Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
Katsányi klubkiállítása Gyulán Ha egy fiatal ember rendszeres-stúdiumok néikül, a „mesterség” felszínes ismeretében művész akar lenni, rendszerint nem, méri fel vállalása következményeit. Nekivág a művésszé válás útjának, s nem vihet mást útravalóul, mint azokat az eredendő készségeket, melyeket miaga is, értő és megértő barátai is elegendőnek ítéltek. Hogy valóban elegendő-e ez a művészethez? Általában nem: túl sokan vannak ahhoz az önmagukkal meghasonlottak, a művésszé válás útjának különböző stációm ácsorgók, hogy (a külső szemlélő ne remél- ‘ jen könnyű utat, gyors sikert, maradandó életművet. Egy-egy konkrét életűt végeredményét természetesen nem lehet élőre kikalkulálni: ha a tehetség eltökélt akarattal párosul, az autodidakta ismeretszerzés esetenként mégis elégnek bizonyul. Századunk korszakos jelentőségű alkotóinak példáját idézhetnénk annak bizonyságául, hogy az ilyen vállalkozás, ha kockázatos is, de nem lehetetlen. Hisz — horribile dictu — olykor éppen az iskolázatlanságot, esetlenséget emeli piedesztálra a kortárs mű-kritika vagy az utókor... Legszívesebben ilyen óvó, figyelmeztető mondatokkal kezdeném Katsányi Pál első kiállításának (nem bemutatkozásának, mert az már régebbi keletű: a Népújság jó ideje közli grafikáit!) méltatását. Kérdés azonban, hogy milyen mértékben vonatkozik mindez Katsányi Pálra és első kiállítására? Hiszen a próbálkozásokon már régen túljutott; kiállítása korántsem valamiféle körvonajlazat- lan szándékot, de tudatos törekvéseket tükröz. A tucatnyi grafikai lap egyikénmásükán felfedezhető ugyan kevésbé eühihetően fogal- a stúdiumjeilleg: eseten- mázzá, mert egyelőre nem ként a kifejezéssel való bír- tud a kifejezendőre, a mon- kózás gúzsba -köti a vonala- dandóra koncentrálni, ha- fcat, másutt az ellesett stí- nem a „modem” kifejezési lus-jegyek autóm,atdkus is- forma köti le minden fi- mételgetése tűnik fel. En- gyeimét nek ellenére észre kell vennünk, hogy Katsányi tudatosan törekszik a jellegzetes formanyelv, az egyéni kifejezőeszközök kdalakításáira, megtalálására. A modem grafika talajáról sarjadnak A figyelmeztetés (a tetszetős, megtévesztően magabiztos művek ellenére) nem fölösleges: a továbblépés lehetőségén való medd tálás diktálta. Hisz Katsányi Pál olyan fiatal! Taezek a kifejezőeszközök, s Ián neki is jobb azt tudni, a gondolati-asszociatív va- hogy a művésszé érés leglóságlátás képi megfogalmazására hivatottak. Katsányi ötletei, asszociációs utalásai arra vallanak, hogy érti, tudja a vonalak, az egymásba kapcsolódó áttűnő formák jelentését, kezdetén tart... Mindazonáltal csak ddcsé- ret illetheti a gyulai Jókai Kultúrotthon KlSZ-klubjá- nak kezdeményezését: jó ügyet szolgáltak, amikor a tehetséges, szimpatikuson Ismerős tőjak, ismerős emberek azaz ismeri a modem grafi- igyekvő Katsányi Pál első ka jelrendszerét. Ennek eredménye, hogy mutató®, a „mű” ismérveit magukon viselő grafikai lapokat tud készíteni. Miért mégis az óvás, a figyelmeztetés? Mert az út, amelyen halad, csak látszólag vezet egyirányúan, töretlenül a cél félé! A modem grafika jelrendszere ui. feltételezi — tán még jobban, mint a „hagyományos” grafika... — a bravúros rajzi tudást. A rajzi biztonság nélkül elsajátított, alkalmazott jelek begyakor- lódhatnak, mandrrá válhatnak, de az így elsajátított, alkalmazott rajzi jelek a műalkotáshoz idővel feltétlenül kevésnek bizonyulnak. És Katsányi Pálnál éppen ilyen veszély jelentkezhet. Most azt látjuk, hogy a szerényebb feladatokat tetszetősen megoldja (ilyenek portréd, kettős portréi, kevésbé mozgalmas jelenetei), a bonyolultabb mozgást viszont (pl. Háncolók) — amelynek értelmezéséhez és átírásához fölényes rajzi bizonság szükségeltetik — kiállítását klubszobájuk intim környezetében bemutatták. Arra méltót pártfogolSzilágyi Miklós Novemberben fotó-világkiállítás nyílik Berlinben. A kiállítás címe: „Az emberi boldogságról”. A beküldési határidő február 