Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-31 / 76. szám
A 48, évforduló alkalmábólt ^Oderáitok b áttűrók találkozó ja íz iskolai szünetben sincs „holtszezon” a békéscsabai úttörőházban A Tanácsköztársaság kikiáltásának 48. évfordulója alkalmából veteránok és úttörők találkozóját rendeztek a napokban a békéscsabai Kállai Éva Űttörőházban, ahol 120 úttörő virágokkal köszöntötte a meghívottakat. Pál Zoltán, az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottságának munkatársa tartott megemlékezést 1919-ről, s ismertette mi mindent kaptak a gyermekek a Tanács- köztársaság fennállása idején. Beszélt többek között az ipari tanulók helyzetéről, a gyárak államosításáról, a munkások számos nagy vívmányáról. Ezt követően Horváth Imréné, az úttörőház igazgatónője bemutatta a jelenlevő úttörőknek a meghívott vendégeket: Kovács Pált, özv. Krisztof Andrásaiét, Máté Mátyásnét, Mitykó Mihályt, Mol- csán Pálnét, Pribojszki Györgyöt, Resetár Mátyást és Stefanik Jánost, beszélve munkásmozgalmi múltjukról, forradalmi tevékenységükről. Molcsán Pálné később elmondotta a pajtásoknak, hogy milyenek voltak régen a gyári munka- körülmények, hogy milyen nagy A szarvasi Kísérleti Halastavak területén, a gyomai Viharsarok Htsz halastavaiban jól meghonosodtak a Kínából származó növényevő halak. Különösen a fehér amúrok szeretik e táj vízi növényeit s évente legalább háromszorosára gyarapítják saját testsúlyukat. A több éves tapasztalat adta az ötletet a növényevő halakkal való kísérletre. A gyomai Viharsarok Htsz, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya együttes erővel rendezkedik be a kísérletre. Sarkad és Vésztő között a Gyepes-csatorna mintegy 11 kilométernyi szakaszát rendezik be erre a célra A kijelölt területet lehalásszák, a két végét lezárják, hogy a behelyezett növényevő halak el ne menekülhessenek. Az különbség van az egykori és a jelenlegi munkásélet között. Mitykó Mihály, aki 1919-ben vöröskatonaként harcolt a Tanács-Ma- gyarországért, visszaemlékezett a 48 évvel ezelőtti eseményekre, a hősi korra, amikor — ha csak rövid időre is — a dolgozók kezébe került a hatalom. A kitűnően sikerült találkozón ezután a VI-os számú általános iskola Hunyadi János Úttörőcsapatának tagjai szerepeltek: bemutatták a vörös selyemzászlós úttörőcsapatok részére hirdetett versenyre összeállított műsorukat, amivel a kecskeméti területi döntőn második helyezést értek el, s amit március 26-án, vasárnap délelőtt a Kossuth rádióban is hallhattunk. Természetesen a siker itt sem maradt el, sőt javaslat hangzott el arra, hogy helyes lenne a műsor forgatókönyvét kiadni. Jó lett volna, ha több úttörőcsapatvezető és igazgató vesz részt a találkozón. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy a napokban más rendezvényekre is sor került a III. Békéscsabai Ifjúsági Napok keretében az úttörőházban. így negyedikes erősen gyomosodó csatornában bőven találnak táplálékot a fehér amúrok, a Gyepes-csatorna „ingyenmunkásai”. A hínárfélék, a sok nád és sás irtására ugyanis eddig nem találtak megfelelő módot* Vegyszerezni nem lehet, mert a halak és egyéb vízi élőlények elpusztulnának. Az erős gyomosodás pedig öntözésnél és belvízelvezetésnél egyaránt hátráltatja a víz folyását. Ha a növényevő halak valóban gondos tisztítást végeznek, felnyitják a tiltókat és hosszabb távra engedik be őket a csatornába. Az illetékes szervek — az ország más területén szerzett tapasztalatok alapján — nagy reményeket fűznek a növényevő