Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-08 / 108. szám
írói terveiről, a magyar irodalom időszerű kérdéseiről, a békéscsabai írók antológiájáról interjú Darvas Józseffel KÖRÖS TÁJ Orosházán, a május elsejei ünnepségsorozaton részt vett Darvas József elvtárs, a Magyar Írószövetség elnöke, a város szülötte. A gazdag | program egyik szünetében rövid beszélgetésre kértünk alkalmat, amelynek során írói terveiről, a magyar irodalom néhány időszerű kérdéseiről, s szőkébb pátriánk, Békés megye irodalmi jelenéről beszélgettünk. — Formabontással kezdem, s a kérdés helyett elsőként azt mondom, hogy rendkívül örülök a meghívásnak, s talán nem is vendégként érkeztem Orosházára, hanem hazajöttem, hisz itt születtem, vagy hogy divatos szóval éljek, innen „származtam” el. Sajnos, elég régóta nem voltam már- itthon, mivel az utóbbi időben sokat betegeskedtem, ami természetesen munkámban is gátolt. Most azonban újra dolgozom, ,a Részeg eső második kötetét írom, ami a jövő évi könyvnapon jelenik meg. — Szerepel-e tervei között az emlékezetes orosházi változásokhoz hasonló szociográfia? — Egyelőre nem foglalkozom ilyen gondolattal, két színdarab írását tervezem, az egyik a török időkről, közelebbről: Zrínyi Miklósról szól, a másik pedig Bajcsy-Zsilinszky Endre életét mutatja be. Mindkettő készülőben van s különösen az utóbbi jelent számomra nagy feladatot, hiszen nem könnyű Bajcsy- Zsilinszkyt megformálni, s egyértelműen állást foglalni életpályájával kapcsolatban. Ha egészségem engedi, úgy mielőbb szeretném befejezni e két történelmi színdarabot. — Az utóbbi években a magyar irodalom igen gazdag terméssel ajándékozta meg az olvasókat. Véleménye szerint a magyar irodalom 'milyen helyet foglal el a világban? — Valóban, az elmúlt években olyan kiemelkedő alkotások születtek, amelyek méltán arattak nagy sikert. Külön örvendetes, hogy ma már minden műfajban, a prózában is igen tehetséges írógárdánk van. Az idősebb nemzedék közül Illyés Gyula, Németh László, Déry’ Tibor, Veres Péter, az úgynevezett középnemzedék, s egyben költészetünk patinás képviselői: Váci Mihály, Garai Gábor, vagy hogy a fiatalabFiladelfi Mihály: Búcsú, fintorral Pergő szelek süvöltenek a Tisza pariján, régi bolond álmaim városa, le, leülök egy padra s hallgatok... Az árteret elöntötte.a víz. a partokat mossa, s a kövek ellenállnak, s a vonzásnak is a szivem, hogy minek bármi is, ami van. Valami gyilkos mélabú ült a telkemre, s öldököl. Úgy hordom magamban büszkeségemet, mint porontyát a megfáradt anyaöl, s megyek haza... Üres kézzel engedtél újra el hát! (Szegény rokont a kapzsi gazdagok...) Vár hitvesem, házam, biztonságom, s önbecsülésem vára is vár rám, és virágzó almafák amforái várnak. Hideg vagy, amilyen hidegek a földbe süppedt szeretők. Zsadányi Lajos: TAVASZI Tavaszi kedvem rádszáll Könnyű, libegő lepke. Szép melled labdarózsa Simuljon tenyerembe. Érzed szagát a földnek. Illatát friss rügyeknek...? A szenvedésnek vége Kánkmosolyog a gyermek. Dolgos reggelek ujján Ragyog tavaszi harmat. A télnek üszke sincs már Elvonultak a varjak. Ezüsthomlokú nyírek Szoknyája ring a napban... Ki bízva indul győzni így lesz majd halhatatlan. bakat említsem: Galambos Lajos, Szakonyi Károly biztató ígéret a jövőre. Nem akarok példákat sorolni, elég, ha egyet említek, a „Húsz órá”-t. amely filmen világsikert ért el. — Mi a véleménye szőkébb pátriánk. Békés megye irodalmáról? — Ismerem a békéscsabai írók antológiáját, a „Mi időnk”-et, s annyi bizonyos, hogy tehetséges szerzőkkel is találkozom e könyvben. Valahogy az az érzésem, hogy nagyobb tér, több levegő, a szőkébb körből való kitörés lenne szükséges a további fejlődéshez. Békés megyében ugyan külön irodalmi folyóirat nincs, de nem tudom megérteni, vajon miért nem építettek ki szarosabb kapcsolatot a Tisza- parti város. Szeged irodalmi körével, nevezetesen a Tiszatájjal. A fokozottabb együttműködés, az ismeretek, tapasztalatok cseréje, baráti beszélgetések, viták minden bizonnyal hozzájárulnának a Békés megyei irodalmi élet fellendítéséhez. — Végezetül még egy kérdés, milyen tanácsot tudna adni a fiatal, szárnyukat bontogató íróknak? — Imi, írni és írni. Ennél jobb receptet nem lehet adni, hiszen ások munka, a kitartás edzi az embert, csiszolja a tollat. Békés megyében is van néhány fiatal író s ha tehetségükhöz párosul a kitartás, a szorgalom, az meghozza az eredményt is — mondotta befejezésül Darvas József elvtárs, a Magyar írószövetség elnöke. S. F. Hézső Rezső Egy kis öngyilkosság FÄRADT VAGYOK. Nem bántam volna, ha kihagyjuk ezt az estét... Kik lesznek itt egyáltalán? — kérdezte. Az asszony a frizuráját igazgatta, majd szó nélkül ellibbent mellőle, át a másik szobába, ahol a társaság már gyülekezett. A nehéz kölni rummal kevert illata felhozott utána. Sági főmérnök nyitott be. — Bon soir, Herr Doktor! — köszönt neki meglepetten. — Maga is eljött? Örülök. — Mit iszik? Gin, rum, konyak... Konyakkal kezdjük, jó? Svájcból hoztam. Príma! — Nem kérek, tudod... — Ja, azért egy kortyot. Nem sérthetsz meg! — Egy felet. Ittak. Megrázta a konyak, de úgy kívánta, mint már rég ennyire. Közben nyílott az ajtó és a másik szobából hallotta a felesége hangját: — Áh, maga is itt van, szépfiú! Megkaptam a lapját Párizsból. Köszönöm. Hogy bírta a bűnös városban? Sági felkapta a fejét: — Ez meg Ircsi őnagysá- ga, ha nem tévedek... — Ismered? Nemigen volt még alkalmunk... A főmérnök gyorsan a konyakosüveg után nyúlt: — Na még egy dózist? Trink, trink... Ja, a feleséged őnagysága? Volt szerencsém már bemutatkozni. Tudod, olyan egy- duplás ismeretség... Trink! — Nem kérek. Nem szeretnék megint hozzáfogni. Hallottad biztos... — Nem egy tragédia — mondta Sági. Egy-két nap öngyilkosság. Kell az néha. — Hogyhogy? — Hogy? Amikor az ember úgy érzi, elég a földi nyűgből, narkotizálja magát. Minden berúgás egy kis öngyilkosság: pár óra rózsaszínű tetszhalál! Ezt különben neked, az orvosnak jobban kellene tudnod... Nevetett. Van benne valami — gondolta. — Már ami a részegséget illeti. Sokszor tényleg jó. A főmérnök karon fogta: — Menjünk be! Megsértődnek. A nappaliban már táncoltak. Tangóztak. Valaki neki is töltött. Nem akart inni, de Irén rásziszegett: — Mi van? El Hakim figura? Passz, egy, kettő, három... Ahogy szoktuk! ELHALLGATOTT a tánczene. Ittak. Négy nő, öt férfi. Hárman az asztalnál ültek, a többiek a heverőn. Csendben ittak, áhítattal. Aki az italt igazán szereti, nem sokat beszél fölötte. Amikor Jártás, a festő egész üveget adott a kezébe, már mosolygott: — Szóval, főbe lőjem magam? öngyilkos legyek? Mindenki rázkódott a nevetéstől. Megint táncoltak. Először Sági érezte, hogy meleg van, utána rögtön mindenki. Ügy tüzeltek, mintha mindnyájan egy-egy túlfűtött kazán lennének. Robbanás előtt. Nézte a táncolókat. Lihegő, nagy piros szájakat látott kimosolyogní a füstből. Köztük Irénét... — Ne hervadozz, doki- kám! Ez nem elvonókúra! — lépett hozzá Sági és felbontott még egy üveget. Irén is ott volt valahol. Néha látta is: a falon, a plafonon, majd mindenhol. Körülötte itt is, ott is sok száz Irén táncolt. Lágy asszonyi mozdulatokkal. — Előbb lila ruhában, majd Hazafelé feketében, aztán fehérben. Tompa galambhangon énekelt, míg egyszer minden átcsúszott a csendbe... Amikor magához tért, már egyedül volt. Felállt, rálépett egy üres üvegre és újra elvágódott. Nevetett. Jé — tényleg öngyilkos lettem? Dr. Sára Imre meghalt? Tessék kérem gyászolni! — motyogta és már tudta is: virágok között fekszik, a lábánál gyertya ég, és ott van a ravatalnál Irén, a felesége meg Járfás, a piktor, Sági és Károlyiné, meg a többiek. Nevetnek. Felült. Ez szemtelenség! — gondolta, amikor meglátta, hogy nincs ott egy szál virág sem, csak egy csomó üres üveg, s gyertya sincs, csak egy szőnyegre tett hangulatlámpa. FELTÁMADTAM! — rázta a nevetés, aztán elszomorodott. — A fene egye meg, még öngyilkos sem tudok lenni. Visszadőlt az eldobált konyakosüvegek közé. Ekkor hallotta meg Irén hangját, de úgy, mintha egyszerre közelről is meg messziről is beszélne: — Ébred a nyavalyát! örül, hogy leihatta magát. Adhatnak ennek akármilyen elvonókúrát... Csau... Csend lett, nem tudta meddig tartott, majd Jár- fást, a festőt hallotta:
