Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-28 / 125. szám

május 28. 6 Szombat CSALÁD-OTTHON Ugye, szépek vagyunk? Csecsemők, totyogók, kism'odások. Ez a há­rom „korosztály” talál­ható Békéscsabán, a II-es számú bölcsödé­ben. Csodálatosan szép ez a bölcsőde: a sokszí­nű bokrok közül alig villan ki az épület hó­fehér fala. Valóságos üdülő tágas parkjával, ahol félárnyékban na­pozhatnak, kapálóznak, gőgiesélnek a csecse­mők. Arrébb egy nagy- nagy ketrecben a totyo­gók hempergőznek, fö­löttük hófehér ernyő szűri a napsugarat. — 1952-ben, 'amikor felépült ez a bölcsőde, egyetlen egy öreg gesz­tenyefa tisztította csak a levegőt, azóta beültet­tük fával, bokorral, vi­rággal, fűvel, azért ilyen szép a környezet — ka- lauzolgat Ancsin Pálné, aki szülőnek, gyermek­nek egyaránt Joli néni. Odaérünk a kisovodá- sokhoz, akik között már található „öreg”, három­esztendős gyermek is. Éppen háromkerekű pi­ros bicikliken tanulják az ügyességet, fejlesztik egyensúlyérzéküket. Egy-két ki seb b - nagyobb karambol azért előfor­dul, da hát ez a felnőt­tekkel is megesik. — Hát a játékok, azok bizony néha megrongá­lódnak, de a szülők tár­sadalmi munkában meg­javítják, befestik őket — mutat egynéhány hatal­mas teherautóra, ame­lyekbe ilyen hét-három éves gyerek egész nyu­godtan bele is ülhet. Szépek a gyerekek. A fotóriporter szinte nem is tudja, hogy melyiket kapja lencsevégre. A tiszta ruhácskák, a bar­napiros mosolygós arcok, a bölcsődei jó neveles hatása teszi ilyen ki­egyensúlyozottá a jó ét­vágyú apróságokat. — Hatalmas étvágyn­ak a gyerekeim, az szin­te természetes, hogy mindenki repetázik, hi­szen ha nem esik az eső, állandóan a szabad leve­gőn vannak, játszadoz- naik, napfürdöznek... Mind a hatvannégy gyermeket nem tudtuk megörökíteni, de egy csokorravalót bemuta­tunk olvasóinknak. Hi­szen mosolyukkal, ar­cukkal szinte ezt kérde­zik: ugye, szépek va­gyunk? Szöveg: Ternyák Fotó: Dupsi Ismétlés a tudás anyja! ÍGY MONDTÁK A RÉGIEK, s ezt az igazságot az oktatógépek vi­lágában sem cáfolhatjuk meg. Amit egyszer haliunk, amit egy­szer olvasunk, látunk, azt hama­rabb elfelejtjük a hétköznapi életben is, mint azt, amivel gyak­rabban találkozunk, »mii ismétlő­dik az életünkben. Befejezéséhez közeledik az is­kolaév! Már csak néhány hét és fiúk, lányok boldogan vagy meg­könnyebbülten hozzák haza bizo­nyítványaikat. Ismét egy eszten­dővel öregebbek lettünk. De ad­dig? Mit kell tennünk addig, hogy ne szomorú percek, szorongó órák, hanem boldog, vidám kacaj kísérje a bizonyítványosztást? A LEGTÖBB GYEREKET ilyenkor, év vége táján már nehéz megfékezni. Nemcsak azért, mert itt a tavasz, hanem azért is, mert egyre gyakrabban halljuk a „Mi van a leckével?” kérdésünkre azt a választ, hogy „Nincs lec­ke!” A gyermek, amikor kijelenti, hogy „nincs lecke”, tulajdonkép­pen nem mond valótlant. Csak nem fogalmaz egészen pontosan! Azt kellene ugyanis mondania: „nincs új lecke”. A szülőnek pe­dig úgy válaszolnia: akikor ismé­Az ismétlés csak azoknak a gye­rekeknek unalmas, akik nem fe­dezik fél benne az újat, a fogal­mak közötti összefüggéseket, a mély emberi, logikai törvénysze­rűségeket, s nem .jönnek rá, hogy mint minden felfedezés, ez is rendkívül izgalmas, és olykor mó­kás dolog. SEGÍTSÜNK gyermekeinknek az ismétlésben. Ismétlés a tudás anyja! S rendkívül alkalmas arra, hogy olykor, most mér felnőtt ésszel, sóik próbált tapasztalattal magunk is áldozzunk a „tudás anyjának”! Kolozsvári Gyula ■................... .......................................... .........