Békés Megyei Népújság, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-06 / 31. szám
Hem először szervezett Márton kirándulást Két évvel ezelőtt, amikor még csak nyolcéves volt, és a Lujza utcában laktak a susaterműtielyban. elhaia ■ózta, hogy megnézi a Dumát, amelyet. még sohasem látott. A folyó alig néhány kilométernyire volt az utcájuktól, de őket, külvárosi gyerekeke t senki se vitte el oda. Csak hallomásból tudták, hogy a folyó széles és milyen szépek a budai hegyek. Márton egy kis lársasagor szedett össze. Elébüik tette a város térképét, amelyet a tankönyvéből tépett ki (a fiú akikor került a harmadik osztályba). — Nézzétek: így megyünk-- Itt a Népszínház utca... a Teréz körút — ide van írva, látjátok? Ez a Lápot körét — és itt van a Duna. Ennyi az egész! A Márton választotta ut jó négy kilométer volt. A Dunához sokkal gyorsabban is el lehetett volna jutni. Például, ha végigmennek a Népszínház utcán, aztán a Rákóczi úton az Erzsébef- hídhoz. Mégis a hosszabbá! választotta, mert a széles körút a térképen, jobban látszott, ... Elindultak. Mártonnal tartott Pista, Bandi és a két Lichtenstein gyetek. Velük ment az Édes Jóska is, aki először vonakodott, mert nem 6 vezeti a csapatot. Ugyanis Édes Jóska, a katonáséiban megszokta, hogy mindig ő a király. Valahányszor csapatat állított föl a Lujza utcában, saját magát nevezte ki királynak. Masíroztak az utcán. Elöl ment ő, a hadseregében még két tábornok, egy ezredes, egy kapitány, néha egy hadnagy is akadt. Közlegény nem volt. Ami- . kor Márton egyszer fellázadt, és kijelentette, hogy ő akar a király lenni. Édes Jóska megengedte neki, de saját magát nyomban főkirállyá nevezte ki. Ez mindenkinek megfelelt, mert a hadnagyból ezredes, az ezredesből tábornok, a tábornokiból pedig király lett. Az egész hadsereg feljebb lépett a ranglétrán, — Hogy áll. király úr?! —* kiáltotta Édes Jóska, a fakirály. — Ki a mellet, be a hasat! Maga még állni se tud tisztességesen, király úr! — És szigorú főkirályi szemmel nézett Mártonra. Édes Jóska ezzel a tekintettel, s parancsoló hanggal biztosította magának a főkirályi rangot. A többi hadseregben — minden utcában akadt ilyen — a legvakmerőbb verekedőt választották meg királynak. Édes Jóska vékony lábú, sovány fiú volt. Azt hangoztatta, hogy akár a legerősebb felnőttet is két vállra fekteti titkos fogással. Ezt természetesen nem árulhatja el, mivel az, aki erre a fogásra megtanította, becsületszavát vette, hogy soha senkinek nem beszél a titokról. A furcsa * Részlet a szerző Ficzek úr című, könyvnapra megjelenő regényéből, amelynek magyar kézirata elveszett, más nyelveken viszont tizenkét ízben látott napvilágot. Most Makai Imre fordította le, majd a szerző átnézte és szerkesztette. — Micsoda sütemények, Márton! — szólt az ezredes anélkül, hogy hátrafordult volna. .Őfelsége tekintete egy pillanatra szintén a süteményre tapadt, de aztán főkirályi kötelességének teljes tudatában elfordult, lenyelte majd kicsorduló nyálát, és felháborodva sziszegte; — Mi az, hogy „Márton”? Mi az, hogy „te”?! Ezredes úr,- vegye tudomásul, én most főkirály vagyok. es nem vagyok magának „te”! Hogy lehetett megállni emiatt, ezredes úr ?! — kérdezte fejcsóválva Mártom. — Rögtön induljon, különben lefokozom... Az ezredes bánatosan pislogott, összecsapta meztelen lábát, s a hadsereg tovább masírozott. Végre megérkeztek a Dunához. Lementek a lakpart alsó lépcsőire és mezítelen lábukat a vízbe lógatták. Őfelsége volt a kezdeményező. Majd kivétel nélkül mindnyájan lábukat áztatták a vízben — a főkirály, a helyettese, a Sülé István Hidas Antal: KIRÁNDULÁS csak az volt, hogy Édes •Jóska sohasem vetekedett. — Spórolok az erőmmel, erűtek? Aki ezt teszi, egyre erősebb lesz. ... Szóval, a főkirály először nem akart menni, de amikor Mártom kinevezte Édes Jóskát teljes jogú helyebtes-főkirálynak (a különbség csak annyi volt, hogy Márton kezelte a térképet), Édes Jóska is velük tartott. A gyerekek útközben meg-megálltak, nézték a térképet, és ellenőrizték a térkép jelezte utcákat. — Itt végződött az Erzsébet körút Ez a Wesselényi utca..; Főkirályhelyettes úr, olvassa ei, mi vám kiírva a sarkom. A vékony lábú helyettes- főkirály szaladt, visszatért és jelenítette: — Wesselényi utca •— Rendben van — szalutált Márton. — A hadsereg tovább indul. Masíroztak. Megint, elővették a térképet. — Hélyettes-főkirály úr, itt most a Teréz körútnak kell következnie. Nézze meg. helyes úton haladunk-e? A mezítlábas helyettes- íőltirély rohant, utánaira- modott