17-e volt. — Nem késtem el — mondja Földest Béla, az egyik debreceni felsőfokú tanintézet testnevelő tanára, aki az intézet népművelő szakos hallgatóit a fotótechnika elméletére és gyakorlatára is oktatja. — A hétköznap emberét fényképezni munkában, pihenésben, ezt vallom jónak. A túlzott absztrakciót nem szeretem. Véleményem szerint idegen a fotózástól. A hagyományos irányok vonzanak? Lehet. Mégis modernnek tartom magam és a képeimet is. Arany János írta: „Ember lenni mindig, minden körülményben.” Valahol, OLVASÓNAPLÓMBÓL Raffai Sarolta: Részeg virágzás Megkapó elevenség, frisseség és tiszta emberi derű — ezek a jellemzői Raffai Sarolta verseinek. Még a kritikust is meglepi az az üde, szemérmes báj, ami verseinek atmoszférájából árad. A női lélek apró, finom, halk rezdülései mozaikszerű, kristálytiszta képekben jelentkeznek s vallanak alkotójukról, meg- formálójukról. Megkapó, hiteles vallomásokkal találkozunk a kamasz lány érzéseiről, az anyaság intim hangulatáról és öröméről írott versekben. A hétköznap problémája, a hazai táj feltárulkozó szépsége, a közösség gondja, öröme érdeklik, izgatják ezt az egészséges, őszinte hangvételű lírát. Az élet rezdüléseire, magára a szeme előtt feltáruló világra modern őszinteséggel és hittel válaszol. — Pajtás, drága pajtás, te nem is tudod, mit csináltál nekem... — egészen közel leült hozzám — te is művészember vagy, én is az vagyok, hát megérthe- ted. Ez a gebines úrinő már majdnem leszerződtetett a bandával, amikor jöttél te. Nahiszen, ez kellett ennek a maszek nőszemélynek. Ahogy te beteszed ide a lábad, paj’íás... már ne haragudj, hogy így beszélek, de te is művészember vagy, én is az vagyok ... szóval, ahogy meglát téged, azt mondja: sok a gázsi, amit követelek, pedig isten engem úgy segéljen, nemrég nősültem, most lesz gyerek... szóval, már ott tartottunk, hogy megnézte az igazolványt, vagyis lekádere- zett, aztán elromlott minden. Kidumálta, hogy miről is van szó. Hogy ő Őszi Rudit várja, mert az egy országos hírű prímás, rádióból közismert és igazánbód ő azt szeretné. Ezt pedig azért hozta elő, mert téged, Rudik ám, éppen most kellett, hogy ideszállítson az a magasságos úristen! Most hát, pajtás, fuccs az egésznek, pedig annyira számítottam ittmaradni. Nem vagyok én rossz prímás, nézd csak a kezemet, és a bandám is elmegy. De hát, ilyen a szegény ember szerencséje. Pedig már a címem is fölírta, miegymás. Es itt a gyerek, ami lesz, meg az új ruha, kérlek, amit csináltattam, mert ide új ruha kell... Fényes volt a homloka, a szeme is gyanúsan fényes. Nagy, sötét, több ezeréves szeme van. — Mert ha meglepnél nekem valamit, pajtikám, te is művészember vagy, én is az lennék, egyszer fel, egyszer le, ki tudja kinek, mikor és hogy... és te nagy prímás vagy, a rádióból közismert. Nézett, nézett, immár a leendő újszülött félelmével a tekintetében. Felemeltem a fejem, igazságosan, tisztán viszonoztam a tekintetét. Az asszony még mindig a söntésben tett-vett és valamit magyarázott. Nyilván rólam beszélt, a rádióból közismert Őszi Rudiról. — Hát ne mondd rólam, pajtás, hogy én nem vagyok jó szaktársad — felálltam, nyújtottam a kezem—.üzenem az asszonynak, én már máshová szerződtem. A gázsihoz pedig ragaszkodj. Ha gyerek lesz, kell a pénz. És gyorsan kimentem. Egy magas útról, ahonnan lelátni a vendéglőkertbe, visszanéztem. Az asszony meg a prímás megint egy asztalnál ült. A prímás az én sörömet itta. Láttam, ahogy kezet fognak. Bizonyára megegyeztek. „tudom. Mégis, hagyjátok hinnem: csoda az élet s az marad, csoda, hogy teremtő erőként bensőmben hordtam, mint a vak.” — írja a Hagyjatok hinnem című versében. Póztalan, modorosságra nem hajló líra ez, amelynek nyelve tiszta, dallamosan zengő. Nem bonyolult képekkel dolgozik, hanem a legsúlyosabb mondanivalót is a legegyszerűbben próbálja kifejezni. Sokat merít abból a világból, abból a közösségből, ahol él és dolgozik. Az iskola, a szűk tanyasi világ nem egy versének ihletűje lett Hadd fejezzük be e recenziót éppen az ő vallomásával. „Közel kerültem a földhöz, a természethez, s mint pedagógus az emberekhez is. Szeretnék mindennapi életükről, érzéseikről, gondolataikról, az asszonyok benső, egyéni világáról vallani hitelesen, mindig csak any- nyit, amennyit értelmem hiánytalanul igaznak ítél.” Zsadányi Lajos Falu Tamás: Régi március A szobor körül sokan álltak. Dobszóval hívták meg a népet. Megjelent a képviselő úr És a magas szószékre lépett. Nagy ebéd volt a vendéglőben, Fogyasztották az olcsó lőrét, Az asztalfőn az urak ültek £s hajtogatták: Egyenlőség!, Szabadságra, testvériségre Fogadkozott a fehér asztal, S a földesúr leereszkedve Kezet fogott néhány paraszttal. Szél fútt át a keskeny utcákon, S együtt futott a fellegekkel.« A márciusi szél már tudta, Hogy másképpen fog fújni egyszer. A szerzőnek a Magvető kiadásában most megjelent „Téli kikötő” című kötetéből, amely a költő életművének legszebb darabjait tartalmazza. ha nagyobb áttételekben is, Földest egész élete ezt példázza, pedig fiatal ember még, alig 37 éves. Orosházán született Í930- ban. Korán árvaságra jutott, a gyulai, majd a szar-vasi árvaház lakója lett bátyjával, Zoltánnal együtt. A hat elemi után — mert kitűnő tanuló volt — nem adták örökbe, hanem gimnáziumba járhatott. A gazdag emlékű Hanzó Lajos volt az osztályfőnöke. Nyáron bejárta a környező tanyákat, részesmunkát vállalt, aratott, cséplésnél segített meg ami jött. Soha nem tudta, mi az: pénz. A keresetét az árvaháznak kellett adnia. Aztán egyszer, 194i őszén 100 pengőt kapott aratómunkáért. Meghagyták neki. A 14 éves gyerek boldogan rohant a szarvasi postára és takarékba tette 1944. szeptember 1-én... Egy hét múlva átviharzott a községen a háború, új napok virradtak, és milyen tragikomikus néha az élet! A 100 pengő odaveszett... A takarékkönyve még most is megvan. Emlék. A szomorúan nehéz ifjúság emléke, egy darabka a szülőföld emlékeiből. Szekrényében, a fotólaborban őrzi. Mindennap megpillantja, és sohasem felejt... S míg a könyvecske lapjait pergeti, tovább meséli élete állomásait. A Testnevelési Főiskola hallgatója lesz, búcsút mond ‘ Békés megyének. Kiváló sportoló: sokáig tagja a kispályás kézilabda-válogatottnak, évekig kosaraz az NB I-ben. 1935-ben jeles diplomával megpályáz egy debreceni állást, elnyeri. Azóta itt van. Közben egy életre el- jegyzi magát a fotóművészettel is, ezért tiltakozik az elleh, hogy hobbynak nevezzem. — Mindig el akartam mondani valamit önmagámról, az emberről. Művészi szinten. Így találkoztunk én és az objektív. Ráleltünk egymásra. Rengeteg képe van. Órákig tartana átnézni mind. segít tehát. A berlini fotó- világkiállításra küldött kollekció másodpéldányait hozza. „Az emberi boldogságról...” Pancsoló kisgyerek, emberi mélységet kifejező portrék, a fény és árnyék ragyogó pompája képein a technika fölényes ismeretét tükrözik. Szent Jo- hanna-sorozata a legfrappánsabb példa erre. Ez a három kép 1962-ben egy belgrádi kiállításon szerepelt. Berlinbe 20 felvételt küldött, ősszel pedig önálló fotókiállítást tervez Debrecenben. az Ady Endre Ifjúsági Ház klubjában. Ismerős táiak sok-sok felvételén. Tótkomlós. A község, a szövetkezet földje, emberek, pépek, tanyák... Visszajár hozzánk? — A feleségem ktmuósi lány. öt éve nyaranta Komlóra megyünk a szüleihez. — Nem éppen rossz nyaralás... — Nem. De azt is elárulom, miért. Beállók zsá- kolónak az Alkotmány Tsz- be. Mindig, minden évben zsákolónak. Remek munka! Feszüljön az izom! Egy egész tanév idegességét, gondját kizsákolom magamból. És közben fényképezi a komlósi utcákat, a komlósi hettárt. Az embereket, hétköznapjait, örömét, bánatát. A boldogságot is, hacsak 'egy apró villanásnyi, nem több. Fényképezi áradásait is, szürküléseit is. Az életet fényképezi sokat megért, mégis fiatal ember szemével látva, szívével érezve. Csak azt a 100 pengőt, azt nagyon ' sajnálja. Első öröme volt. Sass Ervin Az útépítő ebédje. Földesi Béla felvétele. /
