Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

Kátay Antal: j Mint görcs a iában Mint görcs a fában, a kerti körtefában átkoztatva és összetartva nőni: úgy szeretnék itt maradni én is; kemény munkával élni, nem henyélni. Égni. ha kell még: nyári nap hevében, kaszára, dőlni, ha arannyá ért a búza, acélként folyni népemnek érctégelyébe, s csavarként születni újra meg újra. Cipelni terhét e vajúdó időnek, jajongni, ha kevés még az öröm, kavicsként hullni az útra, buktatónak, egyszere belül s kívül a körön mit fonnak bárgyúk, jámborok, átkozottak, lenni lázadás, bilincsben rozsdaér; széles mellel állni szemben a viharral, s irány az elhajított kés hegyén ... Mint görcs a fában, a törpe körtefában, égni, ha kell még, s van miért, Cipelve terhét e vajúdó időnek; így szeretnék ittmaradni én, szeretnék megmaradni én. KOSZTA ROZÁLIA KAMARAKIÁLLÍTÁSA BÉKÉSCSABÁN Zsadányi Lajos: Hát újra Hát újra egy év egy koppanás Lehullt egy szép dió. Apró, halk törés, roppanás Hó ragyog, tiszta hó. De az is eltűnik zúzmarák Helyére csen a Nap Fészkelődé kamasz rügyet Áttetsző sugarat. Mint finomivű szempillád Megrezzen fönn az ág, A zöldsapkájú dombokon x Ébred a hóvirág. A táj most újra tintakék Fut, fut a fény, a hab ... Add a kezed s nézd fölöttünk Mint hinta leng a Nap. A színház előcsarnoká­ban bemutatott 20 akvarell és tusrajz nem adhat teljes áttekintést Koszta Rozália művészeté­ről. Azolk, akik elsősorban olajképeit ismerik, és az utóbbi évek kollektív tárla­tain bemutatott portrék alapján 'kiváló karakterér­zékét s fegyelmezett, hig­gadt előadásmódját találják művészetére1 Jellemzőnek, talán szokatlannak, indoko­latlan „kirándulásnak” mi­nősítik a jelenlegi bemuta­tót. A felületes szemlélő va­lóban nehezen találja a kap­csolatot a sommal fogalma- zású, az erőteljes színek de­koratív hatását hangsúlyozó festmények és az oldottab- ban kezelt, a vonaljátékra, a játékosabb foltelosztásra építő akvarellek között. Pe­dig úgy a négy művészi vál­lalás részei mind a festmé­nyek, mind az akvarellek. Túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy az akvarellt ne tekintsük önálló műfajnak: vagy kiérleletlen vázlatként fogadja közönségünk, vagy csak azoknak bocsátja meg művelését, akik a nehezeb­ben kezelhető anyagokkal még nem, vagy már nem tudnak megbirkózni. Koszta Rozália ákvarelljeit azon­ban ilyen jellegű meggon­dolások nem minősíthetik. Vállalva a műfaji-technikai követelményeket, befejezett, kiérlelt műveket alkot eb­ben a műfajban is, s még sincs szüksége arra, hegy­ezek a művek a festmények mondandójából valamit is átvállaljanak. Művészünk a hangulat s a varázsos lát­vány műfajának tekinti az akvarellt, a futó benyomá­sok rögzítésének eszközét látja benne. A mostani be­mutató portréi, tájképei, több figurás kompozíciói frisseségükkel. keresetlen egyszerűségükkel, hamvas tisztaságukkal érnek el mű­vészi hatást. Olyan erények­kel, mélyeknek legalábbis egy része elvész. ha a sú­lyosabb anyagok valamelyi­kével próbálná megrögzíte­ni az egyszeri és megismé­telhetetlen pillanatot. A benyomások festői átélése természetesen a megfogal-' mazás módját is befolyásol­ja. Nem törekedhet a mű­vész a látvány leltárszerűen aprólékos visszaadására, hisz a kép létrejöttében munkáló hangulat sem pe­pecsel a részletekkel. Ennek következménye, hogy Kosz­ta Rozália akvarelljein a ha­tározottan kifutó színes kon­túrok, a jelzésszerű foltok mindig összeállnak határo­zott kompozícióvá, jó példá­ját nyújtva a lényeglátó, összefüggéseket kereső fes­tői látásnak. Mostani vázlatos értéke­lésünk csak egy csekély ha­tókörű s kisszámú művét bemutató kiállításra alapoz­hatott. Reméljük, hogy az elmondottakat olyan gyűj­teményes kiállítás bizonyít­ja majd, ahol a közönség is együtt találkozhatik Koszta Rozália olajképeivel és ak­varell jei vei. Szilágyi Miklós A. Kurljandszkij — A. Hajt: Töltőtollal — az évszázadok Közismert, hogy minél több idő választ el bennün­ket valamilyen eseménytől, annál objektívebben tudjuk elemezni azt. E logikának megfelelően úgy találtuk, hogy korunk balfogásait a jövő kritikusai helyesebben tudják megítélni, mint mi. Nekik könnyebb objektív- nek lenni. Mi viszont a rég­múlt idők embereinek egyes tetteit fogjuk boncolgatni. Annál is inkább, mivlel már jelentős messzeségben van­nak tőlünk. Rátérve a lényegre: el­határoztuk, hogy egy új mozgalmat indítunk a kö­vetkező elnevezéssel: „Töl­tőtollal — az évszázadok mélyébe”. Reméljük, hogy kezdemé­nyezésünk megértésre talál. Fiatal görög nő naplója (i. e. III.—II. század) — Tegnap végre megérke­zett a szkíta vezér, és aján­latot tett. Ahogy tudom, ér­tékes ember. Ismert, gaz­dag, és ami a fő, öreg. Azt hiszem, nem kell sokáig várnom. — Elhagyom görög hont. A kikötőben ott állt Hek- tor, szemei telve könnyel Szegény fiú. Hiszen, ha egy kicsit gazdagabb lenne! — Harmadik nap a ten­geren. Az öreg kissé fáradt­nak tűnik. Fáj a szíve. Ez már valami... — Hazaértünk. Nem te­mélyébe vedtem a férjemmel kap­csolatban. Valósággal arany­ban fürdünk. — Tegnap elmentek adót szedni. A férjem kissé meg­hűlt. — Mindennek vége. Az öreg ismét egészséges. Azt kérdi, miért vagyok rossz hangulatban? — Behajtották a nyája­kat. Istenem, micsoda gaz­dagság! És ez mind az enyém lesz, Az öreg viszont már rég nem panaszkodik a szívére. — Már három hónapja itt vagyok és semmi válto­zás. — A férjemnek ismét fáj a szíve. Már azt hittem, kez­dődik, de az orvos adott neki valamilyen füvet, és rendbe jött. Milyen gonoszak az emberek! — összekülönböztem a férjemmel. A szomszéd ve­zérnek egy ménest ajándé­kozott. Kiüldöz ezzel a bő­kezűséggel a világból. — Hurrá' Megtörtént! A férjemnek szívrohama van. Na, de... összeszedem ma­gam. Várjuk meg, mi lesz. — A férjem egyre rosz- szabbul van. Sírok. Valószí­nűleg a boldogságtól. — Az orvos azt mondta, vége minden reménynek. Mennyit érhetnek a lovak? — Az öreg teljesen oda­van. Számolom a perceket... és a drágaköveket. — Megtörtént. Vége a ko­médiának. Ég veled, szerel­mem. Ég veled örökre. Óriási vagyon ura lettem. Minden az enyém! Tizenkét ménes, 320 rabszolga, 146 kiló arany, 27... Itt megszakadnak a fel­jegyzések. A szkíták hagyo­mányai szerint a halott ve­zérrel együtt ugyanis elte­mették a hites feleségét is. A horoszkóp (i. e. 1000 körül) A hadjárat előestéjén a vezér magához hívatta a csillagászt. — Kész a horoszkóp? — kérdezte felemelve tekinte­tét a térképről. — Kész, ó Bátrak bátra... — És? — A csillagok jelenlegi) elhelyezkedése nem kedve­ző. — Hogyan? — fortyant fel a vezér. — A katonák­nak elkészült a ruha, a lo­vak megkapták az abrakot, minden csak a jelre vár, és te?... Te nem bízol a győzelmünkben ? — De a horoszkóp... — Minek ide még ho­roszkóp? Nem várhatunk a természet kegyére! Fogj tollat és papírt! Most rög­tön átalakítjuk az egészet. Tehát írd! — szólt a had­vezér, és nagy léptekkel fel s alá kezdett járni. — A csillagok harcra hívnak. A Házőrzők együttállása... — Vadászkutyák, Bölcsek bölcse... — Hogy? — A Vadászkutyák együtt­állása... — Ah, igen, a Vadász­kutyák együttállása soha­sem volt fényesebb. Mit mond nekünk ez a, fényes­ség? Azt, hogy holnap reg­gel hadba kell lépnünk. Ezt mondja vagy nem? Kérdez­lek! — Igen, ezt mondja. — Vége. Mindent taní­tani kell. Senki sem akar dolgozni. Szóval, melyik csillag , vezet bennünket északra? — A