Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
„Törvényszerű, Hogy k legszélesebb tömegek, valamennyi dolgozó gondolkodásának megszabadítása a kapitalista, kispolgári maradványoktól, az emberek tudatának szocialista átformálása tömegméretekben nem előzi meg, hanem csak követi a politikai hatalom meghódítását, a tőkés társadalmi rendszer felszámolását. Törvényszerű az is, hogy az emberek gondolkodásának átformál lása a leghosszabb, legtovább tartó folyamat valamennyi alapvető társadalmi folyamat közül.” E meghatározások a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikai irányelveinek sarkalatos pontjai, és a Debrecenben, megjelenő Alföld című irodalmi és művelődési folyóirat 1964—65-ös országos népművelési vitájának is alapját képezték. Az irányelvek szellemében fogant vita egyik konklúziója: „a korszerűen értelmezett népművelés szerves kapcsolatban áll a párt eszmei of- fenzívájával, népünk szocialista tudatának kialakítás sára fordított erőfeszítésével”. Végső fokon a vita ebben nyert értelmet, s azokat az utakat, módszereket kereste, melyekkel a népművelés tartalmát és intézményes foi-máit sürgősen korszerűbbé lehet tenni, és az egész népművelés színvonalát, ennek következményeképpen hatókörét bővíteni' lehet. A vita két iránya a népművelési problémák gyakorlatának elvi, elméleti továbbfejlesztése, •tudományos szintre, rangra emelése, valamint a tömegnevelés objektív feltételei, a jobb eredményeket biztosító módszertani elgondolások értékelése, a személyi feltételek döntő fontosságára való rámutatás és a szociológiai felmérések szükségességének aláhúzása volt. A két irány végeredményben az elmélet és a gyakorlat kérdéseit vetette fel és vonta a vitázók boác- kése alá az újra, korszerűbbre törekvés jegyében. A vita tanulságai egyértelműen bizonyítják, hogy a szocialista népművelés nem szűkülhet le a meglevő érdeklődés és igények kielégítésére, nem elégedhet meg azok művelésével, akik önként jönnek, hanem „elé- bük kell menni" azoknak, akik még maguktól nem tudnak elindulni a népművelés magasabb értelmi képességeket, jártasságokat követelő területei felé. Tehát: tömegmozgósító feladatait kell egyre hatásosabban ellátnia, hogy „az egyes rétegek sajátos helyzetét figyelembe véve és megfelelő módszereket alkalmazva elérjük: társadalmunk művelt, magas igényű, fejlett emberekből álljon”. Ha azt a tényt is jól látjuk, hogy a népművelés osztályharc, a korszerűség követelménye teljesen világosan áll előttünk: a tudományos ismeretek marxista—leninista szellemű terjesztése, kialakítása; a gondolkodás, a jellem fejlesztése. Korunkban a szocializmus megteremtése, felépítése a korszerűség ismérve, tehát mindaz korszerű, mely tartalmilag és formai tekintetben is megfelel a kor feladatának, törekvésének: a szocializmusnak. Ebből az aspektusból 'vizsgálva a népművelési vita tanulságait, az ízlésfor- málást a népművelési munka fontos és erősen differenciált tennivalójaként határozhatjuk meg. Mindenekelőtt néhány szót a népművelés korszerű formáiról és eszközeiről, melyek nélkül nem képzelhető el az emberek ízlésének formálása. Az új formák — miután a műkedvelő-központúság jóKorszerű világnézet korszerű ízlés szerével a múlté lett — a klubok, újságolvasók, irodalmi színpadok (mint 'az irodalmi nevelés, ízlésformálás eszközei) és a különböző művészeti körök. A korszerű formákhoz tartoznak a szocialista családi és társadalmi ünnepségek, az üzemlátogatások, az országjárások, a vándorkiállítások stb. Közös vonásuk, hogy szervesen kapcsolódnak a társadalmi, politikai és kulturális fejlődéshez, tehát — korszerűek; zökkenőmentesebben vezetnek el az önműveléshez, mert e formák keretében tág tere van a vitáknak, demokratikus véleménycseréknek, melyek nem nélkülözhetők, ha a népművelés és a művelődök aktív együttműködését a maradandó eredmények feltételének, márpedig annak tekintjük. Jók ezek az új népművelési formák olyan vonatkozásban is, hogy közösségi erő munkál bennük, és az egyén, a művelődő érdeke a társadalmi érdekkel hatásosan találkozik; Ezek a formák azonban mindaddig csak formák, lehetőségek maradnak, amíg megfelelő tartalommal nem töltődnek fel. A megfelelő tartalom az, ami elsősorban a korszerűség' meghatározója, és az a pont, ahol a népművelés az emberek ízlésvilágával is találkozik. Megfordítva a meghatározást: a helyesen kialakított formák csak akkor válnak hasznos tartalmak hordozóivá, ha az adott népművelési intézmény vezetői képesek arra, hogy megküzdjenek a tömegesen jelentkező ízléskonzervativizmussal, ha — elsősorban' a fiatalok révén és segítségével — következeteken törekednek a szocialista, a korszerű ízlés kialakítására, és ezt művelődési tevékenységük minden formájában a tartalom lényegévé teszik. Ez a feladat —■ ezt a népművelési vita is tanúsítja — a ma népművelésének talán legnagyobb gondja, érdemes és szükséges tehát részletezni: mi a tennivaló, merre haladni lenne a leghelyesebb és célravezetőbb, nem tévesztve szem elől az irányelvek körültekintő megállapítását: „Törvényszerű, hogy az emberek gondolkodásának átformálása a leghosszabb, legtovább tartó folyamat valamennyi alapvető társadalmi folyamat közül”. Hozzátéve még azt is, hogy „az ízlést — a burzsoá felfogással ellentétben — nem „örök”, változhatatiain, hanem történelmileg, társadalmilag meghatározott kategóriának tartjuk, amely elsősorban a világnézettel van összefüggésben” és bár alakítható, „korán kikristályosodik, általában a személyiségnek sokban nem tudatos \ elemévé alakul, s ezért értelmi belátás révén viszonylag nehezebben formálható, mint az ember teljesen tudatos ismeretvilága”. (MSZMP Kulturális és Elméleti Munkaközössége Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban című tanulmányából.) Egyszóval: a valóságos helyzet valóságos felmérésével állunk szemben, nevezetesen azzal, hogy a világnézet és az ízlés között is felmerülhetnek és vannak is ellentmondások, másrészt pedig világnézeti okokra visszavezethetően hat még egyes rétegekben vagy erősen, vagy gyengü- lőbben a konzervatív ízlés, a kispolgári magatartás. A világnézet és az ízlés ellentmondása sok gyakorlati esetben nem is látszólagos. Ismert tény, hogy a vitathatatlanul szocialista világnézetű emberek nagyobbik része még egyszerűen nem rendelkezik korszerű ízléssel, és ebből következően vagy elutasítják a szocialista ízlés hordozóit, vagy csak megtűrik, mint szükséges „rosszat”, de meggyőződésből azokat soha nem terjesztenék. Ha történetesen gazdasági, politikai vagy tömegszervezeti vezető beosztásban vannak, szavuknak tehát súlya és befolyásoló, mi több: meghatározó hatása van, a kialakuló helyzet káros voltát szükségtelen aláhúzni. A konzervatív ízlés, kispolgári magatartás a szokásokban, a művészeti alkotások létrehozásában, azok elfogadásában vagy el nem fogadásában táplálkozhat még egyszerűen a nem szocialista világnézetből, idealista meggyőződésből a valóság magyarázatának bármely vonatkozásában. Erre az ízlésvilágra is hat azonban a fejlődő, erősödő szocialista társadalmi ízlés, feltétlenül hat és befolyásolja, lassabban vagy gyorsabban módosítja azt. Az'Ízlés-konzervativizmus bonyolult megjelenési formákban lép a társadalmi tudat porondjára, és ezért az ellene való harc — a népművelés osztály- harc! — sem lehet előregyártott sémákra épülő, sőt, annyira differenciált, hogy a harc eredményessége a népművelőktől magas fokú politikai és szakmai műveltséget, tiszta szocialista esztétikai ítéletvilágot követel. Vagyis: az ízlésformálás népművelési munkájában — mint a népművelés bármely más területén — a személyi feltétel legjobb betöltését figyelmen kívül hagyni egyenlő az eredményekről való lemondással. Hogy még igen sok helyen a népművelés a másodrendűvé degradálással küzd, szántón nem véletlen. Adódik abból, hogy a szóban elfogadott, sőt határozatokban és referátumokban, beszédekben rengeteget hangoztatott tömegkul- turális népművelő tevékenység a gyakorlati megvalósulás áramaiban következetesen háttérbe szorul, pedig a marxista—leninista ideológia a tömegkulturális tevékenységben áll legközelebb az emberhez, talál legkönnyebben utat érzés- és gondolatvilágához* formálhatja ízlését, világnézetét. Ez a háttérbe szorulás egyenes, de ritkán kimondott következménye olyan szemléletbeli torzulásoknak, ízléselmaradottságnak, melyekről már fentebb is szó esett. Mert vajon támogathatja-e jelentőségéhez mérten megfelelően a tömegkulturális, ideológiai tevékenységet az a gazdasági, politikai vagy tömegszervezeti vezető, vagy feladataira nem felkészült, nem hozzáértő, valamilyen oknál fogva mégis „kultúrosnak” kinevezett népművelő, aki ugyan eszével és szívével az új világrend harcosa, de gyermekkorában, ifjúkorában S kialakult — sokban nem is tudatos ízlésvilága \megrekedt a XIX. században? A válasz világos: egyáltalán nem támogathatja megfelelően, és ha adott, különböző gyakorlati esetekben a tömegkulturális nevelőmunka bizonyos kudarcainak okát kutatjuk, azok között első helyen tetten érhető az ízlés konzervatív orientációja. Igen elgondolkoztató Köpeczi Béla egyik, a Nép- szabadságban 1966 februárjában megjelent cikkének e néhány mondata: „...ha valaki ma is ponyvát olvas, ha az ostoba szövegű, s zeneileg is rossz táncdalokat vagy a szentimentalizmus- tól csöpögő „magyar nótákat” imádja, ha érzelmileg és művészileg egyaránt hamis „műalkotásokkal”, tehát giccsel dekorálja lakását, ha elcsavarja rádióját, amikor mások klasszikus zenét akarnak hallgatni, ha tiltakozik az ellen, hogy a tv drámákat is közvetítsen, ha általában minden komolyabb szellemi erőfeszítést elvet, akkor magatartása a kultúrában kispolgári, még ha egyébként politikailag a munkásosztály jeles harcosa is”. Itt szeretném még egyszer aláhúzni azt a fentebb megfogalmazott következtetést, hogy a világnézet és az ízlés között is felmerülhetnek és vannak is ellentmondások. Ezek mélysége nagyon lényeges a tömegkulturális élet fejlődése szempontjából, a mindennapi élet apró gyakorlati dolgaiban -csakúgy, mint nagyobb horderejű elhatározások meghozatalában, melyek már nagyobb közösségek életét is befolyásolják, és e nagyobb közösségek a még nagyobb közösség: az egész társadalom ideológiai, politikai és kulturális színvonalát, és áttételeivel az ország gazdasági fejlődését. Az egységes művelődéspolitikai szemlélet kialakítása olyan múlhatatlan követelmény tehát, melynek megteremtését szolgálni ma a legégetőbb feladat. Ha az egységes szemlélet hiányát, fogyatékosságait fedezzük fel a népművelési munka egyes részterületein, feltétlenül bizonyos, hogy sokban visszavezethetők az adott község, város, üzem, termelőszövetkezet stb. vezetőinek és népművelőinek belső, szubjektív ellentmondásaira, elmaradott ízlésvilágukra, kulturális szemléletűikre, melyek a népművelés tartalmi feltöltését nem a korszerűség ismérveit tükrözve végzik el. A népművelést tartalmilag azok határozzák meg, akik a kultúrát terjesztik, közvetítik. És lehetnek-e közvetítők, terjesztők feladatuk magaslatán, ha nem tudják meghatározni, mit, kinek, hol és hogyan adjanak? Ha nem veszik vagy nem képesek figyelembe venni azt, hogy az ízlés és a mű (film, regény, televíziós játék, táncos, zenés rendezvények műsora, színdarabok stb.) ideológiai minőségének összevetése határozza meg a mit, kinek, hol, hogyan elvének helyes követését. Ha nem képesek eldönteni, hogy szűkebb vagy tágabb publicitást biztosítsanak-e valamely műalkotásnak azért, hogy az egyértelmű, jó hatást váltson ki szemlélőjéből, olvasójából, nézőjéből stb., mert, ha nem így van, akkor a művészi formanyelv ismeretének hiánya elzárja a tartalom megközelítését, és szükségtelen, káros ellenérzést is kiválthat. Amikor ilyen sok szó esik a népművelőről (az üzemi kultúrostól a könyvtárosig), akkor szólni kell még arról is, hogy az ízlésformálás személyi feltételei mellett a tárgyi lehetőségek minimálisan szükséges színvonalát is biztosítani szükséges ahhoz, hogy a személyi és tárgyi feltételek együtt, közösen emelhessék t&meokulturális tevékenységünk hatásfokát, eredményességét. AZ ÍZi éS már kora gyermekkorban kezd formálódni a család, a környezet, a barátok és — az óvoda, az iskola hatására, Az ízlés egyik alapvetően meghatározó tényezője az alapműveltség, melynek felnőtt korban való pótlásara egyi*? kevesebb szükség van, mert iskoláink hivatásukat mindjobban betöltik. Az iskolai oktatás, nevelés ízlésre ható tényezői azonban még nem kapnak megfelelő, központi helyet a tanulók személyiségének formálásában, az esztétikai nevelés sokkal hatásosabb, korszerűbb metódusait kimunkálni a pedagógusok egyil: fő feladatává kellene emelni.. (Természetesen, itt is dominál az egyén, ez esetben a pedagógus személyes ízlésvilága, konzervatív ízléssel, kispolgári hatásokkal terhesen nem nevelhet szocialista ízlésre, nem fogadtathatja el a tanulóval e korszerű ízlés hordozóit.) A „korán kikristályosodó” ízlés milyensége nem közömbös számunkra, hiszen az elmondottak alapján is világos, mennyi bajt, menynyi visszahúzó erőt jelent népünk művelésében a múltban gyökerező konzervatív ízlésvilág, melytől sok esetben még az oly kiváló, az új társadalmi rend emyedetlen harcosai sem mentesek. Erre utalva lép elő az ízlésformálás, mint a népművelési munka talán legfontosabb tennivalója — már az óvodákban, általános és középfokú iskolákban is. A következtetések — az ízlésformálás helyzetét és feladatait több oldalról megvilágítva — feltétlenül egyöntetűek abban a vonatkozásban, hogy az általános és a művészeti ízlé. formálása, a korszerűség és a konzervativizmus harcának az előbbi általános győzelme felé való gyorsítása egyetlen nagy folyamat része, mely folyamatban a marxista ideológiának eszmei harcokban kell eltávo- lítania az emberek tudatából a polgári lét összes szellemi maradványait, a polgári tudat minden csö- kevényét Sass Ervin 1 rlémelh Antii a*
