Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
rtffJ. március 19. 4 Vasárnap Az olvasókor és a jegyzője „Jobban szeretek tanulni, mint...” A 17 éves Batári Mihály. — Van nekünk egy olvasókörünk, egyszer oda is ellátogathatnának már az újságírók — mondta egy alkalmi találkozásunkkor Batári Mihály. Idő hiányában akkor csak azt tudtam meg róla, hogy immár két hetessel jelzi éveinek számát, de jegyzője a népfront kisréti olvasókörének s éjjeliőre a Gyomai Halászati Szövetkezetnek. Most, néhány héttel később Batári Mihály lakásán és az olvasókörben ismerkedem a részletekkel Az úri kaszinók idején, főleg a községek peremén és a tanyavilágban alakultak ki az olvasókörök. Leginkább ezekben oltották újság- és könyvszomju- kat azok, akiknek nem volt pénzük ilyesmire. Ott alkalmuk volt meghányni-vetni a „cudar világ” eseményeit is, meg aztán volt sakk, biliárd és kártya is. Gyomán a Dózsa György úti jelenlegi olvasókör 1932-től a nyugdíjas vasutasok klubja volt, de tagdíjfizetés ellenében szórakozhattak ott mindig más foglalkozású emberek is. Ám 1965 végére háromra csökkent a nyugdíjas vasutasok száma és szakszervezetük már nem látta biztosítottnak a klub fenntartását. Ezért támadt az az ötlet, hogy mindenki klubjaként a Hazafias Népfront neve alatt működjön tovább az olvasókör, természetesen tagdíj, tévé- és biliárdjavítási költség befizetése ellenében. Nem nagy összegről van szó, amit bizonyít az is, hogy 70 tagot tartanak nyilván, de vasárnaponként százan-száztízen is összegyűlnek a nem túl nagy helyiségben. — Nemcsak tévénézés, biliárdozás és kártyázás folyik ebben a helyiségben — magyarázza Batári Mihály. Van itt a községi könyvtárnak egy fiőkkölcsönzője is. Ezenkívül tavaly 28 alkalom- ral volt légoltalmi, közlekedési, gyümölcstermesztési és más témájú előadás. — Mihály bácsit milyen játék- szenvedélyek kötik még mindig az olvasókörhöz? — Már jóformán csak a megszokás, az olvasnivaló-csere. Leginkább az, hogy életem jó részében tagja voltam Gyomán mindazoknak a kaszinóknak és olvasóköröknek, amelyek befogadtak. A könyvek és az újságok miatt iratkoztam be többe is egyszerre. Egész életemben szerettem a könyveket bújni, most is ez a legkedveltebb szórakozásom. Az olvasókörben leginkább nézelődöm. Élvezem többek között azt, amikor a 82 éves Porcsalmi Lajos és a 80 éves Veres István ádáz csatát vív azon, hogy melyikük bukja el a 30 fillér biliárdpénzt. Vannak itt ilyen idős emberek többen is. Például naponta ellátogat a körbe a 92 éves Nagy Endre is. Nincs még egy olyan másik intézmény itt Gyomán, amelyen annyiszor lengett volna I a fekete lobogó, mint ezen az épületen. Mi'minden volt tagunkat meggyászoljuk... — Gondolom, hogy fiatal tagjai is vannak a körnek. — Persze, hogy vanak. Méghozzá barna bőrű fiúk is. Természetesen csak addig, amíg a kör alapszabálya szerint viselkednek. Voltak, akik azt mondták, hogy ők nem jönnek ide cigányok közé. Én szembeszálltam az ilyenekkel. Azt kérdeztem tőlük: vajon híres ember vált volna Rigó Jancsiból, Bura Sándorból, harminchatodik Rácz Laciból, Dankó Pistából és másokból, ha a társadalom kitaszítja őket a soraiból? Nem váltak volna híresekké. Nekünk most a demokráciában különösen nem szabad kizárni senkit sorainkból, inkább be kell fogadnunk, s rendre, fegyelemre, könyv- és újságolvasásra szoktatni őket. Dicséretes, követésre méltó gyakorlat ez Gyomán a népfront Ha valaki ismeri a községet, bízvást mondhatjuk, hogy Fülöp Sándor, a községi tanács titkára az. Igaz, mindössze