Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-22 / 94. szám
W»t proMérfat, A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 0 nyári vezetőképző, építő- és úttörőtáborok megszervezéséről tárgyalt a KISZ Békés megyei Végrehajtó Bizottsága Tegnapi, április 21-i ülésén a nyári ifjúsági táborok megszervezéséről tanácskozott Békéscsabán a KISZ megyei végrehajtó bizottsága. Mint már korábban beszámoltunk róla, megyénkből a kiskörös—tabdi és kiskunhalas— tájéi központi építőtáborban dolgoznak majd középiskolás fiúk, illetve lányok. A Békés megyei táborokba Szabadkígyósra, Mezőhegyesre. Csárdaszállásra utaznak fiatalok, s a Felsőnyomási Állami Gazdaság kereki üzemegységébe is 200 lányt várnak. A békéscsabai Lenin Tsz-ben májusban szintén kétszázan dolgoznak majd. A végrehajtó bizottság élé terjesztett jelentés megállapította: az iskolai KISZ-szervezetek által szervezendő üdülőtáborokban 1966 nyarán 1300-an vesznek részt. Tanácskozott a vb a nyári úttörőtáborokról is. A megyei úttörőelnökség Békéscsabán két rajvezetőképző tábort szervez, míg a járási elnökségek turnusonként 120 résztvevővel őrsvezetőképző tábort nyitnak Szeghalmon, Sarkadon, Geszten, Szarvason, Gyomán, Mezőberényben, Orosházán és Mezőhegyesen. Úttörőtáborba várnak megyénkből pajtásokat Balatonalmádiba, Felsőtárkányba, Budapestre és Szarvasra. Az előzetes felmérések szerint az úttörőcsapatok 40—50 százaléka táborozik majd ezen a nyáron. Napközi tábor előreláthatólag csak Békéscsabán lesz. Értékelték az ülésen a téli vezetőképzést, s megbeszélték a nyári egyhetes vezetőképző tanfolyamokkal kapcsolatos feladatokat, tennivalókat. A békéscsabai nyári vezetőképzés megszervezése az idén nagyobb feladat, mint a korábbi években, mivel ugyancsak a békéscsabai KlSZ-táborban tartják meg a külföldi cserelátogatásokat, valamint itt helyezik el az Expressz Ifjúsági és Diák Táreasi- utazási Iroda több külföldi turistacsoportját. Az egyhetes vezetőképzés során előadások hangzanak el, melyek középpontjában az MSZMP IX. kongresszusára való felkészülés', valamint a KISZ termelést segítő tevékenysége, a KISZ belső helyzete és a KISZ KB ideológiai irányelveiből adódó feladatok lesznek. Az előadásokon kívül tapasztalatcserék, bemutató foglalkozások is szerepelnek a programban. A mór hagyományos kulturális és sportvetélkedőket továbbfejlesztik, s feladatként határozták meg: a tanfolyam végi kulturális műsorok színvonalára nagyobb gondot kell fordítani. A nyár egyhetes vezetőképző tanfolyamokra — melyeken 1400 —1500-an vesznek részt — júniusban. júliusban és augusztusban kerül sor. * V. Z. Csütörtöküli volt a műszaki fejlesztési két eddigi legprogramdúsabb napja RAADAS U L — Kérjen bocsánatot a hölgytől! A Quiek karikatúrája HÍREK A III. Műszaki Fejlesztési Hét eseménysorozata csütörtökön újabb tudományos egyesületek rendezvényeivel folytatódott. Ezen a napon szinte nagyüzem volt. A Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület megyei csoportjának előadásai délelőtt kezdődtek Békéscsabán, a Technika Házában. Először Kamarás Sándor, az Országos Tervhivatal munkatársa tartott előadást A magyar köt- szövőipar eredményei a második ötéves tervben és elképzelések a további fejlesztésre címmel. Ezután Róbák Károly főmérnök A szintetikus anyagok gyártása és feldolgozása a ruhaiparban című rendkívül érdekes előadását hallgatták meg a részvevők. Befejezésül Salamon Ferenc, a Könnyűipari Minisztérium munkatársa a pamutszövőipart érintő fejlesztési BÉKÉSCSABÁN, A BALASSI MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN április 23-án este fél nyolc órakor és 24-én délután 3 órakor; SZARVASON, A MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN április 24-én este fél nyolc órakor DIVATOS SZÁMOK NAGYSZABÁSÚ TAVASZI-NYÁRI DIVA TBEMVTA TÓ a budapesti Gellért-szállóban nagy sikert aratott modellekkel, A BÉKÉS MEGYEI KISIPARI SZÖVETKEZETEK RENDEZÉSÉBEN. A MŰSORBAN FELLÉPNEK: LATABÁR- KÁLMÁN Kossuth-díjas kiváló művész, Sárosi Katalin, Mikes Éva, Jósé Arzamendia (Los Magores) gitár- és vokálegyüttese, a rádióból és televízióból közismert Balassa Tamás tánczenekara, és sokan mások. KONFERÁL: DR. VÁRADI GYÖRGY. / Jegyek elővételben a művelődési otthonokban és a kisipari szövetkezetek üzleteiben kaphatók. 48277 elképzelésekről tájékoztatta a hallgatóságot. Gyulán, az erdőgazdaság kultúrtermében délelőtt az Országos Erdészeti Egyesület csoportja rendezett előadást. A részvevők Kál- lay József főmérnök előadását hallgatták meg a mezőgazdasági cellulóz-nyárfatermesztés értéktermeléséről és jövedelmezőségéről. A Közlekedéstudományi Egyesület befejező előadását tartotta meg délután Békéscsabán, az AKÖV Szarvasi üti székházában. Ez alkalomból dr. Bánszki János rendőrszázados megyénk közúti balesetveszély-forrásairól és helyzetéről mondott beszédet. A Gépipari Tudományos Egyesület megyei csoportja az orosházi üzemek dolgozóinalt az Orosházi Vas- és Fémipari Ktsz-ben rendezett szakmai előadást. Sztan- kó Lajos okleveles gépészmérnök az elemekből összeállított készülékeket ismertette, majd a részvevők megtekintették az ebből a témakörből rendezett bemutatót. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület megyei csoportja befejező előadását rendezte meg Békéscsabán, a Technika Házában. A délutáni órákban Sípos Miklós okleveles gépészmérnök A műszaki fejlesztés célkitűzései és eredményei a villanyszerelőiparban címmel tartott előadást. Idő j ár ás j elentés Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, sokfelé eső, helyenként zivatar. Fokozatosan megerősödő, változó irányú szél. A hőmérséklet főként keleten csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. KITÜ NTE TÉS I“ Az Elnöki Tanács Sztankó Mátyás központilag nyilvántartott régi munkásmozgalmi elvtársnak 70. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Klaukó Mátyás elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára adta át. — Áruforgalma nagyobb volt az előző évekénél tavaly a Szeghalmi Földművesszövetkezet kiskereskedelmi üzemágának. Különösen jelentős az óleimá- szerforgalom. Az árufőcsoport- tervet 105,2 százalékra teljesítették. — Autóbuszváró építését határozták el Békésszen tandráson. Az építésre á tervek szerint 1969- ben kerül sor. — Történelmi, politikai filmeket mutattak be tegnap Békésen, a, TIT rendezvényén. — Kiváló társadalmi munkások. Kondorosán az elmúlt évben jelentős mennyiségű társadalmi munkát végzett a lakosság. Ennek nyomán 27-en, illetve 386- an kapták meg a „Társadalmi munkáért” jelvény ezüst és bronz fokozatát. — Saját erőből. Két darab MTZ, egy darab DT, és két pótkocsi vásárlását tervezi ebben az évben a csorvási Kossuth Termelőszövetkezet. Az erre a célra fordítandó összeget saját erőből fedezi a közös gazdaság. — Tervezik Békéscsabán, hogy emeletet építenek a hármas és az ötös számú általános iskolára. Az emeletráépítéseket a tervek szerint 1967-ben, illetve 1968-ban kezdik el. A városi tanács erre összesen 1 millió 90tf ezer forintot biztosít községfejlesztési alapjából. — Járdák építésére 700 ezer forintot költenek a községfejleaz- üési alapból ebben az évben Békéscsabán. — A műszaki tanfolyam hallgatóinak vizsgájára április 24-én, vasárnap kerül sor Újkígyóson és Mezőberényben. • Orvosi rendelő bővítését tervezik erre az évre Csabacsüdön. Erre 65 ezer forintot költenek a közsógfejlesztési alapból.- Három filmet mutatnak be a matiné keretében április 24-én, délután 3 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében. A három film címe: Egy kis filnwevü, Gyorsaság a szenvedélye és Három horgász.- Tizenkilenc porszívót adott ei két évvel ezelőtt: a Szeghalmi Földművesszövetkezet. Tavaly ez a szám 58-ra nőtt. Az 1964 évi 94 mosógép helyett az elmúlt évben 147-et vásárolt a lakosság.- A járás kereskedelmi egységeinek kulturáltságáról, áruellátottságáról. az áruforgalom alakulásáról tárgyalnák április 29- én Békésen, a járási tanács végrehajtó bizottsága ülésének egyik napirendi pontjaként. «••«Mxaiaiiiitiiiiiiiiiii ÁLLAMI VÁLLALATOK, MEZŐGAZDASÁGI TSZ-EK, FMSZ-EK. FIGYELEM! Jó minőségű furnírdobok: 30, 100, 200 literesek, ipari anyagok, mezőgazdasági termelvények tárolására és szállítására alkalmasak. Egységár: 30 1 7,50 Ft/db 100 1 26,— Ft/db 200 1 54,80 Ft/db Raktárról azonnal szállítunk. Megrendeléseket kérjük: GÖNGYÖLEGFELÜJlTÖ VÁLLALAT Budapest, XIII., Dagály u. 3. Telefon: 200—285. 492—391. 175 Kár lenne ... A Méhészeti Szövetkezeti Központ békési mézeskalács- és cukorkaüzemétől a nyugatnémet exportra kerülő nyalókát a cég csak április 30-ig veszd át, mert az áru, amely meghatározott recept szerint készül, a nyári melegben ólvad. Ezután az értékes gép csak akkor üzemeltethető, ha a hazai kereskedelem vagy esetleg más külföldi cég az üzem által már kikísérletezett, nyáron is fogyasztható termékeket is megvásárolja. A mintákat a belkereskedelemnek már elküldték, s azokat általában jónak tartják. Nagyobb mennyiséget is rendelnének belőle, de a Méhészeti Szövetkezeti Központ eddig még nem engedélyezte a gyártásukat. Kár lenne a nagy teijesitme- nyű, értékes gépet átmenetileg is „nyugdíjazni”, hiszen egészen fiatal, nemrég kezdte csak meg a termelést és az üzemnek ki is kell fizetnie az árát. békés megyei népújság Az MSZMP megyei bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér n„ HL em. Telefon: 11—Sí. SS-Sí. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba □.. ranáesköz- társaság ütja 5. I.: 10-31. 10—SÍ. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjesed a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl] 1 hónapra 13,— Pb Békés megyei Nyomdaipart Vállalat Békéscsaba. Index: 33 OSI /