Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-14 / 217. szám
1966. szeptember 14. 7 Szerda PORT • SPORT ♦ SPORT Döntetlen a női rangadó A szarvasi kézilabdacsapatok „fekete vasárnapja" Bizony, már régen fordult éld. hogy a megyei bajnokság különböző osztályaiban szereplő 8 szarvasi kézilab- diaosapa-t csupán 4 pontot szedjen ösz- sze egy bajnoki fordulóban. Ez csak 25 százalékos eredmény! Ezen a vasárnapon pedig olyan csapatokkal kerültek szembe — a Doboz Ktsz női ifjúsági együttesét kivéve —, amelyek ellen a majdnem biztos siker reményében vehették fel a küzdelmet. Hogy ez mégsem valósult meg, annak több oka is van. A szövetkezeti lányok és a techni'kiuimos fiúik vereségének majdnem kizárólag kapusaik igen gyenge teljesítménye volt az ofka. B. Tóth Anna mentségére szolgáljon viszont, hogy láttuk már őt sokkal jobban is védeni. Az FMGT teljesítményénél azonban egy pillanatra meg kell állmunk. Ha ránézünk a táblázatra ugyanis, akkor azt a paradox képet kapjuk, hogy a főiskolások dobták a Pamutszövő után a legtöbb gólt, viszont a védekezésük olyan gyenge, hogy a kapott gólok tekintetében csupán az Endréd és Csorvás csapatai tudták ..túlszárnyalni” őket. Nagy meglepetés a Szarvasi SC férfi ifjúsági csapatának veresége a Csorvás ellen. Annál is inkább érthetetlen ez a balsikerük, mivel a csapat 2—3 olyan játékossal rendelkezik, akik komolyan számításba jönnek a három megye — Csongrád, Bács-Kis- kun. Békés — összevont ifjúsági válogatottjának az összeállításánál. Ez a tény viszont csak növeli a csorvási fiatalok nagyszerű sikerének az értékét. Ügy látszik, Csonváson jó úton haladnak az utánpótlásneveléssel. Senki sem számított arra sem, hogy az élcsoportban szereplő Doboz Ktsz női ifjúsági csapata sima. l4:2-es vereséget szenved a Mező Imre Sportiskolától. Orosházán került lejátszásra a női bajnokság 1—2. helyezettjének az ösz- szecsa.pása. Változatos, élénk iramú küzdelembein igazságos pontosztozkodással. végződött a rangadó. Ezzel az eredménnyel a Ruhagyár csapata nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé, míg a vasutasoknak nagy m. Már amennyire szerencsének nevezhető egy NB H-es csapat kiesése! De Magna Sándor részére az lett. Üj edző, új csapat — ez általában, a jelszó, ha baj van a labdarúgás háztája körül. Szidják a ,,tornatanárt” a mindenhez értő drukkerek, aki „felsőbb kérésre” elvállalja a pénz és „játékos nélküli5 ’ csapatot. De vannak még Táncsics gimnazisták, köztük Magna is, aki új szerepkörben mutatkozíik be Orosházán: a középcsatár hely érv Mindjárt öt góllal kezdi a nagy rivális, Békés ellen. ,,Hős,szú!” Azután nehogy azt hidd, hogy ez mindig így fog mennii! — szögezte le a mérkőzés, végén későbbi ,,hü kiszolgálója’', Bo-zó J., aki mindig csak Hosszúdnak becézte, amíg egymás mellett játszottak. Másfél szezon telt el, és Magna „szórta” a gólokat. A Szökő, Dimák, Magna, Bozó, Petro vszky csatársornak legfeljebb csak olyan problémái lehettek még vidéken is: hány góllal fog győzni a csapat? És következtek az osztályozó mérkőzések! Az öt, idegekre menő — játékosok és vezetők részére egyaránt — „csatának” kétségtelenül Magna lett a hőse. Gólokat rúgott, fejelt, de hogyan! És bemutatkozott újra mint centerhalf is. Rövid történetük a következő: Kecskemét: Dunakeszi Vasas—Orosházi MTK 0:5! l:0-ra vezet Orosháza, amikor Vágit jogosan kiállítják. Egy kapura játszik a Dunakeszi. Végre Bozó — Suarez módjára — egy hosszú labdával elindítja a „Hosszút” a balösszekötő helyén. Nem mértem még le stopperrel, mennyi idő szükséges egy Magna-féle Labdarúgónak a fél pálya lefutásához úgy, hogy közben többen eLkeseredetíen ül- döizákj De Szabó „Nyuszinak” és neA Gyomai TK csapata Fekete erőfeszítéseket keűl tenni a jövőben1, ha továbbra is a bajnokságra esélyes csapatok sorában akarnak maradni A férfiiba jnokságbasn általában a várt eredmények születtek, csupán az Újkígyós győzelme a Gyoma ellen sorolható a nem várt eredmények közé. Érdekes, hogy a kigyósiak azóta érnek el váratlan eredményeket, amióta a szövetség a pólyájukat betiltotta. (?í) Jó lenne ezen a tényen a szakosztály vezetőségének elgondolkoznia, mert nyilván az is közrejátszik ebben, hogy idegenben, nyugod- tabb körülményeik között a játékosok teljesítménye is emelkedik. EREDMÉNYEK Férfiak: Rés. Piarrauitszövő—Endréd 34:11 (14 fi), Bcs. Vörös Meteor—Sz. FMGT 26:22 (13:10), Szarvasi Sf II.— Csorvás 36.14 (20:3), Bcs. Vasas—Mező bérén y 20:16 (1/1:9), Oh. Üveggyár- Békés 34:25 (17:13), Üj kígyós—Gyomé 24:16 (13:5), Bcs. MÁV II—Bcs. Ruhagyár 22:20 (10:13). Ifjúságiak: Bcs. Pamutszövő—Endrőd 34:6 (14:3), Bcs. Vörös Meteor—Sz. FMGT 14:9 (7:6). kém nagyon hosszúnak tűnt! Éreztük, ez az a bizonyos lélektani pillanat. Minden addigi sok munka ennek a helyzetnek a megoldásába sűrűsödött össze. És a tanítvány igazolja, hogy a gyorsaság mellett esze is a helyén van, „rávisz!” a kapuvonalon álló kapusra a labdát, majd amikor az kimozdul, jobb külsővel nyugodtan a bal sarokba nyesi a második gólt. Egy kiállítás és még három gól megpeosé- te&l a dunakeszi ek sorsát. A tanítvány igazolta önmagát és edzőjét, akit többször még a sportkört elnöki utasítás sem tudott arra rábírni, hogy „kedvencét” kihagyja a csapa,tből, ha esetleg halványabban szerepelt a várakozásnál. De az igazolás java csak ezután következhetett! (Folytatjuk) Tofótíppjemk 1. Ferencváros—Győr 1 2. Ózd—Bp. Honvéd x 2 3. Tatabánya—Ű. Dózsa 1x2 4. Dorog—Dunaújváros 1 5. Egyetértés—Szállítók 1 6. Eger—Szeged 1 x 7. Miskolc—Oroszlány 1 x 8. Debrecen—Szombathely 1 9. Veszprém—Várpalota 2 10. Sopron—Dombóvár 1 11. Mosonm. óvár—Győri D. x 2 12. Cegléd—Kecskemét x 2 13. Borsodi B.—Bp. Spartac. 1 x R + 1 és a pótmérkőzések 14. Pénzügyőr—Nagybátony 1 13. Gyula—Jászberény 1 16. Misk. B.—Szóin. MTE 1 László edző-szakosztáJyvezetővel. Fotó: Juhos Csorvás—Szarvasi SC 13:11 (5:6), Bcs. Vasas—Mezőberény 21:8 (12:3), Oh. Üveggyár—Békés 17:14 (8:6). Gyoma —Újkígyós 13:5 (4:4). Bcs. MÁV—Ruhagyár 31:10 (16:4). Nők: Bcs. Pamut- szövő—Endréd 9:5 (4:1). Bcs. MÁV— Oh. Ruhagyár 5:5 (3:2), Bcs. Konzervgyár—'Mezőberény 4:3 (1:2), Bcs. Kötött n.—Sz. Óvónő n. 6:2 (lnl). Med- gyesegyháza—Szarvasi SC 17:16 (13:6), Békés—Oh. Faipar 14:2 (4M), Csorvás —Gyula 6:3 (3:2). Ifjúságiak: Bcs. Pamutszövő—Endréd 5:3 (3:0), Oh. Ruhagyár—Bcs. MÁV 9:9 (4:4), Bcs. Konzervgyár—Mezőberény 7:1 (2:1), Bes. Sportiskola—Sz. Doboz Ktsz 14:2(12:2), Szarvasi SC—Medgyesegyháza 13:6 (9:3). Oh. Faipar—'Békés 5:3 (1:0), Csorvás— Gyula 7:5 (4:2). A BAJNOKSÁG ALLASA FÉRFIAK 1. Bcs. Pamut 20 19 1 445:226 39 2. Oh. Üveggyár 20 14 1 5 397:316 29 3. Bcs. Vas-as x 19 14 — 5 411:329 27 4. Szarvasi SC II. 20 12 1 7 433:423 25 5. Gyoma 19 10 — 9 344:291 20 6. Bcs. Vörös M. 20 10 — 10 400:362 20 7. Bcs. MÁV II. 20 9 2 9 342:343 20 8. Mezőberény x 20 9 2 9 382:361 19 9. Sz. FMGT 20 8 1 11 437:443 17 10. Békés x 20 7 2 11 356:337 15 11. Bcs. Ruhagyár 20 7 1 12 374:411 15 12. Újkígyós x 20 6 — 14 359:417 U 13. Endrőd 20 5 1 14 275:490 Dl 14. Csorvás 28 3 — 17 264:513 6 A TARTALÉKCSAPATOK EREDMÉNYE NÉLKÜL 1. Bcs. Pamut 17 16 1-L 369:193 33 2. Oh. Üveggyár 18 13 1 4 361:285 27 3. Bcs. Vasas x 16 12 — 4 342:270 23 4. Gyoma 1« 8 — 8 290:250 16 5. Mezőberény x 17 8 1 8 312:300 16 6. Bcs. Vörös M. 17 8 — 9 328:318 16 7. Sz. FMGT 17 7 1 9 357:378 15 8. Békés x 17 7 1 9 321:293 14 9. Bcs. Ruhagyár 17 6 1 10 313:356 13 10. Újkígyós x 17 6 — 11 302:348 11 11. Endrőd 17 4 — 13 241:390 8 12. Csorvás 16 3 — 13 214:374 6 NŐK 1. Oh. Ruhagy. x 20 17 2 1 189:70 35 2. Bcs. MÁV 20 12 4 4 132:104 28 3. Békés 20 13 — 7 154:83 26 4. Bcs. Pamut 20 12 1 7 132:87 25 5. Bcs. Konzerv x 20 12 1 7 93:64 24 6. Csorvás 20 10 4 6 127:109 24 7. Szarvasi SC 20 10 2 8 146:128 22 8. Medgyesegyth. 20 10 2 8 172:152 22 9. Gyula 20 10 1 9 123:107 21 10. Bcs. Kötött II. 20 6 — 14 82:172 12 11. Mezőberény x 20 5 2 13 110:136 11 12. Endrőd 20 4 2 14 78.114 10 13. Sz. óvónő II. 20 4 — 16 77:173 8 14. Oh. Faipar x 20 4 1 15 53:165 8 A TARTALÉKCSAPATOK EREDMÉNYE NÉLKÜL 1. Bcs. MÁV 18 12 4 2 123:78 28 2. Oh. Ruhagy. x 16 13 2 1 129:62 27 3. Békés 17 11 — 6 119:74 22 4. Bcs. Pamut 16 10 1 5 90:61 21 5. Medgyesegyh. 18 8 2 8 138:145 18 6. Gyula 18 8 1 9 104:103 17 7. Szarvasi SC 16 7 2 7 117:100 16 8. Bcs. Konzen x 16 8 1 7 58:59 16 9. Csorvás 16 6 4 6 101:103 16 10. Endrőd 18 3 2 13 69: D0 8 11. Mezőberény x 18 3 2 13 95:131 7 12. Oh. Faipar x 16 2 1 13 45:161 4 x = egy büntetőpont levonva. Az ifjúsági bajnokság állását lapunk pénteki számában közöljük. Nagyszénástól — az angliai VB-ig — A tehetségek felbukkanását a szerencse is segítheti — Jánosé Miklós új filmjében históriai témához nyúl: a múlt század hatvanas éveit, a magyar betyárvilágot eleveníti fel. (Bemutatja a végegyházi Petőfi mozi szeptember 14-én.) rwa m r~fTr*irT—•r’T- i—i—i—t—— m ű sóra Szeptember 14-én, szerdán 19.30-kor Szeghalmon: NÉZD MEG AZ APJÄT Szeptember 14-én, szerdán 19.30-kor Dévavanyán: EGÉRÜT A Magyar Tv műsora SZEPTEMBER 14-ÉN, SZERDÁN 17.40 Anyagbörze. 17.55 Hírek. 18.0*0 Mérnökök, technikusok. 18.25 Ősrégi változások. 18.45 A fény természete. 19.15 Hazai tükör. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Tiszta ügy. Példázat VL (14 éven felülieknek!) 20.50 Egy nap Szardínia szigetén. Zenés olasz film. 21.30 A béke egy napja. Skopje. Jugoszláv kisfilm. 21.55 Tv-híradó — 2. kiadás. Mozi SZEPTEMBER 14. Békési Bástya: Rangon alul. Békéscsabai Brigád: Házasság olasz módra. Békéscsabai Szabadság: A vérdij. Békéscsabai Terv: Utazás a hitvesi ágy körül. Gyomai Szabadság: Gyilkosok szabadságion. Gyulai Erkel: A két- életű ember. Orosházi Béke: Blood kapitány foa. A román tv műsora SZERDA 17.00 Ifjúsági és gyermekműsor. „A csengő újra szóü”. 1®.00 Esti tv-hír- adó. 18.(15 Az állatok életéről. 1*8.40 Látogatás a Jalomica kapujában. 