huszonhat éves, szinte együtt nőtt a szabadságunkkal, nyiladozó értelme szinte nap mint nap újait és újat látott- A régiről nem sok emléke van, de családja, környezete eleget beszéltek a község felszabadulás előtt5, rendkívüli rossz helyzetéről. — Hallottam erről eleget — mondja beszélgetésünk során —, s bár nem sok személyes élményem lehet az elmaradottságról, párhuzamot tudok vonni a régi és mostani helyzet között. Régen még vásárolni is más községbe kellett menni, villany, járda szinte ismeretlen volt nálunk. Sok baj volt a vízellátással és a különböző közintézményeket is nélkülözni kellett a lakosságnak. A felszabadulás után fokozatosan megváltozott a helyzet. Iskolák, bölcsőde, óvoda épült., villamosítva lett az egész község, s ma már minden utcán van betonjárda. Egyik legnagyobb eredménynek számít a művelődési otthonunk létrehozása, ami biztosítja a lakók kulturális igényeinek a kielégítését. — Hallhatnánk néhány szót a legutóbbi négy évről? — A legutóbbi választás’után a tanács egyik legfőbb célkitűzése az volt; hogy véglegesen megoldjuk a járdásítást, illetve minden utcában betonjárdát építsünk. Háromezer-hatszázöt- ven méternyit építettünk, s egyedül az Aradi utcában nem sikerült végrehajtani a tervet cementhiány miatt Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utolsó négy év alatt mintegy ezer méter hálózat megépítésével befejeztük a villamosítást. Az ivó- vízellátás javítására hat kutat fúrattunk, s komoly eredménynek számit a községi vágóhíd felépítése is. Ezek csak a nagyobb beruházások, természetesen még sok más jelenti a község fejlődését. Négy év alatt ösz- szesen egymillió-kilencszázezer forintot fordítottunk ezekre a célokra. — A lakosság is segített? — Az első években — nehéz lenne kideríteni miért — a lakosság nem nagyon vállalt részt a község fejlesztéséből. Később, valószínű az eredményeket látva, egyre többen kapcsolódtak be a társadalmi munkába. Ma már igen szép eredményekről beszélhetünk. — Milyen feladatok várnak az új tanácsra? — Lesz munkája bőven, hiszen Emlékszem rá: ezelőtt 'négy esztendővel, frissen szerzett oklevelével .megjelenít a körösla- dányi általános iskolában. Csupa tűz, csupa lelkesedés volt. A kartársai kicsit megmosolyogták, s mintha ezt dünnyögték volna magukban: — No megint agy új „Makarenko”... Négy év eltelte után Szeghalmon beszélgetünk könyvekkel zsúfolt szobájában, — Hát szerintem is úgy vain az, hogy az ember az iskola padjaiból kikerülve új Makarenko szeretne lenni. Én is ilyen titkos vággyal kezdtem pályafutásomat, de talán egy kicsit túlságosan is nagy lendülettel. A főiskola után hiába kerültem általános iskolások közé, meg akartam tanítani szinte mindent a tízegynéhány éves gyerekeknek, ami még frissen nyüzsgőit bennem. Persze, hogy nem ment Ma már szinte magamon mosolygok, ha arra gondolok, hogy főiskolai szinten okI még nagyon sok feladat vár I megoldásra. Nincs a községben megfelelő egészségház, s bizony az anya- és csecsemővédelmet ez hátráltatja Az elképzelések szerint az orvosi rendelő melletti parkban a jövő évben hatszázezer forintos beruházással egészségház épül. Húsz férőhelyes idényjellegű bölcsődénket szeretnénk állandósítani dupla létszámmal. Az iskolai tantermek száma jelenleg kevés, ezért ezerkilencszázhetvenre egy új négytantermes iskola építését vettük tervbe. Az Aradi utcai elmaradt járdaépítés, másutt a meglevők szélesítése, a közvilágítási égők számának növelése és még nagyon sok más elintézni való vár az új tanácsra. — A