Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-07 / 237. szám
18fi6. október 7, 4 Péntek A gyűlölködés áldozatai Állami gondozásba vet- j fék I. L. két leánygyermekét. A gyámhatóság indoka: az anya1 gyermekeit az apa ellen nevelte. I A gyerekek két hét óta Gyulán a gyermekgondozóban vannak. Az apa ettől az intézkedéstől reméli. ; hogy gyermekei majd szeretni nyára kerül. Vajon ez az intézkedés a gyermekekből mit vált ki? Hogyan viseli meg a kicsinyek idegzetét? Ez a lényeg! S mi következik: — három ember — egy anya és két leány — elszigetelődik egymástól. Pedig más megoldás is kínálja fogják. A két lány azonban itt j magát: a szülők közötti bosszú, sem állt szóba az apjával. : gyűlölködés megszüntetése. A váA gyámhatóság nem vizsgálta a gyermekek apától' való elhide- gülésének körülményét. A tényt az anya nevelési fogyatékosságának túl aj dóm tja. Ennek megszüntetésére — papírforma szerint — az állami gondozás a legbiztonsálóperi tárgyalás óta egyidőben, egyszerre, egy megadott helyen, hivatalosan vagy hivatali formulák nélkül senki sem ült le az anyával és az apával tisztázni: kinek mi a feladata a gyermekek nevelésével kapcsolatban. Különgosabb megoldás! Azon nem gon- i külön beszélgettek velük s ezzel dolkoztak — nem is feladatuk —, hogy feltárják a két szülő közötti gyűlölködés igazi okát Ugyanis ezen alapul minden. A családi konfliktusok sorozata — az apa és az anya együttélése alatt — hagyhat-e a gyermekben begy ógyí thatatlan sebet? Mahó L ászióné, a Gyulai Gyermekgondozó Intézet igazgatóhelyettese szerint igen és az orvos szerint is igen! A gyermek visszaemlékezhet, és vissza is emlékezik — mint jelen esetben is — az apa és az anya együttélésének nyomasztó körülményeire. A pedagógus szerint a gyerekbe nem lehet beleoltani az apa iránti gyűlöletet. Arról van szó, hogy az apa vagy szereti, vagy nem szereti gyermekét. Korábban azért ren-j dezett családi jeleneteket, mert a felesége lányt, nem pedig fiút szült. Európa országútjain Új TIT-előadássorozatot indít a vésztői művelődési otthon Európa országútiam címmel nyolc előadásból álló sorozatot indít a vésztői művelődési otthon. Az egyes előadásokon Magyarország és Európa legszebb tájaival, városaival, népi sajátosságaival ismerkedhetnek meg azok, akik bérletet váltanak a sorozatra. Az előadásokat országos hírű budapesti és szegedi professzorok, tanárok, valamint a megye legjobb tudományos ismeretterjesztői tartják. Szemléltető eszközök illusztrálják az ismertetett tájakat, országokat: mozgó- és dia- film, valamint hanglemezkíséret, összesen nyolc előadásra kerül sor akt. 28-tól 1967. május 25-ig minden hónapban egyszer, a hónap negyedik péntekjén. legelőször Itália kék ege alatt címmel Olaszországról hangzik el ismertetés október 28-án. Békési véradók A békéscsabai véradóhetet megelőzően igén jó eredménnyel zárult a három napig tartó térítés- mentes véradás Békésen, összesen 410-en jelentkeztek, s közülük 365-en több mint száz liter vért adtak. Élen jártak az önzetlen segíteni akarásban a szőnyegszövő és a kosáripari vállalat szocialista brigádjai, valamint az Október 6 és a Kossuth Termelőszövetkezet dolgozói. A békési járásban kitűntek a véradásban a béü- megyeriek is. Az idén már kétszer rendeztek véradónapot a községben, s legutóbb hetvenhárman 21 liter vért adtak, s így jó eredményt értek él, akárésak a békésiek. Szeptember 1-ig a békési lakosok 09,5 liter vért kaptak, tehát jóval kevesebbet, mint amennyivel ők segítettek a bajba jutottakon. a gyámhatóság a hivatali kötelmeknek lényegében eleget tett Békéscsabán is és a megyei tanácsnál is. A konfliktus viszont nem oldódott meg Az emberek — amit ez az eset is tanúsít — nem papirosból vannak. Egyéniségek. Az egyéniség formálására igen nagy szükség van még a felnőttek körében is a gyerekek boldogulása, a szülők egészségi ’állapotának megőrzése miatt A gyerekek ügyében a gyámhatóság csak egy úton pró- j temberében bálkozott, amely az állami gondo Á durvától « lííifuiümabhiq Eyy új gyár önvallomása Ha a gyárak beszélni tudnának, a Dunaújvárosi Papírkombinát idősebbje: a szalmacellulóze üzem így mesélné el történetét: — Tíz Az öregebb esztendeje, 1956 szépkezdtek építeni 52 katasztrális holdon. Eredetileg . i Rakamazon akartak felállítani. zásba vételiéi végpontra torkol-j azutóT1 mégis ide kerültem Ide> [ lőtt. Kimaradt az iskola, az óvoda j és a társadalmi szervek közremű- ködtetése a két ember közötti viugyanis vizet a kohók hűtővizének ismételt felhasználásával, áramot és gőzt pedig a vasműtől tás ügyek rendezésében. Olyan az erőműtől kapok. Az állam kelő elhelyezési és gondosko- reken 600 millió forintot költött dási környezetben, mint amilyet I rám. Azért lettem szalmacellulóze az anyai ház nyújtott a két gye- ] gyár, mert Magyarországnak Szolnokon 1954-ben üzembe állított, nálam sokkal kisebb gyárban próbálták ki. — Születésem majd három esztendeig, 1956-tól 1959-ig késlekedett. Tulajdonképpen 1962 szeo- tembere óta végzem munkámat. Feltáró-, osztályozó-, mosó-, fehérítőberendezéseimet Angliából, szalmaszecskázó és tisztító gépeimet a Német Demokratikus Köztársaságból, víztelenítőmet, be- páríómat Svédországból, lúgregeneráló kazánomat Finnországból kaptam. Víztisztí tómű vem, anyagmozgató apparátom magyar. Technológiai eszközeim importjára 4 millió dollárt fordítottak, segítségemmel viszont évente háI leknek, meg lehet és meg is kell nincs magas hegyvidéki erdősége, i rc>mmjmó dollár értékű importot A gyerek érzi, hogy ki találni a módját az állami gon- így nem rendelkezik a klasszikus: ukarftanak meg Tertnekeim jó szereti őt, hogy kihez kell ragasz- dozásbavétel elkerülésének. A két papír alapanyagaval: tűlevelű minŐ8égű<fk exportálhatok is. A gyermek nem lehet a gyűlölködés Jakkal. Szalmából viszont megfej „ esztendőtől mé£ több hasz1 lelő technikával jó papíralap- JOVO eszlenaoxoA lODD nasz ' not hajtok, ugyanis közvetlen kökodnia. Mahó Lászlóné szerint olyan megrázó látogatási jelenet, mint amilyen a múlt héten a gyerekek esetében előfordult, 23 év óta nem volt Gyulán. Tény, hogy a gyerekek elfordultak apjűktól, tény, hogy édesanyjukat vették körül. Ez egyáltalán nem lehet — amint mondották — az anyai nevelés fogyatékossága, hiszen másokhoz mindkét gyerek kedves. Az apa a láthatóság meghiúsítása miatt állami gondozásba vetette a két gyereket. Legalábbis az intézkedések ide Í fcsúcsosodnak. A gyámhatóság, ^ iránt egyedüli helyes megoldásaként, rendezteiaz aktát, az állami - gondozásba vétel megtörtént Az anya azóta megbetegedett a két1 gyermeket megfosztották a sszá- :Smukra legnagyobb kincstől? aa ? édesanyától. De s* két gyermek is áldozata. Dupsi Károly anyagot tudnak készíteni. Ennek i módszerét távoli rokonomnál, a i A bucsai bűnszövetkezet tagjait elítélte a bíróság zelemben testvérem gyár, üzemelni kezd „kis- , az író- nyomópapírAmire büszke vagyok, busz- 8 ke is lehetek: elnyertem az Élüzem kitüntetést! nem gyártott, a jelenleginél fehérebb, vastagabb, s kevésbé áttetsző rotációs-, újság- és eddig csak a tőkés országokból vásárolt mélynyomó, képes magazinhoz jó papírt is készítenek majd a gépeken. — A szovjet gépeken kívül — a többi között — kaptam fényező, préselő szuperkalandersort, a minőség javítására, durva, érdes felületek finomítására úgynevezett kiszerelőt, a legkülönbözőbb szabványméretekre állítható, nyugatnémet gyártmányú síkvágót és még felállításra váró, a Német Demokratikus Köztársaságból rendelt facsiszolót. Kézi munkával csak a válogatás, csomagolás, illetőleg a rakodás történik majd falaimon belül. Szakmunkásaim Csépiéiről, Szolnokról, Szentendréről. Fűzfőről érkeznek, s foglalkoztatok több száz dunaújvárosit is. elsősorban nőket. A szalmacellulózegyártó „bátyámmal” együttesen, ipari tanulóinkat is ide számítva, 1100 embernek nyújtunk munkalehetőAz „öccs’ Élekre, a másik pedig Dévává-! zavarba italozásai miatt. Még a múlt év elején '— hogy enyhítse pénzzavarát — kétezer forintot kért kölcsön egyik munkatársától, Opoczki Mihályiéi, aki _a kérést J í úgy teljesítette, hogv ezer forin- . elveszíti egymást, mivel az egyik J tot a sajátjából, ezer forintot pedig kölcsönkérésből biztosított. Később azonban Erdei Györgynek (aki kölcsönözte az ezer forintot) magánépííkezésihez cementre és sóderre volt szüksége. Megkörnyékezte Danosokot és Opoczkit, akik a vállalat anyagéiból 6 mázsa cementet és 2 köbméter sódert adtaik neki. Opoczki azonban más személynek is adott el a vállalat építőanyagából, aminek árát elszámolták Csütörtökön a Magyar Néphad- j Dancsok fennálló tartozásába, sereg Központi Klubjában meg- i elsőrendű vádlott ezenití1 vül cementet Tizenhét vádlott állt a szegihal- j nukra értékesítették. Ugyanilyen, Az „öccs” az új, a legújabb mi járásbíróság előtt. Dancsok bűncselekményért került a bíró-i üzem történetét így mondaná el : József és 16 társá. A vád végle- ság elé Berényt András és Bá-j — Születésemet indokolta, hogy lenül sokrétű: társadalmi tulaj-, nyai András is. Ök a kapott el- j Magyarországon negyedszázada dönt károsító sikkasztás; veszte- lenjeiteket egyenlő arányban meg- nem építettek papírgyárat. Szük- getés; hűtlen kezelés, orgazdaság;! osztották maguk között. j ség volt rám. Termékeimet nafolytatólagosan elkövetett lopás;! Simon Gyula másodrendű vád- j gyon-nagyon várják a nyomdák, feljelentés elmulasztása stb. | lőtt a Bucsai Földmüvesszovecke- ; a könyvkiadók, a szerkesztőséA múlt évben Bucsán a Deb- zet igazgatósági elnöke volt, aki j gek. Személyi adataim: terjedel- receni Közúti Üzemi Vállalat utat i ez év januárjában nagyobb meny- j rnem 25 katasztrális hold. A rám épített. Dancsok József munka- j nyiségű pálinkát szállított a szeg-j költött pénz 754 millió forintot csapatvezető gyakran került péz-' halmi szeszfőzdéből. Szállítás köz-| tett ki. Évente 52 ezer tonna paben 10 liter pálinkát „lecsapoltak”, majd azt eladták, a pénzen pedig Simon Gyula és a gépkocsivezető. Karifkó István osztozkodott. Más esetben a volt igazgatósági elnök tiszteletdijat számHz Megás elmeorvosok 25. nagygyűlése kezdődött a Magyar Ideg- és EI- . meorvosok Társaságának és a Magyar Enkefalográfiai Társaságnak XXV, nagygyűlése. A háromnapos tudományom tanácskozás témája az agytörzsre vonatkozó újabb kutatási eredmények S problémák megvitatásai: MTsRolczy Dezső akadémikus; S Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társaságának etnö- ke.megnyitó szavaiban méltatta a találkozó tudományos jelentőségét. A tanácskozást négy referátum vezette be. Délután a nagygyűlés három szekcióban megkezdte munkáját. és sódert adott el Budai Istvánnak, Berényi Pálnak, valamint más személyeknek, a kapott összeget pedig saját céljaira fordította. De hogy Opoezki Mihály harmadrendű vádlott se „maradjon le”, ő is kereskedett a vállalat anyagával — saját zsebére. És hogy mennyire közpréda volt az állam tulajdonát képező építőanyag, bizonyítja, hogy az épülő út mellett tárolt cementből és sóderből Karikó István, a helyi termelőszövetkezet gépkocsi- vezetője, valamint Mile József és Bányai Sándor vádlottak több alkalommal pakolták meg a teher- géQkocsit, majd azt saját haszpírt és 15 ezer tonna facsiszola- tot adok. Három külön termelőrészből állok: két papírgyártóból és a facsiszolóból. — Két szovjet gyártmányú pa„- pírgépemhez hasonló nem mű fejtett egy személy nevére, de az ködött eddig az országban. Hosz átvételt ő maga hamisította a nyugtára és a pénzt zsebre vágta. Előfordult, hogy Simon Gyula hamis számlára vett fel különböző összegeket. De tovább sorelhatjuk a bűn- lajstromot. melyben a prímet elsősorban Simon Gyula viszi. Egy alkalommal a szövetkezet részére építendő feljáró kapcsán 264 forintot sikkasztott. A bűnszövetkezet tekervényes bűncselekményei között találunk üzérkedést és orgazdaságot, tsz- csirkék „magán ’-értékesítését, hamis - igazolásokat, hamis számlákat. A bíróság ezért Dancsok Józsefet 10 hónapi, Simon Gyulát egyévi és két hónapi, Opoczki Mihályt 6 hónapi. Karikó Istvánt egyévi, Föl des í Györgyöt 4 hónapi. Berényi Sándort 7 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Bányai Sándort, Mile Józsefet. Berényi Pált, Erdei Györgyöt, Simon Józsefet különböző idejű felfüggesztett szabadságvesztésre, másokat javító-nevelő munkára, illetve pénzbüntetésre ítélték. A bíróság természetesen elrendelte az okozott károk megtérítését is V. T. szűk egyenként száz méternél is több. Súlyuk 1500—1500 tonna. Maximális gyártási sebességük percenként 400 méter, a kikerülő papír szélessége pedig 4 méter 20 centiméter. A kezelőket egy hónapig a Szovjetunióban tanították a szakmai fogásokra. Az egyik gépemet még szerelik, előreláthatólag novemberben indulhat. A másikon a próbák már júliusban megkezdődték. Készítettek csomagoló-. nátron-, stencilpapírt, ce- mentzsákot. Most éppen regénynyomót állítanak elő. Tervezik, hogy Magyarországon mindmáig A kedves olvasókért — Még talán elmondanám; hogy Magyarországon évente 180 ezer tonna papír készült eddig* ebből író-, nyomópapír 45 ezer tonna volt, 1967-től egymagám 52 ezer tonnát gyártok, tehát a múltbeli összmennyiség majd 30 százalékát. Mindehhez hozzátartozik: mostanáig az írópapír kevésnek bizonyult, tehát esztendőnként 20 ezer tonnát vásároltak, importáltak a külkereskedők. Egy tonna papír világpiaci ára 190—200 dollár. Segítségemmel előbb-utóbb — természetesen nem azonnal, hanem mikor már minden rendben megy nálam — évente mintegy ötmillió dollárt takaríthatunk meg. — Készítek fatartalmú fél és egészen famentes papírt egyaránt. Hogy mikortól dolgozunk teljes kapacitással...? Pontosan még nem tudom, hiszen szerelnek, próbálják a gépeimet, vau, amelyiket még össze sem állították. De remélem, ha n:m jön közbe semmi, 1967 első negyedében egészen biztosan. S akkortól, ígérem, gondoskodom több csomagolóról, több stencilpapírról, több regénynyomóról, s több újságról is... önöknek, kedves olvasóknak. László Miklós GALAMBÁSZOK, FIGYELEM! A nagyszénási Üj Élet Tsz eladásra felkínál 100 mázsa repce-, illetve kölesmagot, \ mázsánként 220,— forintért. Ugyanott vérvételezett szülőktől származó tízhetes „Hampshyre” jérce, továbbtartásra kilogrammonként 25,— főrintért kapható. Telefon: Nagyszénás 77. 74786