Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-20 / 17. szám

BÉKÉS A MEGY II PÁAT BIZOTTSÁG ÉS A MEG Y ET TAN ÁCS LA PJ A NÉPÚJSÁG A tavalyi munkáról, az idei feladatokról tárgyalt a Békés megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács Áprilisban megyei közlekedési tanácskozást rendeznek Békéscsabán Szerdán délután tartotta meg HÍREK idei első ülését Békéscsabán, a 8-as AKÖV irodaházában a Békés megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács. Kazamér Károly, a tanács titkára beszámolójában értékelte a megyei közúti balesetelhárítási tanács tavalyi munkáját, majd elemezte a múlt évi közúti balese­tek okait. Elmondotta, hogy a ta­nács eredményesen dolgozott és a munkatervben meghatározott fel­adatokat hiánytalanul végrehaj­Zongorát kapott a köröstarcsai kultúrház A köröstarcsai művelődési ott­honban évek óta szerettek volna zeneoktatást szervezni. Ehhez azonban, a tárgyi feltételek nem voltak meg. Most Tóth János, a kultúrház igazgatója örömmel ér­tesítette szerkesztőségünket, hogy a közsiági tanács segítségével új évi ajándékként zongorát kaptak. A zongoraoktatásnak elhárultak az akadályai a községben, s a gyermekek részéről megfelelő az érdeklődés is. Ebben az esztendő­ben húsz gyermek sajátítja el a zeneműveltség alapjait, és vesz részt hangszeres oktatásban. A művelődési otthon vezetősége el­határozta, hogy a tahfolyamot tftinden évben megszervezik kez­dők, haladók részére. A brit filmkritikusok szövetsé­ge a Szegénylegények-nek ítélte oda 1966 legjobb külföldi filmjé­ért járó díját — jelentették szer­dán a késő esti órákban az angol hírügynökségek. A legjobb angol film címet az Alfie című alkotás nyerte. A magyar filmművészetet ért elismerésről nyilatkozott az MTI munkatársának Jancsó Mik­lós, a film rendezője: — öröm és meglepetés — így lehetne összefoglalni azt, amit a hír hallatán éreztem. Vélemé­nyem szerint ez a siker nemcsak egy rendező-, egy alkotó kollek­tíva, hanem az egész mai magyar filmművészet előrelépését jelen­ti. A díj további munkáimnak is magasabb mércét emel. Stábunk a Szovjetunióban, Moszkvától 400 kilométernyire üti fel hamarosan tanyáját: a szovjet—magyar koprodukcióban készülő film magyar internacionalisták 1918— tóttá. Ezután az idei munkaprog­ramot ismertette, amelynek — mint eddig — elsősorban a bal­esetek megelőzése a célja. A mun­katerv szerint a megye általános iskoláiban az idén is megtartják a KRESZ-vetélkedőket és tovább szorgalmazzák a már eddig igen népszerűvé vált közlekedési sza­badegyetemek szervezését. A ta­nács javasolja, hogy az idén léte­sítsenek közlekedési parkot Bé­késcsabán, ahol főként a gyerme­kek tanulnák meg a helyes köz­lekedés szabályait. A vitában több javaslat hang­zott el. Benkó Pál, a megyei köz­úti balesetelhárítási tanács elnö­ke # indítványozta, hogy az idén áprilisban rendezzenek megyei közlekedési tanácskozást Békés­csabán. Erre hívják meg a válla­latok, az ipari és mezőgazdasági üzemek mozgalmi és gazdasági Bármilyen meglepő a cím, így igaz. Tavaly átadta a megyei húsipari vállalat a Békéscsabai Hűtőház melletti vágóhidat a he­lyi földművesszövetkezetnek. Egyelőre az új tulajdonos nem kapta meg az engedélyt a csabai kolbász gyártására. Csupán a kénvszervágások feldolgozására, hűtésére szőri tkozhatott mindad­19-es harcainak állít majd emlé­ket. A brit filmkritikusok díját elő­ször kapta meg szocialista ország alkotóközössége. Ezt a díjat olyan rendezők őrzik, mint Antonioni olasz rendező, akivel egy sorba lépni minden rendezőnek egyet jelent a