Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-15 / 140. szám
1*66. Június 15. $ Szerda Grúz balett á Szegedi Szabadtéri Játékokon Lapunkban már több , alkalommal közöltünk híradást arról, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok ez évi műsora hogyan alakul. Mint minden évben, most is egy újdonsággal kedveskednek a közönségnek, és a Grúz SZSZK Le- nin-renddel kitüntetett Állami Opera- és Balettszínházának vendégjátéka bizonyára maradandó élményt szerez. A népművészet elemeit és a magasfokú balettkultúrát egyesíti D. Toratze Gorda című balettje, mely augusztus 19-én kerül először a közönség elé. A női főszerepet Cigvadze táncolja. Augusztus 14-én, vasárnap este mutatják be először A. Macsa- variani: Otelló című balettjét Csabukiani főszereplésével. Képünk erről a produkcióról készült. Panoráma-távcső a gyulai vár fokán A Természettudományi Ismeret- terjesztő Társulat megyei szervezetének kezdeményezésére érdekes új színfolttal bővül a gyulai várba látogatók szórakozási lehetősége. A vár tornyában panoráma távcsövet szerelnek fel, mely- lyel a látogatók egyéni „felfedezéseket” tehetnek ezen a természeti szépségekben bővelkedő környéken. A távcsövet csütörtöktől helyezik üzembe. „Nemzetközi pázsitvetélkedő Szarvason A Magyar Tudományos Akadémia ankétja A legelőgazdálkodás fejlesztése napjainkban mindinkább előterbe kerül. Ezzel kapcsolatos a szarvasi ÜRKI-ben június 15-én tartandó tanácskozás, mely egyúttal bemutató is. A Magyar Tudományos Akadémia növénytani bizottsága 37 különböző fajta — hazai, tenGyulán nyílik meg csütörtökön az országiárásvezetök első országos tanácskozása — Az országjárás új lehetőségeit kutatják — Megyei körútra indulnak — Szeghalmi eszperantisták Korunkban az emberek utazási, mozgási, megismerési vágya igen jelentőssé vált, az ország-* világ- járás nemzetközi méretekben eddig soha el sem képzelt arányokban megnőtt, s várható, hogy a technika fejlődésével, az életszínvonal emelkedésével, a népek érintkezési lehetőségeinek kiszé- lesülésével a jövőben mindegyre csak növekedni fog. Növekszenek egyidejűleg az igények is, az igényekkel sokasodnak és bonyolódnak a megoldandó problémák. A távlatok ma még beláthatat- lsnok, nem túlzás bizonyára úgy jellemezni: végtelenek. A feladatok is ehhez méretezetten nagyok. A felelősség is nagy, ami azokra hárul, akik a végrehajtásban érdekeltek, akik hivatásuknak tekintik a közönség, népünk igényeinek biztosítását, tudásszomjának kielégítését. Utóbbiban jutott kulcsszerep a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat földrajzi szakosztálya számára, amelyikek — egyéb fontos, tudományos^ismeretterjesztő feladatai mellett — az ország-világjáró mozgalom irányítása, vezetőinek kiképzése is fontos feladatává vált. Megérett az idő, hogy a problémákat országos szinten, az érdekelt szervekkel — elsősorban az IBUSZ-szal — karöltve, komolyan megtárgyaljuk, tapasztalatcserét folytassunk, s ezt a tapasztalatcserét hasonlóan, legalább évenként megismételjük. Külön kitüntetés, hogy elsőként nálunk rendezik meg az országos találkozót éve óta folytatott tervszerű és szépen ívelő munkánk eredményei elismeréseként. A Gyulán holnap kezdődő tanácskozás érdekesnek ígérkezik: színes és mozgó jellegű programja az országjárásvezetők igényeihez illeszkedő. A Gyulán kezdett tanácskozást Szanazugban, majd Békéscsaba, Kaszaper, Orosháza, Gyopáros, Szarvas, Kondoros érintésével folyamatosan, kötetlen viták, beszélgetések alakjában folytatjuk, s a Veszély csárdában fejezzük be. Reméljük, hogy tartalomban, módszerben egyaránt újat hoz ez a találkozás és a hozzá kapcsolódó megyei körút, melyben országos vezetőkön kívül a megyék TIT természettudományos szervező titkárai, IBUSZ-szervezők, a legjobb országjárásvezetők is részt vesznek, hogy rövid bepillantással is megismerhessék megyénk fejlődését — korszerű mezőgazdasági, ipari értékeit, kultúráját; az alföldi országjárás lehetőségeit és helyes, lehetséges módszereit tanulmányozzák, amiből az ország egésze számára éppúgy, mint megyénk dolgozói számára az előbbrejutás irányában pozitív tapasztalatokra juthatunk. Irányi Dezső a Békés megyei Földraj z-Földtan- geoíizikai Szakosztály elnöke Az GM 44. sz. A1L Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre fémcső-állványozókat, burkotokat, kubikosokat, ópületvillanyszerelöket és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360 Ft (napi 13 Ft), nem család- fenntartóknak havi 340 Ft (napi 10 Ft) kíilönélési díjat fizetünk, ameny- nylben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést — rentes ellenében — biztosítunk. — Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Magyarország bármely részén akadnak hívei e nyelvnek. A szeghalmi járásban már évek óta sok rajongója van, de