tanácstitkár marad? — Majd a mai választáson kiderül. A jelölőgyűlésen szerepelt a nevem, sőt járási tanácstagnak is jelöltek... meg átszőtték fehér szálakkal. De hisz’ maga is szövőnő — gyereklány korától. Kék szemében a visszaemlékezés fénye gyűlt. Tekintete szinte bársonyosan simogatott. Mintha csak Gorkij világhírű regényének, Az anyának a hősnőjét, Pelageja Nyilovnát láttam volna magam előtt. A festő nyomban megmintázhatná róla az igazi munkásasszony portréját. — Nehéz riportalany — figyelmeztettek már jó előre. — Nem szeret magáról beszélni. A munka, az emberek gondjának, bajának intézése a mindene. Ha szól, akkor annak oka van. Nem erőltettem a beszélgetést. S hogy jól tettem, annak bizonyságául íme Frei Erzsébetnek, a mezőberényi pamutszövő volt szakszervezeti titkárának rövid élettörténete, amely leírva, tudom, sokkal fakóbb a valóságnál. Mentségemre szolgálhat azonban, hogy 40 éves küzdelmes munkásmúltját, amely regénybe, kívánkozik, ily röviden megírni legfeljebb csak vázlatosan lehet. A gazdag tanulság miatt azonban így is megéri. Az ő munkásélete is nagyjából úgy kezdődött, mint annyi más hozzá hasonló sorstársáé. Tizentattam matematikára, fizikára, kémiára a gyerekeket. I — Hogyan? — höikkemek meg. Nem válaszol mindjárt s én gyanakodni kezdek... — Nagyon jól jött Ladányban, hogy a gimnáziumot egyre erőteljesebben szervezték, s mivel kaptam óráikat, ott alaposan „ki- taníIhattam” magamat. Azok a tanulók, akik sikeresen s jól leérettségiztek: főiskolákra, egyetemekre jutottak, állják a sarat matematikából, fizikából. Különben azért kerültem Szeghalomra, mert ide nősültem. — Nevet egyet, s most újra olyan diákosmak, dinamikusnak, nyugtalan vérűnek látom, mint négy esztendővel ezelőtt. Nem is késik észrevételemet bizonyítani: — Nagy áldozatot hoztam azzal, hogy megnősültem... No nem a független legényéletet sajnálom (a feleségem aranyos teremtés s a kis trónörökös is útban van már), hanem azt, hogy egyelőre általános iskolában tanítok. El is határoztam, ott egye a csuda, hogy továbbtanulok. Nem mondtam még: — suttogóra fogja a hangját — én jobb szeretek tanulni, mint tanítani. — Hogyan — bökkenek meg. — Nagyon szeretem az általános iskolás gyermekeket, de valahogy úgy érzem, hogy több van bennem. Három éve jelentkeztem az Eö|vös Loránd Tudományegyetemre' matematika és fizika szakra; félvettek, s most már a harmadik évet végzem. Nagyon boldog vagyok, hogy európai, sőt világhírnévnek örvendő tudós professzoroknál hallgathatok, kollokválhatok, szigorlatozhatok. Nagyon jó érzés, hogy megy a tanulás. Egészen jól megy... — jókedvűen, szélesen nevet rá egyet. — Még mindig nesm értem, mit akart azzal mondani, hogy jobb Sizeret tanulni, mint...' — Talán nem jól fogalmaztam, de annyira bele tudok mélyedni főleg nyáron a tanulásba, a tudományos, idevágó szakirodalom olvasásába, hogy a feleségemnek ötször is kell szólnia, mire tudohat éves lehetett, amikor 1928. január 3-án átlépte az Alföldi Szövőgyár kapuját. Azóta is itt dolgozik. Jóban, rosszban kitartott. Nem tágított, pedig nemegyszer lett volna oka elmenni, de sohasem gondolt a megfutamo- dásra. Ahogy ide került, a cséve- lőben dolgozott, majd 16 évig felvető volt. ötvenfilléres napszámmal kezdte. Fiatal kora ellenére már gyakorlata volt a munkában, mert korábban két évig a Schön Szövőgyárban dolgozott. De hát mit érdekelte ez a gyárost? Az emberpiacon mindig volt utánpótlás, s ha valaki elment, akár tízet is kapott a helyébe. Nehéz esztendők voltak. A munkanap, volt rá idő, amikor reggel 6-tól este 9-ig tartott. Bizony alaposan téved, aki azt hiszi, hogy gyerekjáték volt akkoriban a szövőnők munkája. Ma sem az, mégis más. Hát hogy lett volna akkoriban, amikor naponta 15 órát dolgoztak fillérekért? 