Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
1#66. május 1. 5 Vasárnap Tiltakozások az agresszió ellen ic plppíp 1 öQj A SZOT felhívása alapján a I küldtek az Egyesült Államok % dominikai nép iránti szolidari- budapesti nagykövetségéhez, tási hét alkalmából a Békés követelve az agresszió, a gyar- megyei Tanács Építő és Tata- | matosító politika azonnali meg- rozó Vállalat szakszervezeti bi- 1 szüntetését. * zottsága április 29-én tiltakozó gyűlést tartott, melyen a vállalat központi telepének dolgozói vettek részt. Fábián Pál megbízott szb-titkár ismertette a dominikai népnek az Egyesült Államok agressziója elleni hősi harcát, majd a gyűlés résztvevői táviratot intéztek a Dominikai „A gyomai gimnáziumban — mint annyi helyen az országban — vietnami műszakot szerveztek a tanulók. Ennek kapcsán a Körösi Állami Gazdaságban elvállalták egy csemeteerdő tisztítását. Reggel 7-től délután 2-ig tar- ,Köztársaság budapesti követsé- tott a munka, melynek jövedel- géhez, amelyben szolidaritásuk- j mét teljes egészében eljuttat- ról biztosították a dominikai j ják az amerikai ágresszorok el- népet. Ugyancsak táviratot ! len küzdő vietnami népnek. Három május elseje Beszélgetés a zászlórúdkészítő fiával úszéves sem volt még fS~M Gyárfás Ágoston kubikos, amikor az orosz frontra került. Azt magyarázták neki, hogy a hazát kell védenie, ez a kötelessége. Megértette, csak azt nem, hogy kinek a hazáját? Mert ö még semmit nem kapott tőle, csak a nyomorúságot. Ezért harcoljon? Áldozza fel az életét? Fogságba került, 1918. április 18. — Erről a dátumról soha nem felejtkezik meg. Ezen a napon jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Harcolt Denikin és Kolcsak intervenciós csapatai ellen. Közben sok mindent megtanult, azt is, hogy kik a hazája igazi ellenségei. 1920-ban tiszti iskolára került Moszkvában. A május 1-i ünnepségen ő is a hadsereg kötelékében vonult fel. — Fiatal voltam, álmodni sem tudtam volna szebbet. Zászlóerdők, virágok közt meneteltünk. Elöl a gyalogosok, utánuk a tengerészek, a lovasok és a tüzérek következtek. Szólt a katonazene. A dísztribünön a párt vezetői álltak, köztük volt Lenin — emlékszik vissza könnytől csillogó szemmel élete egyik legboldogabb napjára. 1921-ben hazajött, s 1922. május 1-ét kubikostársaival Budapesten, a Teleki téren „ünnepelte” meg. így beszél róla: — Hetek óta nem kaptunk munkát. Csoportokba verődve erről tanakodtunk. En pedig elmondtam, hogy milyen volt a moszkvai május 1. Amulva hallgatták az emberek. Közben rendőrök érkeztek és szétosztásra szólítottak fel bennünket. 1945. május 1 Jászladányban éri. — A falu apraja-nagyja felvonult, köztük a szovjet katonák is. Béke volt, virágzott az orgona ... így történt. Ma pedig Gyárfás Ágoston is ott lesz a gyomai ünneplők sorában, mellén a! Munka Érdemrend ezüst foko- i zatával, amivel a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa: munkásmozgalmi tevékenységé- \ ért 70. születésnapja alkalmából\ nemrég tüntette ki. I; Pásztor Béla II Több mint hét és fél évtizeddel ezelőtt. 1890. május elsején ünnepelt először együtt a világ proletariátusa. 1891-ben pedig a május elseje második magyarországi megünneplése nagy történelmi jelentőségű. Vidéken éppúgy, mint Budapesten a hatóságok betiltottak minden gyűlést és tüntetést. A gyűlések, tüntetések betiltásáról és a vélt nyugalomról két korabeli hivatalos jelentés így számol be: „Mindenki korán kelt, mert a hatóság még a szokásos éjjeli, illetve [ kora reggeli zenélést — a májusi felköszöntést — is betiltotta, nehogy f ez is alkalmat szolgáltasson a csoportosulás és lelkesedéshez; s így! mindenki nyugodtan alhatott. Községünk utcáin még 7 órakor j reggel is* a legnagyobb csend ural- ; kodon és senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy ezen örömmel fogadott gyönyörű napnak olyan szomorú lemenetele lesz. A főszolgabíró szokásos sétáját megtéve, 7 óra tájban hazament s otthon, örülve a látszó nyugalomnak, már azon gondolkodott, hogy Orosházát — hol még csak nyoma sem látszott a munkásmozgalomnak — elhagyva, kimegy Szénásra és Bánfaivára, s meggyőződést szerez az ottani állapotokról, de alig gondolta ezt el, már nyílt az ajtó, s azon egyenest az irodába berohan 3 csendőr, hozva közülük az egyik a munkások újdonat új fehér selyemzászlóját és utána a másik kettő a munkáskör három főbb tagját: elnökét, jegyzőjét és pénztárnokát.” A másik hivatalos jelentésben ezek olvashatók az orosházi tüntetésről: „Mikor megérkezett Békéscsabáról a táviratilag segélyül kért katonaság, egy század... a parancsnok a katonasággal fegyvert tölteni rendelt, a főszolgabíró, hogy az esetleges vérontást kikerülje, ismét felhívta a tömegeket a szétosztásra, melyre az a hivatal összes ablakait bezúzta. Erre a katonaság és a csendőrség szuronyt szegezve a tömeget szétoszlatta, miközben ez a csendőrsérét használva, a zavargók egyeseket megsérelmezett.” Ezek a hivatalos jelentések, melyeket az orosházi járási főszolgabíró küldött a megye alispánjáközüi meghalt. Éppen akkor, amikor én családommal együtt hazatértem a Szovjetunióból. Én ugyanis ott nősültem, a két gyermekem is ott született. Nem tudtam már apámA zászlórúdkészítő Voska Sándor és családja. 1928. hoz. Az is tudvalevő, hogy az orosházi eseményeken felháborodott békéscsabai agrárproletárok másnap tüntettek orosházi testvéreik mellett. Orosháza és Békéscsaba idősebb lakosai emlékeznek az eseményekre, de talán arra nem sokan, hogy annak a zászlónak rúdját, amelyet a barbár csendőrkezek letéptek, orosházi kisiparos készítette 'és ajándékozta az Orosházi Földművelők Egyletének. Fia, Voska Sándor, aki már maga is idős, így emlékezik édesapjára és annak elbeszéléseire. — Apám — szintén Voska Sándor — akkor harmincéves volt. Önálló asztalos kisiparos. Az 1848as függetlenség híve. Mindennél get kövei dobálta, mire a fegyve- ,. ... , ,_ , „ . forróbb erzese volt, hogy o is ember, független országban szabad ember akart lenni. Örök ellenzék•••••••••»•••••••••••••••••••••••••••«•«•••••••••••••••••••••••••a csit el voltunk csúszva munkaerőhiány miatt. Az ország legkülönbözőbb tájairól dolgoznak nálunk emberek, a szombat, vasárnap szabad, olyankor hazautaznak, aztán hétfőn visszajönnek a szállásra. Ha visszajönnek. Sok közöttük a vándormadár, nemigen lehet számítani rájuk. A helybeliekre annál inkább. Hiányzó segédmunkásaink tevékenységét szinte „társadalmi munkával’’ pótolták. Nagy dolog ám az, mikor iegy világvégi kis településre bevezetik a villanyt! Hogyisne... a szövetkezetben már hozzáláttak felszerelni a motort, amelyik a darálókat fogja hajtani. És vettek egy Kékes televíziót. A tanító verekedte ki a hozzávaló pénzt. Ö is fogja kezelni. S május elsején a pesti felvonulást már saját tv-jükkel és — saját szemükkel fogják végignézni. (Akadt öreg ember, aki életében a szomszéd falunál messzebb még nem járt.) No hát ezért volt annyira izgatott a nép apraja-nagyja. Készen is lettünk éppen 30-ra. Magam is lent voltam az átadásnál, láttam az arcokon a nagy pillanat visszfényét, amikor felpislákoltak az első izzók. Kora reggel volt még egyébként. Délig egy-két művelet várt a teljes befejezésre meg az anyagok összegyűjtése a külső telepen. Én visszamentem Szegedre. A munkások is már készülődtek — mindjárt dél — és akkor történt a baj. Egy macska okozta. Tanyasi macska, nem finomult ki a szimata az ilyen korszerű veszedelmek ellen. A trafóházon volt még valami munka és a kis ajtót még nem zárták le. Bele- ugrott egy tekercsbe, azonnal szénné égett. A rövidzárlat megrongálta a transzformátort. Az új fény kialudt. Fél óra hiányzott a heti műszak végéhez. Az emberek már az asszony mellett, családjuk körében érezték magukat — legalábbis gondolatban. Most mi legyen? Mire beérnek a legközelebbi faluba és feltelefonálnak a központba, már senkit sem találnak. Holnap május elseje, azután vasárnap. (Egy nappal előrecsúsztatva, mert péntekre esett az ünnep.) Majd 3-án, ha visszajöttek, nekilátnak, jó másfél-két napi munkával ki lehet javítani a hibát. Legfeljebb a falusiak nem látják a pesti felvonulást tévén. Ki tehet róla? A macska. Ekkor kezdett kibújni a felsőkabátjából egy sovány, kis vidéki gyerek, a szerelőbrigád lakatosa. 0 nem • megy haza, itt marad, amíg valahogy meg nem csinálják ezt a tetves trafót. Legyen televíziója május elsején a tanítónak meg a többieknek. Ha a szaktársak is segítenének, hamarabb meglenne. Az emberek morogtak, szitkozódtak, hogy még mit nem, ezért várták ők a hét végét, most már két nappal előbb vagy utóbb, ezeknek a jó embereknek itt mindegy. Eddig is megvoltak nélküle. Negyedóra múlva — két ember híján — mindenki úgy döntött,- hogy marad. Bállá József azt mondta, jól gondolják meg, őneki nincs joga munkaidőn túl dolgoztatni senkjt. Ez így is van. Éppen ezért kapott fegyelmit. Mert mégiscsak dolgoztak egész nap és egész éjjel. Másnap reggelre, azaz május elsejére megint égett a villany. A település minden lakója, aki csak mozogni tudott, összejött a kultúrteremben. Nemcsak a felvonulást nézték végig, de az egész ünnepi műsort. Persze, túlórakeretünk nem volt egy fikarcnyi sem. Lecsúsztatni nem lehetett az időt: amint mondtam, munkaerőhiányupk volt. Ingyen dolgoztatni pedig Senkit sem szabad. Nos, ilyen kellemetlen helyzetbe sodort engem meg a vállalatot ez a Bállá József. Megérdemelte a fegyelmi megrovást. Marci bácsi nézte, nézegette az üres poharat igen komoly ábrázattal. — Mennyi idős lehetett az a Bállá József? — kérdezte. — Ügy huszonöt körül. — Hm... Felcsattant Gyöngyi hangja: — A történet nagyon szép. Persze érthető, hogy a szerelő meg a társai megsajnálták a tanyasi jó embereket, könnyebb elvállalni valamit, vagy akár még önzetlennek is lenni, ha az ember tudja, látja, kiknek a javát szolgálja vele. — No látod, kislányom — mordult bele Marci bácsi —, ez az! Itt van a kutya elásva. Hogy ti legtöbbször megfeledkeztek róla, eszetekbe se jut: a mindennapi munka, amit csinál az ember, kiknek a javát szolgálja. Gyöngyi bosszús kis mozdulattal megvonta a vállát. Ahogy keresztbe tette a lábait, muszáj volt odanézni. Aztán Tiborral akadt össze a tekintetem. Ráférne még némi felvilágosító, nevelő munka erre a lányra. Esetleg társadalmi munkában szívesen elvállalnánk a továbbképzését... nek tartja magát mindaddig — mondotta —, míg független Magyarországon nem él. A megmozdulás vezetői zászlót akartak, ő a rúdját ajándékba készítette és boldog volt, hogy azzal a rúddal tűzték Orosházán a munkásotthonra az ünnep jeléül a fehér zászlót, amelyre piros betűkkel rá volt hímezve: „Szabadság, egyenlőség, testvériség.” Apám nagyon szomorúan vette, hogy a csendőrök letépték, meggyalázták a zászlót. Apám a többi 48-asokkal együtt vonult a munkásokkal, a zsellérekkel a főszolgabírói hivatal elé. De nemcsak együtt vonult, hanem a felháborodott több száz főnyi tömeggel együtt dobálta a követ, a téglát az akkor készülő Ravasz-háztól (ma lebontás alatt áll) a szolgabírói hivatalt. Sajnálták a letartóztatott vezetőket és a zászlót. Szomorúan mondta, hogy a katonák és csendőrök közéjük lőttek és bizony*:hu- szonnyolc sebesült1 maradt a helyszínen. Azután a kormány ostromállapotot rendelt el és hónapokig tarjott, amíg statáriummal és csendőrszuronnyal a „békét és nyugalmat” helyre tudták állítani. Kilenc hónapot ült a zászlórúdért. Mint nagyon kedélyes ember, nak elmondani, hogy nemcsak orosz feleséget és az ott született két leánygyermekemet hozom magammal, hanem azt is, hogy az orosz proletárok szive és békeakarata lengeti a vörös zászló erdeit Moszkvában. Tudvalevő, hogy az orosházi és békéscsabai események óriási izgalmat váltottak ki az alföldi munkásokból és szegényparasz- tokból. És ha csak emlékekből, elbeszélésekből, néhány elsárgult papírból ismerjük is az 1891-es véres május elsejét, de megyünk, követjük! Esztendők óta évről évre. Az erdő nő így fiatal fával, ahogy fiatalokkal növekszik a menetünk. Megyünk! Hányán? Ha mind egyszerre emelnénk a kezünket, öklünket, beláthatatlan lenne a karok sűrű erdeje. Megyünk, megszólítva azt a fiatalt, azt a vidámat, tudja-e, hogy Orosházán is csak parancsra várt a sortűz, arra. hogy a csendőrkardok hüvelyükből kivillanja- na^ a májusi felvonulókra? Apjára. anyjára is. Hallott róla? Igen! De olyan messze van tőle mindez, mint az 1891-ben Orosházán vérbe fojtott május elseje. Talán nem is hiszi. Ma már azt is foszló emléknek tartja, amit nagyszülei, szülei beszéltek neki. Igen. Foszló emlék, hogy édesanyja, édesapja, nagyapja véresen tért haza a munkásotthonból, a főszolgabírói épület elől a május elsejei tüntetésről. Ha már csak emlékből ismerik is a fiatalok a hetvenöt évvel ezelőtti véres május elsejét, mégis ma; apja a téglagyárból, az üveggyárból, anyja a ruhagyárból, a Baroeválból, fivére a vasöntödéből és ő is velük együtt vagy éppen az iskolából, vagy irodából jön ... Az utcán a család, az egész család velünk! Hetvenöt esztendeje, hogy Orosháza veteránjai vizsgáztak, hogy lerázzák népnyúzóikat. Azóta éppúgy, mint ma is, vizsgázunk, hiszen az orosházi járási tanács épülete előtt (volt szolgabíróság) három zászlót lenget a szél a most felavatott emlékoszlop melsokszor emlegette: „Csak azt nem lett. A vörös és a nemzetiszínű lem, miért nem verték bilin a kezem a börtönben, amikor politúroztam a törvényszéki bíró bútorát. Pedig ugyanaz a kéz volt. . .” Sajnos, nem érhette meg, amikor a zászlót az utókor kicsavarta a csendőrök kezéből. 1935-benjj lobogó között ott leng az 1891-es fehér zászló hiteles mása: „Szabadság, egyenlőség, testvériség” S talán mint a szellő, a madár is suttogná: szép vagy május, te vagy a legszebb mindig! Téged köszöntünk! Rocskár Jóim»
