Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-16 / 245. szám
MIadonyiczki Béla: Kisplasztika Lipták Pál kamarakiállítása Békéscsabán MEGYÉNKBELI művész egyéni kiállítása nemigen szokott az újdonság erejével hatni. Hisz kollektív kiállításokról már ismerjük a művek egy részét, s különösen ismerősök a stílusjegyek, az egyénre jellemző kifejező eszközök. Előzetes ítéletednek vértezetóben érkezik tehát a rendszeres tárlatilátogató a kiállításra, s ha korábban jól odafigyelt egy-egy műre, az összkép láttán sem kell túl sokat korrigálnia véleményén. Lipták Pál művei — melyeket megyénk képzőművészetének rangos teljesítményeként tartunk számon — régóta és rendszeresen szerepéinek a megyei kiállításokon. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha a felfedezés izgalma ezúttal is elmarad, s ehelyett a régi ismerősinek kijáró alapossággal vesszük szemügyre a művek együttesét, hogy közelebb jussunk az egy-egy különálló alkotás alapján inkább csak megsejtett, mint megismert egyéniség titkaihoz: Lipták Pál művészetének lényegéhez. Amikor azonban az előzetes ítéletre hivatkozunk, arra is utálnunk kell — miiért áltatnánk magunkat? —, hogy a tárlatlátogatók jelen tős része fölényes kéz- legyintéssel, dühös kifaka- d ásókkal minősíti Lipták Pál művészetét. A megyénkben élő festők közül talán őt marasztalja el leggyakrabban a közérthetőséget, a klasszikus hagyományokat számon kérő ízlés. Messzire vezetne, ha annak taglalásába kezdenénk, hogy Ldp- ták művészetének elutasítása hogyan függ össze a XX. század művészi törekvéseinek általános tagadásával, mert kétségtelen, hogy ösz- szefügg. A megrögzött ízlés — miközben a modem művészetre általaiban lövöldözi nyilait — a közvetlenül ismertek sorából Liptá- kot választja ki, hogy az ó példáján mutasson rá arra, ami nem tetszik. Kiállítása tehát lehetőséget nyújt arra, hogy művészetének modernségéről meditáljunk, s választ keressünk a miért tetszik, s egyszersmind a miért nem tetszik kérdésére. MŰVÉSZÜNK erőteljesen lírai alkat. Érzések, hangulatok. benyomások rögződnek bennünk képeinek láttán. Meg sem kíséreljük tehát mondanivalóját, szándékát fogalmi síkon megközelíteni. Annak is tudomásul kell vennie, aki úgy véli, megtalálta a ..sztorit” egy-egy képen, hogy csupán játszadozik vele a művész. „Készülődés a vadászatra” — mondja pl. egyik képének címfelirata, de hiába keresünk a cím mögött valamiféle aktív történést, ehelyett lovasok csoportjára utaló színkombinációt: ne- kiszafoadult vidámságot, várakozó bizakodást, visszafogott. féktelenséget kapunk. Ennek ellenére tagadhatjuk-e, hogy ez is készülődés a vadászatra? Másutt kék tetős ház — erre utal a cím is — és valószínűtlenül hatalmas hold ,— (vágj' nap?) a nyitott mezőben. De miért kék a háztető és miért a hold hangsúlyos kiemelése? Fogalmi úton nem felelhetünk erre a kérdésre, mégis nyilvánvaló, hogy a háztető kékje s az égitest sárga faltja összetartozik: ugyanazon hangulat kifejezője. Ezt vagy azt a motívumot, a színek ilyen vagy olyan kombinációját ezek szerint nem értelmezhetjük a mondandó hordozóiként. Akkor hát hogyan? A festés, a „képírás” nála az izmusok szótárában szereplő „automatikus írással” rokon, az önkifejezéshez, a gesztushoz közelít. Motívumai — a természeti és városi táj, álldogáló emberek csoportja, lovasok, szekerek stb. — a látványra, a közvetlen