Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
1966. március 22. Kedd * m ii -es labdarúgó-csapataink formája felfelé ível A labdarúgó NB 11 harmadik fordulójában figyelemre méltó teljesítményt nyújtott megyénk két együttese. A pont nélkül álló Gyulai MEDOSZ remekül védekezett Nagybátonyban és ai|fiak ellenére, hogy a Bányász mezőnyfölényben játszott, megérdemelten szerzett pontot. Értékes döntetlent ért el. az újonc, de máris nagyszerű erényeket csillogtató debreceni csapat i ellen a Bcs. Előre. A kitűnő játék* | vezetés mellett lezajlott nagy iramú ! találkozó azt bizonyította: lassan formába lendül a lila-fehér együttes is. Az öröm mellé üröm is vegyül: Sülét vesén rúgták még az első félidőben, bár a játékos hősiesen végigküzdötte a második 45 percet, vasárnap este kórházba kellett szállítani, ahol megállapították, hogy hosszú idői« harc- képtelenné vált. MGM Debrecen — Bcs. Előre 1:1 (0:0) Debrecen, 1000 néz6, vezette: Szikokon. Debrecen: Giiiányi — Gócs, Kádár, Árva — Kovács III, Oláh — Németi, Juhász, Kiss>, Móré II, Sidió. Ed- aő: Imii István. Bcs. Előre: Kucsera — Lifcatuseaki, Frankó, Radn-ai — Mik- lya, Kiss — Gál, Zahorán, Dobó, Sülé, Száraz. Edző: Szombati György. A ' 12. percben gyors Előre-támadás végén szögletre mentettek a védők. Zahorán bei vélt labdája az ötösön pattogott, • de nem volt senki sem a belső csatárok közül, aki a hálóba lőtt volna. Dobó, majd Gál veszélyeztette Gillá- nyi kapuját, majd Kucserának kellett bizonyítani jó formáját. Csabai szöglet után Juhász bombáját védte nagy A KELETI CSOPORT ÁLLASA: 1. Saig. K. *' 2. Kecskemét 3. Szóin. MÁV 4. KISTEXT 5. Jászberény S‘*fS—7. szegedi VSE tí—7. Szóin. IMIK ' 8—8. MGM Debr. 8—9. Bp. Spart. 10. Miskolci B. 11—12. Bp. Előre 11—12. Nagybátony 13. Cegléd 14. Pénzügyőr t5. Békéscsaba 1«. Kiskunfelegyh. 17. Borsodi Bi V8. Gyula 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 — 3 — 2 1 — 4:1 2 1 — 7:3 2—1 2—1 2'r-. * 2 —' 1 1 1 5:2 9:« 3:2 4:3 2 — 4:3 1 1 4:3 1 — 1 — - 2 7:3 3:3 3 3:4 3 3:4 3 6:7 2 4:5 3:5 3:7 3 — 1 2 2:6 3 — 1 2 1:5 bravúrral Kucsera. A 44. percben Móré óriási helyzetben melléi ott. Az 51. percben Dobó már csak a kapussal állt szemben, de lövése Gillányiról a mezőnybe pattant. (Óriási helyzet volt.) Csabai támadások közben Oláh hosszan szöktette Juhászt, aki Móréhoz továbbított, az összekötőnek még arra is volt ideje, hogy lekezelje a labdát, azután lapos lövést küldött a hálóba. A 75. perctől kezdve a csabaiak vették át a kezdeményezést. A »0. percben Zahorán ívelt a kapu elé és Dobó nyolc méterről kiegyenlített. A hajrában mindkét csapat nagy akarással küzdött a győztes gólért, de a kitűnően védő kapusok mellett ez nem sikerült. Jók: Kucsera, Frankó, Miklya, illetve Juhász, Móré, Giiiányi. Nagybátony! Bányász — Gyulai Medosz 0:0 Nagybátony, 800 néző, vezette: Bánki. N. Bányász: Bnlyovsaki — Szalai, Veres, Kovács I — Szántó, Horváth — Nagy, Kovács IX, Huszár, Baranyai, Regös. Edző: Dávid Róbert. Gyula: Barna — Fábrt, Lovász, Sás — Gúti, Dávid — Nagy Hl, Nagy II, HimmcT I, Rajki, Jenei. Edző: Vasvári Péter. A gyulai csapat