Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-17 / 194. szám
1*66. augusztus 17, 5 Szerda fi erékpárra I Békéscsabától Kondorosig...! Munkás paraszt ifjúsági találkozó a Dolgozók Tsz-ben — Jugoszláv fiatalok vendégségben — A felsőoktatási intézmények hallgatóinak több mint fele diákotthonban lakhat Kik részesül kelnek a különféle ösztöndíjukból? Vasárnap reggel a rekkenő hőség ellenére vidám fiatalok kerékpáros karavánja lepte el a Békéscsabától Kondoros felé vezető műutat. Csinos, fiatal lányok napbarnított arcú fiúkkal igyekeztek a cél felé. Akinek nem volt partnere, az libasorban követte a többieket. Az autósok, motor- kerékpárosok lelassítottak, a legnagyobb megértéssel kerülték el a kerékpáros fiatalokat, senkinek nem jutott eszébe leszidni őket, amiért kettesével haladtak az út- szélen. — A kondorosi Dolgozók Tsz- fce igyekszünk, munkás—paraszt ifjúsági találkozó lesz — tájékoztat bennünket Podmaniczky Pál, a téglagyár KISZ-titkára. — Évek óta igen jó barátság alakult ki a békéscsabai téglagyár és a kondorosi Dolgozók ifjúsága között. Nagyon szeretünk évente egy-két találkozón részt venni, mert nemcsak vidáman szórakozunk, de sok mindenben kicseréljük tapasztalatainkat is. —r A kerékpárosok között jugoszláv fiúkat, lányokat látunk. Hogy kerültek ők ide? — Itt nyaralnak a békéscsabai Sebes György Ifjúsági Táborban. Jól összebarátkoztak a téglagyári fiatalokkal, s meghívtuk őket. Ezt meglepetésnek szánjuk a kondorosi barátaink számára. 26 kilométer! Ilyen nagy hőségben bizony nem kis teljesítmény. Már közelednek Kondoroshoz, de senkin nem látni fáradtságot. Hiába: ez az ifjúság! Még el sem érik a falu szélét, amikor találkoznak az eléjük siető vendéglátó fiatalokkal. A kondoro- siak foszlós bélű fehér cipóval fogadják a munkásfiatalokat. Együtt indulnak a sportpályára, ahol a délelőtti program futballmérkőzés, kézilabdázás, céllövészet és egyéb játék. A jugoszláv fiatalok is örömmel kapcsolódnak be a játékba, hangosan biztatják a kézilabdázókat. A fiatalság természetes ösztönével megértik egymást azokkal is, akik nem tudnak a másik nyelvén. — Nagyon örülünk, hogy jugoszláv vendégek is érkeztek terven felül — mondja mosolyqgva Gyurcsán István, a kondorosi Dolgozók Tsz KISZ-titkára. — Így még felejthetetlenebb lesz a mai találkozó. jSzívesen látjuk őket, ebéd is jut bőven, hisz kinn a réten, a „mezei étteremben” terítünk. Így sokkal érdekesebb, szórakoztatóbb. Megérkeztek közben a szövetkezet vezetői. Ott volt Misik Lajos főagronómus, Ludnyik Mihály tsz-elnök is. Elbeszélgettek a vendégekkel, feleltek a sokrétű kérdéseikre. Jugoszláviából munkás- és diákfiatalok voltak a vendégek, mégis érdekelte őket a szövetkezet különböző munkája, eredménye. Ebéd után a szövetkezet KISZ- helyiségében folytatták a baráti beszélgetést, s táncra perdültek a vendégek, vendéglátók. Estére indultak csak vissza Békéscsabára. 