Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-18 / 195. szám

1#66. augusztus 18. Csütörtök Nemcsak kölcsönöznek a mezökov ácsházi járás könytáraiban Könyvtárban vagyunk, miről is adódhatna szó, mint könyvekről. Balogh György és helyettese, Üti Éva, a mezoko- vacshazi járási könyvtár vezetői 1960-ban — mint mondják — el sem tudták képzelni, miként si­kerül teljesíteni a második ötéves terv könyvtármozgalmi célkitű­zéseit, oly elérhetetleneknek tűn­tek akkoriban a tervszámok is, a tartalmi célkitűzések is. Ellen­ben most, a # harmadik ötéves terv küszöbén már nyugodtak a kedélyek. Elmondják, hogy amíg 1960- ban a járásival együtt 15 köz­művelődési és 4 fiókkönyvtár működött területükön, az idén már 18 községi könyvtár — a járásit is beleértve —, továbbá 17 fiók, hivatalos nevén kőnyvkölcsönzó és egy, a távoli-településeket, ta­nyákat járó művelődési autó áll a nyomtatott betű szolgálatában. Míg öt évvel ezelőtt a községek­ben összesen 25 900, addig ma 73 ezer az olvasnivalók kötetszáma. Ezalatt az idő alatt az egy főre eső könyvmennyiség 0,4-ről 1,2- re nőtt. Községfejlesztési alapból és termelőszövetkezeti hozzájá­rulásból az említett idő során összesen 1 400 000 forintot fordít­hattak könyvbeszerzésre. Az ol­vasók száma négy és fél ezerről kis híján tízezerre növekedett. Az összlakosság 15 százaléka be­iratkozott olvasó. Ezek után nem nehéz megál­lapítani, hogy a járási székhelyen és a községekben a könyvtármoz­galmi eredmények jók. Persze nem minden helyen forognak teljesen simán a kerekek. Végegyházán a még jobb munka kerékkötője a gyakori könyvtároscsere, ami az új helyiségbe költözés után már nem fenyeget annyira. Bat*o- nyán a könyvállomány gyarapí­tására kellene nagyobb összeget fordítani, ugyanis a polcon so­rakozó kiolvasott könyvek olyan­ná változtatták a könyvtárat, akár egy boltot az árunélküli­ség. Abban sem tolong a közön­ség. Magyarbánhegyesen nem csökken az olvasók száma, az ál­lomány növelésével azonban fo­kozni lehetne az olvasottságot. A változatos olvasnivalót és filmet szállító művelődési autó viszont felbecsülhetetlen missziót teljesít a tanyavilágban télen, nyáron egyaránt. A járási, valamint a helyi könyvtárak vezetői bíznak abban, hogy a községi tanácsok tovább­ra is figyelembe veszik az olva­sásnak a falu életében betöltött fontos kulturális szerepét és a községfej-lesztési N alapból vagy más úton-módon segítik az állo­mánygyarapítást, megoldják a helyiség- és berendezésbeli prob­lémákat s ily módon az eddigi eredmények megszilárdíthatók és tovább növelhetők a harmadik ötéves tervben is — bizakodik Balogh elvtárs. Közli mo^, hogy a könyvtári munka Mezőkovács- házán és a járásban sem merül ki csupán kölcsönzésekben. Egy­mást követik az irodalmi előadá­sok, író—olvasó-találkozók. Az A Tcrrncszeffudomátn/í Közlöny „Gombatermesztés — fán”, „Haj­szín és őszülés”, „Freud és a pszichológia”. Változatos képet tár elénk a természettudományok legújabb eredményeiről kisebb közlemé­nyeivel, tudományos híranyagá­val, a külföldi folyóiratok szem­léjével a képekkel gazdagon illusztrált folyóirat. augusztusi számában élve­zetes cikket olvashatunk Győr város fejlődéséről, a Pan­nonhalmi-dombság Söldrajzi múltjáról és azokról a tervekről, amelyek a Hanság hasznosítását célozzák. Érdemes felfigyelni a folyóirat gazdag tartalmának még néhány érdekes cikkére, mint amilyenek: Hatnapos csehszlovákiai jutalomutazás A geszti Egyetértés Termelő- szövetkezetben eddig 70 tagja volt a Tsz-tagok Társadalmi és Bizto­sítási önsegélyező Csoportjának. A szövetkezet vezetői és a párt- alapszervezet aktívái az Állami Biztosító javaslatára vállalták, hogy 150-re emelik a csoport tagjainak létszámát s ezzel elérik a 100 százalékos részvételt. Ezt a vállalásukat december 31-ig akarják teljesíteni. Már eddig szép eredményeket értek el. ösz- szesen 43 belépőt szerveztek. A legjobb aktívák az Állami Bizto­sító jutalmazásában hatnapos csehszlovákiai társasutazásban részesülnek, összesen tizenketten vesznek részt a gesztiek közül ebben a társasutazásban. A ROSTKIKÉSZÍTÖ VÁLLALAT KOMÁDI GYÁREGYSÉGE keres szakképzett és gyakorlattal rendelkező könyvelőt felelős beosztásba. , Az állás elnyeréséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Szolgálati lakás lehetséges. Jelentkezést írásban kérünk. 