jól megszervezte a játékot ezen a mérkőzésen. Bár a védelem új összetételben szerepelt, a kezdeti bizonytalankodást leküzdve, az első félidő közepétől végig megbízhatóan állt a lábán. A Bányász kezdett jobban és a 18. percben Kovács II a kapufát találta el. Fokozatosan lendült bele a MEDOSZ. Jenei a 35. percben a kifutó kapuson átemelte a labdát, de a befutó Kovács I a gólba tartó labdát szögletre mentette. Fordulás után a gyulaiak fokozták az iramot, és veszélyesen támadtak. Az 55. percben Himmer szögletét Dávid a léere fejelte. A Bányász is támadott és a 80. percben Huszár egy bal oldali beadást 14 méterről a felső lécre fejelt. A 82. percben Nagy III kitört, a rátámadó védők mellett Nagy Il-hoz játszott, akinek lövését a kapus mentette: Jók: Barna, Gúti, Lovász, Himmer, Nagy IL illetve Bulyovszki, Veres, Nagy. TOVÁBBI eredmények Szegedi VSE—Bp. Spartacus 3:1, Bp. Előre—Kiskunfélegyházi Vasas 2:1, Szolnoki MÁV—Borsodi Bányász 1:0, Salgótarjáni Kohász—Pénzügyőr 1:0, Kecskeméti Dózsa—Szolnoki MTE 2:2, KISTEXT—Cegléd 3:1, Jászberény —Miskolc 1:0. Az ökölvívó NB II-ért Bp. Beloiannisz—Honvéd Szalvai 13:7 Bétoéécsaba, téglagyúrt kultúrotthon, 4Ő0 néző. vezette: Koncz, Németh. Ezúttal nem négy, hanem hat pont ' hátránnyal indult a csabai csapat (Harmat-, pehely- és nehézsúlyban nem ' indított versenyzőt.) Annak ellenére, >vhogy a pesti csapat sem olyan ütőképes, mint régebben volt, ekkora '"ponthátrány mellett nem sok esélye lehetett a Honvédnek a győzelemre. A szorítóba lépő csabai versenyzők mindent megtettek a győzelemért és helyenként színvonala© küzdelmeket is láthatott a lelkes közönség. A bíráskodás egy esettől eltekintve, elfogadható volt. Stork biztosan nyerte a mérkőzést és döntetlent hoztak ki, túl sokat azonban az eredményen ez nem változtatott. Kiemelkedett a vál- ’ tósúlyú Sitkéi—Kovács és a nagyváltósúlyú Stork—Kovács mérkőzés. Különösén örvendetes Stork formajavulása, .aki ezen a mérkőzésen nagyon tisztán, szabályosan öklözött és feltétlenül i.győzelmet érdemelt volna. Az első 'mérkőzésen nagyszerűen szereplő légsúlyú Magyar ezúttal nagyon rossz felfogásban harcolt. A sokat szabálytalankodó Budaccsal szemben elíogad- la a „verekedést” és nagyon . kétessé , telte a győzelmét. Pálinkás mindent megtett, de a képzettebb Somlaival szemben a második menetben kénytelen volt feladni a küzdelmet. Bel- - leli ellenfelét — aki általában fejelt — jogosan léptette le a vezető bíró ml első menetben. Középsúlyban a Nagy—Evellet találkozó majdnem meglepetést hozott. Kár, hogy a csabai Nagy túlzottan tartott Evelleitől, láthatóan zavarban volt és emiatt sokat szabálytalankodott. Nagy második menetben történt leléptetése jogos volt. Félnehézsúlyban Dobrócsi mindjárt le akarta rohanni a nagy ütőerejű Kasubát, azonban beugrásnál Kasuba „megfogta” és repült a törülköző. Részletes eredmények (elöl a Szalvai HSE versenyzői): Légsúly: Magyar ellenfelét, Budácsot a harmadik menetben sorozatos szabálytalanság miatt leléptették. Harmatsúly: Futó (Bp.) ellenfél nélkül győzött. Pehelysúly: Pokrivcsák (Bp.) ellenfél nélkül győzött. Könnyüsúly: Pálinkás a második menetben feladta Somlai ellen. Kis- váltósúly: Belleli ellenfelét, Juhászt sorozatos fejelés miatt az első menetben leléptették. Váltósúly: Sitku pontozással győzött Páger ellen. Nagy váltósúly: Stork—Kovács döntetlen (nagy bírói tévedés!). Középsúly: Nagyot a második menetben sorozatos szabálytalanság miatt leléptették Evelleivel szemben. Félnehézsúly: Dobrócsi az első menetben feladta Kasubával szemben. Nehézsúly: Gulyás (Bp.) ellenfél nélkül győzött. A CSB a területi, majd az országos egyéni versenyek miatt csak májusban folytatódik. A férfi kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzésen a Honvéd Klapka utcai tornacsarnokában, 700 néző előtt 31:17 (8:9) arányban nyert Magyarország válogatottja Franciaország ellen. A VB 16-os döntőjébe Magyarország és Franciaország együttese jutott. Vereség Lipcsében. A világbajnokságot nyert magyar női kézilabda-válogatott gerincét adó Bp. Spartacus együttese a Bajnokcsapatok Európa Kupa mérkőzésén váratlanul nagy arányú, 10:4-es vereséget szenvedett Lipcsében- a Testnevelési Főiskola együttesétől. A hatgólos hátrány meglehetősen nagynak látszik a budapesti visszavágóra, de ismerve a szövetkezeti csapat kiváló képességeit, mégis bí/ihatunk abban, hogy a magyar csapat jurt az EK döntőjébe. — A vidéki cselgáncsbajnokság Tatabányán sorra került versenyén félnehézsiúlyban a békéscsabai Kristóf János biztosan szerezte meg az elsőséget. — Csak egy napig élt Veres Győző súlyemelő világcsúcsa. A magyar világbajnok Szombathelyen felállított 160,5 kg-os világcsúcsát a rigai nemzetközi súlyemelő versenyen a szovjet Isza- köv 161 kilogrammra javította. — Ellopták a Rímet Kupát! A világhírű trófeát, a labdarúgó- sport legértékesebb díját, amely a világbajnok-együttest illeti, vasárnap a londoni Westminster kiállítási csarnokból ellopták. A bélyegkiállítás keretében á nagy- közönségnek .bemutatott kupa 4 kiloigrammnyi tiszta arany. A védő brazilok a VB-scrsolás alkalmából vitték magukkal a féltve őrzött kincset Londonba. A Scotland Yard megindította a nyomozást a 2000 font értékű és 30 ezer fontra biztosított trófeáért. Egy cikk margójára A napokban figyelemre méltó cikket olvashattak a Népújság sportszerető olvasói. „Mindenki, akit illet, fogadja meg tanácsainkat, hogy 1966-ban jelentős lépéseket tegyünk előre a foghíjak megszüntetésére” — hangzott Christián László záró mondata az illetékesek felhívására, az atlétika felkarolására. Remélhetőleg a békési illetékesek is olvasták e cikket. (Ha nem, olvassák el!) Régóta nagy problémákkal küzd Békés a sport terén. S ami szégyen, pontosan a sportok elismert királya, avagy királynője, az atlétika szenved a legjobban, amit hűen mutatnak a meglehetősen „szerény” eredmények is. Nem mintha nem lenne atléta, aki sportoljon, hanem sokkal inkább a makadámútnak jobban megfelelő futópálya miatt. A sportpálya homok- gödre pedig jó, de csak homokvárat építeni. A futballpályát féltik, nagyon féltik az atlétikától. Nem, nem akarnak az atléták futballozni, csak néhány körrel a pálya füves, de inkább mezős szélén bemelegíteni. Am ez lehetetlen, mert a pályagondnok —mert az is van -- senkit sem enged a pályára. Még mezítláb, rövid repülőket sem lehet futni a pálya szélén. Néhány éve létesítettek egy jó dobókört a futballkapu mellé, de használni nem lehet, mert a diszkoszt a futballpályá- ra dobni még véletlenül sem szabad! És így sorolhatnánk tovább, bár ennyi is elegendő a békési fonák helyzetek megvilágítására, amelyek még az egyébként lelkes atlétákat is elkedvetlenítik. Vajon elérjük-e azt az időt, amikor már nem kell számolnunk a békési sport szeszélyeivel...? Hóinál Lajos Nagyszabású OSN bemutató Orosházán A II. Országos Sportnapok keretében nagyszabású tomaversenyt rendeznek Orosházán, ami szervesen kapcsolódik az idei jubileumi események — mint például az 1891-es orosházi véres május 1 75. évfordulója — programjához. Az előkészületek már korábban megkezdődtek s a részletes műsorról, annak lebonyolítási rendjéről, valamint a jelenlegi munkáiról kértünk tájékoztatót Szokodi Sándor gimnáziumi tanártól, az OSN szervező bizottságának elnökétől. — Milyen gyakorlatok szerepelnek a programban, hányán és kik vesznek részt ebben? — Együttesen 3 ezer fiatal működik közre a műsorban, s az óvodások, valamint az alsó tagozatok harmadik és negyedik osztályainak bemutatóival kezdődik az ünnepség, majd az I-es, n-es és HI-as iskola közös gyakorlatára kerül sor. Ezt követően a középiskolák összevont fiú- és leánycsapatai vonulnak a pályára, majd a honvédség és a sportiskolák bemutatói következnek. A csaknem kétórás műsor egy élőképpel zárul. A délutáni bemutató után este is lesz sportesemény. Jugoszlávia birkóeó-válogatott- ját látja vendégül az Orosházi Spartacus. — Egy ilyen monumentális bemutató bizonyára több szervezési nehézséget is jelent. Milyen az együttműködés az iskolák testnevelő tanárai és a TS vezetői között? — Rendkívül hasznos gyakorlatot vezettünk be azzal, hogy minden hétfőn találkoznak a testnevelő tanárok a városi TS irodájában, s itt a legapróbb részletekig kidolgozzuk a programot. A koreográfiát testnevelő tanárok készítették s ugyancsak ők — Szűcs Ferenc, Macher Lajosné, Németh Imre, Farkas István, Cserven István, Gyetvai György, Göndös Lászlóné, Borsi Vince és Institórisz Gyuláné — tanítják be a gyakorlatokat is. Valamennyien igen nagy lelkesedéssel vesznek részt a munkában s reméljük, ennék meglesz az eredménye is. — Hogyan használják ki a rendelkezésre álló rövid időt, hol tartanak a felkészülésben? — A gyakorlatok betanítása 80 százalékban már megtörtént. Az áprilisban kezdődő tavaszi szünetet is felhasználjuk, s több szabadtéri próbát szeretnénk tartani. Bízunk abban, hogy a város általános iskoláinak igazgatói mindenben támogatják majd e nagyszabású program előkészítő munkáját. Ugyancsak reméljük, hogy május l-ne a Kinizsi sportpályája ib megfelelő köntösben várja a nézőket, hiszen az impozáns környezet a sík egyik forrása lehet. s. F. Sportorvosi előadás Gyulán A gyulai TS rendezésében sportaka- démiai előadássorozat indult. Az első előadást a TIT előadótermében tartotok. Hargitai József TS-elnök bevezetője után dr. Pluhár János