Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-26 / 201. szám
196ä. augusztus 26. 3 Péntek Miért idényjellegű? „A tanács és a Hazafias Népfront jó együttműködése szép eredményeket hoz városunkban” — Uhljár Mihály vb-elnök nyilatkozata a lakosság társadalmi munkájáról — Békéscsaba évek óta kimagasló eredményeket ér el társadalmi munkában. A műszakiak tervezésnél, mások parkosításnál, gyermekjátszótér felszerelésénél, vízvezeték- és villanyhálózat bővítésénél segítenek sokat. Erről beszélgettünk Uhljár Mihály városi tanács vb-elnökkel, aki a következőket mondotta el erről: — Városunkban évente másfél millió forintnál többet ér a lakosság társadalmi munkája. Ebben az évben különösen előrehaladtunk, hisz már az első fél évben elértük a miihót. Véleményem szerint elsősorban annak köszönhetjük a szép eredményeket, hogy jgen jó a kapcsolat a tanácsi szervek és a Hazafias Népfront aktívái között. Együtt dolgoznak, együtt szerveznek. Most különösen a pártkongresszus előtt a tanácstagok is abban vetélkednek egymással, hogy kinek a körzetében lesznek szebbek, virágosabbak és főleg tisztábbak az utcák, terek. — A nemes vetélkedés eredménye meglátszik a város minden területén. Eddig azonban Vizsnyiczay Jánosné tanácstag vezet, az ő körzetében parkosítottak, csinosítottak legtöbbet társadalmi munkával. Nagyon bízom abban, hogy a másfél millió tervezett társadalmi Minden állami gazdasági és termelőszövetkezeti vezető egyértelműen vallja, hogy az őszi feladatok megoldása sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint a gabona betakarítása. A régi hagyományokhoz híven — vagyis amikor még a kiskasza, a kévehordás és a cséplés liter számra csurgatta a verítéket az emberekről — még most is csak aratás idején gondoskodnak megfelelően az emberek étkeztetéséről, ivóvízellátásáról. Amint leállnak a kombájnok és a cséplőgépek, megszüntetik a szövetkezetek többségében az üzemi konyhát s leáll az a néhány mozgóbolt is, amely addig meg-megfordult a határban. Ki tudná ennek okát megfelelően megmagyarázni? Talán egyetlen szövetkezeti vezető sem, mert még nem is vetettek számot azzal, hogy az aratás utáni időben, a kender, a magrépa, a cukorrépa, a kukorica és sok más növény betakarítása idején mennyivel többen s mennyivel több időt kénytelenek az emberek eltölteni a határban. Ráadásul az őszi betakarítás jó része dideregtető időre esik, s ezért is indokolt volna a meleg főtt étel. No meg azért is, meri erre az időre az éléskamrák többségéből kifogy a legközkedveltebb hideg étel: a szalonna és a kolbász. Az állami gazdaságokban szinte azóta működik üzemi konyha, amióta megalakultak, s télen-nyáron egyformán jó zsíros, húsos ételeket tálalnak az ott dolgozóknak. Szükséges is a kalóriadús étel, hiszen fárasztó a munka a határban és az állatállomány körül egyaránt. A baj csak az, hogy a gazdaságok egy részében nem sok ügyet vetnek arra, hogy a dolgozók jó étvággyal, gyomorrontás, vagyis megbetegedés veszélye nélkül fogyasztják-e .el a zsíros, húsos ételeket. Ugyanis nem, vagy nemigen gondoskodnak elegendő gyümölcskompótról és savanyúságról. Voltak olyan esztendők, amikor fillérekért sem kellett nyár végén a paprika, a paradicsom, az uborka, s ezért vagonszámra tönkrement. Ha valakik savanyúságot kértek a ser- téssülthöz vagy a pörkölthöz, az volt a válasz, hogy kifogyott, majd vásárolunk. Sokkal olcsóbb és közkedveltebb a házilag tartósított zöldség. Most is bőséges és olcsó az uborka, paprika. Állami és szövetkezeti gazdaságaink mindegyikében tartósíthatnak belőle elegendő