legmagasabb fokú elis­meréssel. (MTI) Szerdán a Massachusetts állam­beli Cambridge-ben életfogytig­lani börtönre ítéltek egy 35 éves elmegyógyintézeti ápoltat, Albert Desalvot, aki a bíróság előtt azt állította, hogy ő a bostoni tizen­háromszoros kéj gyilkos. Desalvot az esküd tszék többek között fegyveres rablásban, testi sértésben, magánlaksértésben, ne­mi bűncselekményekben találta vezetőit, szállítási és közlekedési előadóit, valamint a gépjármű- vezetőket A javaslatot a tanács tagjai egyhangúlag elfogadták. Ugyancsak többen javasolták, hogy a megyében szorgalmazzák a közlekedési úttörőőrsök szervezé­sét, hiszen ennek kezdeménye­zése egykor a megyéből indult el. Molnár Imre őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának vezetője a múlt évi közúti balesetekről és azok okairól tájékoztatta a részt­vevőket A megyében 789 baleset történt ebből 25 emberáldozatot követelt A balesetek megelőzésénél — éppen ezért sürgették többen — nagy szükség van a városi és já­rási közúti balesetelhárítási taná­csok aktívabb tevékenységére is, mivel ezek az elmúlt időben vaj-: mi kevés munkát fejtettek ki. dig, amíg a MAVAD Országos Központjával meg nem állapodott abban, hogy nyulat és szarvast dolgoznak fel külföldi megrende­lésre. A téli szezonban 15 ezer nyúl, tízezer fácán és 150 őz fordult meg a földművasszövetkezet bé­késcsabai vágóhídján. A nyulak közül négyezret dolgozlak fel konyhakészre exportra. Most, ja­nuár 1-től az ország északi ré­széből érkező kilőtt szarvasbiká­kat dolgozzák fel, ugyancsak konyhakészre négyféle változat­ban. Félkilós tételekben csoma­golják a szeletelhető húst, ezen­kívül a gulyásnak, a ragulevesnek valót és külön a gerincet. Előre­láthatólag 600 szarvast dolgoznak így fel heti százötvenes beüteme- zéssel. Szó van arról is, hogy az or­szág területén kilövésre kerülő vaddisznókat is itt dolgoztatja fel a MAVAD, s amennyiben a kül­földi cégeknek megtetszik a Bé­késcsabán kopVha.késTre feldolgo­zott őzhús, akkor abból is jelen­tős mennyiség kerül exportra. vétkesnek, de nem látta bizonyí­tottnak, hogy valóban ő a bostoni szörny, aki 1962 és 1964 között Bostonban és környékén megfoj­tott 13 nőt, miután erőszakot vett rajtuk. A védelem fellebbezésében az életfogytiglani börtönbüntetés he­lyett Desalvo elmegyógyászati ke­— Szociális és kulturális alapra az ecsegfalvi Egyetértés Terme­lőszövetkezet a múlt évben 95 ezer forintot használt fel. Ebből a nagyobb részt az öregek és a betegek megsegítésére fordítot­ták. — Őszi csillagképek címmel tart ma foglalkozást Békéscsabán a TIT csillagászati szakköre az általános iskolások részére. — Községi házibrigádok segítik a szeghalmi járásban a falvak fej­lődését. Bucsán 3, Vésztőn 9, Füzesgyarmaton 3, Körösla- dányban 12, Szeghalmon 17 fős házibrigád működik. — Epekőrekord. A bukaresti orvosok egy 65 éves beteg meg- operálásánál összesen 17 ezer 751 epekövet távolítottak el a beteg epéjéből. A bukaresti or­vosok szerint a korábbi rekord nem haladta meg az 5 ezret. — A Békéscsabán élő családok 80 százaléka rendelkezik takarék- pénztári betétkönyvvel. — Kétezer nőt foglalkoztatnak megyénkben a KISZÖV-höz tartozó kisipari termelőszövet­kezetek. Ez a szám az összlét- számnak 26 százaléka. — A gyulai járás költségvetésében ebben az évben 407 kilométer út, 31 híd, 380 000 négyzetméter park, 198 közkút és 3 kis vízmű szerepel. —■ ötszázezer forint értékben vá­sárolt gépi berendezést a Kö- rösladányi Fa-, Vas- és Vegyi Ktsz. — Gyulai témájú „krimi” film készítését tervezi Hajdik Antal festőművész. A