52 km-t bicikliztek az augusztusi forró melegben. Mégis jóleső érzéssel mondtak köszönetét a jugoszláv fiatalok Podmaniczky Pál téglagyári KISZ-titkárnak, akit maguk között házigazdának neveztek el. Amint mondották, a programon kívüli kirándulás igen kellemes szórakozás volt számukra. Ary Róza Az 1966—67-es tanévben új egyetemi és főiskolai diákotthonok, menzák nyitják meg kapuikat. Míg az elmúlt oktatási éviben a nappali tagozatok hallgatóinak 46,8 százaléka talált otthonra a diákintézményekben, addig most ez az arány ötven százalék fölé emelkedik majd. A diákotthoni elhelyezésnél a távol lakó szülők gyermekeit részesítik előnyben. Az otthonok lakói a teljes ellátásért mindössze 200 forintot fizetnek havonta, a kedvezményes étkezés napi térítési díja 4 forint. Általános tanulmányi ösztöndíjban minden hallgató részesülhet, akinek tanulmányi átlag- eredménye legalább jó. Havonta 300 forintot kapnak a kitűnő, 250 forintot a jeles és 150 forintot a jó rendű diákok. Az első évfolyamok hallgatói, a „gólyák” egyöntetűen 100—100 forintot kapnak, ha a felvételi vizsgán legalább 14 pontot elértek. Népköztársasági tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak, akik két egymást követő fél évben elérik a kitűnő vagy jeles rendűséget, az első fokozat összege havi ezer, a másodiké hétszáz forint. Szociális támogatást a hallgatók a tanulmányi ösztöndíjtól függetlenül kaphatnak. Az fénylőket három kategóriába so- I tolják. Az első kategóriába tartoznak azok, akiknél a szülők, illetve az eltartók havi jövedelminek egy családtagra jutó ösz- szege nem éri el a 800 forintot; a másodikba azok, akiknél ez az összeg 800—1000 forint között mozog; a harmadikba pedig azok, akiknél ez a jövedelem meghaladja az H90 forintot. A besorolástól függően a juttatások a következők: a diákotthonban lakók napi háromszori étkezést, valamint havi 200—300 forint zsebpénzt, akik nem diákotthonban laknak, és a szülők nem élnek az iskola székhelyén, kedvezményes ebédet és havi 150'—350 forintot kapnak. Akik szüleiknél laknak, kedvezményes ebédben és 100—200 forintos támogatásban részesülnek. Az elmúlt oktatási évben mintegy 12 000 fiatal kapott társadalmi tanulmányi ösztöndíjat Az előírások szerint ezt főként fizikai dolgozók gyermekeinek adományozzák, elsősorban a vidéki munkahelyek szakemberszükségletének kielégítése érdekében. A társadalmi tanulmányi szerződés értelmében annyi évet kell a diáknak az illető vállalatnál eltöl- tenie, ahány éven át társadalmi ösztöndíjat kapott. (MTI) 5 Telefon-ügy Több tonna tankönyv Békéscsabán — Háromszázezer torint értékű könyv a két technikumban — Augusztus 20-a után az általános iskolákba is megkezdik a szállítást A békéscsabai „Radnóti Miklós” könyvesbolt vezetőjét, Po- roszlai Sándort kerestük meg, tájékoztassa lapunkat a tankönyv- ellátás helyzetéről. — Ezekben a napokban hatalmas munkát kell végeznünk, sokszor még éjjel is dolgozunk. Szombaton például délután 6 óráig vettük át az érkezett árut. Július 27-én jött meg. az első tankönyvszállítmány, s azóta folyamatosan naponta 20—30 métermázsa érkezik. Azért fejezem ki súlyban és nem kötetben a mennyiséget, mert ki győzné azt megszámlálni. — Hogyan jutnak el a tanulókhoz a megfelelő időben az új tankönyvek? — Tulajdonképpen mi a tankönyvek árusításával nem foglalkozunk, hanem szortírozzuk iskolánként és tanulócsoportonként, s aztán a beérkezett igényeknek megfelelően tehertaxi- val kiszállítjuk az iskolákhoz. Az iskolákban aztán az elmúlt tanév végén a tanulókkal történt felmérés alapján egy megbízott nevelő adja el a könyveket a diákoknak. — Említette, hogy a csabai iskolákba kerülő tankönyvek több tonnányi súlyúak. Hol tárolják őket a szétosztásig? Balett-kézikönyv jelent meg Leningrádban Leningrádban Amit a balettről tudni kell címmel koreográfiái lexikont adtak ki. A mű tájékoztatja az olvasót a világ legfontosabb balettszínházairól, adatokat közöl a zene és a tánc mai mestereiről, a XX. században és a korábban bemutatott balettekről, ismerteti a klasszikus tánc legelterjedtebb szak- kifejezéseit. A balett történetét országonként alfabetikus sorrendben dolgozza fel, Afrikát is beleértve. — A 2-es számú iskolában van a főhadiszállásunk, ott történik a könyvek válogatása is. Most is oda indulok, a közgazdasági teohnikumba és1 a híd-vízműépí- tési technikumba szállítunk tankönyveket 300 ezer forint értékben. Eddig az igényelt tankönyveknek több mint 50 százalékát Békéscsabára szállították már. Az általános iskolákba augusztus 20-a után szállítjuk a tankönyveket. S ha folyamatosan kapjuk Pestről az árut, a tanévnyitóra minden tanuló kézbeveheti új tankönyvét, s ismerkedhet vele — fejezte be tájékoztatását Poroszlai elvtárs. A tudósok körében már évtizedek óta úgy ismeretes, mint a hosszú életűek országa. Egy 1926-ban végzett vizsgálat adatai szerint a kis balkáni állam a százévesek számát tekintve Kolumbia után a második volt a világon. A hosszú életet a nép életmódjával magyarázzák: az állandó munkával, a hegyvidékek tiszta levegőjével, a nagyrészt tejtermékekből álló táplálékokkal. De egy újabb, 1964-ben Pleven megyében folytatott vizsgálat arra az érdekes megállapításra vezetett, hogy a férfiaknál pozitívan hat az élet meghosszabbodására a korai házasság, a nőknél a nagyobb számú szülés is. A legfrissebb statisztikai adatok szerint Bulgária első helyre került a világon a hosszú életű- eknek a lakossághoz viszonyított számát tekintve. A nyolcmilliós országban jelenleg 813 000 ember életkora meghaladja a 60 évet, 9704-en elmúltak 90 évesek, a 100. évet betöltött matuzsálemek száma pedig 1412. Százévesek országa Bulgária : í Viky — Szia, Gizikéin, hát ez kitűnő! Tudod mikor láttalak utoljára? Hat éve. A diplománk átvételekor. — Csodálatos a memóriád, Évikém. Ilyen volt a szigorlatokon is... — Ne emlegesd az izgalmakat. Inkább arról mesélj, hova vetett a sorsod — Bakonyzágonyba. Matematikát tanítok az általános iskolában. És van egy édes kisfiam, a hároméves Gézuka. — Férjhez mentél? — Hát persze. Kerekes Géza vett el, aki akkor ötödéves volt, s most a termelőszövetkezet agro- nómusa. — Szerencsés vagy. Én is férjhez mentem, bár nem csináltam olyan jó partit, mint te. Jóskának csak egy kis rádiójavító műhelye van Pesten, a Fűzfa utcában. Csak két segéddel és két tanulóval dolgozik, de azért valahogyan megélünk. Én is dolgoznék szívesen, de Jóska nem engedi... És most itt vagyunk Tihanyban. Jóska egy kollégájához ugrott át Füredre a Skodával. Valami szakmai ügy. És Géza? — Horgászik. Csak ebédre jön vissza. — Nagyszerű! Legalább kibeszélgetjük magunkat. — Te!... Először is hadd dicsekedjék a Gézától kapott legszebb ajándékkal, a fiammal. Tün- déri gyerek. Már mindent beszél és olyan ügyes, hogy a cipőjét is maga tisztítja. — Jaj, ne feledd a