Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
I MM II« A könyv ünnepére Irta: Darvas József. a Magyar éhány hónappal ezelőtt, különböző statisztikai felmérések alapján, több cikket is írtam arról, hogy csakugyan olvasó nép vagyunk-e már, ahogyan sokszor elmondtuk magunkról, és hogy mit olvas a népünk? A kép, ami ezekből a cikkekből, azaz a statisztikai adatokból kialakult, nem volt egyértelműen szívderítő. Illetve, legyünk pontosak: lerombolt néhány magunk gyártotta illúziót. Kiderült az. hogy a fel- szabadulás előtti helyzethez mérten hatalmasat léptünk előre népünk olvasottsága terén. Számokkal szinte ki sem fejezhető ez a fejlődés, oly nagy ' mértékben megnőtt a betűt szeretők száma. S ami a legszívderítőbb ebben a fejlődésben: a munkásosztály és a parasztság soraiban a legnagyobb az emelkedés. Ott, ahol a múltban a legnagyobb volt az elmaradottság. És az olvasás tartalmi szintje is sokat emelkedett. A ponyva jórészt eltűnt. A helyét elfoglalta a jó vagy legalábbis jobb irodalom. Olyan könyvtári hálózatot építettünk ki, amilyennel egyetlen kapitalista ország se dicsekedhet. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldala viszont az, hogy még ezekkel a nem lebecsülendő eredményekkel együtt se mondhatjuk el joggal önmagunkról, hogy olvasó nép vagyunk. Az ország írni, olvasni tudó lakosságnak — ideértve a nagyobb iskolásokat írók Szövetségén is — alig több mint 25 százaléka az, aki rendszeresen olvas. És a többi 75 százalék? A fennmaradó háromnegyed rész? Van egy 15—2« százalék, aki időnként rendszertelenül elolvas egy-egy könyvet, A többi egyszerűen nem olvas. Felnőtt lakosságunknak több mint a fele nem ismeri az olvasás örömét. Nem ismeri azt az örömöt, amikor egy jó könyv elolvasásával lélekben, tudásban, emberségben, a világról való ismereteiben többnek érzi magát az ember. S bár — mint az imént már írtam — a felszabadulás óta sokat nőtt a munkások és a parasztok olvasottsága, a nem olvasók arányszáma közöttük még mindig a legmagasabb. Főleg a parasztok között. A falun eladott könyvek mennyisége, értéke évről évre nő — de hol van még mindig a falusi lakosság arányszámától?! És hány olyan falusi könyvtárról tudunk, ahol bizony a polcokon porosodnak a könyvek... M iért mondom el mindezeket éppen a könyv ünnepén? Talán, hogy ünneprontó legyek? Éppen ellenkezőleg: hogy világosabbá tegyem az ünnep, a könyv ünnepének az értelmét. Azt, hogy itt nem egyszerűen csupán valami formális dologról van szó. Nem arról, hogy mert ez szokássá, hagyománnyá vált, ünnepeljük a könyvet, a betűt, hogy ünnepi szavakkal felemlegessük szép eredményeinket. Persze, beek elnöke széljünk arról is, ami eredmény. Legyünk büszkék mindarra, amire büszkék lehetünk. De ne hallgassuk el azt sem, hogy nagyon sok még a tennivaló. Az ünnepi könyvhét nemcsak szép hagyomány, hanem eleven, sürgető tennivalók alkalma. A könyv, a betű, a szellemi kultűrálódás további elterjesztésének az alkalma és lehetősége. Ünneplés azokkal együtt, akik számára már életszükséglet a könyv — és a beszélgetés, a tanítás, a felvilágosítás, a szóértés alkalma azokkal, akiket még ezután kell meggyőzni a könyvolvasás hasznáról és szépségéről. S én erre az utóbbira tenném a hangsúlyt. A meggyőzésre. Az új olvasóközönség meghódítására. Azokat se szabad kihagyni az ünnep örömeiből, szépségéből, akik már szeretik a könyvet. Ez igazságtalanság lenne. De tulajdonképpen a könyvszeretők is úgy ünnepelhetnek a legméltóbban, ha — legalább ezen az egy héten át — maguk is propagátoraivá válnak a könyvolvasásnak. A könyvhét sikere nemcsak azoknak az ügye, akik hivatásszerűen foglalkoznak a könyvek kiadásával, propagálásával, elterjesztésével. Ez mindnyájunk ügye; országos közügy! Azt mondják, hogy a mással megosztott öröm: kétszeres öröm. S ez igaz. A könyvet szeretők úgy szerezhetnek maguknak kétszeres örömet ezen az ünnepen, ha nem csupán a K OROSTA J KULTURÁLIS melléklet legjobban vágyott új köny--, vet szerzik meg a maguk számára, hanem új olvasókat, új könyvbarátokat is hódítanak a ma még nem olvasók — sajnos — hatalmas táborából. A z ünnepi könyvhét " után mindig úgy szoktunk számot adni, hogy elmondjuk: ennyi meg ennyi kötet könyv kelt el, ekkora összegben. S ez az összeg évről évre emelkedni szokott. Reméljük, az idén szintén így lesz. Persze, az üzleti forgalom számai, adatai se mellékesek. Az ünnepi könyvhét ugyan elsősorban nem üzleti alkalom, de a mutatószámai mindig túl is mutatnak az üzleten. Kultúrpolitikai mutatószámok is ezek egyben. De az igazi eredmény mégis az lesz, ha az eladott könyvek számának, az üzleti forgalomnak az igazi fedezetét minél több új olvasó jelenti. Az ünnepi könyvhét nemcsak általában a könyv ünnepe, hanem ezen helül különösképpen a magyar irodalom, mégpedig mindenekelőtt az élő magyar irodalom ünnepe. A könyvheti kiadványok középpontjában az élő irodalmunk művei állnak. És az eddig bevált író—olvasó-találkozók megsokszorozódnak. Mindez egyáltalán nem jelenti akár a klasszikus irodalom, akár a külföldi irodalom lebecsülését. Sőt! Egyszerűen arról van szó, hogy az ünnepi könyvhétnek fejlődő, új szocialista irodalmunkat kell mindenekelőtt szolgálnia. Nem, mintha minden kor és az egész emberiség értékeit nem éreznénk a magunkénak, de mégis ez az irodalom az, amelyet a legközelebb érezhetünk magunkhoz. A mi új valóságunk talajából nőtt. a mi világunkról a leghitelesebben tud szólni, s éppen ezért a szocialista ember formálásában a legtöbbet tud segíteni. De csak akkor, ha mi is ápoljuk, segítjük. Bírálattal is. ha kell. De meglevő értékei megbecsülésével is. Bírálni valamit s egyben szeretni: nem zárja ki egymást. S az irodalom olyan különös, érzékeny növény, hogy kell a fejlődéséhez a szeretet melege. A statisztika adatai aítt mondják, hogy az elmúlt években megnőtt az új' magyar irodalom olvasottsága. Egy könyvkiadói adat szerint 1960 és 1965 között kereken megkétszereződött a kiadott új magyar művek példányszáma. Ez nyilván azt is jelenti, hogy új irodalmunk igazabban, őszintébben és magasabb művészi színvonalon beszél mai életünkről, annak konfliktusairól, a mai ember gondjairól és örömeiről. Nos, ez az ünnepi könyvf hét szolgálja még jobban] fejlődő, új irodalmunk és! népünk találkozását! t-----------------------------------------------—-----------------------F iiadéi fi Mihály: ÖNARCKÉP Bizonnyal eljön az az óra mikor a csend szívemre ül és hallgatom hogy nyílik szóra mi napra vágyott rég belül bizonnyal eljön s mindörökre egy leszek veled végtelen s fényszirmok fogják árnytalanná szépíteni az életem • ki indultam a messzi útra megölni a megölhctetlent és fölbuktam százszor és újra talpra ugrottam és telhetetlen kínokba zártan is előre vonszolt mindig-új akarásom mert arasznyi lét be nem foghat engem a percek börtönébe ki éjből-szökött fény vagyok s lépek az éjben-elégtek örökébe. Kovács György: ÉVFORDULÓN EGY FUTAM MOLL-BAN mint örült látomást bámultam arcom mását a tükörlapról némán apám nézett le rám homlokom ráncglóriái őt idézik mind — fiad hozzád öregszik Öreg Édesapám SYMPHONIE CONCERTANTE huszonnyolc év ÉS MENNYI MINDEN VOLT társak haverok kudarcok és a bor kilencféle robot egyszer se hivatás vagy féltucatnyi nő az is mind egyremegy játék az életért ezernyi apró csel néha hazudni kell , csak a prűd borzad el hazudtál te is és hazudtak neked elvet és hitet barátságot szerelmet ám ha harcra kell kelned a hív nő és barát sok tűzbe-ugrató mind odvába búvik marad egy vagy kettő hasonló szép bolondok végül csak egy marad a tegnapi kamasz te szegény könnyen-hivő obsitosa a mának még egyengetheted a mások élet-útját de magadra maradsz és nézd meg ráadásul majd te leszel a bűnbak huszonnyolc év ÉS MENNYI MINDEN NINCSEN a vonat messze jár mely elvitt volna innen a tegnapodba hulltál j és már esélyed sincsen mert Saját Járgány helyett hős-sorsodon merengsz mint elásott hún kincsen ZÁRÓAKKORD DÜR-BAN mint őrült látomást bámultam arcom mását a tükörlapról némán apám nézett le rám — a zord évek nem kímélték álmait fiad is harcos férfi lett már harcos Édesapám
