Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-29 / 74. szám
ÍS®S. március 20. 3 Kedd Nem elég „kipipálni...“ évben —• a tervidőszak végén — A mindennapi és természetes esetek sorába tartozik, hogy a különféle szervek, munkahelyek vezetői, felelős beosztású dolgozói felkérik a sajtó munkatársait egy közérdekű esemény, az embereket egy bizonyos intézkedéssel kapcsolatos helyes álláspontra késztető vagy éppen az adott munkahely tevékenységét valamilyen formában elősegítő cikk megírására. A sajtó és az élet olyan magától értetődő, szükségszerű kapcsolata ez, ami alapvető feltétele a gyors és helyes tájékoztatásnak, az olvasók igényei kielégítésének. Általában sikeres ez az együttműködés, s hogy most mégis bíráló hangon esik majd szó erről, annak egy eléggé sajnálatos oka van. A kapcsolat ugyanis sok esetben csak részben meríti ki a kölcsönösség fogalmát, s csupán odáig terjed, hogy a sajtó értesítésével megbízott személy ágyán eleget tesz e kötelességének. de később maga már nem győződik meg arról, vajon az általa elmondottak — 30 vagy 40 ezer példány segítségével — hogyan láttak napvilágot. Röviden: nem olvassa el azt, amit publikálásra javasolt. Félreértés ne essék, nem arról van szó, mintha azon keseregnénk, hogy az emberek nem olvassák az újságot, (ellenpélda erre az esetleges sajtóhibák szinte általános észrevétele), hanem az a sajnálatos, hogy éppen azok, akik külön kérik a sajtó segítségét, csupán hivatali, már- már bürokratikus módon teszik azt, mintegy „kipipálva” határidőnaplójukból ezt a feladatot így azután teljesítettnek is vélik az ezzel kapcsolatos tennivalót, ami azzal a káros hatással jár — mivel az illetékesek maguk sem tudnak egy bizonyos írás megjelenéséről —, hogy nem tudják azt munkájukban az eredeti célnak megfelelően egy kollektíva javára felhasználni. Hasznos lenne, ha a bürokratikus „kipipálás” módszerét alkalmazók elgondolkoznának azon, vajon helyes-e ez a mechanikus megoldás, s ha az önmaguknak adott válaszban megállapítják, hogy valóban nem célravezető, akkor változtassanak is rajta. Ezt kívánja a vezetői felelősség, a saját maguk és az adott közösség érdeke egyaránt. S. F. Az elnéptelenedés határáig jutott a szeghalmi Béke Tsz. A gazdaság 2500 holdján mindössze 16 növénytermesztési brigádtag dolgozik. Közülük kilencen hatvan éven felüliek. A legfiatalabbak — hárman — negyven-ötven év közöttiek. A tsz-t 108-an alkotják. A tagság fele öreg, nyugdíjas, másik fele pedig — csaknem teljes egészében — egy-két éven belül nyugdíjba megy. Fiatalokat alig lehet találni: tavaly az egy mun- kaegységire jutó jövedelem — tsz- szinten —1 19—20 forint között volt. Az állam évek óta a tervidőszak végén félmillió forint körüli összeggel hozza egyensúlyba az elnéptelenedéssel járó anyagi gondokat. — Miben látja Szalai József tsz. elnök az elnéptelenedés veszélyét és az évről évre jelentkező dotáció szükségességét? — A szövetkezet életében beállott helyzet nem mai keletű. Szerintem a hiba gyökere a szövetkezetben korábban folytatott, nem eléggé megfontolt beruházási és hitelpolitikában van. Ez pedig az 1960-as évekre vezethető vissza. Annak idején a rizs termesztéséért itt is lelkesedtek az emberek. Szeghalom térségében dést már tett erre az évre is, amikor az alkalmi munkások fizetésére 180—200 ezer forintot előirányzott. Ezzel viszont bizonyos feszültség keletkezett a kívülállók és a tsz-tagoik bérezése között. Lenne-e valamilyen megoldása munikadíjazásban uralkodó feszültség megszüntetésére? Az elnök szerint igen. A termelésszerkezetén kellene elsősorban változtatniuk. Az évek óta belvízzel borított erek egy részét — melyek jóformán semmi hasznot nem adnak — ipari nyárfával szereinek hasznosítaná. Erre a kormány is lehetőséget ad. Néhány héttel ezelőtt jelent meg a rendelet, amely a nyárfa telepítését szabályozza. A belvízkárok elhárítására — mivel a 2500 hold fele ér, lapos vízláda — haladéktalanul meg kellene építeni a csatornahálózatot, a javadalmazásban pedig jó lenne megkísérelni a járulékos munkák készpénzzel való fizetését. A szeghalmi Béke Tsz-ben leginkább az utóbbi gondolatnál szőrit a cipő. Az elnök erről a következőket mondotta: — Az állam eddig még mindem dotációt adott. A tsz így termelési érték nélkül jutott hozzá bizonyos jövedelemikiegészítésihez. Ha az állam év elején bocsátaná rendelkezésünkre a dotációt vagy annak csak egy részét, akkor abból a tsz termelne, árut profitálna; akkor nyúlnánk a pénzhez, amikor éppen szükségünk lenne rá. Ebben az esetben a szántóföldi növények termesztését résziben szerveznénk, a járulékos munkáért pedig — éves szinten — 6—8 százezer forintot fizetnénk. Miután a járulékos munkák egy tsz életében igen jelentősek, hoznának annyi termelési értéket, amelyből a tsz jövőre és azt követően mind kevesebb állami támogatást venne igénybe. Megáll- nánk a magunk lábán. A járás és a megye mezőgazdaságát irányító szakembereknek, tanácsi szerveknek meg kellene fontolni Szalai József javaslatát. Olyan ember adja ezért és ennék hasznosságáért a szavát, akinek szervező és irányító munkája révén a szeghalmi Béke Tsz az 196?. évinél — a tavalyi terméskiesések ellenére is — igen jelentősen erősödött. Dupsi Károly Baromfitenyésztési ankét Békéscsabán Siociolista módon ■ ■ Összefog az éttermi brigád A napokba»; a békéscsabai BARNEVÁL kultúrtermében a MÉSZÖV és a Baromfitenyésztés című szaklap szerkesztősége író— olvasó-találkozót rendezett. ( Az ankétot Szűcs István, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa nyitotta meg. Bevezetőjében. szólott a Baromfit e.nyés:i- íés című szaklap és a szakköny- vék jelentőségéről,, fontosságáról, majd Rimler Károly, a Baromfitenyésztés szaklap főszerkesztője vitaindító előadást mondott. Arról beszélt, hogy a kisállattenyésztés — az utóbbi években, — fontos szerepet tölt be a húsellátásban. A Baromfitenyésztés szaklap bőven foglalkozik az új termelési módszerek széles körű elterjesztésével. Rimler elvtárs beszélt az állattartással kapcsolatos 'módszerekről, feladatokról, tapasztalatokról, valamint arról is, hogy a I SZÖVOSZ hitellel iá támogatja az j egyéni termelőket a szakszerű tenyésztőhelyek kialakításában. A vitában részt vevők elmondották véleményüket a szaklapról és a baromfitenyésztés problémáiról. Többek között szóltak arról, hogy nagy gondot okoznak a különféle barctmfiöetegsógefc. Éppen, ezért jő lenne, ha a szaklap bővebben foglalkozna a betegségek megelőzésének módszereivel. Kérték, hogy a szaklap a jövőben többet írjon a gyöngyöstenyésztésről, valamint a szakcsoportok és társulások munkájáról. A hozzászólások után dr. Gonda Írón írónő és Rimler Károly elmondták, hogy Békés megye mezőgazdasági jellegű területe az országnak, mégis kevés előfizetője van á Baromfitenyésztés című szaklapnak. Kedves színfoltja volt az anikét- nak, hogy dr. Gonda Irén a helyszínen dedikálta szakkönyveit. Fodor Sándor több tucat szakcsoport működött, melyek állami hitelből építették telepeiket. Annak idején 470 hold szakcsoporti rizstelepet vett át a Béke Tsz. A teleppel együtt jött a hitel is. A rizsföldek az egyoldalú hasznosítás miatt már akkor is kiöregedőben voltak. A tsz-nek nem volt ereje ahhoz, hogy korszerű termesztést folytasson. A telepek bedöglöttek, a hitei törlesztéséhez nem volt fedezet. Látták ezt és az ehhez hasonló egyenetlenségeket a Béke Tsz gazdái is, akik a következményektől félve, apránként elvándoroltak. Abban az időben évente 1 millió forint dotációt kapott ez a tsz, de a létezése méig így is csak igen nehézkes volt. Szalai József 1962-ben kenuit, a közösség élére. Akkor másfél millió forint mérleghiánya, 15,5 vagon .gabonatartozása és másfél millió forint vagyona volt a közösségnek, melynek minden fillérje a bankban volt. Két év alatt felszámolták a mérleghiányt, a tsz közös vagyonát pedig 5 és tél millió forintra növelték. Ennek már csak egy részét terheli hitel. — A 2500 hold bérnövelését — bár gépesítésük teljes — hogyan oldják meg? — Ami munkát géppel meg tudunk csinálni, ott a feladat a traktorosokra vér. Ha kézi erőire van szükség. fogadunk embereket. Készpénzéit, szívesen jönnek és dolgoznak is. Száznál több java- korabeli férfi, nő vagy éppen fiatal lesi környékünkön a pénzkeresési alkalmat. Többektől magam is megkérdeztem, miért nem jönnek közénk? Húszforintos munkaegységért? — kérdeztek vissza. — Ha összefogunk, több is lehet — magyaráztam. — Csak ezeknek az embereknek nincs miből összefogniuk. Ezek már nem tartalékaikat élik, hanem a mindennapi alkalmi munka utáni keresetből tartják el önmagukat, A szeghalmi Béke Tsz elnéptelenedésének megakadályozására ebből a szemszögből kellene kiindulni. A tsz termelési és pénzügyi tervében bizonyos intéakeNem könnyű valamilyen közösséget egy mondatban jellemezni, hiszen az azonos elveket valló, hasonló akaratú emberekben is sok a különbség. A Füzesgyarmati Földművesszövetkezet Bocskai éttermi brigádjának tagjait azonban a közös munka, a hasonló célok elérésére való törekvés annyira összeforrasztotta, hogy a szabad idejüket is legszívesebben együtt töltik. Megismertetésükhöz segítségül szolgál a brigádnapló, melynek első lapján ez olvasható: Célunk szocialista módon dolgozni, élni, tanulni. A naplóban lapozgatva számsorok, bejegyzések adnak számot az együtt töltött napok szürke vagy színes eseményeiről. Nem célom számadatokat sorolni a túlteljesített százalékokról, ténynek elég, hogy főként a termelési eredményeik alapján, az elsők között nyertéül el a szocialista címet. A legfontosabbnak a tanulást 1 A Népújság március 12-1 számában Savanyú eset cím alatt széljegyzetként szóvá tettük, hogy a Nagykőrösi Konzervgyárban készült első osztályú \regyes vágott savanyúság kissé erjedésnek indult és fogyasztásra már nem alkalmas. A Nagykőrösi Konzervgyár ezzel kapcsolatban levelet küldött a szerkesztőségnek, melyben többek között az alábbiakat írja: „Az említett vegyes vágott savanyúságból 1965 novemberében a Békés megyébe szállított tétele_ kei a kereskedelem eleve úgy kapta, hogy annak szavatossági ideje még 1965-ben lejárt A levélből azt is megtudjuk, hogy ez az áru olyan konzerválása módszerrel készült, amely csak rövid ideig való eltarthatóságot biztosított, tehát nem az I üveg lezárása volt rossz. Az a baj, hogy a kereskedelem a megengetartják. Érdemes tanulni, mert jó eredmény csak így érhető el, ami pedig anyagi előnnyel is jár Egyedül ez nehezen menne, együttesen azonban megoldható. Segítenek egymásnak, élesztik a kedvet, önbizalmai. Sok-sok kedves esemény színhelye volt már az étterein, amelyre szívesen gondolnak visz- sza. Nemrég a szociális otthon idős gondozottá t részére zenés műsort adtak. Nagyon megható volt, amikor a vendégeknek örömkönnyektől csillogott a szeme. Fárasztó az éttermi dolgozok munkája és ma már meglehetősen nagy a követélmény is. De, ha a brigád összefog, célokat tűz maga elé, amit újra és újra él akai érni, akkor könnyebben jut előre, mert észreveszi a munka szép oldalait is, kedvvel, lelkesedéssel végzi a rábízott feladatot, Kaváesovics Ínyre Füzesgyarmat intézkedtek detrnéi hosszabb ideig tárolta. A konzervgyár felszólította a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatot, hogy haladéktalanul gondoskodjon a nem megfelelő áru megsemmisítéséről és szüntesse be annak árusítását, mert azzal a konzervgyár hírnevét rontja. A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat — ahogy azt a Nagykőrösi Konzervgyár leveléhez mellékéit átirat másolatából megtudjuk — utasította a fiókokat, hogy a kifogásolt minőségű savanyúságot gyűjtsék be és a saját eredményük terhére semmisítsék meg. A kereskedelmi szakemberek azit javasolták, hogy a jövőben csak steril savanyúságot szerezzen be a vállalat, ment időlegesen tartósítottál a jövőben nem vesznek át. voltak előítéletei amiatt, hogy egy alig pár órája meghalt ember lakásába költözik. Nem úgy Mrs. EHiotnak, aki bizony úgy siratta, ezt a „drága, aranyos szívű embert”, mintha tulajdon fia lett volna és sűrű szipogás ködben motyogta, hogy ő biz nem költözne egy autószerencsétlenség áldozatának a helyére. De hát ő egy istenfélő öregasszony, aki meglehetősen babonás is. Az elhárítótiszi visszament a szobába, ahol a felügyelő serényen dolgozott. Most aztán kettőzött erővel fogtak hozzá a házkutatáshoz. De Mellon öngyújtóját sehol sem találtaik/ Crawford tudta, hogy kár keresniük, hisz az elhárítok nem szokták otthon hagyni az öngyújtót;, mindig magukkal kell hordaniuk. — Egész biztos — mondta a felügyelőnek —, hogy az öngyújtó a városban van valakinél. Nézze meg jól az enyémet —» elővette a zsebéből és fölmutatta — Melloné is pontosan ilyen volt. Thompson jól megnézte, aztán kijelentette, hogy bárhol rá tudna ismerni, ha ilyet lát. — Akinél megpillantom — tette hozzá —, ahhoz négyszemközt lesz egy pár szavam. Már most itt van még ez a notesz. Mit szólna hozzá, ha ma este úgy kilenc óra tájban feljönnék »ele magához? (Crawford bólintott.) Holy es! De most; megyek, mert még soli a dolgom, nemcsak a Mellon-ügyben. De ha felírná nekem azok nevét, akik a városiák közül érdeklik, estére megpróbálnék egyet- má&t összeszedni róluk. — Köszönöm, felügyelő úr. Crawford vagy fél tucat nevet jegyzett fel egy elhasznált boríték hátára. A felügyelő ránézett, aztán zsebre dugta. Tíz perc múlva elbúcsúzott. Kis idő múlva Mjött Thompson egyik rendőre, becsomagolta Mellon holmiját és magával vitte. Most, bogy Crawford egyedül maradt Mellon lakásában, gondolatai ismételten visszatérték meggyilkolt bajtársára. Eszébe jutott, hogy tegnap milyen tiszta, becsületes tekintettél nézett rá szarukeretes szemüvege mögül. Aztán filmszerűen lepergett képzeletében, hogyan ütötték le a sötétben, ebben a jeges lucsok- ban, s hogyan dobták be a kocsiba, mint valami krumpliszsákot. Az eszébe sem jutott, hogy ő is erre a sorsra juthat, mert nem sokat törődött a maga életévéi. Mellon hadnagy szomorú sorsa megkeményítette elhatározását, hogyha törik, szakad, de végére jár a dolognak, kinyomozza a tettest, megbosz- szulja baj társa halálát, leleplezi és a törvény kezére adja a náci gyilkosokat. (Folytatjuk)