­Ö csi és a krétagyerek öcsi nagyon szere­tett rajzolgatni, de nem a papírra, ha­nem a falakra. Egy napon néptelen zsák­utcába tévedt. Magas kőfalak szegélyezték és Öcsi boldog arccal látott munkához. A fiú — akit fel­rajzolt — igazi vá­sott kölyök volt. Ha­misan nézett és szája sarkából cigaretta ló­gott. Már csak a lá­ba hiányzott, mikor Öcsit valaki megszó­lította: — Idefigyelj! Körülnézett, de nem látott senkit, csak két veszekedő csókát a kerítés te­tején. Vállát vo- nogatta és újra a kré­tafiúhoz fordult, az pedig kacsintott. — Én beszélek hoz­zád! Ijedtében elejtette a krétát. — Ne félj, te buta. A barátod vagyok. Rajzold meg a lába­mat is, és akkor együtt • mehetünk mindenfelé. Sok üres falat ismerek. Raj­zolj nekem még két kezet is, így jobban segíthetek rajtad, ha kell. Előrehajolt és Öcsi szeme közé fújta a füstöt. — Szerzünk majd szép színes krétákat, Te csak várj rám a sarkon, a többit én elintézem. Jól tudom én, hol árulják a legszínesebb krétá­kat! Tetszett is meg nem is Öcsinek a különös új barát. Az­tán nem két, de négy újabb kart rajzolt neki. A krétafiú már hat kézzel inte­getett. — Most a lába­mat! Öcsi elgondolko­dott. — Nem. Te lopni akarsz. Maradj ott, ahol vagy. Ravaszul hunyorí­tott a rajz. — Dehogy is lopok én. Hanem... Gyere csak! Megsúgom... Öcsif hat erős kar ragadta meg, és úgy a falhoz szorította; hogy ropogtak a bor­dái. — Na, most meg­vagy! Addig nem en­gedlek el, míg meg nem rajzolod a lá­bamat! Öcsi sírt, rugkapált, de nem hallotta más, mint a csókák és a felhők odafent. — Jaj, sose firká­lok többet a falra, csak most szabadul­jak! A krétakölyök han­gosan hahotázott: — Pedig nem me­nekülsz. Erre nem jár senki. Ha nem rajzolod meg a lába­mat, véged van! Öcsi jajgatott, de nem engedett. Na­gyon megszánták a felhők. — Gyerünk! Segít­sünk! Rettentő zápor zú­dult alá. Öcsi bőrig ázott. A krétakölyök pedig lemosódott a falról és elengedte a kisfiút. Öcsi sántikál- va ment haza. Soha többé nem firkálta tele a falakat. Pa­pírt kért édesanyjá­tól, ha rajzolni tá­madt kedve. Darázs Endre Szávai Edit rajza telj! Mert ismétlés bizonyosan van. Az iskola azt várja ezekben az időkben a szülőktől: ki-ki oda- hasson, hogy gyermeke előtt az ismétlés fontosságához ne férjein kétség. Ismétlés nélkül az a sok- sok ismeretanyag, amely ebben a | tanévben is összegyűlt, a gyer­mekfejekben összekeveredne, ká­osszá válna, s hamar el is páro­logna. Az ismétlés legfontosabb célja: a tudás, az ismeretek rend­szerezése. A NAPONTA TANULT ANYA­GOT el kell helyezni az illető tárgy, tudomány nagy egészében. Meg kell keresni az összefüggést az egyes részletek között, mert