Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-07 / 159. szám
1Í66. július 6 Csütörtök TUDOMÁNY - TECHNIKA Hold-kutatás az utóbbi években AZ EMBEREK már évezredek óta repülnék a Holdíba, persze csak a mesékben, a legendákban, az álmokban. A Hoki tényleges megközelítése csupán a huszadik század második félében kezdődött meg, egészen pontosan 1959. január 2-án. Ezen a napon indították a Hold felé a szovjet . önműködő űrállomást, a Lima—1- et, amelynek súlya körülbelül másfél tonna volt. Rendkívül közel jutott a Hőidül oz( mintegy hatezer km-re) és a Nap örök bolygója, emberi kéz alkotta mesterséges égitest lett belőle. Hasonló kísérletekeit végeztek az amerikaiak is a Pioneer-program keretében, de eredménytelenül. A Pioneer kozmikus testnek csak az ötödik nekirugaszkodásra sikerült kölcsönözni olyan sebességet, amely elegendő a -Föld vonzóerejének az elhagyásához. Az 1959. március 3-án felbocsátott-repülő test hatvanezer km-re száguldott el a Hold mellett, vagyis tízszer távolabbra, mint a Lun a—1. A Pioneer kozmikus testek felbocsátását folytatták, de a kísérletek eredménytelenek maradtak: a repülő testek nem hagyták el a Föld vonzási övezetét. A szovjet Lunyikok sokkal sikeresebben vizsgáztak. 1959. iszep- íember 14-én eljuttatták a Holdra a Luna—2 űrállomást. Emberi kéz alkotta tárgy első ízben jutott el más égitestre: a Luna—2 a Szovjetunió felségjeleit vitte magával. Lehetséges, hogy á zászlót és címeit valamikor megtalálják a Holdon, hiszen kiderült, hogy felszínén nincs porréteg és így könnyén lehetséges, hogy a felségjelek látható helyen fe- k úsznék. 1959. október 4-én felbocsátották a Luna—3 automata űrállomást, amely lefényképezte a Hold láthatatlan oldalát. Földi halandó először láthatta bolygónk „láthatatlan” részét. Ezt a tényt az űrhajózás egész eddigi történetében a Hold-kutatás legnagyobb eredményének tekintjük. A Luna—3 felbocsátása után szünet következett egészen 1965 márciusáig, ha nem számítjuk az 1953. április 2-án fellőtt Luna—4et, amely 8500 bm-es távolságra haladt el a Hold mellett. A SZOVJET kísérletekben' beállott majdnem hatéves szünetet az amerikaiak a Ranger-kísérlet- sorozattal „töltötték ki”. Kilenc ilyen típusú kozmikus repülő testet bocsátottak fel. A két első, a Ranger—1 és a Ranger—2 csupán kísérleti célt szolgált, rendeltetésük nem Hold-repülés volt. A többi hét testet a Hold irányába indították útnak. Először azt a feladatot tűzték ki, hogy ezeket simán leszállítják a Holdra. Őszintén szólva, ezeket a leszállásokat nem lehet simának nevezni. A fékező hajtóművek alkalmazása ellenére a repülő testek sebessége közvetlenül a Hold közelében nagyon nagy volt (70 m/sec). Emiatt a repülő testen nem lehetett elhelyezni például tv-ika- merát sem, mert äz széttört volna. Valószínű, hogy az 1961—62- es években az amerikai kozmikus technika még azon a szántén állt, hogy korai volt a „feltételes” sima leszállás feladatának a kitűzése. Miután három készüléküket elvesztették (a Ranger—3-at, 4-et, 5-öt), az amerikaiak lemondtak a további próbálkozásokról. Elhatározták, hogy felülvizsgálják a Ran ger-programot: a soron következő készülékeket te- levíziókamerákikal látják ed, amelyik közvetlenül a becsapódás előtt adást sugároznak a Hold felszínéről; A tudomány leleplezi „a varázsszereket” A amerikai szakemberek ezzel a módszerrel akarták megállapítani a Hold talajának a tulajdonságait; ezek ismerete szükséges az 1969-re tervezett, ember által kormányozott Apollo űrhajó felbocsátásához. összesen négy Rangért bocsátottak a Hokira televíziós kamerákkal. Az első, a Ranger—4, elérte a Holdat, de a tv-kamerák nem kapcsolódtak be. A további három kozmikus test kamerái a kellő időben- működésbe léptek. Összesen 17 259 képet kaptak így. Az anyag hasznos volt a csillagászok és az űrhajózás szakemberei számára, de a fő kérdésre nem adott választ: porréteg borítja-e, vagy nem a Látás és súlytalanság Az első űfbajósok beszámollak arról, hogy több száz kilométerre a földtől szabad szemmel, minden optikai műszer nélkül, jól látták a földi utakat, füstölgő .gyárkéményeket, sőt a folyókon a hajók