Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-15 / 244. szám

1986. október ló. v Szombat Illetékesek válaszolnak A Békés megyei Népújság 1966. október 12-i számában „Tilalmi táblák tobzódása" cím­mel megjelent glossza Békés­csaba közlekedésrendészetével kapcsolatban kifogásokat emelt. Ami a Sebes György utca Le­nin út felöli végén a parkíroz­ni tilos tábla kihelyezését ille­ti, éppen a Kner Nyomda ké­résére történt, mert az aszfal­tozott szakaszt gyakran elfog­lalták lefékezett és bezárt par­kírozó járművek. Ez akadályoz­ta az tizeim áruszállítását és a keskeny útszakasz elfoglalása tüzrendészeti szempontból is aggályosnak bizonyult. Egyéb­ként a Sebes György utca em­lített szakaszán éppen a táb­lákból adódóan megállni és a gépjárműből kiszállni szabad. éppúgy, mint az írásban emlí­tett többi útszakaszokon, ahol csak a várakozás, parkírozás tilos. Békéscsabán nincs rendben közlekedésrendészeti szempont­ból minden, ha csupán a gya­logátkelő szakaszokat említem, sok és sürgős tennivaló van, s ezért szívesen veszi a tanács és a rendőrség az olyan jelzése­ket, melyek ezek megoldását segítik elő. A fenti glossza sajnos, a tényeket figyelmen kívül hagyta. Dr. Haraszti János r.alext főkapitány-helyettes Elkészült Dévaványa község közművesítésének tanulmányterve A tanulmányterv alapján a jövő évtől kezdődően sokkal nagyobb ütemben fejlődik a község, mint eddig. Már meg­kezdték a vízmű tervének el­készítését, előreláthatólag a novemberi tanácsülés tárgyal majd a vízműtársulás megszer­vezéséről. Az idén különben az egymillió forint községfej­lesztési alapból félmilliót hasz­náltak fel a fürdő gépházá­nak építésére, de jelentős ösz- szegbe kerül az új kút, amit szintén a fürdőnél furatnak. A másik félmillió forintból a községi tanács egy pedagógus- és egy orvosi lakást vásárolt, felszereltetett különböző ut­cákban negyven lámpa kart, járdát építtetett. ßcnsöscges ünnepség Kondoroson Bensőséges társadalmi ünnep­séget tartottak Kondoroson ok­tóber 13-án, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel a községi ta­nács nagytermében. Az MSZMP Községi Végrehaj­tó Bizottsága, a községi tanács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront bizottsága, a Vöröske­reszt vezetői, a termelőszövetke­zetek és a társadalmi ünnepséget megrendező albizottság mondot­tak köszönetét dr. Rohály Pál községi orvosnak 42 éves ered­ményes orvosi munkássága elis­meréséül. Olyan ember vonult nyugalomba, akinek négy évtize­des, fáradtságot nem ismerő te­vékenysége még évek múlva is példakép lesz volt munkatársai és az egészségügyi dolgozók előtt. Az Egészségügyi Minisztérium­nak a Kiváló Egészségügyi Dol­gozó elnevezésű kitüntetését a Bé­kés megyei Tanács V. B. Egész­ségügyi Osztályának a képviselői adták át dr. Rohály Pálnak. A járási tanács vb képviselői mél­tatták a nyugalomba vonult mun­kásságát és pénzjutalomban ré­szesítették az orvost. A tömeg­szervezetek, termelőszövetkezetek képviselői és a munkatársak virá- i gokkal es emléktárgyakkal ked- ! v esketitek az ünnepeltneik. j Kondoros község lakossága i erőt. egészséget és hosszú életet ! kjván annak az embernek, aki | egész életét a dolgozók egészség- védelmének szentelte. Szakács György igazgató Figyelem l Figyelem l Keresse fel a ktsz-ek szolgáltatóházait és részlegeit Nagykamaráson, Kunágotán. Kaszaperen, Mezökovácsházán és Medgyesbodzáson ahol női, férfifodrászattal, női és férfiszabósággal és háztartási kisgépek javításával állnak a lakosság ren­delkezésére. • • FENTIEKEN KÍVÜL MEZÖKOVACSHAZAN, KA­SZAPEREN, VALAMINT MEDGYESEGYHAZAN még rádió- és fcélevíriósaerv-iz is áll a lakosság szolgálatára. • • A1 KTSZ-EK SZOI3G ÁLTATÖHÁZAI ÉS RÉSZLEGEI MINDENKOR Ä LEGNAGYOBB KÉSZSÉGGEL ÄTLFTAK A LAKOSSÁG RENDELKEZÉSÉRE. A kétarcú község Köröstarcsa először csak az egyik arcát mutatta, a fényké­peken sem láthatjuk a mási­kat. Az összevont községi (párt- taggyűlésen Hegyesi Péter tit­kár viszont bemutatta mind a kettőt. Mirői beszélt tulajdonképpen? kel, létesítményekkel gazdago­dik. Emitt áll az új napközi konyha. Korszerű berendezését megirigyelhetné egy városi in­tézmény is. Jelenleg 150 fő ré­szére készül az ebéd, de ha szükséges, 400 embert is el tud­nak látni. Amott az átalakított A község főutcája korszerű világítással. A modern napközis konyha egy részlete. 