Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
1907. Január 39. 2 Vasárnap A Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási felhívása (Folytatás az 1. oldalról) ratikns szabadságjogokért, a békéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelmeivel. Támogatjuk a nemzeti felszabadító mozgalmak harcát a régi és az új gyarmatosítás, az imperialista elnyomás és agresszió ellen. Segítjük és támogatjuk az amerikai imperialista agresszió ellen küzdő vietnami népet. Küzdünk a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megvalósításáért, a tartós és egyetemes békéért, Európa biztonságáért. A haladás erőivel együtt küzdünk egy új világháború kirobbantásának elhárításáért; ez népünk és az egész emberiség közös érdeke. Felhívunk minden választópolgárt, nőket, férfiakat, ifjakat, hogy e célok megvalósítása érdekében az új törvény nyújtotta megnövekedett felelősséggel vegyenek részt a jelölőgyűléseken és a választáson. A Hazafias Népfront jelöltjei azok a munkások, parasztok, értelmiségiek s a társadalom minden rétegének képviselői legyenek, akik eddigi munkájukkal megbecsülést és bizalmat vívtak ki, akik önzetlenül szolgálják népünk felemelkedését. Választópolgárok! Honfitársak! Teljesítsétek szocializmust építő államunk polgáraként és igaz magyar hazafiként alkotmányos kötelességteket Küldjétek a legkiválóbbakat az országgyűlésbe és a tanácsokba! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire! Szavazzatok az igazság, az emberség és a béke szocialista politikájára! Éljen és erősödjék népünk egysége! Éljen a szabad, szocialista Magyarország! HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANACSA Podgornij Olaszországban Velence A szovjet államfő elégedett olaszországi látogatásával és az eddigi eredményekkel — jelenti az MTI tudósítója. Podgornij újságíróknak következőképpen nyilatkozott Milánóban, mielőtt Velencébe indult volna: „Jó benyomást tett rám Olaszország ipara, termelőkapacitása, munkásgárdája, amelyet munka közben láthattam. Kereskedelmi téren már jó kapcsolataink vannak, amelyek — remélem — tovább fejlődhetnek. Politikai téren még vannak közöttünk nézeteltérések, ez azonban természetes, mivel az életben semmi sem mentes nézeteltérésektől. Idővel azonban minden bizonnyal sikerül majd megegyezni a politikád kérdésekben is.” A világüregyezmény washingtoni aláírása Washington Moszkva és London mellett pénteken Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában is ünnepélyes keretek között írták alá a világűr és az égitestek felkutatásáról és felhasználásáról szóló nemzetközi szerződést. A washingtoni ünnepségre budapesti idő szerint éjjel 11 órakor került sor a Fehér Ház keleti dísztermében, ahol Johnson elnök, Rusk külügyminiszter, Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete és Sir Patrick Dean Nagy-Britannia nagykövete is felszólalt. Indonéziában fokozódik a feszliflség Djakarta A Reuter hírügynökség újabb jelentéseket közöl az indonéziai feszültség fokozódásáról és a jobboldali „tisztogatások” folytatódásáról. Sutjipto vezérőrnagy, földművelésügyi miniszter pénteken este bejelentette, hogy a hatóságok több katonatisztet őrizetbe vettek, azzal gyanúsítják őket, hogy részt vettek Untung alezredes akciójában. Ismeretes az UPI hírügynökségnek az a csütörtökön közölt jelentése, miszerint a közeljövőben várható a Sokaméhoz hű tengerészgyalogság és az ellene fellépő szárazföldi katonaság öszszecsapása. Muljadi ellentengernagy, a haditengerészet parancsnoka nyilván ezzel összefüggésben hangoztatta, nem szabad megengedni, hogy a jelenlegi válságos helyzet a fegyveres erők katonai összecsapásához vezessen. „Az ilyen összecsapás katasztrófáiba döntené az országot” — mondotta. Ahmed Saiohu, a parlament elnöke a kivezető utat csak abban látja, ha Sukamo elnök önként mond le tisztségéről. Észak-Szumátrán, Medamban jobboldali diákok felgyújtották az elnököt támogató Indonéz Nemzeti Párt székházát. Három amerikai űrhajós tragédiája Washington A február közepére tervezett él-, eő Apollo-űrutazás résztvevői, Virgil Grissom, az űrkísérletek egyik veteránja, Edward White, az első' amerikai űrséta hőse és egy újonc, Roger Chaffee tragikus körülmények között életét vesztette. A három űrhajós egy próba- kísérléten vett részt a küövőpad- ra helyezett rakéta csúcsán levő űrhajóban, amikor az űrkabin belsejében, valószínűleg elektromos rövidzárlat következtében, robbanásszerű tűz ütött M. Grissom, White