természeti élményre hivatkoznak ugyan, kombinációjuk, megjelenési formájuk viszont már alig őriz valamit a látványból. A kép tehát nem tükörkép, nem a látvány képpé formálása, hanem olyan szín- és motívumkombináció, rpely nem szakadt el még teljes mértékben ihlető forrásától, a „képíráshoz” alkalmat teremtő egyedi élménytől. A fentebb hivatkozott szemben áMó vélemények KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET ___________ v alahol e körül a probléma körül ütköznek. Az ábrázoláshoz szokott szemet megtéveszti, hogy művészünk utal a látványra: a természeti látvány .motívumait használja. Ha már használja ezeket a motívumokat — okoskodik az ilyen véleményt hangoztató —, miért nem „festi meg”, amit akar? Miért hagyja félbe- szerbe, amit elkezdett? Fi- | gyéljünk jobban erre, a véleményre? Valóban befejezetlennek hatnak lipták képei? Korántsem! Sőt egynémélyik majdhogynem „túlírtnak” tűnik: mintha ő is engedne néha az ábrázolás csábításának, s jobban körülírná a szükségesnél a pillanatnyi élményt... FOGALMAZZUK MEG TEHÁT végezetül a bujkáló kérdést: miért lehet ütközőpont Lipták Pál művészete a mai magyar művészetről pró és kontra véleményt nyilvánítók körében? Mert legkevésbé az ő művészete közelíthető a művészet = természeti látvány tükörképe szokványos képletével. Mert képei fogalmilag nem értelmezhetők. A szó abszolút értelmében is modern művészet tehát Lipták Pálé? Szándékában feltétlenül. A megvalósulásában: amikor ellent tud állni a csábításnak, következetesen nem ábrázol, hanem kifejez.-jrai Szilágyi Miklós Siilc István; Arckép Ténagy Sándor: OKTÓBER Tarló, venyige, kóró — ez maradt. Ennyi. , A fákon átrepül a Nap. Van hely örülni, megpihenni? Tarló, venyige, kóró, a hegyről nehéz kocsinyom. Két sor a jegyzetpapíron. Ősz. Arany. Nem tudom becsapni magam. A pince, a padlás tele! Tarló, venyige, kóró. Az ősz fekete. Haza kell menni. Esők esnek majd, esők. Tarló, venyige, kóró. Táj: lefekvés előtt. Fiiadéi fi Mihály: Üvölts és rázz fel! Ha torkomon megalszik a szó, üvölts te hideg északi szél! Megölt férfiak agyvelejéig süvölt a közönyös tárgyilagosság ... Vakító gyilkos éjszakák lopkodják az Éden élő rügyeit... Üvölts te hideg északi szél! Támadj fel hirtelen, akár a rossz lelkiismeret, támadj fel, akár a vad erők a gomba alakú rémületben, s úgy zúgj te hideg északi szél, ' ahogy elvetélt életek üvöltenek az elveszett örömök után! Északi szél! Ha torkomon megalszik a sző — mint vér a halottak ereiben — üvölts és rázz fel északi szél! 1966. Gál Sándor: Valami kóbor lovag Valami kóbor lovag volt az ősöm, aki egy rossz gebén dalolva tántorgott e szűk világban, míg meg nem halt szegény. Egyebe nem volt, csak tollas kalapja s némely kopott ruha, ha megéhezett, eperfákra mászott és legelt a lova. Forgolódott a vásárok zajában, hol asszonyi kacaj, lacipeesenye gőze szállt a légben s bábeli hangzavar. Aztán felült girhes lovára ismét, mert intett egy torony s mire a nap lilás felhőkbe hervadt, már túl volt réten, tarlón, dombokon. Éjszakánként lehet, hogy lopni járt csókot és kenyeret szikkadt alakját csak a baglyok látták átlendülni a palánkok felett. Másnap tovább ment a hajlott mezőkön a fény súlya alatt útba ejtve a hivalkodó várost s a csendes falvakat. És kóborolt kaland-szomjas szívével a rossz gebén dalolva tántorgott e szűk világban, míg meg nem halt szegény. t