Sarkcsillag. — Látod most ezt a csil­lagot? — Nem. — Nézd meg jobban! — Nem látom. — Ügy — sóhajtott a had­vezér. — öregszel. Ügy lát­szik, el kell zavarni, aki már nem lát jól. — Látom — élénkült meg a csillagász. — Istenemre, látom! — így már jó. Elhiszem a szavad — mosolyodott el a vezér. — És mi jelenti a hadjárat győzelmét? — A Kismedve, csakhogy ez most nem látható. — Már megint? — Hát, hát... tegnap nem volt látható, de ma már igen. — Akkor írd, ahogy kell. Ragyogó győzelmünket mu­tatja a Kis..., mit Kis? — írd! — a Nagymedve! Ér­ted? — Értem. — Végre, hogy megértet­tél. Akkor aláírás, dátum... Miért tolod ide a papírt? Te írd alá! Hiszen te állí­tottad össze a horoszkópot! Másnap reggel a sereg hadra kelt, és az első ütkö­zetben tönkreverték. A had­vezér parancsára a csilla­gászt kivégezték, mivel nem felelt meg a rábízott feladatnak. Oroszból fordította: Sass Attila Don Quijote Háromszázötven évvel ezelőtt halt meg Cervantes HAROMSZAZÖTVEN éwei ezelőtt vívta meg önmagával utolsó szélmaioimharcát Miguel de Cervantes y Saavedra: 1616. április 23-án, . Shakespeare-rel csaknem egyazon órában hunyt el Madridiban, egy hámlott falú házikóban. Egyszerű élet lob­bant el, senki sem gondolta ak­kor. hogy a koporsó mécsláng­jában a hallhatatlanság fénye lobog. Pedig mozgalmas és viszon­tagságos hatvankilenc évet élt. Olyasfélét, mint regényhőse, Don Quijote. Bölcsője egy al- calaá spanyol kősnemes ottho­nába^ ringott, tisztes szegény­ségben s a lovagi múlt büszke, de rozsdás fényű emlékei kö­zött nevelkedett. Szegény kis- nemesek és bús hidaügók min­tázták számára napról napra az emberi sorsot. A kevés főidtől és a szülői háztól ei kellett szakadnia. Madridban elvégezte iskoláit, Acquaviva bíboros szolgálatá­ban Itáliába kerül, kapcsolatba lép a realizmusra törekvő olasz költőkkel; mint katona, bal kar­ját elveszti a lepantód tengeri ütközetben; egy újabb hadjá­rat során kalózfogságba esik, eladják rabszolgának, öt esz­tendeig raboskodik, kiváltják; majd a Portugáliáit megszálló seregben szolgál, s megismer­kedik a portugál irodalommal is; aztán leszerel, megnősül, adótoszti állást vállai, elszámo­lási nehézségek miatt kétszer is bebörtönzők. A börtönben kezdi írni Don Quijote című re­gényét. Első része 1606-bens második része lfllö-ben jelent meg. CERVANTES SPANYOEOR­SZÁGA, IL és m. Füiöp biro­dalma, a hűbériség legmere­vebb őrzője, a pápa leghívebb támogatója a reformáció elleni harcban- Felgyúltak az inkvi­zíció fáklyái. A spanyol kirá­lyok kegyetlenül kifosztották gyarmataik népét. Ügy éltek a XVII. századiban is. mintha a XIII-ban élnének. Pedig hatal­muk már letűnőben volt. A spanyol monarchia mögött új hatalmaik törtek felfelé. Ang­lia legyőzd a Nagy Armadát, flottájával gyarmatszerző ve­tél y társsá növekedőik. Ennek a Spanyolországnak, a XVI— XVII. századforduló Spanyolor- szágámak a halhatatlan írója Cervantes, Marx szerint Bal- zac-kal együtt minden regény­írók legkülöntoje. Cervantes regényének hőse, Don Quijote, a bús képű lovag, egy spanyol köznemes, aki annyira belebolondul a lovag­regények olvasásába, hogy el­határozza: bejárja a világot, s a regényben olvasott kalando­kat és hőstetteket véghez viszi. A kalandok mindig kudarccal végződnek, de a derék lovag csak halálos ágyán gyógyul ki rögeszméjéből. Marx szerint a Don Quijote a haldokló lovagkor eposza, a lo- vagkoné, amelynek erényei az éppen kialakuló polgári világ­ban nevetségessé válnak. A Don Quijote mindenekelőtt sza­tíra. Közvetlen célja a kor di­vatos fantasztikus regényeinek kigúnyolása, romboló hatásuk bemutatása. A Don Quijote megjelenése egyszerre véget ve­tett a lovagiégények divatjá­nak, s