Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-16 / 89. szám
6 Vasárnap r *96T. április 16. Történetírásunk és az üzemtörténet Történész-vándorgyűlés Salgótarfánban A NEMZETI TÖRTÉNELMÜNKBŐL nemrég megjelent nagy összefoglalások után úgy látszik, ismét a részfeladatok megoldásának ideje következik. Nemrég ugyanez a fórum a várostörténeti kutatásokat emelte országos problémává, s teremtett számára felső irányító szervet. Most a néhány nappal ezelőtt lezajlott vándorgyűlés az üzemtörténeti kutatások legfontosabb problémáinak tisztázását és a további munka szervezettebbé és rendszeresebbé tételét szolgálta. A probléma nemzetközi összefüggései Kabos Ernőnek az 1966. évi prágai nemzetközi üzemtörténeti konferenciáról szóló beszámolójából, valamint néhány hozzászólásból rajzolódtak ki. Ezek szerint az üzemtörténeti kutatás alig tekint vissza 30—40 évnél nagyobb múltra. A legjelentősebb eredményeket a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban érték eL Míg azonban a Szovjetunióban megjelent munkák zömét nem történészek (üzemi vezetők, technikai szakemberek, veteránok) írták, és az üzemtörténet az ő gyakorlatukban lényegében egyenlő a munkásosztály és a munkásmozgalom történetével, addig az Egyesült Államokban a történész-szakemberek keze alól értékes gazdaságtörténeti munkák kerülnek ki, de ezekből a szociológiai szempont, a munkás- osztállyal való foglalkozás teljesen hiányzik. A szocialista országok közül az NDK, Lengyelország, s főleg Csehszlovákia dicsekedhet jelentős eredményekkel, ami nem utolsósorban a kutatás intézményes és szervezett irányításával magyarázható. NÁLUNK TULAJDONKÉPPEN csak a felszabadulás után indult meg az üzemtörténeti kutatás, s azóta is alig két tucatnyi érdemleges feldolgozás jelent meg. (Rúzsás Lajos, az Országos Levéltár munkaközösségének munkái, s messze kiemelkedik Hanák Péter—Hanák Katalin: A Magyar Pamutipar története című műve.) Az üzemtörténet kutatásának problémáival foglalkozó fő referátumot Hanák Péter tartotta. Marx meghatározásából indult ki, mely szerint az üzem egyszerre termelési és szociológiai egység, s mivel fejlődését a műszaki-kémiai, a közgazdasági valamint a szociológiai tényezők bonyolult láncolata és egymásba fonó'dása határozza meg, történetének megírásához is csak olyan kutató vagy munkaközösség foghat; aki vagy amely ismeri az említett területek legfontosabb problémáit A rendszerező, a részek arányát meghatározó szerep természetesen mindenkor a történészé A KOMPLEX FELDOLGOZÁS IGÉNYE természetesen már korábban is felmerült A legtöbb könyvben azonban a .technika- történeti, munkásmozgalmi stb. fejezeteknek szinte semmi közük egymáshoz, holott az üzem életének különböző komponensei állandóan hatnak és visszahatnak egymásra. Az üzemnek az iparág egészéhez, valamint az adott területi vagy települési egységhez való viszonyát a legtöbb munka szintén nem vizsgálja, pedig epéikül elképzelhetetlen a közvetlen gazdasági és tudatformáló haszonnal járó, az üzemi fejlődés törvényeinek és további lehetőségeinek megmutatását feladatul tűző üzemtörténet megírása. Megyénk jellegéből és történeti sajátosságaiból adódik, hogy az üzemtörténeti kutatás — ha néhány textil-, építőanyag- és élelmiszeripari üzem történetének megírása sok problémára választ adó, elengedhetetlen kötelességnek látszik is — valószínűleg sohasem válik a helytörténetírás fő problémájává. A tanácskozás megállapításai azonban — bár konkrétan az ipari, üzemékre vonatkoztak — bizonyos fokig általánosíthatók minden termelési-szociológiai egységre, s így a feudális, kapitalista illetve szocialista mezőgazdasági nagyüzemekre is. Ezek külön önálló komplex vizsgálata ugyanis — mint azt az üzemtörténeti kutatás eddigi eredményei bizonyítják — olyan összefüggéseket hozhat felszínre, melyek az egyéb helytörténeti „műfajoknál” (egy falu története, egy korszak vagy egy — különböző szempontok szerint meghatározott — problémakör vizsgálata) elsikkad. AZ ELKÖVETKEZENDŐ ÉVFORDULÓK által helytörténészeinkre rótt megoldandó feladatok mellett lehetőséget kellene teremteni néhány reprezentatív nagyüzem történetének feldolgozására is, hisz a feladatokkal és igényekkel csak így tarthatunk lépést V. I. Meghosszabbítják Békéscsabán a X. Alföldi Tárlatot Nagy az érdeklődés Békéscsabán a X. Alföldi Képzőművészeti Tárlat iránt Mintegy háromezerre tehető azoknak a fiataloknak és felnőtteknek a száma, akik a tárlat megnyitása óta megfordultak Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban. A vendégkönyvbe történt bejegyzésék arról tanúskodnak, hogy a festészet kedvelői egyre inkább magukénak vallják azokat az irányzatokat, amelyeket a ma élő alföldi művészek képviselnek. A na'"’ érdeklődésire való tekintettel a tárlat rendezői úgy döntöttek, hogy a nyitvatartási április 23-ig meghosszabbítj ák.-------------i---------------------/ tów' Makrofotó Tv-antenoák Két impozáns épület készült ti az elmúlt évben Békéscsabán a Szabadság téren, Szépek, ízlésesek, díszítik városunkat a megyeszékhely központi terét. Az egyik irodaház, a másikban lakások vannak. Csak örülni lehet, hogy jól élnek az emberek, s ennek jele nemcsak a szép lakás, hanem annak berendezése is, ahonnan nem hiányzik a televízió sem. Ennek bizonyítékaként a beköltözés után rövidesen megjelentek a tv-antennák. Mégpedig az erkélyeken. Szép az épület, dísze a térnek, de a hevenyészetten kirakott antennák bizony már azelső napokban igencsak elcsúfították. A lakók beköltözése után hosz- szú ideig hiába volt minden figyelmeztetés, felszólítás, az antennák továbbra is ott maradtak. Az utóbbi napokban viszont néhány már felkerült a tetőre. Csupán négy „díszíti” még mindig az erkélyeket. Vajon ezek miért vannak még ott, és mikor tűnnek el? Jó lenne, ha e néhány lakó is eleget tenne a KIK felszólításának, és nem csúfítanák tovább az erkélyre kirakott tv-atennák az új ház homlokzatát. (Kasnyik) Valljuk be egymás között, hogy mi — komoly felnőttek, családapák, tekintélyes szakmunkások és tekintély után sóvárgó vezető beosztásúak ,e stb.— egyben-másban ' olyan egyszerű lelkek tudunk lenni, akárcsak a gyerekek. Magasröptű, fennkölt karakterünk mélyén rejtőző gyermekdedség egyik megnyilvánulása, hogy időről időre felfedezünk valamit, s akkor úgy tudunk neki örülni; hogy csak na...! így van ez például a kirakatrendezésben is. Emlékezünk még azokra az időkre, amikor megjelent egy kirakatban bizonyos domborított, ügyesen nyesett fehér papírlapokból készült háttérdekoráció. ötletes volt. S mi annyira örültünk neki, hogy hamarosan minden kirakatot megtöltőt- I tek a papírosfigurák. | (Volt így a magas iro- j dalomban is egy idő | tájt.) Később az infra- lámpák hatására lu- mineszkáló sárga, zöld, lila fényben vil- lódzó műanyag kira- katdíszek divatja következett el. Most a makroméretű fényképeknél tartunk. Gusztálod a fuszeklikat, s rád mosolyog a háttérből egy akkora férfifej, hogy csak na... Szemügyre veszed az intim női ruhadarabokat s rád kacsint a kirakat mélyéből egy óriásnő. A látvány frappáns. Persze a harmadik kirakat után már egyáltalán nem frappíroz, legfeljebb untat. Istenem, most ez a divat. Felfedeztük, hogy milyen nagy fényképeket lehet készíteni, s ennek örülünk. Elnézegettem annak idején a gyulai Hóvirág-presszó hatalmas fényképtablóját. Gyulát kifejezi a vár, a presszónak igazán dekoratív színfoltja az Alföld egyetlen téglavárának óriási panoráma-képe a kiszolgálópult mögött. Impozáns ötlet. Mire azonban az orosházi új presszó falán megláttam a hasonmását, úgy éreztem, megfakult kissé. Nem a fotográfia — csak az ötlet. A makrofotó harmadik ikertestvére az újjáalakított Csaba-presszóba került. A korábbiak után határozottan untam. Különösképp azért, mivel Békéscsabának nincs olyan patinás, jellegzetes épülete — mint Gyulának a vár, Szegednek a Dóm, — ami kifejezné .a várost, tehát kénytelenek voltunk megelégedni néhány, a Körös-csatorna partján árválkodó fával. Mindez az alföldi tárlat ragyogó, művészi seregszemléjén jutott az eszembe. A- szóban forgó fotók körülbelül háromezer forintba kerültek darabonként. Ügy gondolom, bármelyik Békés megyei művész vállalta volna, hogy hasonló tiszteletdíj ellenében gondoskodik a falfelület érdekes, megragadó díszítéséről. Újszerűbb is lett volna, tartósabb, stílusosabb és hangulatosabb. Nem azért mondom, de ha hiányoznának az üres fal élénkítésére való ötletek, ide jegyeznénk néhányat — saját kútfejünkből merítve. Tehát: lehetett volna freskó, valamilyen színes vakolási technika, mozaik, rézdomborítás, műanyag vagy fém díszítőelemek felrakása, fafaragás. Hogy csak néhányat említsünk ... —ajda— Az ének szerelmesei Harminc lány ül a békéscsabai MÁM Nevelő Intézet egyik termében. Ügy szokták mondani: „a földön ül”; lényegében igaz, de ennek a teremnek a földje fényesre csiszolt, világossárga parkett, s rajta igazi perzsaszőnyeg. Jólesik az ilyenre leülni. S ha még közben nótázhat is az ember olyan karnagy vezetésével, mint Szabó Erzsébet zenetanárnő, akkor az esztétikai öröm is odatelepszik kedves vendégként. A MÁV Nevelő Intézet énekkarára az EDÜ-re minősítő megyei kórusverseny után hívta fel a figyelmet a zsűri. A tömör vélemény ez volt: Ez az énekkar olyan, mint egy orgona s a karnagya kiválóan játszik rajta. Most éppen próbálnak; nem szállt a fejükbe a dicsőség a zsűri felsőfokú jelzői után tudják, hogy az Erkel Diákünnepeken egész megyénk dalkedvelő tábora szeretettel szurkol értük. „Rózsám’ volt, elvitték...” Bartók Béla Bolyongás című kórusművéből a szerettétől megfosztott ara mélyről zokogó fájdalma jaj- dul tragikus disszonanciában. Szuggesztív erővel tolmácsolják a legmélyebb emberi érzéseket kifejező Bartók-művet, amelynek előadása nagy muzikalitást, zenei műveltséget kíván. Kis lélegzetvételnyi szünet következik, s míg villog a vaku fénye, tudunk néhány szót váltani. — Most különösen jó a kedvem, hiszen éppen az I. sz. iskolában hallottam, hogy az úttörőTalán a kéz vonala fejezi ki.„? kamarakórus aranyérmet nyert. Őket is én patronálom — nyilatkozik kissé fáradtan Szabó Erzsébet zenetanár, hiszen az óra este nyolcat mutat, és ma az első megtartott órától 12 óra telt már él munkában. A lányok is felállnak egy kicsit, nyújtózkodnak, megropogtatják derekukat s kiderül, hogy köztük is van egy karnagy. Farkas Ilonka egy-egy szereplés alkalmával nemegyszer vezényelte már diáktársait s Szabó Erzsébet tanárnő szerint annyira muzikális, mintha legalábbis a Zeneművészeti Főiskola harrnadEgy kis rögtönzés a lépcső- házban. éves hallgatója lenne. Próbáljuk megfejteni a titkot: honnan a zenének az az áhitatos imádata; honnan az a nagy muzikalitás, amely az intézet tanulóinak 5® százalékát varázserővel vonzotta a kórusba? Mi a titka annak, hogy a hatvan intézeti kislány közül harmincnak operabérlete van? Amikor vége a próbának, akkor csak úgy spontán, kihasználva a lépcsőház építészet adta díszletét és jó akusztikáját, váratlanul Erkel: Hunyadi László operájából hangzik fel szépen; tisztán egy kórusrészlet. A többiek körénk csoportosulnak, a hirtelen azt hinné az ember, valamiféle operai Ki mit tud vetélkedő kellős közepébe csöppent, hisz Mascagni, Leoncavallo, Puccini nevei nemcsak elhangzanak; — az ének és dallam szerelmesei kapcsolnak is a nevekhez, népszerű vagy kevésbé ismert áriákat És mindezt komolyan, a dallam és a zene adta harmónia iránti tiszteletből. Az EDÜ-re készülnek; nem csupán az aranyéremért énekelnek, hanem a jellemet formáló, lelket finomító muzsikáért. Szöveg: Ternyák Fotó: Esztergály Elmélyülés, áhítat..,