19.00 Tudományos előadás. 19.45 Könnyűzene. 20.110 Magyar filmvígjáték. 21.45 A tv éjszakai híradója. 21.55 Idő járás jelentés. 22.00 Műsorzárás. Apróhirdetések Sódért, I. osztályú bányakavicsot megrendelésre azonnal szállítunk. Kerepes vasútállomáson vagonba rakva 91 forint köbméterenként. A vagonfutás az átvevőáhomásig a megrendelőt külön terheli. Magánszemélyek megrendelését is elfogadjuk. Haladás Termelőszövetkezet, Csömör. Ül.: Juhász Mátyás. 2456 Gyula,, Engelis u. 24. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 136659 Figyelem! Oszd szállításra szőlőoltvány szükségletét lugasnak és tőkésítéshez beszerezheti. Magony Imre, Abasáir, Rákóczi út 16. * 6827 Figyelem! Rózsatövet közvetlen a termelőtől vásároljon! Első osztályú minőségben, a legújabb nemzetközi tea- hibrid-fajták minden színben kaphatók egységes 7 forint 60 filléres áron. A megye területén belül nagyobb tétel esetén a tövek kiültetését is felelősséggel vállalom. Ugyanott ezüstös lucfenyő is rendelhető. Kés jár András, Békéscsaba, Tanya 2265/2. VI. kerület, Oláh István úti dűlő, ötödik tanya. 86170 Menyasszonyi, koszorúslány-. vőlegény ruhák, felnőtt és gyermekjelmezek, cipők, csizmák kölcsönzése. Jelmezkölcsönző. Békéscsaba III., Kazinczy utca 26. Telefon: 14—41. 85165 Beköltözhető kétszobás kis családi ház, szoba- és konyhaberendezéssel eladó, valamint egyéb ingóság. Békéscsaba I„ Partizán utca 58. Érdeklődni délután 4 után. 85251 Bélyegvétel, eladás. Erős László Budapest XIV., Nagy Lajos kir. út 152. Tömeg bélyeget. bélyeggyüjteményt megvételre keresek. 'Hiánylistára vidékre is szállítok, ötvenféle motí- vumfü'zetből válogathat. Kívánságra mi ^takolleka1 ót küldök. 7028 408-as Moszkvics eladó. 601-es Trabantot beszámítok. Békéscsaba, Beré- nyi Út 56 . 85250 Gép- és gyorsíró bárhova elhelyezkedne. Szarvas-, IV. kk. 207. 102500 Figyelem! Gyökeres szőlőoltváhyök és lugasgyűjtemények kifogástalan minőségben, őszi szállításra, faj laa-zo- nosán kaphatók. Valiskó László, Aba- sár, Üj szőlő telep 775. 24 Kosárlabda NB II Békési Vörös Meteor—Bp. MPSC 64:41 (27:20), női. Békés. V: Csermis, Balogh; Meteor: Mucsiné (11), Molnára© (8), Bellus (14), Szabó (4), Hídvégi (2). Csere: Takács (9), Laboreziné (3), Katán (6), Kovács, Egeres! (2), Szekeres (1), Biróda (4). Edző: Molnár Miklós. Bellus nyomban a kezdés után megszerezte a vezetést, majd változatos játék alakult ki és felváltva estek a kosarak. Szünet után végig a hazaiak irányították a játékot és már a félidő közepére eldöntötték a két pont sorsát, hiszen húszpontos vezetésre tettek szert. Az utolsó 6—8 perc-ben Molnár edző a teljes cseresort szerepeltette Laboreziné irányításával, ök is jól játszottak és nemcsak tartották az előnyt, hanem még fokozták is. Egy hét alatt sokat javult a hazai csapat játéka és remény van a további jó szereplésre is. A KELETI CSOPORT ALLASA 1. TFSE 11 11 — 645:366 22 2. Szolnoki V. M. 12 10 2 681:515 22 3. Dunacipő 12 10 2 415:345 22 4. Debrecen 12 10 2 624:480 22 5. Békés 13 8 5 637:587 21 6. Miskolc 12 5 7 482:556 17 7. Nagykőrös 12 4 8 427:441 16 8. Bp. VSC 12 4 8 356:438 16 9. Bp. MPSC 13 3 10 496:607 16 10. Bp. HSC 12 4 8 356:456 15 11. Salgótarján 12 2 10 412:534 14 12. Gödöllő 11 1 10 269:480 10