és Chaffee űrkabinját százszázalékos oxigénnel töltötték fel s a pillanat töredéke alatt a kabin belseje egyetlen längten- gémé vált. Az űrhajósok még jelezni tudták a tűz kitörését s az űrkabinba szerelt tv-felvevő közvetítette a megfigyelő állomásra a felvillanó lángot, de egy pillanattal később már semmi életjel sem volt. A szakértők szerint a lángtengerben a három űrfiajós azonnal meghalt. Befejezte munkáját az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) szággyűlós testületi munkájában is. Határozott szándékunk — és ezen a téren feltétlenül előrehaladást akarunk elérni —, hogy az országgyűlés munkája fejlődjék, hogy nagyobb hatékonysággal gyakorolhassa azokat az elvitathatatlan jogokat, még inkább eleget tehessen azoknak a kötelezettségeknek, amelyek, mint az ország legfőbb szuverén testületére reá hárulnak. Ez az ülésszak is bizonyította a magas fokú öntudatot és a szocializmus ügye iránti odaadást, ami minden képviselőtársunkat jellemez, s ez tisztességére és becsületére válik valamennyi képviselőnek, aki ennek az ország- gyűlésnek a munkájában részt vett. Felhatalmazásom van, hogy tolmácsoljam: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége politikai és erkölcsi kötelezettségének tartja, hogy azok, akik a jövőben nem képviselőként dolgoznak közéletünkben — egészségüknek és erejüknek megjelelő mértékben és helyen ■—, megbecsült és tisztelt emberként aktívan tovább tevékenykedhessenek társadalmunkban és részesei lehessenek annak az ügynek, amelyet mindnyájan szolgálni akarnak. i Engedjék meg, kedves képviselőtársak, hogy befejezésül hangsúlyozzam: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és ' kormánya nagyra értékeli, elismeri az országgyűlés és minden képviselő- társunk munkáját Köszönetét mond valamennyi képviselőtársunknak azért, hogy az ország- gyűlés tagjaként négy éven át nagymértékb'.n hozzájárult ahhoz, hogy politikánk eredményes legyen. Ugyanezeknek a vezető testületeknek a képviseletében és megbízásából — a magam nevében is — jó egészséget, sikereket, minden jót kívánok mindnyájuknak, akárhová állítja önöket a párt, a Hazafias Népfront és a becsület jövendő munkájukban. (Hosszan tartó nagy taps). Csanádi György beszéde Részletesen kifejtette, hogy az 1967. évi költségveiés nogyan biztosítja a tárcához tartozó ágazatok fejlesz ését, a közlekedés előtt álló feladatok megoldását. A korábban oly sokszor felvetett kapacitásproblémákról szólva rámutatott arra, hogy közlekedésünk jelenlegi teljesítőképessége lehetővé teszi az alapvető szállítási feladatok hiánytalan végrehajtását. — Az elmúlt években igyekeztünk kialakítani a lehető legkorszerűbb közlekedés alapjait Ügy véljük, hogy a közlekedésnek még hosszú évtizedekig a vasút marad a gerince elsősorban tehát ebben az ágazatban kell a létesítmények, berendezések felújítására gondot fordítanunk. Természetesen nem arra gondolunk, hogy a mintegy 9000 kilométer hosszúságú vasúthálózatot a legmagasabb technikai szintre emeljük, hanem arra, hogy azon a körülbelül 3000 kilométer vonalhálózaton, amit szaknyelven a vasút gerinchálózatának nevezünk, biztosítsuk a legkorszerűbb közlekedés feltételeit. A magyar vasutakat eddig mintegy 2200 kilométer hosszúságban látták el a legkorszerűbb hézagmentes, hegesztett felépítménnyel. Az idei költségvetés biztosítja a vasúti pálya felújítását Cegléd és Szeged között, továbbá befejeződik a Dombóvár— Kaposvár—Gyékényes közötti szakasz felújítása. Ezután részletesen kitért a miniszter a vasúti közlekedésben is ngyre nagyobb tért hódító automatizálásra. szög számos vidékén építünk, illetve kezdünk építeni úgynevezett komplex gépkocsitelepeket. A modern közúti közlekedéshez megfelelő javitókapacitást is biztosítani kell. Az útépítésnél 1967 „lendületes” esztendőnek ígérkezik. A tervbe vett munkálatok között szerepel n bekötő utak hálózatának bővítése is. A harmadik ötéves terv idején a bekötő utak 50 százalékát megépítjük. 1967-ben 22 községet kötünk össze a Jöútvo- nalhálózattal. 