Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-10 / 85. szám
ZJarmadizben rendezzük meg az idén a Költészet Napját, melynek időpontja — április 11-e — József Attila születésnapja is egyben. Az egyezés nem véletlen; fölfoghatjuk jelképes értelemben is, hiszen hatvanegy esztendővel ezelőtt nemcsak a világirodalom majdani kimagasló lírikusa látta meg a napvilágot, hanem nagyszerű életműve, a magyar szocialista költészet első, s mindmáig legnagyobb teljesítménye is. A halála óta eltelt több mint negyedszázad alatt nemzedékek nevelkedtek versein s költészete lenyűgöző hatásának igen nagy része volt abban, hogy széles olvasórétegek fordultak az elmúlt években az élő magyar líra felé. Hogy országos figyelem és érdeklődés kíséri köl- A tőink munkásságát s eljutottunk a hajdan nem is álmodott lehetőséghez: országos ünneplést szentelhetünk a költészetnek. Alig van az élő világirodalomban példa, mely hasonló lehetne a miénkhez. Nagy nemzeti irodalmakon belül a líra — a kiadások példányszámait tekintve — messze mögötte marad a regénynek például, s élő lírikusok művei hazánkénál többszörös lélekszámú országokban alig fogynak ezer-ezerötszáz példányban. Igaz, hét évszázados nagy költészetünk történelmi és társadalmi funkciót töltött be s nemcsak kísérője, hanem jelentős tényezője volt a nemzeti haladásnak. Balassi, Zrínyi, Vörösmarty, Petőfi, Ady.Jyózsef Attila (s mily bőséges listát sorolhatnánk még nagy nevekből) a politikai történelemnek is kimagasló alakja. Hatásuk a nemzeti tudat formálásában, a mindenkori leghaladóbb világnézet népbe-plántálásában szinte fölmérhetetlen. Tízzel is magyarázhatjuk a költészet megkülönböztetett helyzetét hazánkban, mégha az iskolán kívüli, tehát az általános olvasói népszerűségének ideje lassan is jött el. De eljött! Épp az utóbbi néhány évben lehetünk tanúi az örvendetes fejlődésnek, a hirtelen népszerűségnek, mely elsősorban is a verseskötetek példányszámának megtízszerezödésé- ben mutatkozott meg. Külön öröm, hogy az érdeklődés, a megkülönböztetett figyelem épp a most alakuló, vajúdó, új szocialista lírát, s vele élő költőinket tisztelte meg. Talán ez se véletlen, hiszen a legintimebb irodalmi műfajt, mint amilyen a vers, általában az értők, az érdeklődők szű- kebb rétegén kívül nagyobb olvasótömegek csak a legjobb értelemben közérdekű, társadalmi indíttatású és problematikájú tartalmáért keresik és olvassák. Az élet, a társadalom, a mindennapok kérdéseire várnak választ, küzdelmekhez keresnek társat. Líránkban — úgy érzik — ezt találják meg egyre jobban, és a mai magyar verset ez az olvasói bizalom már önmagában is szépen rangsorolja, vagyis ez már rnagáKÖLTÉSZET NAPJA 1966. ÁPRILIS 11. irta: Simon István, Kossuth-dljas ktltt ban is valami szépnek, igaznak az elismerése és párt- fogolása egyben. A múltban — a két háború között például — jelentős, sőt nagy költői életművek maradtak épp azért hatástalanok, mert nem juthattak el az olvasókhoz. Hogy mennyire nem a közönségben, hanem az ország akkori társadalmi helyzetében volt a hiba, mutatja az is, hogy napjainkban ezek az életművek ugyancsak a széles olvasói érdeklődés középpontjába kerültek. Mondhatnánk, velük indult el a fölvirágzás. Tóth Árpád, Juhász Gyula összegyűjtött költeményeit négy-öt évvel ezelőtt egyszerre harmlnc- negyvenezer példányban kapkodták el. Aztán Szabó Lőrinc két kiadása fogyott el nagy példányszámban hetek alatt. Nem Is szólva József Attila úgyszólván csak csillagászati számokkal kifejezhető egyre újabb kiadásairól. Napjainkban eljutottunk odáig, hogy viszonylag még fiatal alkotók kötetei is tíz-tizenkétezer példányban elfogynak és újabb kiadásukat sürgeti az érdeklődés. Ezért öröm a Költészet Napja mindazoknak, akik hazánk szellemi életének emelkedését figyelhetik közelebbről is, elsősorban új szocialista irodalmunk fejlődését. Nagy irodalom csak nagy olvasóközönséggel nevelkedhet. Örök igazság ez, s bízvást mondhatjuk, ami a magyar líra jövőjét illeti, nem kell félnünk — értő, szerető, széles olvasótábor bábáskodik máris mellette. Az a sok tíz- és tízezer versolvasó, aki nemcsak azzal fejezi ki szimpátiáját a líra iránt, hogy asztalára teszi a verseskönyveket, hanem azzal is, hogy országos ünnepséggel hívja föl rá azok figyelmét is, akik még elkerülték eddig a magyar líra kincsesházát. KÖRÖS TÁJ ________KULTURÁLIS MELLÉKLET_________ A bábjáték útja Az első bábu valamikor a történelem előtti időkben, az emberi értelem hajnalával egyidőben keletkezhetett. Mi hozta létre: a természet erőinek hatalmában vergődő ember misztikus félelme ön- tötte-e formába az ismeretlent vagy az a játékos és díszítő kedv, amely emberi és állati alakokkal lajzolta tele az altamírai barlangfalakat? Senki sem adhat erre választ. Bizonyos azonban, hogy az emberi emlékezet őstörténetének nevezett határain belül lépten-nyomon találkozunk bábszerű alakokkal, többnyire, mint valamilyen kultikus szerep hordozóival. A babonás képzelet által istenné személyesített természeti erők többé-kevésbé emberi alakra formált, kőből, fából, szőrből, kócból készült figurái vagy az elhalt ősök mitikus emlékezetét őrző anyag, csont, fémalakok: kultikus bábuk, amelyek megszólaltatásáig, megelevenítéséig már csak egy lépésre volt szüksége a teremtő képzeletnek. Hogy a Kongó-parti őserdők mélyén a füstölgő szájú bálvány, az évezredes múlt homályában a mozduló kezű Javán istenszobor vagy a jakut sámán szellemidéző bábuja indí- totta-é útjára a bábjátékot, kialakult késői formáinak * Részlet a Szerző ,,A bábjáték útja'’ cfmű tanulmányából. Meslelent a „Bábjáték és pedagógia” c. kiadványban, 1963-ben, Menyasszony, vőlegény. (A Napsugár babcgyuttes bábui.) vizsgálatában már nem döntő körülmény. Tény, hogy a bábu játéka vagy ha úgy tetszik, játék a bábuval, az emberi alakító, megjelenítő művészet egyik legősibb ága, és a pantomim mellett a színjátszásnak talán legkorábbi megnyilvánulása. A társadalmi fejlődés bizonyos szakaszaiban minden kultúrkörben megtaláljuk a nyomát. Bár lényeges formai és tartalmi változásokon ment át, valamit minden változatában megőrzött. Formáját, játékstílusát, mondanivalóját minden korban és minden területen az egyes népek társadalmi és gazdasági berendezkedései határozták meg, s ezekre az alapokra lehet visszavezetni fajtáinak kialakulását is. Helytelen lenne keletkezését egyik vagy másik néphez, korhoz rögzítenünk, hiszen mindenhol a fejlődés szükségszerű velejárója volt, s bár másmás helyen és más-más korban, de ugyanaz a szükséglet hozta létre újból és újból, változatos formákban, de azonos lényeggel. Kétségtelen azonban, hogy ezek a formák csaknem mindig jellemzőek maradtak az ezeket alkotó társadalomra, kultúrkörre még akkor is, ha a -nemzetközi érintkezés hajszálcsövein néha távoli vidékek népeihez vándoroltak el. Csak korunk nagy kulturális szintézise jeleníti meg egyidejűleg Földünk távoleső pontjain és egymás mellett más-más társadalmak évezredek csi- ' szólta játékstílusát és technikáját. Ebben a szemléletben nem szorul bizonyításra, hogy tévednek, akik a bábjáték őshazáját a Malájszigeteken vagy Kínában vélik megtalálni, bár vitathatatlan, hogy a fejlődés itt ért el legkorábban magas fokot. A plasztikus bábjáték fejlődésének útja az európai népek gondozásában némileg eltér keleti változataitól. A bábuk ősi formái itt is kultikus jellegűek, de már az ókor görög és római színházaiból hatalmas méretű, mechanikusan mozgatott bábukról adnak hírt az egykori leírások. A köztársasági Róma szabad szelleme teremtette népi bohózat, az atellana légköre kedvezett a bábjáték kötetlenebb formájú kialakulásának. Az atellana-motívumok máig fellelhetők az olasz bábjátékban. Sőt, ahová elvetődnek az olasz vándorművészek, a középkori „jokulátorok” és színészek, ott Arlechino, Pulcinello, Pantalone, Buffalmacco. az olasz bábjáték és a coin- media dell’arte többi vidám, szatirikus, népszerű alakját nem tudta a feledés homályába szorítani a középkori egyház szigorú szelleme sem. A, modern művészi bábjátszásnak is kiemelkedő képviselői működnek Itália kék ege alatt. A milánói Podrecca-féle Teatro* dei Piccoli vagy a firenzei Te- atro Fantocci Európa- szerte elismert képviselői a marionett-művészetnek. Mindkét színház — a háború előtti években — hazánkban is vendégszerepelt. Az olasz bábjáték hőseihez hasonlóan sok százados múltra tekint vissza Jon Puch is, az angol népi bábhős. Angol utakon jár az amerikai bábosművészet is. A bábjáték magyarországi fejlődésében a legjelentősebb szerepe a francia, a német, a cseh, majd a legutóbbi két évtizedben az orosz népi elemekből kifejlődött szovjet bábjátszásnak volt, azon belül is elsősorban Obrazcov művészetének. A kiterjedt szovjet bábjátékos irodalomnak számos műfaji, elméleti és gyakorlati kérdés tisztázása mellett kiemelkedő érdeme, hogy úttörő módon hívta fel a figyelmet — különösen a népi demokráciákban — a bábjáték pedagógiai jelentőségére, hasznosításának lehetőségeire. A felszabadulás utáni évek kultúrpolitikájának köszönhető, hogy az előző évek kísérletezései után a bábjáték hazánkban tömegmozgalommá vált, s visszatalált népi gyökereihez. 1948-ban megalakult a Magyar Bábjátékosok Egyesülete, 1949-ben pedig a Magyar Bábjátékosok Szövetsége. Ezeknek az éveknek nagy nekilendülését némileg fékezték azok a szektáns, dogmatikus nézetek, amelyeknek érvényesítésére a kulturális harc művészeti szemléletének téves értelmezésével törekedett néhány bábjátékos vezető. Az ennek következtében kialakult bizonytalanságban teremtett rendet Obrazcov első vendégjátéka 1953-ban. Az ő gyakorlati és elméleti — félreértéseket tisztázó — útmutatása betett véget a tapogatódzó bizonytalanságnak és vetette meg a magyar bábjáték fejlődésének új alapjait. Dr. Mészáros Vince