vele elindult spk ideig tartó diadalútjára a polgári re­gény és a kritikai realizmus. Cervantes regénye a regény történetének legnagyobb fordu­lata. A regényben két valóság har­col egymás ellen: Don Quijote és Sancho Panza valósága. A bús képű lovag nem fogadja el a panzai valóság egyszerű ér­veit. Fejjel nekimegy a panzai, a hétköznapi valóságnak és pó­ruljár. Az érvek a fején kopog­nak. Ezt a valóságot szegező szembe az író kora nemes illú­zióival, ennek a valóságnak az érveivel kopogtatja a rögeszmés fejeket: Ne ábrándok után fus­satok ! Ne a múltba temetkez­zetek! Még jó szándékú tettei­teket is tragikomédiává tor­zítják a múlthoz tapadó illúzi­óik és rögeszmék! Don Quijote azonban nem egyszerűen futóbolond. Magasz­tos eszményeket is szolgál, Tra- gikorAikus volta inkább abból fakad, hogy a magasztos esz­médet kóborlovagok módján próbálja szolgálni. De maguk az eszmék azoknak a magatar­tását tükrözik, akik megvetik a babonáit, az elvakfultsógot, az inkvizícióik kegyetlenségét, s minden szerete tűiket az ember­szeretet sugallja. A Don Quijote a realizmus nagy sikere: a XVI—XY3X szá­zadforduló Spanyolországának realisztikus rajza. A bús képű lovag és fegyvemöke megme­rülnek a spanyol népi élet gaz­dag vizeiben, öszvérhajcsár ók és fogadósok, poroszlók és ko­csisok, pásztorok és vándorszí­nészek, állatszeiídítők és báb­játékosok, koldusok és fegyen- cek, kéri tők és hamiskártyások nyüzsgése tölti meg sok-sok színnel és életörömmel a re­gényt. Cervantes az élet színes tarkaságának a szétteregertésé- vel, de a nyers valóság min­dig költői ábrázolásával ihletet és ösztönzést adott a későbbi korok realistáinak. A nép Span yolországának a megtestesítője Sancho Panza. Annak a népnek a megtestesí­tője, amely még naívui tiszteli uralt, de e tisztelet mögül meghökken ten kezd felfigyelni gyarlóságaikra, ©őt bűneikre. Elődje Möllere szolgálóinak, la­kájainak, akik a helyes, tiszta gondolkodást és életmódot kép­viselik a rögeszmés megszállot­takkal szemben, s könyörtele­nül őszinte tükröt tartanak ura­ik elé. , Felfedezhető-e Don Quijote alakjában az író személyazo­nossága? Jogos erre gondolni, hiszen Cervantes élete is tele van kalandokkal és megpróbál­tatásokkal, * akárcsak regénye hőséé. Igen, az öregedő író a maga személyes élményedről is emlékezett e regényben. Saját életének vágyait, életének ösz- szetört kincseit is belefoglalta hőse sorsába. A hetvenhétszer megcsúfolt bús képű lovag Cervantes is! CERVANTES AZ ÜJ KOR ÍRÓJA. Nem támaszkodik a bibliára, mint a középkor írói, sem az antik írók tekintélyére, mint a reneszánsz íród. Műkö­dési területe nem a könyvtár- szoba, hanem a falvak, ország­utak, vendégfogadók, a mezők és erdők világa: az egész em­beri élet. Cervantes a messzi jövő írója, a mi korunké is. Don Quijotét — ha eszközei e-s fegyverei mulatságosak is — ugyanazok az eszmék hajtják ki az országutakra, amelyek a forradalmárokat állítják a ba­rikádokra : bosszút állná azo­kért, akik sérelmet szenvedtek, felemelni a gyengéket, meg - büntetni a gonoszságot. Cervantes a jövő felé fordít­ja tekintetét: hősét a jövő táv­latában látja különcnek és tra­gikomikusnak. Azért korholja, mert igazi hősnek, nem a szél­malomharc hősének szerein- látni. Azt szeretné, hogy Du Quijote, hogy az ember bátor­sága, elszántsága, önfeláldozá­sa és erényei a rögeszméktől, múltból rátapadt nehezékek! o megszabadulva a jövő céljai fe­lé vigyék az embert. Intésül és tanulságul állítja elénk Don Quijotét, hogy gyengeségeink­kel, lankadásainkikal, csőkévé- nyeinkkel szemben a feüenv .- kedés vágyát erősítse bennünk. Iványi Gergely

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents