Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-12 / 241. szám
ISM. október 12. 7 Szerda PORT A Sarkad! Kinizsi újra átvette a vezetést — FeittatSen gálképes volt a Medgyes, a Szeghalom, a Szarvas, a Békés és az Oh. Zrínyi támadáséra SARKADI KINIZSI— MEZOBÉRÉNY 2:0 (1:0) Sarkad, 1200 nczö. V: Mtlully. Kinizsi: Varga 1 — Kovára. Juhász, Karközi , 2»U4k, TOtoai, Kocsin, Varga II, Hainlkó, Uuiá/js. Kötai. Eklflö: Tamási Károly, Mezöbcréhy: Winter — Krcs- marik, (Bucdkö, Koihui, Eoiyánsáití, Hoííman, Zoüial, szentreMkl. Kovács, Vrbovsíkl, Hegedűs. Edző: Weigert Adám. A Kinizsi hamar átvette a Játék Irányítását és már az 3. pereden gólt ért él. Koísla saögletét Kőtal lőtte kapdra, Wtnter először hárított, de a kiütött labda Ismét Kótal elé került, aki a hálöba lőtt. Fordulás után hatalmas becsvággyal küldött a Vendégcsapat. Ekkor a hazaiak igyekeztek sok adogatáson játékkal megtörni lendületűiket. Ez sikerült is a Kinizsinek, sőt az 64. percben Kocsis Winter helyezkedés: hibájából növelni tudta a cukorgyárf- ak előnyét. A 0:2 sem vette el a herényiek tánvi<k>kédvét. Két ailka* lommal 1« esaik a bBerencse menltctte meg a goitól Varga I kapuját. A rangadó sportszerű küzdelmet hozott. Végeredményben a két csatársor közti különbség döntött — a hazának javéra. Nyilatkozatok: Tamási Károly: A kihagyott gólhelyzetek alapja« győzelmünk teljeséin megérdemeJit, Véleményem szerint a mezőnyben loiMuráltaibban játszó csapát nyert. Weigert Adám: A hazai csapat megérdemelten győzött. Ml is ém-éttünik volna el gólokat. MII. MEDOSZ—GYOMAI MEDOSZ 3:1 (0:1) Mezőhegyes, 300 néző. V: Győri. Mezőhegyes: Sárközi — Szilágyi, Rizsáinyi, Erdélyi, Kovács, Csordás, Kofrtlódi, Keresztes. Madácsl. Balogh II, Borsos. Edző: K. Szabő János. Gyoma: Kovács — Széftéréi, Górnia, Be.Vek! Janovsákl, Nagy, Varjü, Nyilas, Kiss, Rácz, Zöld. Edző: Putnoki Elemér. A vendégtík Kác-z révén ve- zeteKt 'TszéfHík»:1' A "hasasán 20 perc e] teltével eíivhé mezőn yfőiértyt har- cöftaik 3d. Seüne-t után Riasá-nyí helyet cserélt MatLacsival ás ez használt. Nyomasztóvá vált a MEDOSZ fölénye, amely Keresztes. Rtzisásnyl és Balogh II révén götokban ís megmutatkozott. SZARVASI SC—BATTONYA 4:0 (1:0) Szarná^, 200 néző. V: Marót i. S»árvas: Hé1 vízi Buráas, Mihály, fíraxatórisz, (Patkós» Keller, Roszik, í'lezeré II, Flezere I, Farkas, Lukács. Edző*. Ben esik Gyula. Battonya: Szítás — Qsgyán. Kabát, Erős, Faikas, Kopcsák, Ivanovics, Balogh. Bedő, Ny lm a, Annán. Edző: Cziráíki József. Már aa. első félidőben a hazai csapat volt a többet támadó fél. Két kapufa után Farkas 20 méteré« lövése Szitás kiesétől hullt a jobb felső sa- I’öicba. Az 53, percben Ficaere I labdáját Patkós, majd négy perc múlva Roszlk beadását Ficzere n helyezte a hálóba-. A negyedtik gólt Fl- czere I lőtte. ZRÍNYI hse—tótkomlós 7:1 (1:1) Oiö«há£a, ISO íiiéző. V: Szaavas. Zrínyi: Piesovszikl — Botrnhai'dt, vámosi, Harmati, Szabó, Horváth, Bo- tyáitszíkd, Sárkány, Öu&ma, Feltföldi, Heller. Edző: Pátti Sáaldor. Tótkomlós: RiunovüZikii — Nagy, Miklós, Gyl- vicsá-n, Pofjaik, Saaíoó, Kovács, Majoros, Mataj&z, Tetljak, Magna. Edző: MatejdéSZ JénŐ. Változatos játék alakult ki az első félidőben. A 13. percben Héilieir, a 38. percben Kovács talált a hálóba. Szünet utón az első 10 perc a vendégeké volt, Majoros lövését PlesovsZiei csak a kapufa tsegit- öégével tudta menteni. Amiikor &z 56. percben Poljákot kiállította a játékvezető, tulajdoniképpen eldőlt a mérkőzés somsa. Buzma, Buz- tne. Heiler, Botyánsziká, Buzma és Keller .góljaival alakult ki a végeredmény. A játékvezető Majorost is lelt üidte a pályáról. SZEGHALOM— BÉKÉSSZENTANDRAS 8:1 (2:0) saegfaatom, 850 néaő. V: Gyeaimaü. Sec-halom: Ver«» — Szabó. Boruies. Csiga, Nao»a, Tuti, Feuerweftter, Tar. Vigil, Losomczy, Papp. Edző: Balázs Pál. Bsíentandrás: Sínioa — Koppányi, Saalái, Balogh, Tóth, Győri, Hürkeez, Fa »kas, Major. Bagi, Bohéík. Edző: Major. Imre, Már a második percben Vigil kapáslövése vágódott a hálóba. (Nagy fölényben volt a hazai osapal, de a jól védő Sinka háJójáibet szünetig csak Tar tudott betalálni. Szünet után is e hazaiak uralíáJc a mezőnyt, Papp, Bo- 1 rúzs, Feuérweraeér és Tar révén már «:0 volt az eredmény, amikor a 89. percben Boháfc seépfteilt. BÉKÉS—VÉGEGYHÁZA 8:0 (3:0) Békés, 300 néző. V: Stefkovfce. Békés: Jenéi — Sratto. Arató, Balogh, PUskl I, Püskt ti, B. Kovács, Pikó JI, Nagy, (Pataki, Méhes. Edző: Perdl József. Végegyhása: tvanlcä — Au- .guépzt, Kerekes, JVhász, KonulAk II, Kesszény, Csurár. Biteséit I, Szedla- csek, Loss, Kotuláác I. Edző: Farkas Péter. Kezdetben jól tartotta magát a fiatalokból álló vendégcsapat, néhány helyzetűik is volt, de ezeket Ethagy- tálk. (Nem így a hazaiak, akik Pikó II, Plkó II éa B. Kovács góljaival jelentős előnyre tetteik szert. Szünet után B. Kovács gólja letörte a vendégeiket, így sorrendben Pitas II, Pili ó II, B. Kovács és Méhes szerezhetett újabb gotokat. SARKADI SZMSE—BCS. MÁV 1:1 (1:0) Békéscsaba, 100 néz». V: VÖdó. SZMSE: Ficáeré *— Kiss, Boros. Bol- dogh, Vkifga, Sopsronyl, Sajti, Mikes, Tóim«, Fábián I, Fábián II. Btíső: Gsjernyik András. MÁV: Kart mami — Nemesi, Gaál, Teri, Perel, Rein- hoftez, Tímár, Naigy, Varga, Okos, Be- lanika. Edző: Andó Tamás. Meglepetésre sokkal jobbnak bizonyuld az első félidőiben a vendégcsapat. A 43. percben Boldogih szabadrúgása a kapus kezéről Mikeshez pattant, aki a hálóba fejelt. Satinet után nagy lendülettel támadtak a hazaiak, de csak a 78. percben tudtak egyenlíteni Re- lnholcz szép fejesével. Tovább támadott a MÁV, azonban csáik egy kapufát tudott elérni a hátralevő időben. A játékvezető a vitatkozó Mikest és Sajtit leküldite a pályáról. TOVÁBBI EREDMÉNYEK Kondoros—Medgyesegyháza 'X :G. IFJÜSAGIAK Sarkad! Kinizsi—^M-ezöbeiiény 1:4, MÁV—S. SZMSE 6:0. Békás—Végegyháza 1 :i, Szeghalom—B.-szentandrás 4:0, Irinyi—Tótkomóls 1:0, Szarvas— Battonya 0:0. A többi mérkőzésről nem kaptunk eredményt. a tartalékbajnoksAgért Szalvai—^Szarvas 6:2. Ifjúságiak: Szar vas—.Szalvaá 6:1. A FORDULÖ VÁLOGATOTTJA Stinka (B. -szén tandras) — Kircsimarik (Mezőiberény), Boros (S. SZMSE), Braxatorisz (Szarvas), Nacsa (Szeghalom), Sopronyi (S. SZMSE), Tímár (MAV), pficó n. (Békés), Rtzsányi (Mezőhegyes), Nagy (Békés). Kótaá (S. Kinizsi). A TARTALÉKCSAPAT Ficzere (S. SZMSE) — Borrahaadt (Zrínyi), Bueako (Mezőberény), Arató (Bókós), Varga (S. SZMSE), Keller (Síarvas), Kocsis, Varga n. (S. Klni- zsl), Bunma (Zrínyi). Kovács (Mezö- betrény), Melles Békés). B megyei I. osztály állása 1. Sarkad! Kinizsi 25 17 3 5 61:21 37 t. Mező horony 25 14 7 4 64:16 35 J. Mh, MEDOSZ 23 16 3 6 56:24 35 4. Ssarvas 23 14 4 7 47:17 32 3, Medgyesegyh. 23 13 6 6 47:25 32 6, Szeghalom 25 13 6 6 64:39 32 7. Bcs. MÁV 23 14 1 10 69:39 29 ». Gyoma 25 10 <*’ 9 45:25 26 9. Battonya 25 9 8 8 28:37 26 10. Békés 25 9 4 12 37:43 22 11. Oh. Zrínyi 25 9 2 13 48:58 20 12. S. SZMSE 23 7 6 12 31:40 20 13. Tótkomlós 23 7 6 12 29:61 20 H. Kondoros 25 4 7 13 23:59 15 13. Végegyháza 25 4 1 20 28t102 9 16. Bsztandrás 25 3 2 20 25:90 8 AZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG allasa 1. Bcs. MÁV 25 21 3 1 72:22 45 2. Mezőberény 25 13 7 5 68:29 33 3» Szeghalom 25 15 2 8 71:38 32 4. Medr yesegyh. 24 13 3 8 91:33 29 5. S. Kinizsi 25 13 3 9 47:40 29 6. Battonya 25 lé 8 7 46:33 28 7, Tótkomló« 25 12 4 9 52:48 28 8. Mezőhegyes 24 9 9 6 57:43 27 9. Kondoros 23 11 3 9 34:31 25 10. Békés 25 8 7 10 54:40 23 11. Oh. Zrínyi 24 9 5 10 37:49 23 12. Gyoma ?4 9 3 12 49:44 21 13. Bsztandrás 25 8 1 16 26:58 17 14. Szarvas 25 5 5 15 32:59 15 15. Végegyháza 25 3 5 17 19:73 11 16. S. SZME 25 2 4 19 14:116 8 Szép családok Olasz film, az olasz filmekre jellemző erényekkel és hibákkal. Néhány művész kitűnő alakítása fémjelzi. (Bemutatja a békéssámsoni Szabadság mozi október IZ—13-án.) A Magyar Televízió A román fv műsora SZERDA Délután 'labdarúgó-méfkőzósek közvetítése : Petrolul—Liverpool, Steaua— Strasstoourg, Torpedo Moszkva—Inter- natzlonale Milano Európa Kupa-találkozók. 18.15 A tv esti híradója. 18.40 A munkavódelemjről. 18.50 Filmsorozat: A kígyók háza. 19.2,0 Tudományos adás. 20.05 Szovjet film. 21.30 A tv éjszakai híradója. 21.40 tdőjarásjelen- téas. 21.45 Műsorzárás. OKTÓBER 12. Békést Bástya: Hideg napok. Békéscsabai Brigád: A Nagy Medve fiai. Békéscsabai Szabadság: A Nagy Medve fiai. Békéscsabai Terv: Hófehérke és a 7 vagány. Gyomai Szabadság: A fehér asszony. Gyulai Erkel: Korzikai testvérek. Orosházi Béke: A titokzatos szakács'. műsora OKTÓBER 12-ÉN, SZERDÁN 17.59 Hírek. 17.55 A sok ezer tó or- j szaga. Finn kisfilm. 18.20 zseb-tévé. Tarka-barka gyerekeknek. 18.45 Üj létesítményeink... Közvetítés a Kecskeméti Híradástechnikai Gyárból. 19,15 Hazai tükör. Aktuális jegyzet. 19.2« Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.59 Az ember ée a háború. Az utolsó nap. Magyarul beszélő francia film. (14 éven felülieknek.). 20.45 Költők — muzsikusok. Válogatás Debussy. Villon, Verlaine és Baudelaire műveiből. 21.25 Házigazdánk ma este... Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes. Kb. 21.35 Tv-híradó —• 2. kiadás. Színház műsora Október 12-én, szerdán 19.39 órakor Békésen: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI Köziiletek munkaerőigénye A Felsőnyomási Állami Gazdaság (Telekgerendás) tehenészeket keres azonnali belépésre» Szükség esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés az I. kerület vezetőjénél. 470 Az ÉM 44, sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvész — budapesti műm kahelyekre —■ fémcső-állványozókat,, ácsokat, hidegburkolókat (gyakorlattal!), kőműveseket, kubikosukat és férfi segédmunkásokat. Családfenntar* tóknak havi 360,— Ft (napi 15,— Ft), nem családfenntartóknak havi 240,— Ft (napi 10,— Ft) különélési dijat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. TAnácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest V», Kossuth Lajos tél 13—15, munkaerőgazdálkodás. 412 A Rózsa Ferenc Gimnázium lakáscserével hivatalsegéd-házaspárt alkalmaz. 85601 Tnx-tagohl Egyéni termelők! fiz állatforgaiml vállalat törzstenyésztö gazdaságokból származó megfelelő minőségű (enyészkocasüldőt bízlosít az alábbi árakon, készpénzfizetés mellett: TÖRZSKÖNYVEZETT 80—810 KG-OS HÚSSERTÉS KOCASÜLDÖ IRÁNYÁRA: BUt 3200,— Ft/db 1. osztályú 2700,— Ft/db , II, osztályú 2300,— Ft/db TÖRZSKÖNYVEZETT 70—100 KG-OS ZSÍRSERTÉS KOCASÜLDÖ IRÁNYÁRA: Elit 2900,— Ft/db I. osztályú 2500,— Ft/db II. osztályú 2200,— Ft/db NEM TÖRZSKÖNYVEZETT 80—110 KG-OS HÚSSERTÉS KOCASÜLDÖ VÉDŐÁRA: 2000,— Ft/db NEM TÖRZSKÖNYVEZETT 70—100 KG-OS ZSÍRSERTÉS KOCASÜLDÖ VÉDŐÁRA: 1800,— Ft/db Az ismertetett árakhoz a vállalat —.60 Ft/kg árrést számít. Részletes felvilágosítást az állatforgalmi vállalat községi felvásárlói és a járási kirendeltségek adnak. Bélié* megyei Allatforgalmi Vállalat 477