Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-31 / 76. szám
1967. március 31. 5 péntek A vállalatok vezetői sokat segíthetnének Hozzászólás a „Hova A Békés megyei Népújság már- i cius 5-i számában Kálmán Gyula gimnáziumi igazgató figyelemre méltó cikket közölt a gimnáziumban érettségizők pályaválasztási gondjairól. Cikkében ugyanakkor i elmarasztalja a Békés megyei | Pályaválasztási Tájékoztatót, mivel abban az érettségizett leányok számára alig van feltüntetve szakmaválasztási lehetőség. Sajnos, ez, így van. A probléma azonban túlmutat a tájékoztatóban közöltéken. Békés megyében évente kb. 1400 fiatal érettségizik a gimnáziumokban. Az érettségizők ; 60—70 százaléka leány. Egyetemi, főiskolai továbbtanulásra 1050— 1100 fiatal jelentkezik, de felvételt mindössze 350—400 érettségizett nyerhet. Az ipari és mezőgazdasági szakmunkásképzésbe 250 érettségizett szerződtetését tervezzük. Eddig a nem kielégítő érdeklődés miatt ezt a lehetőséget nem j használták ki a fiatalok. Több! szerződtető vállalat így már nem i meri érettségizett tanuló szerződ- I tetősét tervezni. A leányok szak- j munkástanulói ’szerződtetésénél akadályként jelentkezik az is, hogy az üzemok nem rendelkeznek külön a leány ipari tanulók ; számára szükséges szociális létesítményekkel. Az elmúlt év szeptemberében összeállított tájékoztató jellegű pályaválasztási útimu- i tatóban ezért is igen óvatosan közölték a vállalatok a leányok szerzödtetési tervét. Szeretnénk egyébként, ha a szakmunkáshiva- i tást választó, szakmunkástanulónak szerződni kívánó érettségizett I leányok1 levélben felkeresnék a megyei tanács munaügyi osztá■merre” című cikkhez lyát, ahol az úgynevezett divatos szakmákon kívül (fodrász, kozmetikus) általában megfelelő szakmunkástanulód szerződ'tetési lehetőséget tudunk számukra ajánlani. A szakmunkásképzésen túl szeretnénk, ha minél több érettségizett leány gyors- és gépíró iskolába jelentkezne. A megyében 160 leány számára van felvételi lehetőség. Az egészségügyi szakiskolákban is, várják kb. hasonló számú érettségizett leány jelentkezésiét. i A cikkben egyébként elhelyezkedési lehetőség hiányáról esik szó a szakmunkásképzési lehetőségek helyett. így is igaza van a cikknek, mert az elhelyezkedésnél is komoly problémák vannak. Az érettségizett leányok számára adminisztratív munkakört csak nagyon elvétve lehet találni. A fiúkat fizikai munkára alkalmaznák a vállalatok, ide viszont alig van jelentkező. Ezzel kapcsolatban helyeselnénk, ha a gyermekgondozási segély igénybevételével átmenetileg felszabaduló női munkahelyekre érettségizett leányokat alkalmaznának. Végezetül hangsúlyozom: feltétlenül szükséges, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok problémájával az arra illetékesek többet foglalkozzanak. Jó lenne, ha a vállalatok vezetői is fokozottabban felfigyelnének erre a kérdésre, és feltárnák a leányok szakmaválasztási, elhelyezkedési lehetőségeit, segítenének az ilyen jellegű problémák megoldásában. Csepregi Pál szakmunkásképző főelőadó ütöget meg. / Kigombolt köpenye alatt összeütődnek kitüntetésed. Soha életemben nem gondoltam, hogy ilyen kedves és barátságos tud lenni egy orosz tábornok egy megalázott, idegen szolgához. Széles, tagbaszakadt