476 Hegyesi Péter az építőmunkások brigád vezetőjével beszélget, Arról, hogy az utóbbi két év­ben milyen sokat változott a ... község, szépül, gyarapodik. Itt van mindjárt az utak rendbe hozása és a korszerű világítás. A község főbb utcáin városi színvonalú fénycsövek, higany­gőzlámpák ontják a világossá­got, áthágva a komor sötétséget, mely valamikor szinte béklyóban tartotta a falubelieket. Ma is tovább terjed a fény. A művelődés és a kultúra behatol a legsötétebb helyre, s ebben se­gítenek a pedagógusok. Ott ta­láljuk őket a tanács-vb tagjai között, a Hazafias Népfrontban, a művelődési otthon vezetésé­ben és a politikai élet területén is. A fiatal generációt lelkiisme­retesen nevélik. Ennek eredmé­nye, hogy az úttörőcsapat az idén a megye legjobbjai közé került, s elnyerte a KISZ Köz­ponti Bizottság vörös selyem­zászlaját. A jobbik arcát úgy is megmu­tatja a község, hogy új épületek­kisvendéglő büszkélkedik, ahol az idén először már a közétkez­tetést is biztosítani tudják. Épül az új tisztasági fürdő, melyet tizenegy évvel ezelőtt kért először a község. A vágy viszont csak most teljesül 1 mil­lió 280 ezer forintos költséggel. A Pipa utcában négylakásos bérház alapjait rakják. Peda­góguscsaládok költözhetnek majd új otthonukba. És sora­koznak az új házak, új utcák. Az utóbbi négy évben 57 családi ház épült, s ugyanennyi idő alatt 127 építési, bővítési enge­délyt adtak ki. Még néhány szám ide kívánkozik: 40 lakásba bevezették a vizet, ebből 22 für­dőszobás. A községben 125 ma­gángépjármű van, és hogy még több lesz, arra biztosítók az az 5 millió 370 ezer forint, melyre a takarékszövetkezet vigyáz. Mindez örömmel tölti el az embert, ám a másik arc koránt­sem ilyen derűs. A faluban egy termelőszövet­kezet: a Petőfi Tsz működik. Működik, de hogyan? A beszá­moló erről is részletesen szólt. Bár a tagság zöme becsületesen és odaadóan dolgozik, fejlődés helyett évről évre kisebb ered­ményeket érnek el. Ennek oko­zója részben a régi rossz veze­tés. Amikor a nagyobb jöve­delemért főleg rizzsel gazdál­kodtak, viszont az adottságok ehhez nem voltak megfelelőek. És a földek is kimerültek. Az első évek bőséges termése után jött a böjt. Ma alig tudják hely­rehozni a régi hibákat. Búzából az idén holdanként csupán 6,34 mázsa termett. Az emberek pe­dig, akik megszokták a koráb­bi jó jövedelmet, csalódtak és most többet törődnek a háztáji­val, mint a közössel. Laza a munkafegyelem is. Ebben a szövetkezetben történt meg nem is olyan régen, hogy tizenhárom embert kellett a bíróság elé ál­lítani az építkezéseknél történt különböző visszaélések miatt. A természeti csapások se kí­mélték a szövetkezetei. Tavaly főleg ezért 700 hold maradt ve­tetten. Az új vezetőség nem tud egy csapásra változtatni a hely­zeten. Bizony sokszor okoz ál­matlan éjszakát a töprengés, hogyan húzzák ki a kátyúból a tsz szekerét. Azt szeretnék, ha jobban gazdálkodhatnának, hi­szen a község további fejlődésé­ben a tsz gazdasági eredményei nem közömbösek. A baj viszont az, hogy a szövetkezet tagjai­nak egy része nem sokat törődik a közössel. És az is előfordul, hogy éppen a párttagok részéről tapasztalható közömbösség. Ez pedig nagy hiba. Az összevont taggyűlést például az először ki­tűzött időpontban nem tudták megtartani. Nagyon helyes len­ne, ha összefogva a párttagok és a pártonkívüliek arra töreked­nének, hogy ebből a tespedtség- ből felrázzák a szövetkezetei es jobb eredményeket elérve az elkövetkező években derűsebb lenne a községnek ez a másik arca is. Kasnyik Judit Fotó: Demény Épül az új fürdő.

Next

/
Thumbnails
Contents