Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-16 / 270. szám
1966. november 16. 5 Szerda Aki a munka niög'dtt az emberi látja — Ismerem ilyen kicsi kora azt vallom, soha nem szabad má- óta — mondja Veraj Jánosról' a sokkal éreztetni bosszúságunkat, nagy bánhegyes i Zalka Máié Tsz Akkor is igyekszem vidáman fő- elnökéről Szentandrászky Mihály- gadni az embereket, ha nem va- né és mutatja is a kezével, mi- gyök a legjobb kedvemben. Tu- lyen volt akkor a jelenlegi tsz- dóm, hogy ha jó hangulatban inelnök, amikor megismerte. — dúlnak a földekre, jól megy a Együtt csavarogtuk később a me- munka is. gyét, amikor felcseperedett, hogy Szinte percenként nyílik az aj- munkát találjunk és dolgoztunk is, tó. Asszonyok, férfiak, idősek és ahogyan csak tőlünk tellett, hogy fiatalok, a tsz tagjai jönnek az meglegyen a falat kenyér. Most elnökhöz ügyes-bajos dolgaikkal, ő a mi elnökünk. Változik a vi- g itt be is bizonyosodik, lág. Ez nekünk csak jó. Keresve arn!it az emberszeretetrőí mon- sem találhatnánk jobbat. Bizony- jött. Mindegyikkel türelmesen ság erre a 60 forintos munkaegy- kesééi, meghallgatja kérését, ha ségy amit minden évben elérünk. keU tanácsot ad. s ha mtézkedMi a titka ennek? nivaló akad, feljegyzi az előtte Veraj János tősgyökeres nagy- *ev<^ ^is füzetébe, bánhegyesi. Ismeri az embereket. — Nem szeretek ígérni — tudja: becsületes, szorgalmas nép mondja erre —, csak akkor, ha lakik erre, s lehet velük ered- be is tudom tartani. — Amikor ményt elérni, csak érteni kell a már elfogynak a látogatók, a nyelvükön. tsz-ről kezd beszélni. — Eleinte Az elsők között lépett a közös nem volt könnyű, amikor az el- útra. azóta sem lett hűtlen fa- nöki tisztet 1957-ben elvállaltam, lujához, az emberekhez. Sok gonddal küzdöttünk, de si— Soha el nem hagynám — került megértetni az emberekkel, mondja az elnök — és ezt akkor mit miért kell tenni, és ez a is vallottam, amikor tehenész legfontosabb. Évek óta 60 forim- voltam a tsz-ben. Szeretem az tot, néha ennél többet is ér ná- embereket. Ez a titka eredmé- lünk egy munkaegység. Épületek- nyeinknek is. Bár a munka so- ben is sokat gyarapodtunk. Istál- i'án sokszor vannak nehézségeink, lókat, ólakat, borjúnevelőt építet- és mérgelődik is az ember, de tünk, s elkészült a hidroglóbusz lyiknek a gazdája beléptette az asszonyt, hogy háztájit kapjanak, ők meg el a városba, kútfúrásihoz, építővállalathoz meg az ördög tudja, hová. Menekülnek a földtől! Pedig itt is megélhet, aki dolgozik. De hát büdös már a paraszti munka sokaknak. — Ezeknek a keze is hiányzik! — morfondírozgatott. Igyekezett mással lekötni gondolatait, de sehogyse sikerült. Minduntalan a szövetkezetre, Menyhértre, a megindult „akcióra” tért vissza áz esze. A váróteremben halvány fénnyel égett a villany. Mikor rátette kezét a kilincsre, volt egy olyan ötlete, hogy jobb lenne visszafordulná, s hagyni, hogy menjen minden a maga útján. De nem bírt vissza- kozzt csinálni. — Nem szabad a gyeplőt a lovak közé hajítani! Még akikor se, ha nem arra megy a kocsi, amerre én szeretném. Könnyebb volna leugrani, s aztán szaladjon fának a szekér! Nem! Míg dobog ez a motor, addig nem! — motyogta az ajtó előtt, s újra feltámadt benne a harcikedv. A vérében van a küzdés, amivel tele volt az élete is. Most már mindenképpen bemegy a pártbizottságra. Hogy ott mit mond majd Suhajdának, még nem tudja. Nagyon összezavarta Andrékó azzal a fura példázassa!. Nekivetette hátát, a várótermi pad támlájának. Lábát is jó előre nyújtotta. Valósággal érezte, hogy szaladgál le s fel a vér a vastag erekben. Szerencséjére nem sokáig kellett magában töprengenie, mert a bejárati tér apró kőkockáin lépéseket hallott. Egyszerre többen is jöttek. Bondár Sándor nyitott be elsőnek a feleségével. Pestre mennek vendégségbe a sógorukhoz. Most, hogy mór nincs annyi dolog, időt szakítanak erre is, hiszen már két éve adósaik ezzel a látogatással. — Korán kelt, Józsi bátyám! — szólt az öréghez Sándor. — Van, aki nem tud aludni — felelte savanyúan Józsi bácsi. Sándor az öreg sápadt arcát figyelte, azt hitte, kiújult a betegsége. Nyilván azért olyan a hangulata is, mintha bal lábbal kelt volna fel. Furcsállotta, hogy nincsen vele Julcsa néni. Vagy már a kórházba is nélküle menne el? Nem értette az öreg korai utazását. Kigyúlt a világosság a pénztárfülkében. Sándor odalépett, felesége pedig a bőröndökre vigyázott, amiket ugyancsak degeszre tömköd- tek egy kis falusi hazaival, hiszen a sógor valamikor a szomszéd faluban, Berényben élt. Lakatos volt, most művezető egy gyárba. (Folytatjuk) is, így bevezethettük a vizet. Most már arra törekszünk, olyan szép legyen a tsz-központ, akár a saját otthonunk. Az emberek pedig tiszták, jól ápoltak legyenek. Ezt szeretnénk a munkahelyeken is elérni, s ezért egy fürdő építését tervezzük. Eiz főleg azért fontos, mert az állattenyésztésben egyre több nőt alkalmazunk, akik gondosabbak, igényesebbek önmagukkal szemben. Szeretnénk elérni, hogy ne legyen különbség a falusi és városi emberek szociális és egészségügyi körülményeiben sem. Rövid látogatásunk sósán azt tapasztaltuk, Veraj János felelőssége teljes tudatában törődik a tsz-szel, ugyanakkor- az emberekkel is. Kongresszusi küldöttnek bizonyára ezért választatta a közösség. Kasnyik Judit Megáll az ész ! A békéscsabai Kossuth lér szomszédságúba tervezett új szálloda építésének elkezdése j elé akadály gördül. Nem tud- I ják hová száll ásol ni az új szál- | loda helyén ma is funkcionáló 1 minőségvizsgáló intézetet. Azaz meglenne ennek a helye, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat Sallai utcai központjában, mivel a vendéglátót a KISZÖV Gutenberg utcai székházába helyezik. A vendéglátó jelenlegi épülete azonban — mai állapotában — nem alkalmas a minőségvizsgáló intézet céljaira, a laboratórium elhelyezésére. Műszakiak tanulmányozták a helyzetet, s megállapították: az épület átalakításához legalább 1—1,5 millió forintot kitevő átrendezésre van szükség. A Sallai utcai épület nem ér még félmillió forintot sem. Ilyenkor nem tudja as ember, hogy sírjon-e vagy nevessen! Ha egy teljesen új székházat kapna az intézet, valószínű, az sem kerülne sokkal többe másfél millió forintnál. Sőt, talán megtakarítanák a másfél millió forint egy résiét. De újat, célszerűt építeni — ezen az alapon — még mindig nem lehet. Tiltják a rendelkezések. Most 1966-ot írunk, s beszélünk az új gazdasági mechanizmusról, melynek szellemében ] itt-ott már tevékenykedni kellene. Ilyenkor, amikor egy- egy „rázós téma felvetődik”, mint ez is, valójában megáll az ész. Hát mit is lehetne tenni az ilyen ésszerűtlen megoldások ellen? Ésszerű megoldást, hogy az ügy előrehaladásán annak az esze álljon meg. aki évek, évtizedek óta nem jutott tovább saját mamdiságánál. —sik. A BÉKÉSCSABAI PATYOLAT VÁLLALAT KÉT FŰ NYUGDÍJAS, VIZSGÁZOTT kazánfűtőt felvesz AZONNAL. 85946 Érdekazonosság érdekellentét Szokássá vált nálunk az utóbbi évtizedben, hogy fontos — és nemegyszer kevésbé jelentős — ügyeink, gondjaink megoldásához a társadalom segítségét kérjük. Visszatérő refrénként gyakran hivatkozunk a társadalom összefogásában rejlő lehetőségekre, a tár- sadolom erőire, főként akkor, ha a meglevő és kialakult keretekben már nehéz tovább lépni, amikor csak az állami, hivatali szervek teljesítőképessége nem elég, ha csak pénzzel vagy még újabb anyagi ráfordítással sem lehet eredményt várni. Nos: ilyen esetekben utolsó lehetőségként marad a társadalom segítőkészsége, mint valami olyan plusz, amelyhez foghatót más módon, más forrásból remélni nem lehet. El von Inak tűnhet e fejtegetés; példával megvilágítva talán érzékletesebbé válik. Ha szóba kerül például az ifjúságvédelem, a felnövő generációval való gondoskodás, menten a társadalomra, felelősségére és kötelességeire hivatkozunk. Tény, hogy iskolaügyre, általában a fiatalokra, kiművelésükre, képzésükre, egészségükre soha annyit nem áldozott az ország, mint napjainkban. Különféle negatív hatások következtében az ifjúság egy része — tegyük rögtön hozzá: az összeshez arányítva igen kis része — mégis visszataszító szokásokat vett fel, magatartása erősen kifogásolható. S mert itt az iskola, gyakran a család is csak részeredmények elérésére képes, mert a hatóságok csupán bizonyos határokon túl léphetnek fel cselekvőén, segítségül épp ezért a társadalom egészét hívjuk, a fiatalok nevelésében a felnőttek társadalmának aktív köreműködését kérjük. S e példához hasonló sok van — s mert van tennivaló, gyakran idézzük is a társadalmat. Általában nem is hiába. Mert társadalmunk új, értékes és mind jellemzőbb vonása, hogy igényli ereje felhasználását, készséggel vállal áldozatot, ha fontos közügyről van szó. S ez olyan jellemző, amely az idő és a társadalom mélyében végbement változásokat tükrözi, azt a nagyszabású történelmi átalakulást, amelynek eredményeként a mai társadalom alapvetően különbözik a felszabadulás előttitől, s más, magasabb színvonalú, vonzó és előremutató tulajdonságokban gazdagabb, mint az évtizedekkel ezelőtti volt. Más, még kristályosabb ötvözetű a mai munkásosztály, korszakos változás ment végbe a parasztság összetételében; korábban réteges megosztottsága a mező- gazdaság szocialista átszervezése révén közelít a teljes eltűnéshez, kopogtat az idő, amikor egységes, egyöntetű paraszti osztályról beszélhetünk majd. Az értelmiség többségében már új, különösen, ha ide soroljuk azokat a tíz- és százezreket, akik munkásból, paraszti emberből váltak vezető munkára minden tekintetben képessé, alkalmassá, elhivatottá a múlt évtizedekben. Alapjait tekintve tehát a mai magyar társadalom összeforrott egész, legfőbb mozgásait, cselekvéseit azonos indítékok határozzák meg, erejét azonos forrásból meríti. A társadalomtudományok kutatója ezt úgy fejezi ki: országunkban a szocialista nemzeti egység — a helyes és egyértelmű igenléssel fogadott politika alapján — oly szilárd, mint nem volt még soha. A hétköznapok embere azonban nem elégszik meg a summás fogalmazással. Jogosan kérdezi: mire jutottunk, miben teljes az egyetértés a sokat idézett társa- j dalom minden — vagy legalább jellemző, meghatározó — osztályában és rétegében, s miben ne hezítík még különféle ellentmondások a mindenkitől várt és igényelt teljes egység kibontakozó sát? Vannak a mi korunknak jellemző, átfogó társadalmi, politikai harci céljai, amelyek értelmezésében, elfogadásában vitathatatlanul egységes, egyetértő a mi népünk egészére. Nincs olyan becsületes ember nálunk, aki vitatná, hogy a szocializmus teljes felépítése hazánkban vagy a béke tartós védelme minden részletében, s vonatkozásában egybevág legnemzetibb céljainkkal. Azt is csupán nagyon kevesek tagadják, hogy előbbre jutni, jobban, köny- nyebben élni csak becsületes munka alapján lehet. De kétségtelen, hogy időről időre felbukkanhatnak olyan érdekellentétek, amelyek a társadalom egyes rétegei között bizonyos időre ellentmondásokat szülhetnek. Az okok, amelyek mindezeket felszínre hozzák, változatosak. Forrásuk lehet objektív: szocialista fej. I lődésünk mai színvonala ezt nem zárja ki. ^Feltétlenül objektív ellentmondás van még ma az egyéni és a társadalmi, a csoport és az össznépi érdek között. Más szavakkal: az egyén személyes érdeke olykor látszólag más, mint a társadalom egészéé, s — például — egy termelőszövetkezet maximális hasznát gyakran nem az adja, amit onnan az ország érdeke vár. Egészen közönséges példával érzékeltetve: mindez körülbelül megfelel annak, amikor valaki új lakást kap, s ugyanakkor más igénylők kérését megtagadták a hivatalos szervek. Aki részesül: örvendezik, akit elutasítottak, vitatja a döntés helyességét. S ez így igaz társadalmi méretekben is: a nagy, átfogó politikai kérdéseken belül a részletekben ma törvényszerűen ellentmondások lehetnek — és vannak — a társadalom különféle rétegei között. Sok minden ebből csak időszakos, átmeneti, de nem kevés az olyan ellentmondás, amely létezni fog, míg létezik a társadalom osztályokra, rétegekre osztottsága. Mégis korunk jellemző vonása nem az egyes rétegek érdekeinek ellentmondó volta, hanem az alapvető érdekazonosság. Közös célja például minden jószándékú magyarnak, hogy népünk boldoguljon, érjen el mind több sikert itthon és a világban. Közösek vagyunk abban is, hogy végső soron az egyén boldogulása a társadalom egészének sorsfúggvé- nyében lehetséges csak, vagyis ha minél magasabbra emelkedik az általános színvonal, annái feljebb jut az egyes ember élet- körülményeinek mércéje. S végcélként már ma egyetértünk abban, hogy messzibb jövőnket csak olyan társadalom kereteibe határolhatjuk, amelyben eltűnik minden fájó különbség, amikor megszűnik az érdekek minden ellentmondása. S ez a társadalom az lesz. amely e hazában ma Is szinte elképzelhetetlen fokra emeli az egységet és az egyetértést. Azon az alapon, hogy egyetlen, s oszt- tatlan egészt formál a ma levőből a történelem, oly társadalmat, hol minden cél, akarat és érdek egy irányba hat. S ezért még nem kevesebbet kell tennie — annak a gyakran idézett társadalomnak is. Lantos László
