Békés Megyei Népújság, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-18 / 65. szám

1966. március 18. 7 Péntek PORT Gyulai és csabai sikerek a középiskolások asztalitenisz-bajnokságán A megye legjobb középiskolás asztali ten iszezői nek részvételével rendezték meg az ez évi középfo­kú iskolai bajnokságot. A verse­nyen örvendetes jelenség volt, Hogy végre — kevés kivétellel — valamennyi középiskola elküld­te legjobbjait és ez a színvonal­ban is feltételenül emelkedést ho­zott az előző éveik hasonló verse­nyeihez viszonyítva. A versenyen általában az esélyesek nyertek. A lányok csapatgyőzeimét megérde­melten szerezte meg a Gyulai Gimnázium csapata. A Mezőko- vécsházi Gimnázium leánycsapa- t áslak döntőbe. jutása meglepetés, de' teljesen megérdemelt volt. A leány egyénit Skultéty Mária vé­gig kiemelkedve a mezőnyből, magabiztosan nyerte. A döntő­ben az ugyancsak gyulai Héjj as Emília ellen nyert 2:0 arányban. A fiúk csapatbajnoksága a csabai­ak sikerét hozta. Az elődöntőben a vízműteűhnikumnak volt a ne­hezebb dolga, mivel csak nagy küzdelemben bizonyult jobbnak 3:2 arányban az Orosházi Gimná­zium csapatánál. Az ITSK viszont simán 3:0 arányban biztosította helyét a döntőben a Szarvasi Gimnázium ellenében. Á döntő nagy küzdelmet és színvonalas já­tékot hozott, végül is 3:2 arány­ban a Bcs. Vízmű Technikum csapata nyert. A fiúk egyéni ver­senyében meglepetésnek számít, hogy az orosházi Bogdánffy Gá­bor 2:1 arányban alulmaradt a dé- vaványai Józsával szemben és nem került be az elődöntőbe. A döntőbe jutásért az egyik ágon Sajben 2:0 arányban nyert Józsa ellen, míg a másik ágon Jeney né­mi meglepetésre 2:0 arányban ki­kapott a szarvasi Csasztvantól. A döntőben — Sajben Jóvoltából” Csabáin maradt a bajnoki cim —- végig nyílt küzdelemben, jó já­tékkal, a nyűgödtabb csabai fiú nyert 2:1 arányban és a közel­múltban megnyert megyei ifi egyéni bajnoki cím mellé a me­gyei középfokú iskolai bajnoki cí­met is megszeretze. Eredményeik. Leány egyéni (20 Sajben János a megyei ifibajnok­ság után itt is nyert. ind.): 1. Skultéty Mária (Gy. G.), 2. Héjjas Emília (Gy. Gimn.), 3. Moldován Mária (Medgyesegyházi Gimn.). Leánycsapat (16 ind.): 1. Gyulai Gimn. (Skultéty, Héjjas, Barna E.), 2. Me2Ökovácsházi G. (Balda, Dinnyés, Nagy), 3. Med­gyesegyházi Gimn. (Moldován, Túrok, Varga). Fiú egyéni (26 in­duló): 1. Sajben János (Bcs. ITSK), 2. Csasztvan István (Szarvasi Gimn.), 3. Józsa Sándor (Dévaványai Gimn.). Fiúcsapat (26 ind.): 1. Bcs. Vízmű Techni­kum (Jeney, Horváth). 2. Bcs. ITSK (Sajben, Rotyis, Amcsin), 3. Orosházi Gimn. (Bogdánffy, Bán- fi, Tóth). Sportvetélkedő A „Mit tud Ön a sportmozga­lomról?” vetélkedő békéscsabai vá­rosi döntőit ma este hat órai kezdettel rendezi meg az MTS Bé­késcsabai Városi Tanácsa az út­törőház nagytermében. A szellemi vetélkedőre meghív­ták a város 29 sportkörét és az iskolákat. Nevezni a helyszínen lehet a játékvezető Molnár La­josnál. Atlétika Az általános iskolások mezei verse­nyével Békéscsabán is megkezdődött az atlétikai szezon. A kedvezőtlen idő­járás ellenére nagy volt az érdeklő­dés, 884 befutója volt a versenynek, ami arról tanúskodik, hogy a gyere­kek szeretik a mozgást. A 3. sz. is­kola 129, a 7. sz. 127 tanulót indí­tott el. Meglepő viszont, hogy az 1. sz. Iskolából csak 44 tanuló futott. Az iskolák közötti pontversenyt és a vándorserleget (zárójelben a test­nevelő neve) a 3. sz. iskola nyerte 166 ponttal (Kováts Zoltán), 2. a 8. sz. is­kola 106, (Batke László), 3. a 7. sz. is­kola 76 (Fajzi György), 4. a 2. sz. iskola 75 (Fehér Dezsőné), 5. a 10. sz. iskola 37 (Szerdahelyi János), a 6. a 4. sz. iskola 25 (Fajzi Györgyné) pont­tal. A verseny — amelyet a Békés me­gyei Mező Imre Sportiskola rendezett, az idei első kiválasztó verseny volt. A tatai és a megyei edzőtáborokba azok a tanulók kapnak majd meghí­vást, akik ezeken a versenyeken a leg­jobban szerepelnek. Eredmények. Leányok. V. oszt.: 1. Novák (8. isk.), 2. Andő (3. isk.). 