rendszeres oktatás csak Vésztőn volt eddig. Az 1965/66-os évben Füzésgyar- maton és Szeghalmon is szervezett oktatást kaptak eszperantó nyelvből a tanulni vágyó felnőtt dolgozók. A hathónapos tanfolyamnak május utolsó napjaiban lett vége. A lelkes „öreg diákok” mérleget készítettek ezen a találkozáson, s tréfás módon önmagukat vizsgáztatták: — Cu vi párolás ling von Esperanton? Szili Géza, a kurzus lelkes, sokoldalú vezetője tette fel a kérdést, s a nyolc szeghalmi vizsgázó tanúsítja, hogy nemhiába áldozták fel szabad idejüket. Nézzük csak meg a témakört: mit fognak nyáron csinálni, az eszperantó kongresszus augusztusi tervei, tréfás adomák magyarból eszperantóra fordítva stb... De a nótázás is tanyát ütött, s természetesen magyar népdalok hangzanak fel eszperantó fordításban szabadon. Hiszen még az Eszperantó Himnusz szabatos nyelve Cím: Budapest V„ Kossuth L. tér 13—IS, munkaerőgazdálkodás. 270 Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Szarvasi Kémiai Kirendeltsége azonnali hatállyal felvesz autogén- és villanyhegesztőt, továbbá esztergályost és általános motorszerelőt. Jelentkezés: Szarvas, Budai Nagy Antal u. 5 sz., Majzik. 102465 A Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat telepe, Békéscsaba n„ Kazinczy utca 1/a, felvételre keres 1 fö vas-edény eladósegédet és l fö segédmunkást. 67203 sem hajlik olyan könnnyer. a dalolok nyelvére. Szó esik aztán a jövőről. S most nyer értelmet igazán a rövid hat hónap heti egy órája. — Ügy gondoltuk, hogy jövőre folytatjuk ezt a szép munkát, s hogy ne maradjunk el a nyelv gyakorlásában, nyáron is összejövünk e célból. — Szerintem — szólt közbe egy másik hallgató — levelezést kellene kezdeményezni egy másik kezdő csoporttal. S most már a javaslatok olyan távlatokat mutatnak, ami e nyelv célját is kon- túrozza: — Levél útján teremtsünk kapcsolatot szocialista országok esz- perantistáival! Amennyiben a nyáron hazánkba ellátogatnak, közvetlen beszélgetést is eszközölhetünk barátainkkal! — Gis la revido! — köszöntek el egymástól —, a viszontlátásra! Hamarosan. geren túli, nálunk még kevésbé ismert — íűféleség tulajdonságait, hasznosításának lehetőségeit értékeli. A „Nemzetközi pázsitvetélkedőn” bizonyára nem lesz kitéve tábla, mely azt jelzi „fűre lépni tilos”, ellenben szó lesz olyan ■ fűféleségekről, melyek hálásan tűrik a legerőteljesebb igénybevételt is. Evezős csónakban az Atlanti-óceánon át Két angol újságíró, David Johnstone és John Howard május 21-én evezős csónakban elinduü az amerikai Chesapeake öbölből, hogy kevesebb, mint 55 nap alatt átevezzen Angliába. Ezzel akarják megdönteni két amerikai tengerész 1896. évi rekordját. Az evezős csónakot június 6-án egy angol teherhajó, az Orion látta a nyílt tengeren, s üzenetet váltott vele. A Mezőkovácsházi Építőipari Kisipari Termelőszövetkezet KERES AZONNALI FELVÉTELRE kőműves szakmunkásokat Jelentkezés: a szövetkezet központi irodájában MEZÖKOVÁCSHÁZAN. 276 Vígh Erzsébet 1füH-t cÓQáyutni?! Békéscsabán, a Szé- chenyi-liget sarkánál levő trafikbódé előtt az egyik délután ezzel a kiáltozással vonta magára a figyelmet 4—5 suhanc. A trafikbódét körül- szaladgálva, egymást váltogatva, majd kórusba összeállva ad- • dig bosszantották a trafikost, mígnem az türelmét veszítve egy suhánggal ki nem rohant a társaság szét- zavarására. Az idős ember to- porzékolva, kifulladva állt meg a híd sarkánál, amelynek a túlsó oldaláról a si- hederek reprodukálhatatlan szavak kíséretében röhögtek vissza rá, a láthatóan nem először alkalmazott, jól sikerültnek vélt tréfa feletti örömükben. A járókelők döbbent fejcsóválással álltak meg, és nézték végig a visszataszító jelenetet. Amikor a hídon túl utolértem a társaság tagjait, iskolai könyvet láttam a hónuk alatt. — Gyerekek, mondjátok csak, milyen iskolába jártok, melyik intézetből valók vagytok? — Az építőipari iparitanuló-otthonból... — hangzott megszeppent válasz. További beszédbe elegyedve, elmentem velük egészen a Kossuth térig. Nem alkarom ismertetni ennek a beszélgetésnek igen lehangoló részleteit — melynek során a társaság tagjai mindenáron vásárlási szándékuk korrekt voltát és a trafikos érthetetlen ingerlékenységét akarták bizonyítani—, csak a befejező részt szeretném kiemelni. Amikor az egyik tanulót megkérdeztem, hogy élnek-e szülei, szereti-e őket és mit csinálna, ha valaki megbánta ná őket, a gyerek szeme élesen villant: — Azt nem tűrném el, hogy bárki is megsértse őket...! Amikor megmagyaráztam neki, hogy az ilyen garázda magatartás láttán az emberekben önkéntelenül is az egyetlen kérdés merül fel, hogy: „na, ennek is rendes szülei lehetnek..." és megkérdeztem, hogy ilyenkor vajon ki az, aki kompromittálja a szülőt; a fiú társaival gyorsan elköszön’ tőlem... (s—i) Közületek munkaerőigénye