1967-ben megkezdjük azoknak a „középrangú” utaknak az építését, amelyek majd átveszik a mostani igen gyér forgalmú vasútvonalak szerepét A továbbiakban a hajózás és a légiforgalom fejlesztési elgondolásait ismertette a miniszter, majd befejezésül az új közlekedéspolitikai koncepció szükségszerűségéről beszélt. Régebben sok olyan helyen is kiépült a vasút, ahol annak fenntartása ma, a fellett közúti közlekedés korszakában már nem kifizetődő. — Az új közlekedéspolitikát természetesen türelmesen, fokozatosan akarjuk megvalósítani. Amíg és ahol a közúti hálózat és a gépjárműpark nem alkalmas a vasúti közlekedés felváltására, addig és ott természetesen nem szüntetjük meg a jelenlegi vasúti forgalmat. Az új közlekedéspolitikai koncepció lényege, hogy a mostaninál jobb, gazdaságosabb közlekedést alakítsunk ki. — Minthogy az 1967. évi költségvetés tervezete biztosítja a kittiekedós legfőbb idei feladatainak megoldását, a törvényjavaslatot elfogadom — mondotta. Csanádi elvtárs beszéde után folytatódtak a hozzászólások. Többek között felszólalt Kovács Pál Békés megyei képviselő is, aki megyénk ipari fejlődéséről számolt be. Kovács Pál felszólalása Különösen fontos létesítmény — mondotta — a Békéscsabai Konzervgyár. Sok új munkaalkalmat teremtett, hozzájárult élelmiszer- exportunk fejlesztéséhez, s mindezt igen gazdaságosan, mert a beruházási programban előirányzott költségszintet 4—4,5 százalékkal csökkentették, s így több mint 13 millió forinttal felülmúlták az eredetileg tervezett nyereséget. Az ez évi költségvetés tervezetéről szólva a képviselő megállapította, hogy ebben Békés megye mind bevételi, mind kiadási vonatkozásban megfelelő helyet kapott. Ez annál is fontosabb, mert az ipartelepítés, a városfejlesztés, a kommunális, egészség- ügyi, szociális és kulturális ellátás terén a megyének még nagy elmaradást kell pótolnia. Ezt segíti, hogy a terv szerint meggyorsul Békéscsaba gázellátásának biztosítása, de jó lenne a gázmezőhöz közel fekvő Orosháza és Gyula gázellátását is mielőbb megvalósítani. Végül javasolta, hogy amint lehetőség nyílik rá, lássák el vontatóvágánnyal Békéscsaba iparterületét. A költségvetés tervezetét elfogadta és az országgyűlésnek elfogadásra aiánlotta. A költségvetési vitát Tímár Mátyás pénzügyminiszter foglalta össze, majd az országgyűlés ülésszaka dr. Beresztóczy Miklós zárszavával ért véget. Bármennyire is gépesítjük, au- omatizáljük a vasutat — mom- iotta a miniszter —, az országot hálózatnak Untabbra is, a legmodernebb időben is a vasutas, az zmber lesz a lelke, a működtetője, az „éltető eleme”. A ma, de még inkább a holnap és a holnapután vasúti dolgozóinak autó natikus kocsikapcsoló berendező sek, távirányítású váltókezelők könnyítik munkájúkat. Korábban zz ország mintegy ezer állomásán naponta összesen 16—18 ezer vagon kirakását jobbára kézi erővel végezték, most egyre több — kodógép dolgozik és a távlat a ki- és berakodások teljes gépes' tése. De az emberekre mégif szükség lesz, mert a gépekbe öl „lehelnek lelket”. A közúti forgalom helyzetéve' is távlati tervezésével foglalko 'Ott a továbbiakban. Ezen a te rületen gyors ütemű előrehaladásra van szükség. Semmiképpen sem engedhetjük meg, hogy a közlekedés összforgalmának olyar sekély hányadát (körülbelül 10— ’1 százalékát) képviselje a közút özlekedés, mint a legutóbbi sta isztika szerint. Az arányon mi hamarabb változtatnunk kell. / változtatás egyébként már meg kezdődött. 1967-ben például az oiKedvezményes társas- és csaEádiház-építési akció A Minisztertanács határozata Az állami gazdaságok kereken -20 000 állandó és további 50 000 időszaki dolgozót foglalkoztatnak. Gyakori munkaszervezési nehézségeket és jelentős, évente mintegy 50 millió forint többletköltséget okoz, hogy naponta sok dolgozót kell — gyakran nagy távolságból — a gazdaságokba, onnan pedig hazaszállítani. Ennek a helyzetnek egyik alapvető oka az, hogy a gazdaságok lakáshelyzete nem kielégítő. Az állami gazdasági dolgozók lakásviszonyainak javítására már eddig is történtek központi erőfeszítések és további lakásépítést irányzott elő a harmadik ötéves terv is. A probléma megoldásához azonban szükség van arra, hogy a gazdaságok dolgozói maguk is hozzájáruljanak , saját otthonuk megteremtéséhez. Ennek elősegi- tése érdekében a Minisztertanács úgy határozott, hogy kedvezményes — az országos hitelakciónál kedvezőbb feltételek mellett — társas- és családiház-építési akciót indít az állami gazdaságok — elsősorban fizikai — dolgozói számára. Az akció keretében az építeni szándékozók az alábbi kedvezményben részesülnek: Tízszázalékos előtakarékosság igazolása mellett az Országos Takarékpénztár 25 évi lejáratú kölcsönt nyújt. A kölcsön felső határa százhúszezer forint. A kölcsönszerződés megkötésétől számítva az állami gazdaságoknál munkaviszonyban eltöltött tíz év után a kölcsön 10 százalékát, további öt év után újabb 15 százalékát engedik el.