halakhoz. A. R. kisdobosoknak mutatták be az úttörőház szakköreit: a kisdobosok már most ismerkedtek a „képzőművészekkel”, a rádiósokkal, a modellezőkkel, a „vizisek- kel” meg a többiekkel, hogy a következő tanévben ők is válasszanak a szakkörök közül. A bemutatót egyórás műsor előzte meg, amit a X-es számú iskola bábszakköre adott. Szintén a közelmúltban tartották meg a kiszesek és úttörők találkozóját az ifjúsági szövetség megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából. A találkozón 96 pajtás vett részt, s számos kérdést tettek fel a meghívott Kovács Györgynének, Lázár Lászlónak és Valentinyi Mihálynak. A tavaszi iskolai szünet sem „holtszezon” az úttörőházban. Március 30-án tartották meg a nyolcadik osztályosok klubfoglalkozását, április 2-án, vasárnap délelőtt 10 órától pedig vidám vetélkedőt rendez a fém- és a famegmunkáló szakkör. Megnyitották a meseszobát, amelyben mindennap játékok, diavetítő, meséskönyvek, babák várják a pajtásokat Az úttörőklubban televízió, rádió, lemezjátszó áll rendelkezésre, míg az udvaron asztaliteniszezni és tollaslabdázni lehet De azért a tankönyveket is biztosan sokan veszik a szünidő alatt a kezükbe. V. z. Kitüntetett kisiparos Mihalik János kevermesi férfi- fodrász kisiparos 50 éve dolgozik a szakmában és ma is becsülettel látja el feladatát A KIOSZ országos központja ezért Ötvenéves Kisiparos Munkásságért jelvénnyel és oklevéllel jutalmazta meg, amit Plenter Lajos, a KIOSZ megyei titkárságának a vezetője ünnepélyes keretek között adott át részére. Hímes tojás helyett A húsáét reggeli nap első sugara félénken kukucskált be a gyulai kárház női belgyógyászatának ablakán, majd szétömlőit, s megpihent a szomorú, szenvedő betegek arcán. Űj színt varázsolni nem tudott rájuk, de legalább reményt keltett. Szép idő van, látogatókat ígér. Fiatal asszony hangosan beszélt lázálmában, két hete küzdenek az életéért. Az életéért, amelyet ő feleslegesnek talált. Szívet melengető az igyekezet megmentésére. Az egyik beteg jajgatott, a másik elrejtette szenvedéstől eltorzult arcát. Bizony, szomorú itt az élet! Az osztály Kertész Pista bácsija állt meg az ajtóban. A fény megtört ezüstös haján s visszatükröződött jóságos szeméből. Szava csendes, lépése puha, ápoláshoz szokott keze illatos üveget szorongatott. „Kedves betegek! Érjenek még sok húsvétot — egészségesen!” Felcsillantak a szemek, elsimulták a ráncok, az ismert kórházi szagot húsvéti illat űzte el. Igaz, elmaradt a hímes tojás, bor, sonka, kalács, de Pista bácsi mégis boldogan távozott. Mosolyogtak a betegek, örömet szerzett nekik. Hímes tojás helyett gondolatba kezet szorítunk Pista bácsival. Rózsa Tiborné Az ÁRPÁD -FÜRDŐ értesíti kedves vendégeit, hogy április I—4-ig az üzemelés a következő: 1961. április 1-én, (szombaton) egész nap férfi közös, és kádfürdő, április 2-án, (vasárnap) egész nap férfi közös és kádfürdő, április 3-án és 4-én: SZÜNNAP. A többi napokon az üzemelés a szokásos. Kertészeti és Köztisztasági Vállalat Békéscsaba 131979 a Gyepes-csatorna gyomtalanítására Növényevő halak telepítésével kísérleteznek megyénkben Az igényes hírek — A KISZ-oktatásról, a nyári KISZ-tanfolyamokról, a Forradalmi Ifjúsági Napok esemé- ményeáről, a Ki miiben tudós? vetélkedőről tart értekezletet ma, március 31-éin Békéscsabán az ifjúsági szövetség járási és városi ágit. prop. titkárai résziére a KISZ megyed bizottsága. — Húszférőhelyes állandó bölcsődével rendelkezik Veszítő. A bölcsődét az idén felújítják, s 1968-tól negyvenférőhelyes lesz. — Állatelhullás miatt több mint 6 millió forint kártérítést fizetett ügyfeleinek ebben az évben az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága. — Tizenkét bolttal áll a vásárlók rendelkezésére Szarvason a megyei élelmiszer kiskereskedelmi vállalat. A boltokban tavaly hét elektromos hűtőgépet vásároltak, s erre, valamint építésre, tatarozásra, berendezések vásárlására összesen 385 ezer forintot fordítottak. — Tavaszi bál lesz április 2-án, vasárnap este a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja földszinti nagytermében. Ez alkalommal vidám fejtörőire és tombolára is sor kerül. — Kétnapos véradást tartottak március 29-én és 30-án Mezőbe- rényben. Az első napon 87-en összesen harminc liter vért adtak. — A kiváló cím elnyeréséért 1962- ben a Mezőberény és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 19 kiskereskedelmi, vendéglátó- ipari és ipari egysége versenyzett. Az elmúlt évben már 37 egység vett részt a versenyben. — Az általános iskolák továbbképző tagozatán a mezőkovács- házá járás nyolc községében 222- en tanulnak. A középiskolák nappali tagozatára járók száma meghaladja az ezret. — 564 656 normálhold gépi munkát terveznek erre az évre a békési járás termelőszövetkezeted. — A balesetek miatt kiesett munkanapok száma az 1965. évi 118- ról 22-re csőikként az elmúlt évben a Gyulai Kertészeti Vállalatnak Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, több helyen esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik, ismét lesznek enyhe fagyok. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz egy—plusz négy, legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. — Most jelent meg Jessica Milford: Ravatalbárók. E kötetben . olvashatunk az amerikai busi- nessről, az üzletről, arról, hogy sokszor a szerelem és a halál is üzlet, s nagyon nagy üzlet a kegyelet, a szeretett halottak búcsúztatása, a gyász és a fájdalom is. — Korszerű bútor- és lakberendezési boltot hoz létre a szarvasi OTP-ház földszintjén az fmisz. A városban számos kisebb, el- hanyagoltabb vegyesboltot hoznak rendbe az idén. — A Mezőberény és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet szik- víz- és hűsiiüzeme az 1962. évi 2817 hektoliter helyett tavaly 4600 hektoliter szdkvízet tar- miéit , illetve értékesített. — A szokásos szombat esti össztáncot ezúttal április 2-án, vasárnap rendezik meg a békéscsabai Balassi Művelődési Otthonban. Az ünnepi programiban két délutáni koktél is szerepel: az egyikre 3-án, a másikra 4-én kerül sor. — Egészségügyi rendszabályok megszegése miatt 18 esetben hozott a gyulai városi tanács határozatot, ezek közül három esetben pénzbírságot szabott ki. — A növénytermelés biztosítása érdekében a békési járásban 135 ezer mázsa vegyes műtrágya felhasználását tervezik, amely 39 ezer mázsával több, mint 1966-ban. — A ruházati cikkek forgalma 11 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, ezen belül a gyermekruházati cikkek emelkedése 30 százalékos 1960-hoz viszonyítva Békéscsabán. — 12 591 gyermeket vizsgáltak meg tavaly a békéscsabai Kun . Béla utcai iskolaorvosi rendelőben. Az iskolaorvos és az asz- szisztensnők 64 felvilágosító előadást tartottak. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG A2 MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II.. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10-21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra IS.— Ft. •kés megyei Nyomdaipari Vállalai Békéscsaba. | ^Index: ...25J)51^