1931 tavaszán a túlórapótlékot sem kapták meg. S mit volt mit tenni, sztrájkba léptek. Frei Er- ’ zsébet is köztük volt, aki azóta tagja a szakszervezetnek. Győztek. Igaz, ennek az lett az ára, hogy néhány munkást az utcára tettek, a túlórapótlékot azonban végül is kifizették.másul veszem, hogy kész a vacsora. — De hát — eirősködök — nyilván azért tanul ilyen szenvedélyesen, hogy majd a tudását átadhassa az újabb generációknak. — Természetesen. Az a célom, hogy a gimnáziumba kerüljek, s ott kialakíthassak egy olyan tudósszakkört, amelynek a tagjai komoly alapokkal pályázhatnak majd főiskolára, egyetemre. „Pihentetőként” tanulás közben matematikai feladványokat szerkesztők, s külön öröm számomra, hogy már néhány meg is jelent a Matematika tanítása című szakfolyóiratban. Volt tanitványaimmal állandó levelezésben vagyok. Tanácsokat kémek tőlem, « alig várják, hogy egy-egy izgalmas matematikai vagy fizikai feladványt csatoljak levelem mellé; amit aztán ők megfejtenek, s visszaküldenek nekem... Hegedűs Zoltánnak hívják ezt a 26 éves, magasra nőtt fiatalembert, akinek portréját felvillantottam. Szenvedélyes tudásvágya, hivatásának szeretete s az, hogy volt tanítványaival is áll- landóan tartja kapcsolatát, cáfolja a címet. Azzal üdyániumk neki sok szerencsét, hogy ez a szenvedélyesség tehetségével párosulva hozza meg gyümölcsét. Ternyák Peren« • Nyári táborozásra készülnek a méhkeréki úttörők A méhkeréki általános iskola N. Balcescu úttörőcsapata a kötegyáni úttörőcsapattal együtt a Bakonyban — sátrakban — tervezi a nyári táborozást. Erre a célra 5000 forint áll rendelkezésre, amit a műsoros estek bevételeiből gyűjtött össze. Tavasz- szal a csapat egy hold, az iskola mezőgazdasági szakköre pedig 600 négyszögöl földet kap a tsz- től, melynek bevételét ugyancsak kirándulásra fordítják. A tsz minden évben pénzbeli segítséget i' nyújt. Ekkor esett ált az első tűzkeresztségen. — Nehéz idők voltak — emlékezett vissza. — A harcot azután sem adtuk fel. 1933-ban már 10 órát dolgoztunk egy műszakban. 1937-ben pedig 8 órát, s akkoriban már egy pengő 50 fillért is megkerestem naponta. A mások gondját és a munkát mindig a vállára vette. A felszabadulás után egy ideig raktáros volt. S ha kellett, akkor férfiakat megcsúfító erővel cipelte a ládákat. A közösséget mindig szerette és tisztelte. Akkor volt igazán boldog, ha sikerült valamit elintézni, s ha nem, akkor legalább egy-két vigasztaló, jó szót mondott a panaszosnak. Embertársai iránti szeretetéért, szókimondásáért becsülik azóta is. Több munkásnő mondta el róla, hogy nála nincs hivatalos idő. Reggel munkakezdés előtt egy órával már bent van. Ilyenkor intézi az éjszakai műszak dolgozóinak ügyeit. Délután, munkaidő után sem sajnálja az idejét munkatársaitól. Az utcán és bárhol, ha olykor többre nem is futja, egy-két érdeklődő, baráti szóra mindig talál alkalmat. Népszerűségének mércéje, hogy majdnem mindenki egyszerűen csak Liszka néninek szólítja a gyárban. Igen, Liszka néni nemhiába juttatta eszembe Gorkij regényének felejthetetlen Pelagéjáját. A gyárban sokan, meglett férfiak és asszonyok anyjukként tisztelik és kisréti olvasókörében. K. 1. Fotó: Malmos Dombegyház sem marad et o. l. Liszka néni Dús haját a múló esztendők át-
