Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-04 / 209. szám
1964. szeptember 4. 5 Vasárnap AI őst csendes folyó... Dzien dobry, Lengyelország! , / Irta és fényképezte: Sass Ervin Bűvöl a Lomnici-csúcs Miről mesél a Branyiszkói hágó? ÉLES KANYART VESZ a Körös a falu alatt, de még kiegyenesedni sincs ideje, máris ismét más irányba terelik a partok. A lenyugváshoz készülő, bágyadt őszi nap sugarai most csak apró hullámfodrokkal játszadozhatnak. Csendes a folyó. Eles füttyszó vágja ketté a faluból idehallatszó harangzúgást, s pár pillanat múlva a kanyarból apró vontató úszik elő. Rövid kötélen négyszögletes tutajt vonszol, amelyen emberek állnak szerszámaikra támaszkodva. Pár perc múlva, már a parthoz kötött uszálytól lejjebb, hirtelen megfordul a vontató, majd hozzásimul a kővel megrakott hatalmas vastesthez. Vastagabb kürtszó harsan, a folyó hátán széles, lapos orrát az apró habok fölé emelve egy önjáró uszály közeledik. Ormótlan testét meghazudtoló fürgeséggel siklik a víz hátán, s amikor a kis vontató magasságába ér, két rövid kürtszó jelenti az üdvözlést, ame150—180 dekás szölöíürtök, óriás őszibarackok a tótkomlósi házikertekben A tótkomlósi termelőszövetkezeti gazdák a házikertek szakköréiben rendszeresen gyarapítják szakmai ismereteiket. Átadják egymásnak a jól bevált módszerekről a tapasztalatokat s így igen jó eredménnyel használják ki a ház körüli területet. Sóik jó friss zöldséget, gyümölcsöt termelnek s a saját családi szükségleten kívül bőven jut eladásra is. Tótkomlóson igen nagy „divat” a szőlőlugas. A legjobb fajtákból telepítettek a gazdák szőlőtőkéket, legtöbb helyen négyméternyi magas lugasokon fürt fürtöt ér. A 150—180 dekás szőlőfürtök igen gyakoriak. Az őszibarack, körte és egyéb .gyümölcs szintén sok szép termést hoz. Egyébként Tótkomlóson nem ritka az olyan gazda, a^i házikertjéből csupán szőlőből 25 mázsát szüretel. A komlősi szőlő ízre, zamatra a leghíresebb szőlőtermő vidékek termékeivel felveszi a versenyt ugyancsak hathatós tényezője annak, hogy új termékeink több esztendős késéssel jutnak a világpiacra s ennek következtében már csak alacsonyabb áron értékesíthetők. Az elmondottak azonban nem okok, hanem következmények. Ha ugyanis azt kutatjuk, miért nem kap jelentőségének megfelelő figyelmet az időtényező gazdálkodási rendszerünkben, a bajok gyökerét abban kell felismerni, hogy nálunk az egymást kiegészítő folyamatok szervezetileg és érdekeltségi szempontból egyaránt fel vannak parcellázva — az egyik kutató fejleszt, a másik termel, a harmadik készletez, a negyedik értékesít. S talán nem is a szervezeti elkülönülés a legnagyobb hibaforrás, hanem az, hogy az anyagi érdekeltség is szétszakítja az összetartozó folyamatokat, s az időtényező követelményeinek megsértése jelenlegi csak a népgazdaságot sújtja ér- • zékenyen anyagi konzekvenciáival. Az időérzékenység — az élő szervezet reakciója, érzékenysége az időjárás változásaira — orvos- tudományi fogalom. Nos, ha nem is az időjárással kapcsolatban, de Ilyesfajta érzékelöképesseget kell kifejleszteni a gazdasági életben is, hogy a vállalatoknak „fejfájást”, anyagi konzekvenciákat Ivet a vontató is viszonoz. Közben a tutajról szárazföldre lépnek az utasok, s mire észbe kapnánk, már csak két naptól, széltől cserzett arcú férfi áll a parton. Nagy Gyula és Tobai Gábor brigádvezetők néhány szóval értékelik a napot, s arról is szó esik, mihez kezdenek reggel. — Meséljenek a brigádok életéről — kérem őket. — Nagyon szívesen — mondják szinte egyszerre. — Vége a munkaidőnek, ilyenkor úgyis beszélgetünk egy kicsit. A MEREDEK PART nem alkalmas a nyugodt letelepedésre, keskeny pallón átimbolygunk az uszályra. Az orrában telepszünk le, itt beszélgetünk a hét-, illetve tíztagú brigád életéről. A kormányosfülke mellett két férfi, előttük hatalmas piros lábas, jóízűen falatoznak. A brigádvezetők invitálására közelebb jönnek. Molnár Lajos és Bakucz János a Bökény nevű kis vontató vezetői. — Vacsora vagy talán még az ebéd? — Mindkettő — mondják —, Rácz Nándi matróz barátunk remekelt — talán még otthon sem kapunk ilyen finom szilvásgombócot... — Merre jártak? .— Ez az önjáró uszály, amely most ment el mellettünk, Tokajból tíz vagon követ hozott, azt ürítettük ki Hosszútokon, Me- zőberény fölött. — Illetve mindjárt be is építettük a partfalba — mondja Nagy Gyula. — Nagytan kell ám vigyáznunk a folyóra. Szeszélyes a Körös, nem szeretnénk ismét olyan meglepetést, mint a tavasszal. — Van árvízi emlékük? — Reggelig tudnánk mesélni — mondja Bakucz János —, mindnyájan Gyulavári térségében voltunk legalább két hónapig. Éjjelnappal mentettük az embereket, állatokat, különböző értékeket. — A Bökénnyel? — intek a vontató felé. — Nem, ott ez nem tud közlekedni. Rocsóval jártuk a hatalmas vizet. De — ne is beszéljünk okozzon az Idő múlása, a világ- gazdaságban végbe menő műszaki, technikai haladás és az igények változása. Ezt a feladatot a gazdasági reform keretében kell megoldani, mégpedig oly módon, hogy az időtényező is bekerüljön a gazdasági cselekvést szabályozó — ösztönző és kényszerítő — rhechanizmusok rendszerébe. A problémát nem lehet egyetlen intézkedéssel megoldani. Az időtényező érvényesülését a gyártmányfejlesztésben csak áttételekkel lehet elősegíteni. Példának okáért a bel- és a külföldi piacok értékítéletét híven tolmácsoló árrendszerrel, ahol mód van rá: az egységet alkotó gazdasági funkciók — fejlesztés, termelés, értékesítés — szervezeti elkülönültségének megszüntetésével és végül olyan anyagi érdekeltségi rendszerrel, amely a gazdasági munka minden fázisában egyaránt kifejezésre juttatja, hogy az idő pénz. Ha áz új mechanizmus következetesen érvényesíti a gazdasági fejlődés időmércéjének követelményeit, akVor csökkenni fog a gazdasági fofyamatok — legyen szó akár bérutazásról, akár fejlesztésről, termelésből, értékesítésről — átfutási idejfe. Az időtényező végeredményben a hatékonyabb gazdálkodás, a gyorsabb fejlődés kulcsa. Garamvölgyi István róla, reméljük a jövő tavasszal más munkát végzünk. — MIÓTA JÁR A VIZEN? — Majdnem azt lehet mondani, hogy itt születtem. Békési vagyok, s kenyérkereső vízi életein első éveit a Tiszán, Dunán és a Balatonon töltöttem. Hatvankettő óta itt teljesítek szolgálatot. Molnár Lajos kollégámmal vezetgetjük a Bökényt, egymást váltva. — Télen is? — Van munkánk akkor is. A hajót a békési terelőbe visszük, nagyjavítás, jégvágás a fő feladatunk addig, amíg ismét megkezdődhet a hajózás. Három uszály* lyal hordjuk azután tavasztól a követ és más építési anyagot. — Hát a brigádok, hogy élnek? — fordulok a két brigádvezetőhöz. — Jól is, rosszul is — mondja mosolyogva Tobai Gábor.— Mi doboziak vagyunk. Itt lakunk a gátőrháznál, a munkásszálláson. Nappal a vizen, a partoldalban dolgozunk, ilyenkor azután megkezdődik az egyéni élet. Tisztálkodás, vacsorafőzés, olvasás és pihenés. ) — A rádiót nem szeretik? — Sajnos, nincs a szálláson, pedig nagyon hiányzik. Hálásak lennénk a vállalatnak', ha biztosítaná részünkre. A brigádunk különben két társunknak külön szurkol. — Tán sportolók? — Dehogy. Balogh Sándor és Dandé Lajos most végzik a mező- gazdasági technikum utolsó évfolyamát levelező úton. A munka után nem sokat lehet velük beszélni, mindketten szorgalmasan tanulnak. Reméljük nem hoznak ránk szégyent, s az érettségijük jól sikerül majd. — Mi tarcsaiak vagyunk — veszi át a szót Nagy Gyula. — Jól összeszoktunk, s nagyon szeretjük ezt a munkát. A kereset? Eléri az ezerhét-, ezernyolcszáz forintot. Nem akarom tovább feltartani a két brigádvezetőt, akik mögött egész napi nehéz munka áll. Pár percre még az uszályon maradok a két hajó vezetővel, akik közben „megszabadították” a piros lábast a szilvásgombóctól. Molnár Lajost kérdezem, aki eddig nem sokat beszélt magáról. — Én Itt kezdtem a brigádban mint rakodó, nagyon szeretem ezt az életet, örültem, amikor meghallottam, hogy lehet jelentkezni hajósnak. Gondolkodás nélkül jelentkeztem. Ennek már nyolc éve, s most itt vagyok. Nem bániam meg. Szeretem a folyót — néz végig a csendesen bodrozódó vizen — és azt hiszem, az is szeret engem. MEG EGY BÜCSÜPILLANTAS a víztükörre, s pár perc múlva már a gát tetejéről nézek vissza az uszály mellé simuló vontatóra. A két vezető már megkezdte a karbantartást, készülnek a holnapra. Opauszky László A DÁV Békéscsabai Üzemvezetősége értesíti fogyasztóit/ hogy 1966. szeptember 3-én, hétfőn 07,00-től kb. 16.3<Mg áramszünetet tart. Békéscsabán, Nádas-soron—Sikonyi—Vandháti u. közötti területen —Kanálisi és Kastélyi szőlőkben—j Fényesen—külső dobozi u.—Omasz ta-dűlőben és Gerla községben. 1966. szeptember 6-án, kedder 07.00-től kb. 16.30-ig külső dobo* u,—O maszta-d ülőben és Gerla köz ség ben. A villamos berendelések a kikapcsolás ideje alatt is feszültség alatt levőknek tekintendők. 4201 Ügy kezdődött minden, ahogy azt a Turisták Nagykönyvében megírta már Baedeker is: utolsó pillanatokra hagyott anyaggyűjtés az országról, tájról, ahová készültünk, jegyzókkészítés a feltétlenül összecsomagolandó tárgyaikról, ruhaneműkről, és a drukk, hogy vajon mégis mát hagyunk itthon? És még valami: szeszélyes nyarunk ismeretében örökös időjárásjelentés hallgatás, és bizakodás vagy lemondó sóhaj, ez is, az Is a meteorológia számlájára írva. Augusztus 4-én reggel 6 órakor találkozott a Zakopanéba induló IBUSZ-csoport a minden várakozást felülmúlóan kedves és előzékeny vezetővel, aki aztán nyolc felejthetetlen napon át 46 turista Zsuzsikája lett. Az indulás a Keletiből, a két lendületben végrehajtott 100 kilométeres sebességű vágta Hatvanig és Miskolcig csak amolyan bevezető fázisa a nagy útnak, melynek első izgalmai a magyar—csehszlovák határon kezdődnék: a nemzetközi gyorson el veszett valaki! Némi futkosás után kiderül, hogy mégsem veszett el, csak elnyomta az álom valahol, ahol ritkán alszik az ember. Tíz perc és máris odaát vagyunk Csehszlovákiában. Mindenki az ablakoknál, és nézzük a füvet, a sárga búzatáblákat, a villanypóznákat, a házakat; pedig c-mmi különös. A fű zöld, a búza iigyan hajladozó, a villanypóznák egyenesek és a házaknak aj- rtja, ablaka van... Csak a varázs, attól nem szabadul az utazó, abban a pillanatban hatalmába keríti, ahogy idegen földre lép, és a hazája egyre jobban távolodik ' öle. Kassa után újra 100 kilométeres ' amiben vágtat a villanymozdony, a Hernád völgye a csobogó hegyifolyó, a hirtelen magasba törő hegyek, csattogó acélhidak kápráztató ritmusával fogad, és egy rövid alagutacska után a pompás Branyiszkói hágó. Nem lehet nem a szabadságharcra gondolni... A fantázia és az ismeret meglódítja a képzeletet: havas szirteket, zúz- marás fákat látok, s fenn, a hegyek szédítő magasságában Guyon Richard honvédezredes hadosztálya lendül rohamra Schlick osztrák generális ellen, hogy utat nyisson Görgey hadtestének Kassa felé. Már messze robog a vonat, Poprád tornyai látszanak, mégis visszatekintünk Branyiszkó felé, vissza, egy évszázaddal. Poprádon az Európa Hotelben ezüst evőeszközökkel terítenek a magyar turistáknak, és remek sört hoznak szomjat oltani. Egy óra múlva a lengyel IBUSZ, az ORBJSZ autóbuszán kapaszkodunk a Magas-Tátia első lejtőire, és percek alatt Ó-Tátrafüredre érünk, ahol a híres Grand Hotel előtt éppen térzenét ad egy katonazenekar. A sétányokon üdülők. turisták, és az üzletekben szédítő forgalom. Lomnicom a Tátra panorámája bűvöl, és néhány üvegbe, acélba és betonba álmodott hipermodern épület: áruházak, hotelek, éttermek. Rohan az idő, mintha igaza lenne Koncz Zsuzsának, itt aztán irtózatosan rohan. És rohan az autóbusz is, ezer, ezerötsaáz méter magasan kanyarogva, hogy a Lysa Polanai határátkelőhelyen először halljuk lengyelül: dzien dobry! Zuhog az eső, mire Zakopanéba érünk. Mi lesz holnap, ha ez így folytatódik? Este, az első vacsoránál . kiderül: nem legenda a magyarokra árasztott lengyel vendég - szeretet. (Folytatjuk) , A Grand Hotel Ő-Tátrafüreden. /