Lichtenstein Izsó tábornok is. Együtt jelentették: — Teréz körút. — Hadsereg, előre' — vezényelte Márton. Ám ekkor felháborító fegyelemsértés történt. Lichtenstein Lipót ezredes, Lichtenstein Izsó tábornok öccse megállt egy csemegeüzletnél, és valósággal odatapadt a kiraíkat üvegéhez. Márton rögtön észrevette, bógy egyik főtisztje eltűnt. Egész hadseregével ment, és megállt Lichtenstein Lipót ezredes háta mögött. — Miért maradt el a hadseregtől, ezredes úr? — kérdezte Márton éles hangon a fiútól, aki nagyokat szipákolva bámulta a kirakatot. tábornokok, az ezredes, sőt Ficzek Bandi kapitány úr is. Közben nézték a kitáruló égen fölragyogó színek játékét, amit a szűk Lujza utca fölött sohasem láttak. A nap lassan a budai hegyek mögé ereszkedett. Jobbról a Váci úti gyárak, szentben a budai malmok kéményeiből felszálló vékony füstfátyol ölelkezett összie a folyó fölött. A levegő tele volt szénporral. Hűvös szél támadt. A rakpart alsó lépcsőihez nem is halk, inkább ábrándos Duna-hul- lámok ütődtek, különösen akkor, ha egy propeller jött vagy ment át a vizen. A huUámfccfrok egyre jobban pirosodtak, majd szürkültek, megbámulták. A főkirály kissé megrez- zemt, parancsot adott a visszavonulásra — Haza! Elindultak. De a Nyugati pályaudvarig se jutottak el. amikor hirtelen rájuk sötétedett. A folyónál késeibben áll be az este. mint a házak között. Erre nem gondoltak. Késő volt már. Mire eljutottak az Andirássy útihoz, mór éjszaka lett — Mit szólnák otthon? — nyögött a két Lichtenstein gyerek, a tábornok, meg az ezredes. — Csend legyeit! — lopakodott rájuk Márton Az Andrássy úton növekedett a kocsiforgalom, egyik fogat a másik után száguldott tova, a belső puha úton lovasok vágtattak; féloldalt ülve a nyeregben a nők, fejükön cilinderrel. A gyermekek a főkirály parancsára kézen fogták egymást és elmentek az út közepéig. Váratlanul kocsik zárták el útjukat. Visz- sza kellett futniuk. Az ezredes sírva fakadt. A főkirély is zavarba jött. A gyerekek jobbra-balra forogtak, végül, amikor a Ti in tők áradata megszakadt, átsurrantak és gyorsan továbbmentek. Jó ideig vonultak szótlanul, amikor Édes Jóska hirtelen el kiáltotta magát: — Megint a Dunához jutottunk! így volt: az Andrássy út közepén addig keringtek ide-oda, amíg — észre sem vették — megfordultak és ahonnan elindultak, oda kerültek vissza. A főkirály tekintélye egy pillanat alatt összeomlott. Hadserege fellázadt. — Hová vezetsz?! — kiáltották a Liohtenstein-test- vérek. — Otthon a papa agyonver! Már amúgy is későn érkeztünk volna meg! Megfordultak. A hadrend felbomlott. Futottak. A tél-képhez többé nem nyúltak hozzá, hanem az utca sarkán posztóié rendőrt kérdezték: — Biztos úr kérem, merre van a Lujza utca? Végre hazaérték. Már messziről látták, hogy az ezredes meg a tábornok úr papája éppen a sarki kocsmába tért be. A tisztikar Lichtenstein része utolsó erejét megfeszítve rohant fel az emeletre, besurrant a lakásba, és — ahogy másnap mesélték — rögtön, vacsora nélkül, ágyba másztak, s úgy tettek, mintha már régen aludnának, hogy megmeneküljenek a veréstől. Édes Jóska búcsúzóul azt mondta Mártonnak: — Főkirály úr, vegye tudomásul, hogy én, az igazi főkirály ezennel lefokozom! Holnaptól fogva ezredes lesz. Szégyell je magát! Márton dühbe gurult: Eredj a mamádba! Otthon elmondta, hogyan lógatták lábukat a vízbe. Ficzek úr (nem tudván, hogy egy detranizált uralkodó áll előtte) kifordított tenyérrel — az keményebb volt — szájon dörgölte a fiát, aki pedig a detronizálás után is még mindig ezredes volt. Sass Ervin: Igen, igen, igen HIVL a'K ciklopsz kövekből építem az igazság szentélyeit ott rámtalálnak a velem társak s köveknél erősebb kötést kötünk a jóra a becsületre a munkára társak az épület áll a remény betölti minden zegzugát társak kéz a kézben erőt erőnek feszítve ez a minden A GÚNYOSAK ÍGY MONDTAK szelíd dombok felett a nap békességgel tovább halad a te harcod egy világé nem az enyém talán másé míg óráim terelgetem pereg pereg az életem holnapután pedig hidd el ki törődik régi hittel ki keresi hogy élsz-e meg bűneidtől hogy félsz-e még hogy a lángod perzsel-e meg kósza öklök ütnek-e még a te harcod egy világé nem az enyém talán másé véres dombok felett a nap milliárdok óta halad ÉN ÍGY MONDOM ha a hegynek csúcsára lépsz dőlj a mélybe jaj minek élsz véres dombok felett a nap milliárdok óta halad ködből szakadt furcsa árnyak észbontóan hahotáznak alvilági rémek várnak honnan jöttél úgy csodálnak sorsom álmom vágyam szívem egyetlen szó igen igen