3. Jakab (3. isk:). Csapatban: 1. 3. isk. „A”, 2. 8. isk, 3. 3. isk. „B”. VI. oszt.: 1. Rákóczi (2. isk.), 2. Hencz (8. isk.), 3. Kasznár (10. isk.). Csapatban: 1. 3. isk., 2. 9. isk., 3. 10. isk. VII. oszt.: 1. Betkó (8. isk.), 2. Ilyés (7. isk.), 3. Duzs (2. isk.). Csapatban: 1. 7. isk., 2. 2. isk., 3. 3. isk. VIII. oszt.: 1. Laurlnyecz (8. isk.), 2. Gyeb- nár (4. isk.), 3. Bagyinka (10. isk.). Csapatban: X. 8. isk., 2. 7. isk.., 3. 2. isik. Fiúk: V. oszt.: 1. IDeme 5. isk ), 2. Molnár (3. isk.), 3. Karádi (3. lék.). Csapatban: 1. 3. isk., 2. 10. isk., 3. 8. isk. VI. oszt.: 1. Király (3. isk.), 2. Tóth (8. isk.), 3. Nagy (3. isk.). Csapatban: 1. 3. isk. „A”, 2. 8. isk., 3. 3. isk. „B”. VII. oszt.: 1. Kovács (3. isk.), 2. Szász (8. isk.), 3. Szász (3. isk.). Csapatban: 1. 7. iák., 2. 3. isk., 3. 2. isk. VIII. oszt.: 1. Tábor (2. isk.), 2. Krivik (3. isk.), 3. Regős (2. isk.). Csapatban: 1. 3. isk., 2. 8. sz. isk., 3. 7. isk. Birkózás A Magyar Boirkózó Szakszövetség szervezésében nemrégiben bonyolítot­ták le a 16—17 és 1« esztendősök ré­szére kiírt kiválasztó versenyeiket. A rendkívül izgalmas és színvonalában is minden eddigit felülmúló sereg­szemlén Az Orosházi Spartacus tíz ver­senyzőt indított, s közülük nyoican első, illetve második helyezést értek él korosztályúkban és súlycsoportjuk­ban. Az ifjúsági korosztályúak kötptt- fogásnemének 50 kügrammos súlycso­portjában Enyedi a második helyen végzett, a szabad fogásnem lepkesúlyá­ban Pusztai az első, Légsúlyban Nagy József a második, kisközépsúlyban Al­bert ugyancsak a második helyet sze­rezte meg. A serdülő korosztály kö­töttfogásnemének 66 kilogrammos súlycsoportjában Seben az első, nagy­középsúlyban Iványi szerezte meg a győzelmet, s fél nehézsúlyban ugyan­csak az orosházi Soós végzett az első helyen. A szabadfogásnem nagyváltó­súlyában Csizmadia a második helyen végzett. A' nem hivatalos pontverseny­ben az Orosházi Spartacus lett az első 29 ponttal, tíz pont különbséggel meg­előzte a Budapesti Honvédet, s ezzel a nevelőegyesületek sorába lépett. A rendkívül jó eredmények elérésében nagy része van az egyesület sportis­kolájának, ahol a tehetséges fiatalok­kal megfelelő szinten foglalkoznak. Szegeden, a területi felmőttbajnoksá- gon az Orosházi Spartacus első osz­tályú gárdája nélkül vett részt. Lep- kesúlyban Németh az első, könnyű- súlyban Kovács a harmadik, 78 kilo­grammban Horváth az első, a 87 ki­logrammos súlycsoportban Móroez a második, a 97 kilogrammosok köré­ben Botorul az első, Fábián pedig a második helyen végzett. Az itt he­lyezést elért versenyzők jogot szerez­tek a vidéki bajnokságon való indu­lásra. Farsangi reifvénvpáfyázat — Harminc forduló harminc nap alatt — Első díj 7 napos üdülés Zakopanéban — Eredményhirdetés az április 1-i számunkban — Huszonnyolcadik rejtvényünk: l. Ki fedezte fel Európa számára a könyvnyomtatást? 2. Mikor született a zseniális lengyel tudós, Kopernikusz? Farsangi rejtvénypályázat 1966. március 18. 