által vert jellegzetes hullámverést is.. A hírek hallgatói, de maguk a szakemberek is kételkedéssel fogadták ezeket. Miután a későbbi űrhajósok megerősítették a látásra vonatkozó előző tapasztalatokat, természetes volt, hogy a fiziológusok kísérletekkel igyekeztek megmagyarázni ezt a különben érthetetlen tényt. Az alapmagyarázatot a súlytalanság állapotával hozták kapcsolatba: ilyenkor megváltozik a szem optikai sajátossága. De hogyan? Földi körülmények között a látásról számos kísérleti adat állt a kutatók rendelkezésére, így pl. ismert, hogy ha egy fix pontot nézünk, a szem nincs nyugodt állapotban, hanem nagyon finom rez&ő mozgást végez. A rezgések száma földi körülmények között másodpercenként 20^-150 lehet. A szemnek ez a mozgása spontán mozgás, s e,gybes a látás egyik sajátos jellemzője. Megfigyelték, hogy alacsonyabb rezgésszám esetén a látás romlik s fényből is több keli, hogy képet alkossunk a környező világról. Nagyobb rezgésszám esetén a helyzet fordított. Földi körülmények között gyorsulást hoztak létre s a gyorsuló ember szemének rezgéseit rögzítették. A gyorsulás fokozódásával egyre csökkent a szem spontán rezgése s közel nulla lett. Ugyanígy romlott a látás is. Ennek az oka az, hogy a gyorsulás következtében a szemgolyó beszorul, bepréselődik a szemgödörbe s emiatt a rezgése lefékeződik, a látás lehetetlenné válik. A súlytalanság állapotában pontosan fordított folyamat játszódik le. A szem spontán rezgéseinek száma megnövekszik, közel kétszerese lesz a „földinek” s így a látóideg érzékelő részecskéi már kisebb fényintenzitás felfogására is képesek. Az űrhajósok tehát valóban láthatták több száz kilométerről azt, ami földi körülmények között ilyen távolságra lehetetlen. hoidfeiszínt, s ha igen, milyen vastagom? Mint az egyik amerikai csillagász szellemesein megjegyezte, a Ranger-készülékek segítségével a holdfelszínről kapott televíziós ábrázolás olyan tükör, amelyben minden tudós a saját elméletét látja. A Ranger-program tehát nem sokban segítette elő a hold- felszín jellegéinek tisztázását. Az amerikaiak belátták, hogy ennek a, problémának a végleges tisztázásához sima leszállásra képes kozmikus repülő testek szükségesek. A testeket már készítik. Ezek a Surveyor-dk, amelyekből az első sikeresen leszállt a Holdra. 1965-BEN a szovjet Lunyikok felbocsátásának újabb sorozata indult meg, ez alkalommal sírna leszállás kísérletezésére. A probléma rendkívül bonyolult. Biztosítani kell az űrállomás rendkívül pontos betájolását, a fékező hajtómű be- és kikapcsolása pillanatának szigorú betartását. Természetesein egy alkalommal nem sikerült ezeket a prőblémá- kait megoldani. A tudósok szívósam, lépésről lépésre haladtak előre. Minden -repülés újabb adatokat szolgáltatott a fedélzeti berendezések tökéletesítéséhez. Voltak kudarcok is. A Luna—6 például 160 000 km távolságra száguldott el a Hold mellett, mert a korrigáló hajtómű nem kapcsolódott be idejében. De nézzük a további Lunyikok felbocsátásának időrendjét. 1965. június 8: Luna—6, súlya 1442 kg. 1965. október 4: Luna—7, súlya 1506 kg. 1965. december 3: Luna—8, súlya 1552 kg. És végül, amikor a fedélzeti rendszerek már tökéletesen működtek, útnak indították a Luna— 9-et, amely 1966. február 3-án simán leszállt a Hold felszínére A Luna—9 tv-berendezéséve! ar földre sugárzott és ma már az egész világon ismert képeket ösz- sze sem lehet hasonlítani a Ram- ger-készülékek által továbbított ábrázol ásókkal. A részleteik pontossága szinte lenyűgöző. Még a néhány cm átmérőjű kövek is élesen kirajzolódnak. A képeket még sokáig elemzik és tanulmányozzák, de már most megállapítható: kozmikus repülést veszélyeztető porréteg nincs a Holdon. Az űrhajók minden baj nélkül leszállhatnak a Hold felszínén. 1966. ÁPRILIS 10-ÉN újabb siker következett. A Luna—10 a Hold mesterséges bolygójaként kering a Föld utitársa körül és sugározza az adatokat a Hold környezetének fizikai, sugárzási és egyéb viszonyairól. Mindez hozzájárul majd az igazán nagy vállalkozáshoz: az ember leszállásához a Holdra. Jurij Marinyin tudományos kommentátor A népi hiedelmek, egyes vallásos elemek és a kultikus szokások közelebbi megértéséhez nagy segítséget nyújt a tudomány a „varázsszerek” leleplezésével. A vallásos hit elültetésében a kevésbé művelt emberek között nagy lélektani hatásuk van a „csodaszerek”, „varázsszerek” alkalmazásának. A fakírfű A megfejthetetlennek látszó — főként kelet-ázsiai — „csodákról” megállapították, hogy azok az idegrendszert befolyásoló növényi szerek hatásának tulajdoníthatók. A mohamedán fakir például látszólag vallásos révületbe zuhan, holott a valóságban fakírfű (kurrusz) főzetéből készült hasis hatása alatt áll. Az az ember, aki kurrusz-lét fogyaszt, közönybe süllyed, s bódulatában belefelejtkezik a színesen nyüzsgő látomásokba. A ma már egyáltalán nem titokzatos szer csillapítja a fájdalmakat, tetemes adag esetén halálszerű eszméletlenséget okoz. Ebből az állapotból egy-két nap után következik be a jól misztifikálható „feltámadás”. A szóma A jól ismert hasis mellett sók más „varázsfüvet” is ismer a Távol-Kelet. Egy nyolcszáz éves indiai füveskönyv több száz ősi varázs- és gyógynövényt sorol fel. Az egyik ilyen növény tejszerű nedve — melyet szórnának neveznek — rhámorító hatású, ugyanakkor féktelen jókedvre deríti élvezőjét. Különösen a brah- manok (kiváltságos papi csoport Indiában) isszák, hogy „érintkezésbe kerüljenek a túlvilággal, a szellemekkel”, és hogy „jövőt kinyilatkoztató ihlet” szállj a meg őket. A kohoba A XV. század végén Haiti szigetére lépő felfedezők megfigyelték, hogy az ottani törzsek papjai, ha kapcsolatba akartak lépni isteneikkel. vagy halottakat akartak idézni, kohobát készítettek. Egy növény szárított leveleit porrá törték és ezt felszippantották orrukba. Napjaink kutatói végére jártak a kohoba-hatóanyag révületkeltő rejtélyének, sőt a szer hatását orvosok és kémikusok ön- magukon is kipróbálták. A beálló tudatzavar, a számtalan hallucináció, a valóságként előtűnő látomások átélése során bebizonyosodott, hogy a természeti népek nem túloztak, amikor a szerek „varázslatos” hatásáról beszéltek. Amit azonban ők természetfölötti eredetű bűvöletnek tartottak, az valójában nem más, mint a hatóanyagnak az agyra, a lelki működésre gyakorolt sajátságos hatása. Nem a „természetfölöttibe” vagy a jövő eseményeibe való bepillantásról var tehát szó, hanem az agy különös káprázatairól. A sámánok titka A hajdani sámánok „tudományának” fő eszköze a piros ka- lapú, fehér pettyes, hírhedt mérges gomba részegítő leve volt. A ma muszkarin néven ismer anyag különös hatásokat vál ki. Kis adagja élénkséget, jókedvet idéz elő, a testi erőt átmenetileg fokozza. Nagyobb adag bévé tele után a gomba fogyasztója már nem tud magán uralkodni féktelen énekbe és táncba kezd majd ijesztő látomásai támadnak Az ünnepségeken sohasem hiá nyozhatott e gomba, holott egyet len ilyen gombának gyakran eg; rénszarvas volt az árad). Monda nunk sem kell talán, hogy i gombát a sámán árusította... Az aztékok „ búfelejtője ” A mai Dél-Mexikó területén él aztékoknál ugyancsak a varázsló papok titka volt a „jövőbe 3átá< hatalma”. Egy vadszőlőhöz ha sonió kúszó növény (rivea oorym- bosa) magját kellett elrágcsálni uk ahhoz, hogy „isteneiket meg kérdezhessék a jövő alakulásé ról”. A „nagy hatalmú varázsló így az érzékcsalódásai által tor zított látomásait mondta el hívei nek, vagy azt, amit el akart hi tetni velük... Sokáig sorolhatnánk még a ra finált „csodaszereket”. Tanulsá gosan kivehetjük a felsorolt pél dákból, hogy a bódulat hatás; alatt sok mindent el lehet hitet ni a naiv emberekkel. Még sze rencse, hogy a minden titkot fel táró tudomány alapjaiban dönt meg ezeket a misztikumokat is. B. 1 Tovább dől a pisai ferdetorony Még ferdébb lebt a pisai ferde torony. A mérések szerint — köz li a Neue Züricher Zeitung - 1964 júniusa és 1965 júniusa ko zött az elhajlás újabb 1,2 milli méterrel nőtt. Alapzatát és a la lajt most szakértők vizsgáljál hogy megállapítsák, miképp le hetne a tornyot az összeomlástc megóvni. Más szakértők viszor azon a nézeten va/rmak, hogy torony minden beavatkozás néi kül is még legalább 200 évig át'i ni fog. Spicces munkagép i&oeZmz V. Az Eulenspiegel karikatúrája