391 utóbbi időben Tímár Máté, Ber- kesi András, Gondos Ernő eszté­ta, dr. Sípos Gábor mezőgazdasá­gi szakíró látogattak el az olva­sók közé. Kiemelt irodalmi elő­adások alkalmával a járási könyvtár bibliográfiát szerkeszt és ad ki, hogy megkönnyítse az olvasók tájékozódását. — Mutatok egy dolgot — emelkedik fel helyéről Balogh György könyvtárvezető, látva, hogy már mindent feljegyeztünk, amit lényegesnek tartottunk. — Azt tartották eddig — folytatja —, hogy Mezőkovácsházának és járásának nincs történelmi és kul­turális múltja. Ezzel szemben az a valóság, hogy , helytörténeti ku­tatók, köztük tanárok, úttörők, könyvtárosok és a járásban élő műkedvelő helytörténészek felku­tatták és egybegyűjtötték mind­azt, ami ebből a szempontból ér­ték, érdekesség. A járási könyv­tár buzdítására az írásban, kép­ben. rajzban rögzíthetőket kötet­be is foglalták. Az ízléses és vas­tag albumban ily módon látható Bereczki Máténak, kora világhí­rű pomológusának kunágotai em­léktáblája és sírhelye. Ugyancsak fénykép mutatja a védetté nyil­vánított mezőhegyesi hatalmas vérbü'kkönyfákat, s az 1785-ben alapított méntelep építészetileg értékes épületeit. Beszél az album arról, hogy Mezókovácsháza község nem eredeti helyén áll. Előkerül­tek a régi település alaprajzai. Bánkúton van Baross Lászlónak, a híres bűzanemesítönek sírja. Erről a vidékről származott el Hollósy Kornélia, a nemzet — Blaha előtti — csalogánya, aki Korfuban kezdte ragyogó pá­lyáját, és mint koloratúrt a tu- rini operaház szerződtette, s aki 1846-ban került a Pesti Nemzeti Színházihoz s annak' leg ü nnepel - tebb tagja lett. A XVI. század egyik Euiópa-szerte ismert huma­nistája: költő, csillagász, orvos, Balassaráthy Vitus János domb- egyházi születésű. És még sok más helytörténeti tér^yt rögzítet­tek eddig. Mindehhez a járási könyvtár bibliográfiát is állított össze, melyben 126 címleírás sze­repel. Ugyancsak a könyvtár, közvetlenebbül Balogh György, kezdeményezési kedvét és ügy­buzgalmát dicséri az a folyama­tosan gyarapodó cikkgyűjtemény, melyben a napi sajtóból, elsősor­ban a Békés megyei Népújságból minden helyi, járási, községi vo­natkozású politikai, gazdasági és kulturális írást gyűjtenek téma­jegyzék szerint, nagy segítségül a ma helyi kutatóinak. Huszár Rezső Hol és miért hasznos a gazdasági verseny? AMENNYIBEN a tervgazdál­kodás rendszerében új elem lesz a piaci mechanizmus aktív fel- használása, annyiban új gazdasági jelenség lesz a verseny, a konkur- rencia is. A verseny hatásos ösz­tönzője lehet a folyó termelés ha­tékonysága növelésének, a keres­lethez jobban idomuló kínálat kialakításának, sőt, előnyösen be­folyásolhatja a technológiát és a gyártmányfejlesztést is. A kérdés árnyalt megítéléséhez tartozik, hogy mások a versenyez­tetés lehetőségei a reform végre­hajtását követő átmeneti időszak­ban és mások akkor, amikor az új mechanizmus már az egész gaz­dasági életet átfogja, „bejáródra” működik, és amikor — s ez ta­lán a legfontosabb — gazdasági életünk kiegyensúlyozottan fejlő­dik, a piaci helyzet stabil. A GAZDASÁGI VERSENY olyan objektív ösztönző, amely újra és újra arra kényszeríti a vállalatokat, hogy még tökélete­sebbet, nagyobb használati érté­ket képviselő termeket gyártsa­nak, hogy minél jobban kielégít­sék a vevők igényeit. A verseny­ben ugyanis egyes vállalatok — kollektívák — nagyobb haszonra tesznek szert és így gyorsabban fejlődnek, míg más vállalatok el­maradnak és piaci pozíciójuk az előbbiekkel szemben meggyengül. A verseny főként és elsősor­ban a fogyasztói cikkek piacán — termelésében és értékesítésében kívánatos az állami vállalatok, valamint az állami vállalatok és a szövetkezetek között. Ezért a jövőben a kisipari szövetkezetek megkülönböztetése (például az anyagellátásban) megszűnik. A feldolgozó ipar sok ágában igen nagy szerepe van a rugal­masságnak, a speciális, egyedi igé­nyek gyors kielégítésének. Ezért itt is indokolt a piaci verseny fel­tételeinek megteremtése. Ugyan­ez vonatkozik a szolgáltatások te­„Mezőgazdasági gépészet és építészet” címmel negyedévenként megjelenő szakmai folyóiratot indít a Földmű­velésügyi Minisztérium 1966 Hl. ne­gyedévében. A folyóirat a korszerű nagyüzemi mezőgazdasági termelésben felhasz­nálásra kerülő ipari eredetű termé­kek kialakításában, korszerűsítésé­ben. fejlesztésében, új termelés-tech­nikai eljárások kidolgozáséiban és alkalmazásában — hazai és nemzet­közi szinten — elért kísérleti kutatá­si eredményekkel, illetve nagyüzemi | tapasztalatokkal fogla 1 kozik. Az első szám már szeptemberbení megjelenik. Bármely postahivatal ban megren- . deliuető. Előfizetési díja egy évre: 60 Ft. A MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR az 1966—67. évi cukorgyártási munkára, mely szeptem­ber 1-től körülbelül január végéig tart rakodókat és férfi segédmunkásokat vesz fel Jelentkezni lehet munkanapokon 7 órától 10 Óráig a vállalat műszaki osztályán. A felvételhez, illetve a szerződés megkötéséhez tanácsi igazolás vagy tsz-engedély szükséges MÁGYAR CUKORIPAR Mezőhegyesi Cukorgyára 381 rületére, ahol gazdaságilag káros, a fogyasztó szempontjából pedig hátrányos lenne nagy, monopóliu­mot élvező vállalatok kialakítá­sa. A kereskedelmi monopólium kialakulását megakadályozva, tá- gabb teret kell biztosítani a kü­lönböző termelővállalatok (álla­mi vállalatok, szövetkezetek) mintaboltjai és a belkereskedelmi üzlethálózat, sőt a termelői és a magánkereskedelem közötti ver­senynek. A TERMELŐESZKÖZÖK pia­cán a forgalmi folyamatba akkor kapcsoljuk be a kereskedelmet, ha azok a költségek, amelyek a kereskedelmi szervezetben je­lentkeznek, megtakaríthatók a felhasználó és a termelővállala­toknál. Ennek megvalósulását elő­segíti, ha a termelőeszközkeres­kedelmi vállalat is eszközlekötési járulékot fizet, és ha érdekelt a nyereség növelésében. A vevő­nek így módja nyílik arra, hogy válasszon a kereskedelem és a termelő által kínáltak között at­tól függően, hogy miből szár­mazik nagyobb előnye. A válasz­tás lehetősége a termelők és a ke­reskedelem között egészséges ver­senyt teremt, amely a vevők igé- . nyelnek jobb és rugalmasabb kie­légítését szolgálja. Az elmondottakból levonható a következtetés: a versenyt és a mo­nopóliumot differenciáltan kell megítélni és mérlegelni a belőlük fakadó előnyöket és hátrányo­kat. Ugyanakkor a differenciált megoldási forma és a kör, amely­ben a verseny vagy a monopó­lium érvényesül, nem egyszer s mindenkorra adott; a gazdasági feltételek változásával módosul. TÉNY, HöGV A FEJLŐDÉS iránya a termelőerők koncentrá­ciója a nagy termelőegységek kia­lakulása felé mutat. Ezt a folya­matot káros lenne mesterségesen feltartóztatni, mert hátráltatnánk a gazdasági fejlődést, csökkente­nénk a gazdaság hatékonyságát. A nagy termelőegységek kifejlő­désével szükségszerűen együttjáró negatív monopolista törekvések elhárításának kulcsa az import­ban van. Ezért lehetőségeink gya­rapodásával párhuzamosan nö­velni kell a versenyző import ará­nyát. Ennek az az előnye, hogy a nemzetközi piacok versenyét azok a vállalatok is közvetlenül érzékelhetik, amelyek nem szál­lítanak a külföldi piacokra, vagy amelyek monopolhelyzetben van­nak a hazai piacon. Dr. Varga György Fordított helyzet Igaz, nem ma történt, mert már jó néhány napot alud­tam rá, de még mindig a te­jemben motoszkál, hogy milyen fordított helyzetek is vannak. Békéscsabán a Felsőkörös sor egyik bérházának teraszá­ról nézegettem a játszadozó gyerekeket. Feltűnt, hogy az egyik gyermek kissé lehangol- tabb, nyugtalanabb a többinél. Ez azonban mindennapi dolog, nem is problémáztam az okán. Váratlanul azonban mégis választ kaptam rá. Egy negy­ven év körüli férfi tűnt fel a láthatáron. Az említett kisfiú hirtelen felkapta a fejét és a férfi elé rohant hangos kiabá­lással: apu, nem húztak el? Apu, átmentéi? És hányast kap­tál? Ügy látszik, a kisfiú meg­nyugtató választ kapott, mert utána 6 lett a gyermekcsoport legboldogabb tagja. D. F, /

Next

/
Thumbnails
Contents