23. szelvény ' 5 I»ar>p László, a megyei szakszövetség főtitkára átadja a bajnoki érmeket a Gyulai Gimnázium csapatbajnok leányversenyzöinek. Barnának, Héj- ja.su.ik és Skuitétynek. Fotó: Varga Gyula Halló, itt London! A Magyar Rádió közölte a lab­darúgó világbajnoki közvetítések programját. Ezek szerint az ang­liai VB-ről a következő mérkő­zéseket közvetíti a rádió. Július 11: Anglia—Uruguay második fél­idő, július 12: Bulgária—Brazília második félidő, július IS: Magyar- ország—Portugália mindkét fél­idő, július 15: Brazília—Magyar- ország mindkét félidő, július 16: Portugália—Bulgária második fél­idő, július 19: Portugália—Brazí­lia második félidő, július 20: Ma­gyarország—Bulgária mindkét félidő. A további közvetítés válo­gatottunk szereplésétől függ. Vé­gül a rádió közvetíti a július 31-i döntő 90 percét. Száztízenhét „bunyós” Gyulára tart Az ökölvívás rajongói Békés megyében talán még soha nem lá­tott nagyszerű eseménynek lehet­nek tanúi Gyuláin, március 25, 26 és 27-ón, a délterületi 1966. évi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokság idején. A küzdelmeket a MÖSZ meg­bízása alapján a Békés megyei szakszövetség rendezi. Bócs, Szol­nok, Csongrád és Békés megyéből a március 15-i nevezési zárlatig 117 öklözőt neveztek. Az óriási érdeklődés miatt a három nap rövidnek bizonyul, könnyen elő­adódhat az is, hogy 25-én, pénte­ken az éjszakai órákig tartanak majd a küzdelmek. Szombaton a gyulai kultúrházban színházi elő­adást tartanak, így a nagytermet már 18 órakor át kell adni. Nagy a valószínűsége annak, hogy a plakátokon feltüntetett időpont­tól eltérően, egész napon át foly­! nak majd a selejtezők. Vasárnap, i 27-én már csak a döntőkre kerül sor. Érdekes, hogy a félnehézsűly- ban — ami nagy ritkaság — 12 versenyző, míg a nehézsúlyban 10 öklöző lép a kötelek közé. E két súlycsoportban egyébként az ökölvívás szerelmesei manapság ritkán látnak összecsapásokat, így a „nehéz fiúk” vetélkedése külö­nös érdeklődésre tarthat számot. Vívás Az 1966. évi középiskolás női, férfi tör- és kardvívó-bajnokságot a Bcs. Vízmüépítési Technikum termében rendezik meg március 19—2G-án. A csapatversenyeket szombaton 15, az egyéni küzdelmeket vasárnap 9 órától bonyolítják le. 7 köbméter nyárfarönk, szerszámnak való akácfa eladó. Rajki János, Csor- vás, Tanya 369. 20035 500-as Trabant Combi eladó. Gyula, Arany János u. 38. 82204 Gyermekek mellé idősebb nőt gondo­zónak keresek, MaMingerné, Békéscsa­ba, V., Batsányi u. 13. 263 Jó állapotban levő 407-es Moszkvics el adó. Érdeklődés vasárnap, Békéscsa­ba VI., Berzsenyi u. 31. 269 Gitárosok! 20 wattos Bass-reflex hang­fal, 10 wattos Hifi erősítővel egybeépí­tett lemezjátszó és 80 basszusos Welt­meister tangóharmonika eladó. Békés­csaba, Gyulai út 27. 271 Menyasszonyi, koszorúslány-, vőle­gényruhák, felnőtt- és gyermekjel­mezek, cipők, csizmák kölcsönzése; Jelmezkölcsönző, Békéscsaba ni., Ka­zinczy utca 26. Telefon: 14—41. 37716 Simson Moped jó állapotban eladó. Szarvas, Dózsa u. 89. 102378 Bontásból 600 darab tégla, egy dupla­ajtó eladó. Gyulai Bokányi Dezső u. 9. 82205 Két szoba, összkomfortos fél ház azon­nali beköltözéssel eladó. Gyula, 48-as u. 12. 82209 Előnyös! Hasznos! LIBÁRA, KACSÁRA, PULYKÁRA KÖSSÖN SZERZŐDÉST A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETTEL. Liba után darabonként 15 kg, 'pulyka után 5 kg takarmányjuttatási ELŐLEG. 42 Gazdaságunk 2 fő juhászt keres felvételre SZOLGÁLATI LAKÁST BIZTOSÍTUNK. Munkába lépés április 1-vel. Bérezés kollektív szerint. ILLETMÉNYFÖLD, 12 DB JUHTARTÁS biztosítva. Jelentkezés személyesen a gazdaság III. számú üzemegységében, az állattenyésztőnél. Cím: MEZÖBERÉNY, BLAKA-MAJOR. Megközelítése vonattal, autóbusszal. ________________________________ 37722

Next

/
Thumbnails
Contents