélget”, a „Négyszemközt Leninnel” és a „Lenin a parasztok között” című munkákat. — Ezek a rajzok nagy élethűséggel ábrázolják Vlagyimir Iljicset — állapította meg Nagyezsda Konsztantyinovna. Gondosan visszatette a lapokat a dossziéba, majd így folytatta: — Azt tanácsolom önnek, nézze meg a Leninről szóló filmet, amelyet a múzeumban őriznek, de vegye tekintetbe, hogy még ebben a filmben is vannak olyan momentumok, armkor Iljdcs nagyon nyugtalannak tűnik. Pedig ez nem volt jellemző rá. Vlagyimir Iljics soha nem kapkodott. Igaz, október napjaiban szinte nem is ismertem rá. De érthető, hiszen milyen sokáig várt ezekre a napokra... Azokban a nehéz, de mégis oly örömteli, eseménydús napokban érdekes módon rendkívül megváltozott. Arcáról csak úgy sugárzott az öröm, a lelkesedés. Naponta többször is felszólalt különböző gyűléseken. Ilyen volt Lenin októberben. De a képzőművészetből még hiányzik ez az Iljics... Kérdésemre, hogy melyik művészeti ágban találkozott Vlagyimir Iljics legélet- hűbb ábrázolásával, N. K. Krupszkaja így válaszolt: — Ügyszólván egyikben sem, kivéve Andrejev néhány munkáját, amelyekhez Iljics modellt ült. Főleg a vázlatok nagyon élethűek, a befejezett munkái már kevésbé sikerültek... Amikor Leninről szóló szobrokat vagy képeket mutatnak nekem — folytatta Nagyezsda Konsztantyinovna — gyakran fáj, hogy nem találom bennük az igazi Iljicset Krupszkaja elmondotta, hogy a művészek valamilyen okból kikerülik a történelmi igazságot — Nincs joguk ebhez — mondta szigorúan. — Október zivataros napjaiban például nagyon nehezek voltak a körülmények. A művészek mégis többnyire fényűző háttérrel ábrázolják Lenint és a forradalom többi vezetőit: csillárok, szőnyegek, festmények, tükrök, drága bútorok.« Nagyezsda Konsztantyinovna gondolataiba merült; nyilván az akkori időkre, az akkori viszonyokra emlékezett — Az igazságot kell ábrázolni — folytatta rövid hallgatás után. — Nemrégen szememre vetették, hogy házsártos vagyok, min| denben hibát találok. Meg- ígértem, hogy többé nem adok tanácsokat a művészeknek, s lám, most megszegem ígéretemet. De ha már erre a témára terelődött a szó, hát folytassuk. A Lenin-múzeumban láttam a „Lenin a vörösgárdisták között” című képet. Nem jut eszembe, ki festette. Nézze meg ezt a képet, már az érdekesség kedvéért is. Emlékeztem a kép alkotójára és megneveztem őt. — Azt hiszem, ez a művész még soha nem járt a Szmolnijban — folytatta N. K. Krupszkaja —, pedig a Szmolnij igazán nincs mesz- sze, hát felkereshetné. Ráadásul az akkori események sok közvetlen résztvevőjével is beszélgethetett volna, akik elláthatták volna útmutatásokkal. Javasolom magának is, hogy olvassa el Gorkij, Lunacsarszkij, Sze- masko, Klara Zetkin és más elvtársak emlékezéseit II- jicsről, ez közel hozza majd önhöz Lenin alakját, és hasznos lesz munkája számára. — Lenin élethű ábrázolásához még az is szükséges — mondotta kis szünet után —, hogy figyelmesen, elmélyülten tanulmányozzuk írásait, beszédeit. így könnyebben meg lehet érezni, milyen volt Iljics a valóságban. — Az utóbbi időben két film készült Leninről — jegyeztem meg. — Jól ábrázolják Iljicset? Nagy figyelemmel hallgattam Nagyezsda Konsztantyinovna megfontolt, okos szavait. Újra hangsúlyozta, mennyire nem tetszik neki, amikor Lenint idegesnek, kapkodónak ábrázolják. — Ügy látszik, ezeknél erősen érződött egy Iljicsről készült rövid dokumentum- film hatása — jegyezte meg N. K. Krupszkaja. — Pedig akkor a film technika még meglehetősen kezdetleges volt, és a film természet- ellenesen gyorsnak tüntette fel az emberi mozdulatokat. Nagyezsda Konsztantyinovna elismeréssel nyilatkozott Strauhról, a színészről, különösen hangjáról, intonációiról, amelyek néha rendkívül emlékeztették Krupszkaját Vlagyimir II- jlcs beszédmódjára. — Vitathatatlan, hogy ez a nagyszerű színészi teljesítmény szorgalmas, kitartó munka eredménye — állapította meg Nagyezsda Konsztantyinovna. — Bizonyára szeretne feleletet kapni mindazon kérdésekre, amelyek felvetődtek önben, de ez nem megy egyszerre. Még majd többször is beszélgetünk. Amikor elbúcsúztunk, Nagyezsda Konsztantyinovna így szólt: — Nagyon szerettem volna megnézni a kiállítását. Amint jobban érzem magam, feltétlenül el is megyek. Pár nap múlva, február 27-én, felhívtam telefonon N. K. Krupszkaja titkárságát, s akkor értesültem: Nagyezsda Konsztantyinovna kora reggel elhunyt. A fájdalom vasmarokkal szorította össze szívemet. Nagyon lesújtott, hogy ez a nagyszerű, csodálatos ember eltávozott az élők közül. Azóta is szem előtt tartom Nagyezsda Konsztantyinovna jótanácsait, és igyekszem követni azokat alkotó munkásságomban. Emílián Bukov: GYŐZELMES TAVASZ Forr a tavasz. Tüze lángjaitól csillog a szem s fut a bánat. Lélegzik a lomb. S nézd: vége sehol vize parttalan áradatának! ömlik a fény. A tetőkre zuhog s arcokra, fejekre aláfoly. Megrészegedik a szem s a torok forró bora jó zamatátóL Nyújtózik a kert, mint hosszú, nehéz, mély álom után aki ébred. Egy édeset ásít, úgy néz körűi és várja, nem ismerik-é meg? Fegyverben a kert! Rügy-ezrede nő, kész felsorakozva a harcra. S indul, hogy az élet és a jövő teli bimbóit kifakassza. Duzzad a nedvtől a csöpp rügy! A lomb...! Nézd, mennyi, de mennyi virág van... Győz a tavasz, győz. Ünnepe zsong s szétárad a nap sugarában. Fordította: Szegzardy—Csengery József EMÍLIÁN BUKOV, moldavai költő, 1909-ben született. Első Jelentősebb műve a harmincas évek elején jelenik meg. Miután Besszarábia újra egyesül a Moldavai Szovjet Szocialista Köztársasággal, Emílián Bukov munkássága is új virágzásnak indult. Bukov tevékeny részt vesz hazája közéletében, nemcsak mint költő, hanem mint államférfi is: a Moldavai SZSZK Minisztertanácsának helyettes elnöke. A X, Alföldi Tárlat anyagából Sülé István Csendelet Vihar Béla: Köszöntés egy gyümölcsfához Lombhajad koszorúját a szerelem sugártejével öntözi aranykorsójából a hold. A fuvallatban megremegsz, miként a zászlók selymes fodra. Így állsz egy esti kert közepén tétován, vágyakozóan, karcsú gyümölcsfa, elvarázsolt, néma királylcány. Látom, most lassan kitárod köntösöd, amelyet az alkonyat suhanó orsója szőtt árnyakból, csendből, majd bimbód kék tüzét, e halvány gyertyalángot magasba emeled, s jellel válaszolnak reá az égi körben virrasztó örök csillagok.