mennyiséget az étkeztetés változatossá tételéhez. Még ha terven felüli kiadást jelent a hozzávaló megvásárlása és az ezzel foglalkozók díjazása, akkor sem szabad elhanyagolni, mert q dolgozó emberek sokaságának állandó jó erőnlétéről, egészségéről van szó. K. I. Állandó jó minőséget A szeghalmi GELKA-szerviz jelmondata (Tudósitónktól) A szeghalmi GELKA-szerviz harmadik éve áll a közönség szolgálatában, Az idei mérlegen szép eredményt tudtak felmutatni szolgáltatásúikkal: az országos hatodik helyet mondhatják magukénak. Mátrai János vezetésével most az elsők között jelentkeztek a kongresszusi versenyfelhívásra. juk leszorítani. — Irattartót vesz elő, s az írások is beszélnek. — Ezek a réklamációs és dicsérő levelek ügyfeleinktől érkeztek. Talán a legjobban ők tudják elmondani a minőségi javulást. Serénykedő tanulók cipekednek különböző készülékekkel, majd föléjük görnyedve, hozzáértően tanulmányozzák azokat. ] munkát túlteljesítjük. Ügy látom, hogy a lakosság szívesen segít, hisz az emberek többsége szereti városát, örömmel tesz ő maga is valamit azért, hogy még szebb legyen. Csak az volna a jó, ha vigyázni is Judnánk arra, amit egyszer elültettünk. Igen sok dísznövény, facsemete pusztul el, mert a felnőttek nem szólnak rá a rosszalkodó gyerekekre. Pedig minden elültetett facsemete, virágpalánta pénzbe került s az egész várost szeretnénk még szebbnek látni. — Ary — Telepes rádiót — Vállaljuk a szaklapunk által Nagyobb gondot és szervezettséget igényel a növényvédelem! hirdetett valamennyi feltételt — es Mátrai elvtárs már invitál is védik. De több a bizalom is, ezért nem panaszkodihatom. — Reklamáció akad-e? — Természetesen, mint mindenütt. Viszont ez számokiban kifejezve; 0,007 százalék volt. Egyik vállalásunk ennek 0,005 százalék alá való csökkentése. — Milyen módszerekkel szeretnék elérni a többi követelményt? — Javítási időnket 8 napról 3 vagy ennél kevesebb időre akarvizsgálnak. — Évente 2—2 tanulót kapunk, s mondhatom, becsülettel megálltak eddig a helyüket. A mostani zebben megoldható probléma is? — Eddig a jó „begyűjtő kocsi” hiánya okozta ezt, de a helyi fmsz jóvoltából már ez is megoldódott. — S még egyet szeretnék megjegyezni — mosolyodik el a vezető. — Mi nem kampánymunkát vállaltunk most, hanem állandó és jó minőséget... a kongresszus jegyében. « Szöveg: Vígh Erzsébet Fotó: Vígh György Az idei rendkívüli időjárás különösen kedvezett a különböző gombás és baktériumos megbetegedéseknek. Igen jelentős kárt Okozott a burgonyavész, a doháhyperonoszpóra, a hagyma- perónoszpóra, a gyümölcsösben pedig a varasodás stb. A kártevők és betegségek elleni védekezés alapja a megelőzés, mivel egy részüknél a kártétel észlelése után a védekezés eredményesen már nem oldható meg. Megelőző védekezést igényel a búza kőüszög és az árpa fedett- üszög is. A következő évi fertőzés megakadályozása érdekében vetés előtt a vetőmag esávázásá- val kell gondoskodni a fertőzési lehetőség megszüntetéséről. A termelőüzemek szakemberei már most gondoskod janak arról, hogy az ősz folyamán elvetésre kerülő őszi árpa és őszi búza tisztítása és szakszerű csávázása a vetés ■idejére biztosítva legyen. Különösen nagy jelentősége van ez évben a saját termelésből biztosított vetőmag tisztításának, mivel a kedvezőtlen tavaszi időjárás miatt a megyében mintegy 30—40 ezer kh gabona vegyszeres 'gyomirtása maradt el, ez természetszerűen azt eredményezte. hogy sok gabonavetés rendkívül elgyomosodott. A nagyüzemi csávázás szakszerű végrehajtásaira a növényvédő állomás megfelelő gépkapacitással rendelkezik. A munkák időbeni elvégzését nagyban elősegíti az is, hogy öt tsz saját géppel rendelkezik. A nagyobb állami gazdaságok (Mezőhegyes, Szarvas, ■ Murony. Telekgerendás, Vizesfás) szintén rendelkeznek PC csávázógéppel. Ahhoz azonban, hogy a megyében elvetésre kerülő összes vetőmag nagyüzemileg csávázásra kerüljön, szükséges, hogy a termelőüzemek a gépek folyamatos üzemeltetéséhez ütemezés szerint biztosítsák a tisztított vetőmagot, beszerezzék a szükséges csávázószert (9—10 dkg/q nedves csóvázószer), gondoskodjanak a gép kiszolgálásához szükséges munkaerőről, s szükség esetén az éjszakai műszak szervezéséről. A lehetőségek, a műszaki feltétel tehát biztosítva van, csak megfelelően ki kell használni. Kényszerítő okokból az idén is jelentős területen kerül elvetésre gabona gabona után. Ez azt eredményezi, hogy a csócsároió- val fertőzött terület az elmúlt évhez viszonyítva lényegesen megnövekedhet. Ezért az ősz folyamán törekedni kell arra, hogy a gabona után vetett gabonaterületeken a talajfertőtlenítést az üzemek minél nagyobb területen végrehajtsák. Talajfertőtlenítésre használható ' az aldrí- ngs szuperfoszfát 100—150 kg/kh, Hungária L—7 8—10 kg/'kh, Hungária DL—7 15 kg/kh, Hungária L—2 porozó 20—50 kg/kh. A növényvédőszert a talaj felső rétegébe be kell keverni. A zsúfolt mezőgazdasági munkák mellett továbbra is igen nagy gondot kell fordítani az aranka irtására. Az elmúlt évhez képest az arankával fertőzött területek növekedtek. Éppen ezért a folyamatos védekezés fontos feladatot jelent. Az új vetésű lucerna- és vöröshere- telepítéseket arankacsőszökkel állandóan figyeltessék az üzemek szakemberei és az észlelt- kisebb fertőzési gócokat azonnal semmisítsék meg. A fertőzési veszély csökkentésére, illetve megszüntetésére rendszeresen irtani kell a gazdasági utak mentén, árokpartokon, majorterületek észlelt arankafollokat is. A védekezés végrehajtására a már ismert Aretit és Krezonit—E szereken kívül a Reglona (0,5 százalékos töménységben négyzetméterenként 1 liter) is eredményesen használható. Az arankairtáson kívül igen nagy' gondot kell fordítani a magfogásra hagyott lucernaterületek növényvédelmére. A mag- kártevők elleni védekezés elmulasztása a termés teljes megsemmisülését eredményezheti. Almástermésű gyümölcsösökben továbbra is fokozott gonddal szükséges védekezni a különböző gomba-betegségek — elsősorban Fusikladium —, valamint az almamoly és pajzstetvek ellen. Figyelemmel kell kísérni az amerikai fehér szövőlepke második nemzedékének megjelenését. A hemyófészkek megjelenése kezdetén a védekezést ezen kártevő ellen is haladéktalanul meg kell kezdeni, illetve végr^ kell hajtani, s nemcsak a gyümölcsfákon, hanem az üzem területén levő egyéb fertőzött haszonfákon is. Szugyiczki János üzemgazdász, Békés megyei Növényvédő Állomás A MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR az 1966—67. évi cukorgyártási munkára, mely szeptember 1-től körülbelül január végéig tart rakodókat és férfi segédmunkásokat vesz fel Jelentkezni lehet munkanapokon 7 órától 10 óráig a vállalat műszaki osztályán. A felvételhez, illetve a szerződés megkötéséhez tanácsi igazolás vagy tsz-engedély szükséges MAGYAR CUKORIPAR Mezőhegvesi Cukorgyára 381 gig az apró helyiségeken. utánpótlás is felajánlotta, hogy — Igm szűknek bizonyul a hajdan gyakorlati jegyüket ötösre javít- ieényelmes tároló. Hajdú megyé- ják. Ez pedig mór zálog a válttól is hoznak ide készülékeket ja- lalt jó munkára, vitásra, így több munkánk adó- — Biztosan van egy-két neheTelcvízió-készülék a javítóasztalon.