a részletek csak így alkothatnak kerek egészet. Nem sokat ér az a tudás, amikor csak például any- nyit tudok a főnévről, hogy a tu­lajdonneveket nagy betűkkel ír­ják. Tudnunk kéül azt is, hány fajtája van a tulajdonnévnek, hogy a tulajdonneveken kívül a főnevek családjába tartóznák a köznevek is, sőt a főnévi igenév is. S mindezek hogyan illeszked­nek a névszók még nagyobb csa­ládjába. Azt is tudnunk kiál, hogy a névszók milyen helyet fog­lalnak el a szófajok világában. Az ismétlés feladata; rendet te­remteni az ismeretek egymáshoz való viszonyában. Játék a CSAK ÓVATOSAN! Egyenes sorban, körülbelül 20'— 30 cm távolságban a földön 7—8 üveget kell elhelyezni. A feladat a vállalkozó bekötött szemmel úgy tudjon végigmenni a sorok között, hogy egyetlen üveget se döntsön el. Próbálni lehet, majd bekötjük a játékos szemét. Mielőtt azonban elindul, gyorsan felszed­jük az üvegeket, így a társaság azon derül a legjobban, hogy a társaság „legügyesebbje” milyen mókásan kerülgeti a nemlétező üvegeket. KI SUTTOG? A játékosok kört alkotnak, s egy bekötött szemű játékos a kör közepére áll. Egymás után min­denki odalép hozzá és fülébe súg valamit. Figyelnie kell, hogy megállapíthassa, ki a súgó. Ha ki­találta, akkor a megnevezett já­tékossal helyet cserél. KIHAGYÓ NÓTAS A tábortűz mellett jó szórakozás ez a játék. A nótafa jelére énekel­nek a játékosok, majd intésre ab­bahagyják az éneket, de maguk­ban követik a dal szövegét és a dallamot. A vezető intésére min­denki ismét hangosan folytatja az éneket ott, ahová eljutott magá­Tasnádi Varga Éva: Vakáció Hajlik az ág és zöld a határ. Itt van a nyár, hát itt van a nyári Kirándulunk! De szép, de jó, ezüst tükör ott lent a folyó. Szalonna sül, kenyér a kézben, az este Lassan lépked a réten. Becsukódik a mák virága, tücsök ciripel csillagot várva. Együtt, a csapat, a sok gyerek, velük futok és velük megyek. Repül a labda. Most én szaladok! A rozsé lángja messze lobog. Indulás! Gyertek utánam sorba, A csónakot a hullám sodorja, Evezz pajtás! De szép, de jó! | Vakáció! Vakációi táborban ban. Aki eltéveszti, kiáll a játék­ból. Az a győztes, aki utoljára marad. SEPRÜKOPOGÖS A táncoló párok vagy a zaka­toló párok között egy fiú seprűvel jár. Amelyik játékospár előtt a seprűvel hármat koppant, annak a párját elviszi, s a hoppon ma­radt a seprűvel táncol tovább, amíg ismét párral cserélheti ki seprűjét. Találós kérdések Van nekem egy barátom, — jóval kisebb nálam — s úgy csodálom, ha látom, hogy leesik az állam, Mert az ember ilyesmit, nem mindennap láthat, hogy valaki a házát, elvigye a hátán! (Csiga-biga) Fa vagyok, de nincs gyökerem, Sem ágam, sem levelem, Köröttem a bút, bánatot, Látni sohasem szeretem. Szeret engem kicsi és nagy, Öreg, ifjú kisgyerek, S akkor vagyok legboldogabb, Ha mindenki kinevet. (Tréfa) Nem eszik "a lovam zabot, Nem szereti az abrakot. Nem legel a réten füvet, Szekér előtt sosem üget, Hám és nyereg nincsen rajta, s legérdekesebb a farka. Mert, ha bedugom a falba, Forró lesz a lovam talpa. (Vasaló;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents