Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-30 / 257. szám
I Oláh Éva: MEMENTO Apám a földből nőtt ki — látod Bogán esős, mint a földvirágok Anyám szél fútta a vidékre, Már akkor mondta eljön érte Törpefenyőn guggol a felhő Fölé nőtt immár mind a kettő Fiiadéi fi Mihályt Dér ül a füvekre,.. Dér ül a füvekre, akár a szemre a bánat. A nyárból annyi maradt csak, amennyit az emlékek amforái óvnak. Dér ül a füvekre, s az elmúlás fanyar illata szálldos minden tegnap-volt korhadt virágon, s a holnapi hitek rügyeire is rácsap keményen az enyészet csőre .,. Tudom, a rügyek halhatatlanok! Miért fáj hát, ha dér ül a füvekre, akár a szemre a bánat?! 1966. Sass Ervin: Mintha ezüst volna Az életem oly esendő Miként a hét szűk esztendő Elfogy szent szabályok szerint És jaj a Nap tovább kering Zablám mintha ezüst volná A félelmem büszkén hordja Szilaj társakkal vágtatok Sírni soha nem láttatok OL VAS ÓNAPL ÓMB ÓL Zelk Zoltán: Tegnap Pontosabban: inkább már a tegnapelőtt, a 20-as évek visszahozhatatlan — és vissza nem kívánt — bohém- és nyomorvilága villan fel Zelk Zoltán kis könyvében. A két háború közti lecsúszott világ, a nyomorgók, az „életművészek” köre ez, sok-sok kallódó, az élet peremén tengődő tehetséges emberrel, sok-sok szomorúsággal és keserűséggel. Mert ■ ez a Zelk ifjúkorát idéző könyvecske szomorú és keserű Pestet mutat be — keserű volt a város, mivel keserűvé tette embereit a keserű kor, melyben éltek. Zelk Zoltán keserűen ír róla — és mégis nosztalgiával, hiszen mégiscsak ebben a városban telt el a fiatalsága, s ez — akárhogyan is telt el — önmagában is elég ok a nosztalgiára, mért eltelt, vége, nem lehet visszahozni, csak visszaidézni finom, hangulatos, színes és halk kis írásokban, melyekből a kötet, szinte önéletrajzi vonásokat öltve, összeállt. A Tegnap halk könyv. Nincsenek zajosan megirt részei, a kis másfél flek- kes villanás, vagy egy-egy nagyobb igényű-lélegzetű rész egyaránt szór dinó s ! Zelknek sem az örömei. sem a keserűségei, sem a haragvásai nem zajosak; különösen hangzik, de így van: bár ezek az írások kitárulkozóak, mégis rendkívül szemérmesek, akárcsak Zelk lírája. Mert lírai ez a próza is. Egyikmásik kis rész akárcsak ha valamelyik Zelk Zoltán- vers alapélményeit fogalmazná meg prózában. A Tegnap érdeme persze nem az, hogy a költő Zelk prózát írt. A magyar költészetben ez szinte kötelező érvényű hagyomány. Sokkal inkább azt tekinthetjük érdemének, hogy adalékanyagot szolgáltat egy korhoz, méghozzá fontos anyagot, s ezt a színe- ző-kiegészítő anyagot úgy adja, hogy mélyen egyéni élményekből szövi egybe, ám ugyanakkor alapvetően meghatározzák egy társadalmi korszak körülményei. Amit Zelk átél, megél, más tónusban, más művészi eszközökkel megfogalmazva, de olt lesz majd Gel- léri Andor Endre vagy Kassák írásaiban, Dési Huber vagy Derkovits képein. A Tegnap beletartozik ennek a korszaknak az összképébe, kicsit dokumentum is, nemcsak vallomás. Takács István Vajnai László: Fogadd világ A szabadság és szerelem két pólusa közt az élet nevében A jog és igazság két pólusa közt a fény nevében A béke és bizalom két pólusa közt a mának nevében a nép nyitott szárnyú virágát az idő kibomló lobogóját a földek felett Fogadd, mert minden pólusok közt mi vagyunk a végleges virradat! Kovács Jiyörgy: ŐSZI ESTÉK Kopik az égről a festék: már jönnek az őszi esték. Szeszélyes, hideg szelekben volt nyarak emléke lebben. Minden nyár fájó emlék — eloldják hamvas esték; akárhogy volt vagy nem volt, szívünkben minden megholt, bolyongunk déresetten, soha, sohase