termete mint a megtestesült erő állt előttem. Mielőtt ellepett volna előlem, még egyszer megrázta jobbomat, bal kezét pedig kezemre, tette, mintha legjobb, legkedvesebb barátjával rázna kezet a Moszkva folyó hídján. Mindenkit bemutatott a tolmács, mindenkinek bemutatkoztam, és máris szaladtam paran- csolóimnak jelenteni, hogy megérkeztek a vendégek. Mire visszatértem, a vendégek már lerakták köpenyeiket. Körben állva beszélgettek. A vendéglátók jelentésem vétele után lejöttek, bemutatkoztak, majd asztalhoz invitálták a vendégeket.'.. Malinovszkij bocsánatot kért a késésért. Mennem kellett volna a konyhára, de nagyon sötét volt minden folyosón. Megkérdeztem a tolmácsot: — Nem adná-e kölcsön a zseblámpáját? Az súgott valamit a mellette 1 álló ezredesnek, az meg egy má- I síknak. Gyorsan felpattantak, karon kaptak, és máris siettünk a konyhára. A konyhán az ételeket melegen tartották. Mindent felpakoltam három tálcára. Hozzákészülődtem az egyik tálca vite- i léhez. Addig mutogattak kísérőim — a tolmács nem jött —, míg meg nem értették velem magukat, hogy ők is vinni akarnak egy-egy tálcát. Én meg azt mutoigattam nekik, hogy az az én dolgom. Ezt nekem kell vinnam. Ök meg azt mutogatták, hogy minek forduljunk háromszor, amikor egysze-- re is elvihetiük az összesét. Beleegyeztem. Amikor,, az ajtóhoz értünk, nem akartak előremenni. Nékem kellett kezdenem a sort. Mikor a többiek meglátták, hogy társaik pincér módra nagy hajlongva hozzák a tálcákat, elnevették magukat. Lám-lám, a kemény harcok közepette milyen jólesik egy kis derű a komoly katonáiknak is! Malinovszkij marsall ekkor már az asztalfőn ült. Jobbján az apátúr ők egyetme s ségé vei. A baloldali szók még üresen állt, mert azon ült egyik konyhára kísérőm a konyhára menés előtt. Mihelyt a tálcákat leraktuk az asztalra, vagyis annak közepére, Mali- novszki; bocsánatot kért a baloldali heuy gazdájától, rám és a székre mutatva így szólt: — Szagyijtyesz, tovaris! Sza- gyijtyesz! A tolmács gyorsan lefordította — ő is megismételte a hellyel kínálás mozdulatát: — Üljön le az elvtársi Leültem. Vártaim a következményeket, hogy a főpapok mikor zavarnak el az asztaltól, mert az még nem fordult élő a történelemben, hogy egy annyiszor megalázott „szobaioas” együtt üljön, egy asztalnál a Zirci, Pilisi, Pásztói, Szentgotthárdi Apátság magyarországi ciszterci főapátjával és egy győztes hadsereg vezérkarával. De úgy látszik, hogy a történelemben is vannak újak és vannak véletlenek. A papok egyik szeme szikrát hányt, a másik mosolygott iiledél- mesen, de senki nem szólt közülük egy szót sem. * A számvevő biztosan bokán rúgott volna, ha elér az asztal alatt. Teríték volt bőven. Mindenkinek ennie kellett. Én is gyűrtem magamba a finom étkeket. Kikoplalt inasd gyomrom, melyet— hivatalosan — csak a szolgakoszt: kan- szalonna. főtt krumpli, tea, rántott és bableves töltögetett — és a lopott úri maradék — nagy kapacitásúnak bizonyult A modem kubikos ■9 ...a meder naponta száz méter hosszan mélyül... Kis község Okány, ritkán akad különösebb látnivaló. Nem lehet csodálkozni azon, hogy napok óta — különösen, ha szép idő van — azok is a Holt-Körös partja felé irányítják lépteiket akiknek eredetileg nem is arra lenne