Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-04 / 286. szám
Az esszé és a tanulmány szocialista reneszánsza Hat esszékötetről, néhány gondolat KÖRÖS TÁJ KULTURÁLISMELLÉKLET térni kívánja, s azt igényli, hogy a jelentős eredményeket hozó, mégis mostoha műfaj haszna a mainál jóval szélesebb körben váljék ismertté. Hinnék útját egyengeti, ha néhány meggyőzőnek látszó példával cáfoljuk az előítéletet, hogy az esszé- és tanulmánykötetek, cikkgyűj temények témái és szempontjai elvontak, csak a tárgyban érintett szakemberek számára érdekeseik. A példák esetlegesek, hiszen a legutóbbi hónapok terméséből sem csak a következőkben érintett könyvek alkalmasak annak a fordulatnak bizonyítására. amely az esszé és a tanulmány szocialista reneszánszához vezethet. Az előítéletek és aggályok ugyanis nem teljesen alaptalanok. Volt idő, leginkább talán a felszabadulás előtti egy-másfél évtized, amelyben értékes írások mellett elég sok olyan okfejtés is napvilágot látott, amely vagy ötncélúságával, vagy a haladó gondolat elleni zászlóbontással biztosította a megjelenhetést. Ezért is számított 1945, még inkább 1948 után az esszé polgári műfajnak. Az elmúlt esztendők eredményeire volt szükség, hogy az új problémák, ismeretlen összefüggések feltárásával kísérletező esszéirodalom meggyőzze a kritikát és az olvasókat progresszív lehetőségeiről. Arról, hogy az érvek és gondolatok műfaja mennyire alkalmas a szocialista szemléletmód hatékonnyá tételére. Bizonyító példáink sorában elsőnek Kardos László: Közel és távol című tanulmánykötetét említjük. Mit ad ez a könyv a nem írónak, óríéktiszteletének önömét. A tanulmányok — közvetlen témájúkon: Csellovon, Thomas Mannon, Karinthy Frigyesen és a többi klasszikuson kívül — azt is megmutatják, hogyan válhat az emberi élet tartalmassá, szépséggel és erkölcsi tartással telítetté, hogyan segítik a nagy művek értő olvasóikat az önmegvalósításban. fogékonyságuk, ízlésük finomításában. jellemük erősítésében. Aurél is meggyőz ez a kötet, hogy a forradalmi szellemiség, az újért vívó gondolat hatását a stílus érett tökéletessége megsokszorozza. I«és l*asaló; Józanság és szenvedély című könyve sem csak irodalmároknak ajánlható. Má igényid a múlttal való ismerkedést, az előítéletekkel történő kritikusabb szembenézést — kedvelni fogja a munkát Illés mintegy tíz éve a magyar szocialista irodalom előzményeinek feltárásán dolgozik. Eredményeinek részletezése helyett inkább a tények és adatok sokaságával igazolt koncepciót jelezzük. Azt, hogy Illés László új irodailimá — és nemcsak irodalmi —értékrenddel kívánja korrigálni, gazdagítani a ltöertw- datot. Arról káván és tud is meggyőzni, hogy a modem magyar művészetben a parasztság és a polgárság méltán nagy tekintélyű képviselői mellett nem alárendelt, hanem sok tekintetben étre állító szerepet töltenek be a munkásosztály írói, festői. Az értékelés új vonása tehát nem az. hogy elismert értékeket megtagad vagy háttérbe szorít. Inkább az a célja, hogy eddig periférián tartott, sót ismeretlenül kallódó értékeket: műveket, mestereket, jövőbe mutató törekvéseket tegyenek ismertté, a nemzeti kultúra becsült részévé. S ha már a múltról és szocialista értékeinkről szólunk, nem hagyhatjuk említés nélkül a Korunk, a híres kolozsvári folyóirat főszerkesztőjének, Gaál Gábornak nemrég megjelent- cikkgyűjteményét. Két vaskos kötet ad ízelítőt a húszas és a harmincas évek egyik legjelentősebb kommunista folyóiratából. Abból az orgánumból, amelynek szerzői gárdája Európa és Amerika hét-nyolc országából küldte a kéziratokat. Gaál Gábornak hatalmas levelezése volt, fizetésének jelentős részét postára költötte. Szerkesztői munkájáért fizetést nem kapott, sőt olykor a nyomdaköltséget is saját zsebéből fizette. Szívügye és életcélja volt a Korunk. Birkóznia kellett a cenzúrával. a pénztelenséggel, a munkatársak érzékenységével, irányzatok és fogalmak tisztázatlanságával. Mégis kaput tudott nyitni a jövőre. E kapunyitás dokumentumai tévhiteket cáfolnak és ma is hatnak. Például arról is meggyőznek, hogy a szocialista realizmus a húszas évek végétől formálódó fogalom, amelynek hatása és jelenléte vitathatatlan a két világháború közti magyar szellemi életben. A filágirodaloimöi is tudnak a magyar szerzők újat, érdekeset mondani. Ungvári Tamás az angolszász, Mészáros Vilma a francia irodalom modern reprezen tánsairól jelentetett meg esz- székötetet Mindkét szerző úgy ír regényekről, drámákról, szerzőkről és irányzatokról, hogy a művészi problémák mögött kirajzolódik a tőkés világ egyes vezető országainak erkölcsi, szellemi válsága, az Irodalmunk eredményeiről kevesebb szó esik, mint indokolt, s szükséges lenne. Mégis sikerült a köztudatba vinni, hogy a mai magyar líra méltó nagy hagyományaihoz, s hogy a prózában néhány év óta ha. térozott fellendülés figyelhető meg. Néhány regény országos visszhangú sikert tudott kivívni, és szép számmal jelennek meg szívesen olvasott, tízezrek kömében tetszést kiváltó novellák, kisregények. A dráma fellendülése, fontos társadalmi problémákat, közérdekű konfliktusokat színpadra állító igényessége is híveket hódít. Így van ez akkor is, ha jogos az észrevétel, hogy a kritika és a kulturális propaganda gyakran nem tudja még a valóban jelentős írásokra Irányítani a közönség figyelmét Van tennivaló, javítanivaló bőven, mégis tény, hogy az említett műfajok esetében van már alap, van mire építeni. Másképp áíl a dolog a tanulmány- és esszékötetekkel, a tudomány és a kritika eredményeit publikáló könyvekkel, amelyek pedig egyre jelentősebb helyet kapnak a kiadói tervekben és a megjelenő művek listáján. Ezek a könyvek ma még csaknem kizárólag a száfcemfoerek szűk körén belül érvényesíthetik hatásukat. Meg' is látszik ez a tájékozatlanságon, amely a mélyebb érdeklődésű, rendszeres és szenvedélyes olvasók körében is megfigyelhető, ha ilyen típusú munkákra fordul a szó. Persze helytelen lenne a magas színvonalú tájékozottságot, az olvasásban pedig erős figyelemikon- centrációt igénylő kötetektől tömegsikert várni. Reális viszont az a törekvés, amely hatókörüket szélesíw****éMMiftSiiyi(!»(yyvyvMV«ywvvv Vita Hol a falusi színjátszás helye? AZ AZ AGGÖDAS, indulat és gond, mely T. F. „A falusi színjátszás helyé” c. glosszájában (Népújság, 19€6. november’ 11.) jelentkezik, nem idegen senkitől, áld valamilyen szinten találkozott már a falusi színjátszás problémáival, s ilyen vagy olyan szinten felelős volt érte, A falusi színjátszás kizárólagos feladata a felszabadulásig csupán az volt, hogy pótolja a hivatásos színházat! Jól, rosszul — de valahogy pótolja! 1945 után ehhez kapcsolódott az a szemlélet, hogy kamatoztassuk a falusi színjátszásban is a munkásszínjátszás hagyományait: a színházpótlás mellett legyen politikai és kulturális nevelő célja is. Az utóbbi tíz évben azonban a falusi műkedvelés színházpótló jellege mindjobban eltűnőben van. A KÉRDÉST ma már nem tehetjük fel úgy, hogy konkurrálhat-e a falusi színjátszás az élő hivatásos színházzal, vagy mi több, a filmmel, rádióval, tv-vei. Sőt egyre inkább az a nézet erősödik, hogy a falusi színjátszás akkor fossz, ha a hivatásos színházait igyekszik utánozni! VitathatatOam, hogy az „Ármány és szerelem” jól, rosszul majmolt színházi előadása többet árt, mint használ, az egy zongorával kísért nagyoperettről már nem is beszélve. Megyei szinten is azt szeretnénk, amit központilag az intézet mindegyre szorgalmaz: a falusi színjátszók találják meg a saját hangjukat a műkedvéLésben, csináljanak olyat, amit a hivatásos színház nem is tud és nem is akar. Kutassák fel és kísérletezzék ki a magúk lehetőségeit, élesszék fel a népi színjátszás több évszázados hagyományait. Ébresszék fci magukban az ember ősi játékos ösztönét, s keressenek ennek olyan kiélési formákat, mely Shakespeare népszínházának vagy a középkori farce-ok közvetlen népi hangulatának emlékét idézik. Tiszta emberi érzéseket, eszméket és igazságokban való hitet ábrázoljanak színpadon: elsősorban a maguk okulására, szellemi, érzelmi és eszmei gazdagodására. Jól tudja T. F., hogy 1965-ban már nem volt a megyében fálusi szánjátszóverseny, de vélt a megyében — Szarvason — országos falusi színjátszó fesztivál, s azon valóban az volt a rossz, ahol a színházat akarták utánozni, s az a jó, ahol a szán játszók saját hangjukra leltek. Pl. Robert Merle „Szdszdfusz és a halál” c. egyfelvonásosa. melynek filozófiai áttételeit, kul- túrtörténets tudatos anakronizmusait a parasztszín- játszök nem is érthették — de Szriszifusz alakjának mélységes humanizmusát értették és ábrázolták is! Láttam a megyében én is elszomorító példákat, de biztató kezdeményezéseket is. Tény, hogy nincs létjogosultsága sem falun, sem városon — a színházmásoló, rossz műkedvelőd dilettantizmusnak, de igenis van az őszinte, egyszerű, ,fakszni” nélküli népi játéknak! Van helye az emberségnek, a tiszta és progresszív gondolatok terjesztésének — az általános ízlés fejlesztésének: akár há- romfelvanásos darabokban, akár irodalmi színpadi műsorokban vagy komplex műsorokban! A FALUSI SZÍNJÁTSZÁS kérdése roppant összetett és szerteágazó problémákból áll össze. Nincs helyünk itt mindenre kitérni. De le kell szögeznünk, hogy nem ítélhető él sommásan, és különösen nem általánosítva! Mint minden — ez is személyeken múlik! Egyes rendezők, színjátszók szubjektív ízlésén, képességein. A falusi színjátszás, mint olyan: sem nem ártalmas, sem nem idejétmúlt, sem nem rossz. Déván, ahol ártalmas, rossz és idejétmúlt! Ott azonban a személyekben, elsősorban a rendezőkben, és nem a mozgalom egészében van a hiba. dalmar olvasó számára? A szocialista kultúra és életforma gazdaságának, horizontja elérhető iágasságáa társadalmi szituáció, amelynek egyik vonása a közöny, a magányosság, az emberi kapcsolatok elsivá- rosodása. Égy másik ifjú szerző, a mérnök-költő Ma- róti Lajos is új területen vizsgálódik. A korszerű műveltség tar almáról indult vitához kapcsolja tanulmányait és felméréseit. Folyóiratokban is megjelent írásai a humán értelmiség természettudományos műveltségének hiányosságait, illetve a mérnökök, kutatók, technikusok irodalmi tájékozottságának korlátáit mérik fel. Szándékuk pedig az, hogy közelítsék egymáshoz a két réteg szellemi érdeklődését. Közben kirajzolódik a kép: hogyan képzeli el a szerző azt az értelmiségi típust, amely a mi viszonyaink között a legtöbbet teheti a korszerű szocialista szemléletmód és életvitel kialakításéért. A hasonló szándékú művek sorolását hosszan folytathatnánk. Egyelőre azonban talán ennyi is elég, hogy felkeltsük az érdeklődő olvasók figyelmét egy méltatlanul mellőzött, vagy legalábbis mostohán kezeit műfaj értékei, jelentős új magyar eredményei iránt. Dersi Tamás Baranyi Ferenc: E vallomás... Mióta biztosan tudod, hogy létezésed éltet engem: képzelt fölény duruzsoló biztonságát se szítja bennem kétségeid sóhaj-szele — hamuvá lett lobogó gőgdm, elfognám szél-szerelmedet, hogy örökké nálam időzzön. Már gyermekláncfű-bolyháit lefújtad mind a kétkedésnek, a „szeret-nem szeret” pihék úgy fogytak el, ahogy remélted; szeret — vallott a sorsvirág s lehet: e vallomás a veszte... Talán szeretlek? — megszeretsz. Szeretlek! — s talán nem szeretsz te. Ügy vagyok, mint aki magát megadta épp a harcmezőkön, « várja, hogy ellensége most elfogja vágj' szivébe lőjön, i ejtélyességem fegyve rét önként, feladva félredobtam, s hogy foglyul ejts — azt várom én halálraítélt-izgatottan. Végleges kiszolgáltatottan. Oláh Éva: ŐSZ Az ablakok a kertre nyílnak, > Szeptemberben elszáll az illat A kék a víz a kék az ég is ügyetlen volt, törékeny mégis Levél hull, ág hull, hull az ének, A földig halk. halott-fehérnek. Sass Ervin: Feketéből pirosra őszi ködben őszi szélben erdő mélyén mendegéltem megkeresni jaj magamat jóreménység csillagomat az ég messze a fény messze tovább menni mégis mersz-e kiáltok érted 1 és magamért is üvöltök érted és magamért is karmos ágak szúrnak vágnak lidércei a világnak az ég messze a fény messze tovább megyek jönni mersz-e Máté Lajos