sportorvos tartott előadást a sport és az életmód, és a sport szerepe az egészséges életben tárgykörből. A mindvégig lebilincselő előadás az ókori spártai sport ismertetéséből indult ki. Ott az ifjak és a leányok egyaránt részesültek sportnevelésben, mely a fizikai erőnlétüket és a katonaságra való alkalmasságukat szolgálta, bátorságot, fegyelmet és kitartást követelt. Az ókori olimpiákon csak olyan versenyző indulhatott, aki igazolta, hogy legalább egy évvel korábban csak a versenyre készült fél. Ma sem lehet versenyezni,, megelőző, rendszeres edzés nélkül. A középkorban lovag csak az lehetett, aki lovagolni, vívni, nyílApróhirdetések Hintó, Winter-tengelyes, használt, eladó. Elek, Kétegyházi út 9. 205 IZS motorkerékpár oldalkocsival és 20 fekvőkaptár, nagyboconádi, méhekkel együtt eladó. Békésszentandrás, Bocskai u. 5. 102380. Hereszéna kb. 40 mázsa, eladó. Csaba- csűd, nagyrátai gazdaságban. Bagl. 102383 VIII. kér., Iskola u. 10 ez., jól beállt szőlős-, gyümölcsöskert bekerítve eladó. Érdeklődni: Orosháza, Táncsics U. 21. 20053 Nád van eladó. Érdeklődni: Haladás Tsz, Tótkomlós, Telefon: 40. 116 Az eleki Lenin Termelőszövetkezetnél takarmányrépa kapható, ára 20,— Ft mázsánként. H7 440-es Skoda személygépkocsi eladó. Gyulavári, Lenin út 21. 82213 Elcserélném belvárosi állami, főbér- leti szoba, konyha, speizos lakásomat hasonlóért, esetleg kétszobásért. „Megegyezés” jeligére gyulai hirdetőbe. ami Gyulai lakással rendelkező gyors- és gépíróitól fe /veszünk Jelentkezni lehet: GYULA, VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÄLLALAT. Ferencesek tere 2. 82216 lal célba lőni, úszni és sakkozni tudott. A városokban a vívó- és lövészegyletek szolgálták a testedzést és egyben a város védelmét. A múlt század végétől, az olimpiai játékok felújításával fellendülésnek indult a versenysport. Az állandó fejlődés jelentkezik az eredményekben. Sajnos, * rendszeres testnevelés elmarad a sport mögött. A fejlett ipari országokban a fizikai munka mind kisebb keretekre szorul vissza, ezért rendkívül megnő a testnevelés jelentősége. A testnevelés mindenki számára elengedhetetlenül fontos, míg a versenyszerű sportot csak teljesen egészségesek űzhetik. A sportoláshoz évekig tartó rendszeres edzés szükséges. Az előadó ezután rámutatott az egészséges életmód és életritmus fontosságára, a túltáplálísággal jelentkező hátrányokra, valamim az izgatószerek, alkohol, nikotin káros hatására. A sportorvos az előadás után a hallgatók kérdéseire felelt. Ezután a reggeli torna szükséges voltával kapcsolatban egy kisfiimet, majd a Halló, Tokió című színes hangosfilmet vetítették le. A spotrtakadémiai sorozat következő előadása március 25-én lesz, amikor Christián László testnevelő tanár a korszerű edzésmódszerekről tart előadást. Az előadást ugyancsak filmvetítés követi. Kívánatos, hogy az értékes és szükséges előadásokat a sportolók. sportvezetők és a sportszakemberek nagyobb számban hallgassák meg. R. K. néhány filler nem áldozat! Menetjegyét kérje biztosítással Baleset esetén 50 ezer forintig terjedő kártérítn > t- nyújt az ÚlMMBIZTUIf* 106 D. J.