dolguk. Arra mennek, megállnak a part innenső vagy túlsó szélén, s csodálják a bőgő motorral dolgozó hatalmas gépszömyet A lánctalpak fölött, a víz fölé nyúló vas traverz tövében egy kis fülkében ül a gépszömy irányítója. Nem számoltam meg hirtelen, hány kis fekete gombban végződő kar van a lába előtt. Oda sem nézve húzza maga felé, vagy tolja el a karok valamelyikét. A szörnyeteg pedig szinte milliméterekre kiszámított mozdulatokkal engedelmeskedik. Meglóbálja kissé a vastag drótkötélen függő markolókosarat — azt hiszem így hívják —, s az hatalmas locs- csanással merül a vízbe. Oda, ahová a gép vezetője akarja. Ismét feszül a kötél, a kosár megtelik iszappal, levegőbe lendül, Cefetül jóllaktam. Vacsora után Malinovszkij marsall és a főapát pohárköszöntőt mondtak — ugyanis az öreg jó- szágScormányzó szekrényében megmaradt 15 üveg bor véletlenül, mert a pincében levő több ezer litert a felszabadulás előtti éjszakán a nyilasok utasítására bele kellett ereszteni az aknába, de még a pincerendszerben meghúzódó község lakosságának butykosaiból is. A pohárkoszön t ők után felállva összekoccintottuk poharainkat, és a békére ürítettük azökait. Miikor Malinovszkij marsall pohara ösz- szekoocant az enyémmel, kedvesen rám mosolygott pohara fölött, vastag, húsos ajkai közül örök igeként szálltak felém meggyőző szavai: — A fasizmusnak nemsokára vége, a szolgasorsnak máris. — Béke lesz! Szabadság lesz! — Barátság lesz! — Ez az ország a tiétek lesz! Én csak bóligattam. Mindenben igazat adtam neki. Szemeinek fénye túlragyogta valamennyi kitüntetését. Az a gyermek, akit akkor — a harc éjszakáján — szült vajúdó zirci anyja az apátsági ebédlő előtti. folyosón egy pokrócon, spanyolfal mögött, melyet szovjet katonák állítottak részére, akit egy szovjet katonaorvos segített a világra — igaz, ilyet nem láttak még az öreg klastrom, az öreg kolostor méteres falai —, boldogságban, békében nőtt fél, nősül, saját házat épít. Azóta én is sokat tanultam, hat oklevelet szereztem. Tanár let- ‘em, s az is vagyak. Igaza volt Malinovszkij marsallnak, igaza lett Malinovszkij honvédelmi miniszter elvtársnak. Rácz Sándor tanár Doboz majd az egész torony lomhán fordul, s máris a part szélére borul a fél köbméter iszap. És az egész kezdődik elölről. Amikor már a hatósugár széléről is felszedte a terhét, másik kapcsolóhoz nyúl Patkás János a kis fülkében Megcsikordulnak a, vastag lánctalpak és a kotrás néhány méterrel odébb kezdődik. — Nem unalmas? — kérdezem Patkás Jánost, aki rövid műszaki pihenőt tart, s közben körbejárja masináját — Szó se róla, jobb szeretek itt a falu szélén dolgozni, itt mégsincs annyira egyedül az ember, mint kinn a határban. Igaz, a gépen nem sok idő nyílik a nézelődésre, mert a gép csak akkor engedelmes, ha a vezető egy pillanatra sem lankad. Frissen készített úton halad a gép, folyóparton, s a legkisebb tévedés vagy figyelmetlenség is végzetes lehetne. Kétszázhatvan mázsa a súlya — néz szeretettel a szörnyeteg félé, amely most mozdulatlanul, halkan morgó motorral várja a vezetőjét. — Naponta száz métert haladunk előre..; — Régen csinálja? — Február óta... — Nem itt, a szakmára gondolok. — Ötvenötben cseréltem fel a földet a géppel. Nem bántam meg, kotrómester