film gyártásába többen bekapcsolódnak a város ismert személyiségei közüL A Bp. Kőolajipari Gépgyár Bp. XVIII., Gyömrői út 79—83. azonnali belépésre keres központi telephelyre ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLANYSZERELŐ, ELEKTROMŰSZERÉSZ szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyekre külszolgálatos munkakörbe VASSZERKEZETI LAKATOS, CSŐSZERELŐ, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐ, HEGESZTŐ szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. —* Vésztőn a község főutcájának parkosítására korábban 195 ezer forintot terveztek, melyből S ezer négyzetméternyi új parkot létesítettek. — Női önvédelmi fegyvereket találtak ki Párizsban. A fiatal lányokkal szemben elkövetett szexuális merényletek miatt keresettek az önvédelmi fegy­verek. Köztük különösen nép­szerű egy kulcstartó, amely 2,5 méter távolságra is könny­gázt bocsát ki. Ugyancsak nép­szerű Párizsban egy hasonló „szerszám”, amely lila folyadé­kot bocsát ki magából, és azt 24 órán át a támadó nem tudja lemosni magáról.« — Gyulán, a TIT fizikai szakkö­re ma délután 3 órakor Adó­vevő berendezések címmel tart foglalkozást. — A polgári védelemről tárgyal január 24-i ülésén a Magyar Honvédelmi Sportszövetség bé­késcsabai elnöksége. — Megyei pcdagógusbál Békés­csabán 1967. február 4-én. Be­lépőjegy- és meghívóigénylési 10—62 telefonon! 40® Amerika is vásárol dámvadat a Gyulai Erdőgazdaságtól Ezekben a napokban történik: országszerte az élővad-befogás. A Gyulai Erdőgazdaságban 10 dám­vad, 80 őz és 1000 fácán befogását tervezik. Szerdán 4 dámvadat már el is szállítottak a kecskeméti er­dőgazdaság részére vérfrissítő céljából. Érdekes megkeresés érkezett & Gyulai Erdőgazdaság címére az Egyesült Államokból. Arról érte­sítették az igazgatóságot, hogy há­rom dámvadat kívánnak itt vásá­rolni. Ebből a célból a jövő héten ide érkezik a magyar származású gróf Tisza Kálmán. Idői ár ősi elöntés Várható időjárás ma estig: Válto­zóan felhős, hideg idő, csapadék nél­kül. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Né­hány helyen köd, zúzmarákópződés. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 12—17 fok között, keleten helyenként mínusz húsz fok közelében. Legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 5—mínusz 10 fok között, a ködös helyeken kévéssé»! mínusz tíz fok alatt. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága es a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáS. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17« 111 em. telelőn: 21—36. £2—M. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n„ Tanács köztársaság útja & Telefon: Iá—a. IS—31. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály, Tenesztl a Magyar Poéta. Előfizethető « postahivatalokat! és a Kézbesítőknél. Előfizetési CU) I hónapra Iá,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat:. Békéscsaba. £TndeTr^r<ü7^J Bőséges lesz tojástermelése, nagyobb lesz a jövedelme, 25 dkg keveréktakarmányt kap cseretakarmány ellenében tojásdarabonként, HA ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST KÖT A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETTEL. 22 Kútfúrási munkát vállal 300 m-ig, tervezéssel együtt ÉM Közmű és Mélyép. Váll., Budapest, VII., Wesselényi utca 4. Telefon: 127—014. Ügyintéző: JANCSÚ. 106957 A Szegénylegények ka pia a brit filmkritikusok díját Négyezer nyúl után 600 szarvast dolgoznak fel exportra Békéscsabán Elítélték az őrültet, aki a bostoni tömeggyilkosnak adja ki magát

Next

/
Thumbnails
Contents