szavadat, de el sem tudod képzelni, hogy a mi Vi- kynkkel mi történt?! Ott kell kezdjem, hogy ma egy hete épp a kétéves születésnapjára készültünk. Jó idő volt, úgy döntöttünk, hogy Vi- kykét Tihanyban köszöntjük fel. Már hét órakor indultunk. Fél kilenc lehetett, amikor a szántódi révhez értünk, és csak akkor vettem észre... — ... hogy Vikykét otthon felejtetted! — Dehogy felejtettem! Egész úton az ölemben feküdt. — S ez olyan borzasztó, hogy sírnod kell miatta? — Ne haragudj, drágám, de képtelen vagyok sírás nélkül elmondani... Képzeld, csak Szántódnál vettem észre, hogy a drága Vikyke, az édes kis kétesztendös Vikyke egyetlen szussz.anás vagy visítás nélkül... — Az isten szerelmére, mi van veled? — Hiába erőlködöm, nem tudom a sírást magamba fojtani. Még mindig előttem van a rettenetes pillanat. — Megijesztesz. Miféle pillanat?. — Mondom, csak Szántódon vettem észre, hogy még Budapesten, amikor autóba szálltunk, rácsaptam az ajtót a Vikyke fülére. És az a szegény kis jószág másfél órán át egyetlen jaj, egyetlen hang nélkül.... — Most már megértelek, drágám, és én kérek bocsánatot, hogy sírásodat megszakítottam. — Ümmm... Igen. Hüpp... Le is törlőm a könnyeimet. — Nem akarok újabb fájdalmat okozni, de hadd kérdezzelek: Vikyke kórházban van? — Ö, nem! A doktor, aki azonnal megnézte, megnyugtatott, hogy elég lesz ólomvizes borogatás a fülére. — És most hol van szegénykém? — Hol?.... Várj csak... Nézd, ott szqlad, a drága. Hogy fut felém... — De hiszen az egy kutya! Egy közönséges kutya. Egv lógó fülű tacskó! — Lehet, hogy neked csak tacskó, drágám, de nekünk: VIKYKE! Csodálom, hoci ezt nem bírod felfogni. Ló: yai Sándor Köztudomású dolog, hogy Békéscsaba egyik legnagyobb munkáskerületének, Erzsébet- helynek a központját — legalábbis területi értelemben vett központját — nem a városnegyed déli szegélyét átszelő Orosházi út jelenti, hanem a Kolozsvári és Batsányi utcák metszőpontjával meghatározható kis- piaci rész. Itt nemcsak piactér, körzeti orvosi rendelő, gyógyszertár van. a közelben épült meg a város egyik legkorszerűbb új általános iskolája, itt van folyamatban körzeti SZTK-rendelőinté- zet építése is, tervbe van véve ruházati áruház, második mozi. stb. létesítése, de közlekedési szempontból is igen frekventált része ez a városnegyednek. Mégis az a képtelen helyzet áll itt fenn, hogy ezen a területen egyetlen telefon sincs, se nyilvános állomás, se magánhasználatú. (Kivéve a Kolozsvári utcai tiszti házat, amelynek telefonja azonban magáncélra nem vehető igénybe.) Pedig ezen a területen is előfordulhat és előfordul baleset, tűzeset vagy olyan hirtelen sú lyos megbetegedés, amely sürgős intézkedést kíván. De innét, a város központjáig tartó 4—5 kilométeres távolságnak a hírközlési áthidalására, élet-, vagyonmentés céljára, ilyen esetben is csak a kerékpáros küldönc marad. A kerület lakói az elmúlt esztendőkben elérték ugyan, hogy a posta állított fel egy nyilvános telefonállomást Erzsébethelyen. az Orosházi úton. Ott, ahol egyébként is több vállalati és magántelefon áll rendelkezésre szükség esetén. Ennélfogva továbbra is fennáll Erzsébethely e része lakóinak az a jogos kívánsága, hogy végre hozzájussanak egy nyilvános telefonállomáshoz. 0*—1)