Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-11 / 189. szám

I96fl. augusztus 11. t 3 Csütörtök Tanácskozott a munkásellátási bizottság A munkaverseny feltételei között: a fogyasztók érdekvédelme A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa munkásellátási bizottsága Békéscsabán, augusztus 10-én ér­tekezletet tartott, melynek során a SZOT elnöksége felhívása alapján a társadalmi ellenőrök által végzett ellenőrzési tapasz­talatait értékelte. Az értekezleten részt vettek: a kiskereskedelmi és vendéglátó vállalatok, a MÉ­SZÖV, a megyei tanács kereske­delmi osztálya és más érdekelt szervek képviselői. Rózsa Imre, a megyei keres­kedelmi felügyelőség vezetője tá­jékoztatta a megjelenteket az SZMT és a megyei kereskedelmi állandó bizottság szervezésében lezajlott vizsgálatairól. Az érté­kelés szerint a közelmúltban a megye nyolc helységének 110 boltjában történt ellenőrzés, amelyben hatvan társadalmi el­lenőr vett részt. A beszámoló alapján a febru­ár 1-i árintézkedés végrehajtását követően az érintett cikkek áru­ellátása, valamint a fogyasztók érdekvédelmének helyzete került megvitatásra. A megbeszélés elérte célját az­által, hogy a résztvevők tájékoz­tatást kaptak az ellenőrzés ta­pasztalatairól, a vélemények egyeztetésre kerültek, az állás­pontok egy nevezőre jutottak. A részvevők megállapodtak abban, hogy kölcsönösen hasznosítják az észrevételeket, az áruellátás és a gazdaságosság betartása mellett fokozottan ügyelnék a fogyasztók érdekvédelmének helyzetére. En­nek érdekében a vállalati és társadalmi ellenőrzés hatéko­nyabban együttműködik. A to­vábbiakban súlyosabb felelősség­re vonások történnek, sót a mun­kaverseny feltételei közé is be­iktatják a fogyasztók érdekvédel­mét. Az ifjúi éveket idézték Minden évben nagy élmény a megye nyugdíjas textileseinek, a szakszervezeti mozgalom vete­ránjainak az az egy nap, amikor a megyei textiles nyugdíjas bi­zottság szervezésében egy évben egyszer találkozóra jönnek össze. Ezen a találkozón ünnepelnek, s ha idézik is a múltat, csupán azért teszik, hogy megelégedéssel nyugtázzák: érdemes volt akkor oly kitartóan küzdeni, szenved­ni és harcolni. Derűs, nyugodt az ' életük, gyermekeik, unokáik szebb, jobb világban élnek. így volt ez a mostani találkozón is, amit augusztus 9-én, Gyulán ren­deztek a harisnyagyár kultúrter­mében. Békéscsaba, Gyula, Mezőberény nyugdíjas textilesei összesen mintegy 120-an jöttek el erre a találkozóra. Kedves vendégük volt Urbán István veterán mozgalmi munkás, az MSZMP megyei bi­zottság tagja, Lipták Pál, az SZMT titkára, Major Péter, az MSZMP megyei revíziós bizott­ságának tagja. A fiatalok köszöntötték a talál­kozó résztvevőit, akiknek nyom­dokain ma járnak és akiktől so­kat, nagyon sokat tanulhatnak, a helytállásról, szívós, kitartó és bátor fellépésről, küzdelmekről. Igen kedves fogadtatásban is ré­szesültek, hiszen a harisnyagyár igazgatója, Gallai György már a kapuban várta az érkező vendé­geket. A szakszervezet, a kultúr- ház vezetője és az irodalmi szín­pad tagjai, valamint a zenekar gondoskodott arról, hogy kelle­mesen töltsék ezt a napot. A ta­lálkozó hivatalos részén Újhelyi Sándorné, a Textil Szakszervezet megyei bizottságának titkára a fiatalok, követőik nevében meleg szeretettel üdvözölte a résztvevő­ket. Felemelő epizódja volt az összejö­vetelnek, hogy egyperces felállás­sal áldoztak azok emlékének, akik az elmúlt év alatt, a legutóbbi ta­lálkozó óta eltávoztak soraikból. Az évek múlnak, ki tudja, jövőre találkozunk-e mindnyájan — es volt a néma csendben állók arcá­ra írva. Aztán felocsúdva, s a má­ba visszatérve ismét vidám cseve­gés töltötte meg a termet. A ta­lálkozó talán legboldogabb részt­vevője Székely Vilmosné, a Gyu­lai Harisnyagyár nyugdíjasa és Schmidl Józsefné, a Mezőberényi Pamutszövő nyugdíjasa volt. Lánykorukban barátnők voltak lezőberényben. A sors messzi vitte őket egymástól és 28 év után itt találkoztak. Volt mit beszélni és a nap 24 órája sem lett volna elég d sok élmény felidézésére. A kedves epizódok, emlékezetes pil­lanatok sokasága volt ez a talál­kozó. Molnár Mihály meleg han­gú levelet írt Hévízről, ahol nya­ral, és nem vehetett részt a talál­kozón. Válaszul előkerültek a le­velezőlapok, melyek megteltek aláírásokkal Hévízre címezve. Felejthetetlen élmény volt Kere­kes Ilona műsora, aki köszönté­sül népdalcsokrot nyújtott át a résztvevőknek. A zenekar szebb­nél szebb számai, a virág az asz­talokon, az irodalmi színpad tag­jainak kacagtató és szórakoztató műsora csak emelte a hangula­tot. Még táncoltak is a találkozó ezüst hajú résztvevői. Visszaidézték az ifjúságot, egy napra ismét fiatalok lettek. Kasnyik Judit Egyensúlyban a műtrágya import—export y Néhány évvel ezelőtt még nagy feladatokat rótt a külkereskede­lemre a mezőgazdaság műtrágya­ellátása, de a vegyipar fejlesztése során ez a probléma lényegében már megoldódott. A vegyipari cik­kek exportjával, importjával fog­lalkozó CHEMOLIMPEX vállalat­nál elmondták, hogy évente ko­rábban kétszáz-háromszázezer tonna nitrogénműtrágya, 100 000 tonna szuperfoszfát volt az im­port, s ezt nagymértékben sike­rült csökkenteni. A hazai vegy­ipar ugyanis fedezi a ni'.rrrén-és foszfátműtrágya-szükséglet nagy- rósaét, s a behozatal főként a kellő választékot szolgálja. Az import túlnyomó része a baráti országokból származik, mivel azok a világpiacon versenyképe­sek, A CHEMOLIMPEX az 1966. évi őszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges mindháromfajta mű­trágya beszerzéséről kellő időben gondoskodott. Ugyanakkor a vál­lalat egyre nagyobb arányú szu- perfoszfátexportot is bonyolít le, s ma már a behozatal és a íkivitel kiegyenlíti egymást. Á beruházá­sok egyébként mintegy évenkénti tízmillió dolláros behozataltól mentesítik a külkereskedelmet Megnyílt a szegedi ipari kiállítás A seregszemlén a Szarvasi Vas- és Fémipari Kfsz képviseli megyénk iparát Tegnap délelőtt nyílt meg a szegedi ipari kiállítás. A hivata­los megnyitót megelőzően kedden délelőtt dr. Csikós Ferenc, a Sze­gedi Városi Tanács V. B. titkára sajtótájékoztatón ismertette a rá­dió, a sajtó munkatársai előtt a mostani kiállítás célját. Elmon­dotta, hogy a Tisza-parti város­ban 1927-ben rendeztek először ipari kiállítást, a mostani sor­rendben a tizenkilencedik. Amint mondotta: az ipari kiállítás nem­csak Szeged és Csongrád megye, hanem Dél-Alföld iparának se­regszemléje. Ennek szemlélte­tésére megemlítette, hogy az ide­in hetven kiállító vesz részt Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Fejér megyéből. A kiállítás az ed­digi hagyományok továbbfolyta- tója, ugyanakkor másik célja a tapasztalatcsere bővítése. A kiállításon megyénk iparát a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz képviseli. Felkerestük a szarvasi­ak bemutatótermét. Elmondhat­juk, hogy méltóképpen reprezen­tálják megyénket. Az ízlésesen berendezett teremben felvonul­tatják a megyén kívül, sőt az or­szágon kívül is ismert termékei­ket. A szarvasiak többek között kiállították a közkedvelt csempe­tűzhelyet, hordozható csempe­kályhákat, beépített cserépkály­hát, ott látható a Csöpi teatűzhely is. Az egyik új gyártmányt Csepregi Zoltán formatervező újítása, a hőt az eddigieknél hosz- szabb ideig tartó új csempekály­ha képviseli. Ötféle belső fűtésű forrasztópáka, infra hősugárzók, lángőrvezériő berendezés, elekt­romos vezérlésű gázszelep, hús­darálók, kávéőrlők, kilincsek egé­szítik ki a kiállítás tárgyait. A szarvasiak elhatározták, hogy üzletkötésre úgynevezett tárgya­lónapot tartanak, beépíthető csempekályhákra a látogatóktól megrendelést is felvesznek, amint Pálfi István diszpécsertől meg­tudtuk. Az első fecskék a kiállítás bejáratánál Rendkívül szép és tetszetős a ki­állítás. A Pamutnyomóipari Vál­lalat termékeinek színe-javát ál­lítja ki, a Fővárosi Finommecha­nikai Vállalat pedig a 8 millimé­teres filmvetítőgép, a Duna P—8 prototípusát mutatja be, amely előreláthatóan a jövő év elején már az üzletekbe kerül — újsá­golta Hertelendy László, a válla­lat műszaki* fejlesztési csoportjá­nak vezetője. (Podina) Fotó: Demény Csepregi Zoltán, a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz formater­vezője újításának, az új csempekályhának előnyeit ismerteti. Részlet á szarvasiak termékkiállításáról.

Next

/
Thumbnails
Contents