lettem, s azt hiszem, nem kell bővebben részletezni, milyen fontos ez a munka. Különben ketten vagyunk itt, váltótársam, Kiss Imre a lakókocsiban alszik — int valahová hátrafelé. — Éjjel, nappal dolgozunk, a munka sürgős. — Hát ez a dózer? — nézem a kotrógép előtt vagy ötven méterre dohogó gépet, ahonnan vállas fiatalember közeledik. — Láda Jóska, az útépítőm — Semmi sem lehet borzalmasabb, mint az. hogy ha valaki elveszti a szeme világát. A napfény, a színek ezernyi tarkasága, a tájak szépsége, gyermekeink, szeretteink mosolygó arca, mind, mind eltűnik, örök sötétségbe borul Ha csak rövid ideig is, de mi, a békéscsabai városi kórház szemészeti osztályán fekvő betegek, most a gyógykezelés ideje alatt ezt érezzük. Ha az ember szeme veszélyben van, kétszeres a félelme. Nemcsak a fájdalomtól, a gyógykezeléssel járó tortúráktól, hanem a fenti eshetőségtől is fél, s ez kihat lelkivilágára is. A ked- i'es, biztató szó, a fip-elmr'ssóg éppen ezért nagyon is kell a betegeknek. Az osztály dolgozói, az orvosok és ápolónők egyaránt, teljes mértékben átérzik helyzetünket, erről győződtünk meg, amióta itt vagyunk. Dr. Kalmárné mutatja be Patkás János a fiatalembert. — Simítja, egyengeti előttem az utat, másképp nem tudok haladni. A szünetet és a látnivalókat élvező gyerkőcök csoportosulnak körénk. Kissé távolabb néhány botra támaszkodó bácsika csodálkozik. — Nagyon hálás nézőközönség — villan fel egy elégedett mosoly a kotrómester arcán. — Néha szoktam velük beszélgetni. Alig győzöm ismertetni a gépet. Mondogatják az öregek: ők is kubikosok voltak— csak valamivel nehezebb volt a munka és ők nem dolgoztak vízben, mint ez a gép. Hát igen — búcsúzik Patkás János —, én már modem kubikos vagyok. Egyben azért nagyon hasonlítok hozzájuk — mondja, miközben fellép a fülkébe—, én is hetenként járok haza Sarkadke- resztúrra a családomhoz... Szavait elnyomja a felbőgő motor, csikorgás, csobbanás..., a kotrógép ismét munkába kezd. Kép, szöveg: Opauszky László Házasságkötő terem épül Kondoroson A mintegy 7500 lakosú Kondoroson egyre népszerűbbé válnak a társadalmi esiküvők. Eddig a községi tanácselnök szobájában tartották meg ezeket a család; ünnepségeket. Ez viszont ma már kicsinek bizonyult és felmerült az igény, hogy reprezentatív, modem házasságkötő termet létesítsenek a községben. A tanács vezetői elhatározták ennek megvalósítását. Teljesen új, modem épület készül él 220 ezer forintos költséggel, s az ünnepélyes átadását augusztus 20-ra tervezik. dr. Kelemen Margit orvos vezetésével gondos gyógykezeléssel és ápolással igyekeznek teljes értékű egészséges emberekké tenni bennünket, visszaadni az életnek, a munkának. Kétszeresen jólesik az a lelkiismeretesség, hogy az orvosnő a kora reggeli órákban is bejön egy-egy súlyosabb beteghez, hogy az ápolónők a legnagyobb figyelemmel gondosk/yd’ck rólunk, és szinte mindnyájan örülnek, ha egy-egy beteg jobban érzi magát, ha állapotában javulást tapasztalnak. Ilyenkor elfelejtjük, hogy betegek vagyunk. Az odaadó, lelkiismeretes munka, a sok-sok kedvesség a gyorsabb gyógyulást is elősegíti. A szemészet dolgozói hivatásuk magaslatán állnak. Áldozatos igyekezetükért köszönet. A betegtársak nevében: Kasnyik Mihály A hivatás magaslatán
