Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-26 / 72. szám
1986. március 26. fi CSALAD-OTTHON Az apa vagy az anya parancsoljon a családban ? A felnőttek nem csekély hányada édesapa és édesanya, akik tetszik vagy sem, naponta kénytelenek részt venni a nevelésben és játszani a családi színpadon a szülő szerepét. Ez a szerep meglehetősen gépies: csináld, ne csináld, szabad, nem szabad, ne kiabálj, miért vagy szótlan, hová mész, mikor jössz — és így tovább a végtelenségig, vagy ha ágy tetszik, az unalomig, letargiáig, legtöbb esetben pedig az idegességig, veszekedésig. A táradalom eme parányi közösségében általában az apa a hangadó. Ha ebben élettársa osztozkodni akar, férjemuram „én keresem a pénzt”, „én hordom a nadrágot” es hasonló korszerűtlen érvvel (hiszen ma már a nő is keres, nadrágot is hord) áll ki diktátori hatalma védelmében. Ismerek egy házas embert, aki szerint ennek a mi új társadalmunknak egyedüli hibája, hogy alkotmányba foglalta a nők egyenjogúságát. Az illetőnek kizárólagos példaképe az apja, de csak azért, mert ..vasmarokkal nevelte” gyermekeit, a verés mindennapi volt, szava pedig rajta kívül senkinek sem lehetett a családban, még a feleségének sem. Egyéni az ilyen létük szerint — idézek a recenzióból — az eddigi paternális, vagyis apajogi társadalmi rend okozott minden bajt, mely évezredek óta családi és közösségi szervezetében az apg tiszteleten alapszik. Az apa nevel, parancsol, büntet, szava kinyilatkoztatás, amit kritika és ellenkezés nélkül el kell fogadni. Az új nemzedék természetesen csak egyéniségének és szabadságának feláldozása árán illeszkedhet ebbe a paternális világrendbe. Hauserék szerint innen a társadalom megany- nyi rákfenéje, egyéni és közösségi katasztrófája: elszigetelődés, szorongás, öngyilkosságba menekülés, bűnözés, nyárspolgárságba törődés, másfelől a diktátorimádat, fasizmusba tömörülés. Ha ez igaz, mi a megoldás? Hauserék szerint le kell dönteni az atyai bálvány uralmát, helyébe megteremteni a fraternal society, a testvér-társadalom világát. Bizonyos határon belül a gyermeknek, a serdülőnek szüksége van az atya irányító kezére, de nincs szükségük rá a felnőtteknek. Márpedig a társadalom most> válik felnőtté, következésképpen meg kell szabadulnia a tekintély-bálványtól az önállósulás érdekében. Annak szerepet tulajdonítsunk. A bur- zsoából a szocialista társadalomba történő átmenet korszakában, amikor gazdasági, szociális és Jíulturális nevelési értelemben az egyén mind hatékonyabban érzi maga mögött a közösség létbiztonságot jelentő erejét, szükségben pedig a segítséget, ilyen körülmények közepette az apauralom fokozatosan talaját veszti, anakronizmussá válik. Az apák kegyétől való függés egyébként is nálunk lassan-lassan humortémává zsugorodik. Mi legyen hót a parancsolgatással? A családban — és másutt — senki se parancsolgasson senkinek. Ami a szülőket illeti, becsüljék gyermekeikben a jövendő édesanyát, édesapát, amazok pedig tiszteljék gondviselő szüléikben az értük fáradozókat. (Nyilván nem a „szülő” és a „gyermek” névre méltatlan kevesekre gondolunk.) A család az új, nagy közösség parányi modellje kell, hogy legyen abban az értelemben, hogy kis körén belül képes érvényre juttatni azt a nagy, nemes törvényt, hogy „mindenki egyért és egy mindenkiért”. Üj Rezső SZOVJET DIVAT „Budapesf-modell: sötétkék szövetkosztüm fekete szegélylyel. felfogás és magatartás v^gy eredőjében társadalmi? Nemrég jelent meg az ismert humanista szociográfus tudós házaspárnak, Hauseréknak (a feleség a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin lánya) magyarra fordított műve, melyről Benedek István írt recenziót a Való- ág című társadalomtudományi folyóirat idei januári számában. A Hauser házaspár, annyi máshoz hasonlóan, azt kutatja A testvér-társadalom című könyvében, hogy a mikrorközösségtől (a család) a makró-közösségekig (népek, földrészek) mi a békés együttélés akadályozója? Szemléérdekében pedig, hogy az önállósulás ne csaphasson anarchiába, vagy puszta önzésbe, a társadalom tagjai közt testvéri egyensúlynak kell kialakulnia. A kommunista tudósházaspár elképzelése a tudományos szocializmus szemszögével tekintve nyilván utópisztikus távlatú. Az apauralmi állapot a maga családi, társadalmi értelmében persze még a mi szocialista társadalmunkban is ható tényező, ha egyre sorvadó csökevényként is. Mindez nem változtat azon, hogy a polgári szemlélettel ellentétben, létezésének és hatásának ne fő, hanem csupán járulékos Paradicsom kiralykisasszony Paradicsomorszá g ban ,mindenkinek piros az arca, a királyt Paradicsom királynak hívják.^ egyetlen leányát pedig Paradicsom királykisasszonynak. Egyszer egy fehér borii idegen vetődött ebbe a piros országba, s hogy, hogyan nem, meglátta a gyönyörűséges Paradicsom királykisasszonyt és abban a szempillantásban belé- szeretett. Nem sokat teketóriázott. hanem bekopogott őfelségéhez és megkérte leánya kezét. Ám a király, látva, hogy milyen sápadt a kérő arca, igy válaszolt: — Ilyen hóit színű emberhez dehogy adom én a lányomat! Erigy innen isten hírével, máshol keress magadnak feleséget! Szegény fiú bánatosan eloldalgott, s éjjel-nappal azon törte a fejét, hogy mit is csináljon? Addig törte a fejét, míg végül is kibújt belőle egy gondolat. Befestet- m mz arcát, persze piros festékkel és most úgy indult el leánykérő útjára. De mintha haragudott volna rá a sors vagy legalábbis az égbolt, szemerkélni kezdett az eső, amit ö nagy izgatottságában semmibe sem vett. Ez bizony baj volt, mert mire a király szírié elé ért, csupa maszal lett az arca. Paradicsom király amikor meglátta, éktelen haragra gerjedt. — Be akartál csapni, te akasztófáravató! Ezért 'börtönbe vetlek! Nesze neked, te szerelmes legény! Most mehetsz a sötét börtönbe! De mégsem kerüli a sötét börtönbe, mert abbán a pillanatban belépett a fzobába Paradicsom királykisasz- szony. — Miért akarod börtönbe csukatni ezt a fiút, jó apám? — kérdezte. — Hiszen nem követett el semmi rósz- szat, csak a kezemet akarta elnyerni. Ez pedig nem bűnl És odament a legényhez, akit nagyon kedvére valónak talált és zsebkendőjével szép tisztára törölte az arcát. Az most újra fehér lett. Azaz, dehogy is lett fehér! Amint a királylány keze hozzáért, a legény örömében elpirult, arca piros lett, olyan piros, akár a paradicsom. — De hiszen piros ez- a fiú festék nélkül is! — kiáltotta Paradicsom királykisasszony. A király újból szemügyre vette a legényt. —i Válóban piros — mondta. — Akkor hát semmi akadálya, hogy egymásé legyetek. Persze, ha te is úgy akarod, leányom. — Ügy akarom = válaszolt Paradicsom királykisasszony és most ő pirult el. Igaz, eddig is piros volt, de most még pirosabb lett, olyan piros, mint a legeslegpirosabb paradicsom. Fürtös Gusztáv aaaaaacaaaava«' esaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaasaaaaaeaaaaaai PILLANAT
