Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 7. szám
1 A tv-ben láttuk Vágási Imre: BARÁTAIM I A dubrovniki vígjáték Barátaim kik úgy vagytok mint árnyak a játék feszített vásznán Kiszöktök a kézből megnyúltok mint vékony vörösfenyő és derekatoktól jajong e kor Mert nem hajol s mint kemény cövek a képek mögötti dús humuszban megszáradt kérgetek résein futkos az élet rügybe vágyva lm a szó ha hozzátok vágyik én vagyok nálatok ismét és álmotokban e barátság súlya alatt felnyögök én is Marin Drzsics vígjátéka méltán aratott sikert a tv- nézők körében. Méltán, (mert a Dundo Maroje száf ! zadok szigorú és hiteles I értékítélteiét kiállt darab. Igazi gyöngyszem, a rene- I szánsz szellem bőkezű ; ajándéka. Szellemes dialógusai frissek, alakjai találó, valóságdús tferemtvényei I ritka tehetséggel megáldott I írójuknak. A mozgalmas cselekmény fordulatossága, | ötletgazdagsága szintén a vígjáték értékkészletét gyarapítja. A tehetséges, biztos kezű rendező, Bóján Stupica érezte, látta a lehetőségek úgyszólván apadhatatlan tárházát. A realizálás mégsem adta a vártat Az első két felvonás minden Koszta Rozália * wj-. Portré tiszteletre méltó törekvés ellenére is meglehetősen vontatottan cammogott az időben. Az író ötletrakétái sajnos, túl sokszor „csütörtököt mondtak'. A rejtelmésnek látszó, egyre inkább izgató ellentmondás kulcsát a sikert biztosító, teljességgel hibátlan harmadik felvonás adta. Itt valóban találkozott a teremtő szellem s a kivitelezés törekvése az alkotás harmóniájában. A megelőző két felvonás szürkesége viszont épp e törekvések irányvesztettségében, bántó disszharmóniájában lelhető. A magyarra átdolgozás és fordítás túl mereven értei mezte a couleur local funkcióját. Az illúziót felkelteni hivatott jelzésszerű idegen szövegrészek (olasz, német) bőkezű halmozása tette egyhangúvá az első két felvonást. Fokozta e tendenciát a túlzottan adagolt játékosság, mely nem segítette, hanem megkötötte a cselekmény egészséges írói ritmusát A legkiemelkedőbb színészi teljesítmény Agárdi Gáboré. Amint Pomet jelmezében megjelent a színen, méltó köntöst kapott az írói gondolat és törekvés. Külön méltatást érdemel Bóján Stupica díszlet- tervezéséért találó jelmezeiért. Itt hibátlan volt az illúzió s feltétlen élt a reneszánsz egyéni világa. Az írói szellem szolgálatában nem elhomályosult, de hatványozott értéket kapott a megjelenítő fantázia ötletessége. Élményekkel gazdagodtunk, sikernek örülhettünk. Éreztük, értettük a reneszánsz szellem üzenetét. Szóval, a gyöngyszem csillogott, ha nem is tökéletes, ha nem is hibátlan aranykeretben. P. L /WVWS/VVWWWW\ idejön a tehén, a levél is megérkezik Pestről, és tessék, levél nincs, a tehén meg itt van... de ő nem, feji meg, nem és nem! Hát ezért ment férjhez Kovács Ferihez? A tehén nagy esemény, nemcsak az udvaron, hanem az utcában is. Egy tehénnel több és több tej megy esténként a csarnokba. Érdekes, azonnal elterjedt a hír, hogy Rózsika nem akarja megfejni a tehenet! Előbb csak a környéken beszélték, aztán túl, hamarosan felkerült a szó a Nagy utcára, és este már Bogdán József, Rózsika apja is tudta. — Elmegyek, megnézem, mi igaz a szóbeszédből, mi nem — mondja szelíden a feleségének. — Eredjél, apja, eredj... — feleli az asszony halkan és nagyot sóhajt. Ö még többet tud, mint a férje. Tudja, hogy lánya ma vagy holnap eltűnik a faluból és nincs tovább. AZ ÖREG BOGDÁN éppen akkor nyit be az udvarra, amikor a veje, Kovács Feri a kútgárgyán a tejet szűri, és a konyhából hangos, civakodó beszéd, meg gyermeksírás hallik. — Mi van itt? — kérdezi csendesen. — Hogy mi? Hát menjen csak be a konyhába, akkor megtudja! — bömböli inkább a veje, mint mondja. — Mit tudok meg? — s a hangja olyan szelíd, olyan alázatos. — Azt, hogy... a lánya megveszett, levelet kapott és menni akar Pestre! — Igen? Pestre? — s lassan, nagyon lassan, szinte lábujjhegyen megy a konyhába. S közben annyi minden eszébe jut. A rengeteg prédikáció, amit széjjelszórt itten a faluban... a gyermeket úgy kell nevelni, hogy szelíden, szépen, még szóval sem bántani, csak érvelni, meggyőzni, egy ujjal hozzá soha nem nyúlni... Rózsi fel- kattintja a villanyt. Ölében csomó holmi, s bámul az apjára. — Mit akarsz, kislányom? — kérdezi az apja. Rózsi mintha darálót hajtana, úgy hadarja: — Én nem arra születtem, hogy térdig járjak a ganéban, hogy felkeljek hajnalban, hogy tehenet fejjek, hogy... — az apja beleszól: — Nem arra születtél, hát mire születtél, kislányom? — de az utolsó mondatot már ordítja és elébe toppan. — Hol az a fejő? Vedd a kezedbe azonnal és fejd meg azt a tehenet, mert... — Megfejtem már... — mondja a veje az ajtóban riadozva. — Nem baj, én látni akarom, hogyan feji. Ahol eny- nyi tej volt, maradt még valamennyi... Hol az a fejő? — De immár harsog nemcsak a konyha, hanem az egész ház. ...S AUG PAR PERC MÚLVA az új, frissen meszelt ól gyenge derengésében Rózsika ül a kisszé- ken, térdei között a fejő, és eléggé gyengén jön még egy kis tej. De jön. És lám, nem is olyan kellemetlen dolog a fejés. ...És reggel már vidámabban vitte a fejőt az ólba; este még inkább, és mára már ő maga hordja a tejet a csarnokba... Köszöntő és vallomás Veres Péter hetvenedik születésnapján Kedves Péter Bácsi! Bizony nehezen formálódik a gondolat, nehezen öltözködil írásba, midőn e szép. kerek jubileumon köszöntenélek. Mert méltó lesz-e hozzád? Pedig bővén kínálja magát a hálát sugalló megímivaló. Elég, ha csak együtt töltött óráink, napjaink tapasztalásait, eseményeit veszem számba. S itt a hangsúly a tapasztaláson, a bölcsességen, minden megszólalásod, megnyilatkozásod világos, józan okfejtésén, egyetlen cél felé törő gondolatiságán nyugszik. Éspedig: az ezerszer megpróbált, ezer oldalról megsarcolt ember nem szűnő hitén, bizalmán ama megálmodott, ma már zajló, s jövőnkben teljességgé formálódó társadalmi rendben, mely népünk jobb sorsát vetíti elénk. Több hitellel, több jogon tehetné-e ezt más nálad- nál, kinek valóságos élete tükröződik Dankó János vábbi becsülésé pedig az életműként sorjázó megannyi könyv. Utolsók között „Az ország útj' n” az „Olvasónapló”, majd az .Évek során”, amelyek már érett emberi arcodról sugároznak képet. E portré vonásai, komponensei: hallatlanul szerteágazó érdeklődésed, töretlen szocialista eszmehűséged, a mindig termékeny vitát ígérő kritikai felhang, átolvasott évek és éjszakák rendszerezett tudáshalmaza, s az a meleg derű, forradalmár frisseség, amellyel a bennünket körülvevő világ jelenségeire ma is reagálsz. Én így, ilyennek látlak a testi valóság jegyei mellett, így lépsz ki könyveidből, gondolataid hűvös tisztaszobájából. S ekként ítélnek meg mindazok, akik i László: művészeted, hited, irányi jelző számtalan írásod megértő barátai. Ezek pedig sokan vannak. Tapasztalhatod ezt írói útjaidon, ifjak és vének sereglésén egy-egy felolvasóested alkalmából. A nemzet lelkiismerete szól könyveidből, cikkeidből, az rezeg aggódásodban, mikor a termékeny anyaság oldalán a népszaporodás változóapadó tendenciája miatt emeled fel szavad. Péter Bácsi! Fiatalabb- ként is irigyed vagyok env- nyi szerepvállalás, ekkora vitalitás, ilyen ifjúi tetterő láttán, őszintén mondom. Hitem, megyőződésem. hogy munkásságod, mely viharzó, tintasötét éjszakából indult, ma már a kaszálókat felszárító, sárga fényű reggelbe tart! Moldvay Győző sorsában az „Egy földmunkás naplója” lapjain, mit szinte gyerekfővel pergettem végig szülővárosom J főterén, hol az 1940-es | évek elején diáktársaimmal | sátrat állítottunk a népi íróknak? Dolgot reménylő ácsorgás az emberpiacon, sündörgés béresgazdák portája környékén,| gallyazás, ínségmunka, kertásás Mózsi boltosnál, vályogvetés haszontalan, aztán kavart galuska öregen, krumplival meg lebbencsleves! Képek, hangulatok, fogalmak, melyek meghatározták egy időben szegényparaszti milliók életsorát e hazá- ,ban, s amelynek szociografikus szemű, folklorista velleitású, mély emberábrázoló tehetséggel megáldott, felelősséggel, szenvedéllyel szerkesztő írója let-j tél! Innen e levél tartózkodó indulása, s íme, egyben , tiszteletem forrásai A W? Gyöngyhalászok Hajnalban a csónakok kinyújtják erős karjaikat, és nekidőlnek a sima víztükörnek. Aztán .megállnak még partközeiben a bronz-arcú gyöngyhalászok. Néha látni, összebeszél a tekintetük, és húszméteres mélybe tűnnek felhozva élő kincset titokzatos bányájukból. Este megrakodva érnek partot, ahol már asszonyaik és gyermekük várja őket. Végül hatalmas mellkasuk betakarja a napot, és csak a víz szabálytalan csobbanása hallatszik a csöndben.