ketten, mindig, mindig magunkban s a nyár üget nyomunkban. Kopik az égről a festék; jaj, jönnek a nyirkos esték. Csak bolyongunk déresetten, egyedül, sohase ketten. ALKOTÓM ŰHELV — sárba tiporja. Ezt az a költőegyéniség tette, aki lt'!9. május 1-én tündöklő mosollyal integet a felvonuló tömegnek, s aki lelkesen vett részt a kápolnai földosztás ünnepségén. Bóka László, a kortárs. így látja Kosztolányit 1961-ben, visszapillantva emlékeire és tanulmányozva szerencsétlen írótársa sorsát s életművét: „Kosztolányi jött leg- messzebbről a forradalomig, a polgári védettségből, polgári öntudat biztonságából, szocialista elfogultságok és kozmopolita téveszmék köréből. Az ő csalócmsa, kiábrándulása, emberi összeomlása a legborzasztóbb. Mintha nemcsak elejtette volna önmagát, de még azon belül bosszút is akarna állni.” Kosztolányi azonban hamar kiábrándul szégyenletes szerepéből és nem bírja elviselni azt az ellenszenvet, melyet kiváltott, s hamarosan a legszürkébb polgári liberális laphoz, a Pesti Hírlaphoz szerződött, témát, hangot váltott; de soha nem tudja megnyerni kortársai bizalmát. Az a költő, aki a politikából való különállását tűzte ki maga elé célul, végül azt érte el, hogy sem a jobb-, sem a baloldali írók, politikusak nem bíztak benne. Valameddig tetszeleg a magány „fönségében”: „Én önmagamat önmagámmal mérem, Szavam, ha hull, tömör aranyból érem. Mindegyiken képmásom mint királyi, s' a peremén a gőgös írás: én.” (Köütő a huszadik században) Lassan a magány felőrli, s nihilizmusa a. végső ponember költő nélkül, ha ösz- szefogunk mi ketten, én meg tig jut el. A másik nagy te, Kornél, akkor talán a kortárs, József Attila az Es- közelébe érhetnénk.” ti Kornél című művét tartja jellemváltó mérföldkőnek, amelyben számot vet önmagával, s tisztázni akarja kettős érzéseit. E műben azt ajánlja a költő Kosztolányi Esti Kornélnak, korábbi önmagának: „Alapítsunk tárJózsef Attila így fogalmazta meg Kosztolányi önmaga tisztázásának folyamatát: „A nihilizmus, ha tudatossá lett, nem folytatható.” Ezután jönnek a Szásas céget. Mit ér a költő em- madás versei. „S e játékos, bér nélkül? És mit ér az artisztikus, dekadens költő ezekben az utolsó versekben mezítelen nagyságban áll elénk.” (Bóka László) Az egyéni feiszaha- ditási küzdelméhez két szörnyű „munkatársat” kapott, melyek rettenetükkel megvilágítják életének eddigi hiábavalóságát, melyeknek borzalmai rádöbbentik írói felelősségére. E két szörnyű „munkatárs” a rák és a fasizmus. Ahogyan küzd a kínnal, úgy vergődik Európa a fasizmus szorításában, s e kettős szenvedés átélése hozza létre azokat a felejthetetlen szépségű verseket, melyeket a Számadás-kötet tartalmaz. József Attila mesterének tekintette. Halálakor meghatott versben búcsúztatta: „Testvérünk voltál és lettéi apánk. Gyémánt szavaid nem méred karáton: nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.” Kortársai megbocsátottak neki. Átélve ezt a kort, melyben helytállni nehéz volt, megértették és megbocsátottak neki. S a megbocsátást olyan remekbe szabott költészet, s korát olyan mélyen értő regények támasztják alá, melyek a világirodalom klasszikusai közé emelik. Püski Gábomé a TIT békéscsabai irodalmi szakcsoportjának vezetője Bencúrfalván él idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész. A bányászat 200 éves története című hetvendarabos sorozatát megvásárolta a megyei tanács és Salgótarjánban, az új művelődési házban kívánja elhelyezni. Az alkotó most Marx Károlyról készít szobrot fából. Képünkön: munka közben, az udvaron. MTI fotó — Maár Marianne felvétele
