Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Új Rezső: Helló,fiúk 1 — Helló! Dzson. Dzsek, Májk meg * lobbi fiú ott fenn a bombázóban, mely hasában a halált hordja, hozzátok szól szavam valóban, és hozzátok, ti vidám fickók a rakd akii övó mellett! — Halljátok csak, mit tanácsolnék: férfiasabb játékot, szebbet! — Vár reátok édes hazátok: a Misszuri regényes tája, a Micsigén nyugtató partja, Dzsont az anyja, Dzsekket araja, jó testvérek, kedves barátok, a szülőföld! Öt hódítsátok! — S ha tiétek egyszer az ország, áldás ölel, nem könnyes átok. — Tegyétek a földre a gépel halált rejtő terhével együtt s induljatok haza legények, elteledve a gyilkos esküt. Élő, érző, szerető szívek felelt róni a gyilkos ívet? Nincs oly esküszöveg a földön mely ily parancsot szentesíthet! — Hajózzatok haza csak bátran. Azt üzenem én, aki nógat; ne a dolgos, szerető embert, irtsátok — a ragadozókat! Vajnai László: Mondd, Európa Picasso galambja, Fehér „krétavonás' Da Nangh dúlt ege alatt F egy verropogás. Ó, elvhn békepap. Imádságod hiába. Kiújult az ölnivágyas Iszonyú gégerákja Vietnami harcos Átlőtt teste földbe ragad. Szeretet. Humanitás. Hát feladod magad? Vén, Vihartépett Európa: Havas fák hulla merev Ágaira megjön a nyár. De mondd Európa Mikor lesz háborútól Mentes a világ? (1965. december 21.) AKKOR VÁLTOZOTT meg Gerde Sándor főkönyvelő élete és a világról Való felfogása, amikor eszébe jutott, hogy húszéves lányát, a kedves és csinos Ibolykát, férjhez kellene adni Boglár Péter közgazdászhoz. A fiú friss diplomával nemrég került az egyik gépgyárba. Nem annyira a fizetése. mint inkább a jövője csábította Gerdét, a gondos atyát arra, hogy a fiatal közgazdászban Ibolyka férj-jelöltjét szimatolja. — Jó parti — mondta a feleségének Gerde, már' az első héten, amikor a fiút megismerték. — Nem kívánok jobbat — szólt elmerengve Ibolyka mamája. — Diplomás, jóképű és korban Ibolykához való. — Csakhát a fiú is bizonyára jó partit szeretne — folytatta Gerde. — Nagy szó, ha jól indul és biztos anyagi háttérrel kezd egy fiatal diplomás. Ez a beszélge t és akár harminc évvel ezelőtt is megtörténhetett volna, de éppen az az érdekessége, hogy napjainkban zajlott le, ami arról tanúskodik, hogy a Gerde-házaspárnól valamikor régesrégen megállott az idő kereke. GERDE SÁNDOR nemcsak a főkönyvelést szervezte meg jól és előrelátóan, hanem a család életét is. Nem lehet tehát csodálkozni azon, ha néhány nap múlva már arról faggatta Ibolykát, hogy tetszik-e neki Boglár Péter és hozzámenne-e feleségül. — Tetszik; Nagyon tetszik! — felelte nevetve a láry. — De, te apu, mindjárt a házasságra gondolsz. Péter egyelőre nem nősül, nekemi meg egyelőre nem sürgős, hogy férjhez menjek. A derék apa megelégedett ennyivel. Este már arról beszélt a mamával; tenni kellene valamit, hogy Boglár Fédernek megjöjjön a kedve a házassághoz. — Hívjuk meg vasárnap ebédre — javasolta az asz- s2ony. — Jó gondolat. Töltött csirke, uborkasaláta, cseresznyés rétes — egészítette ki a férj. És ezzel az ebéddel kezdődött a férjfogás. Péter megjelent a vasárnapi dús lakomán, és ott is maradt estig Akkor a papa javasolta, hogy menjenek ki a Szigetre vacsorázni. A mama örült. Ibolyka tapsolt, Péter nem szabadkozott. — Természetesen az ón vendégem — mondta a fiúnak Gerde. idők legnagyobb kételkedője!” S így, maga elé kételkedve, átvágott az úttesten. ..Pirosnál átvágott az úttesten!” — mondta egy rendőr. „Három márka büntetést fizet.” „Bocsásson meg. leérem, de ebben kételkedem...” „Ügy, kételkedik! Akkor kedden megjelenik az igazgatóságon és részt vesz egy K RÉSZ-tan foly a mom. ” Heinrich Fäustchen lian. gos kételkedését elnyomva egy étterem felé vette útját, mert vacsoraidő volt. Alig lépett a helyiségbe, enyhe kételkedései támadtak étvágyát illetően és anélkül, hogy helyet foglalt volna, kilépett a forgóajtón. Az utcán viszont már az előbbi kételyeiben kételkedett. „Remek” — gondolta — „szkepticizmusom immár magasabb nívót ért el”, és ezzel újra belépett az étterembe. Abban a pillanatban újból elfogta a kételkedés, hogy kételkedésében kell-e kételkednie? A végén mintegy félóráig tévelygett a forgóajtók között, amíg az üzletvezető meg nem áhította Heinrich Fäustchen filozofikus ringlispiljét. „Ripők” — mormogott és abban a tudatban, bogy itt utoljára kételkedett, elhagyta a helyiséget. Fontos tudni, hogy Heinrich Fäustchen alig múlt negyvenéves és még mindig alázatos hódolója volt a női bájaknak. Ezt a hódolatot néhanapján felülvizsgálat alá vette a kaszinóban. Így ma is. Aztán megnyugodott, és táncra kért egy varázslatos kis szőke boszorkányt... „Szép kisasszony, szabad...” tovább nem jutott, mert vad kételyek kitépték szívéből az Amor nyilat. „Nem is olyan szép” — gondolta, és mint haladó kételkedő bocsánatot mormolva gyorsan egy csúnya lányt választott, akinek csúnyaságában sikeresen kételkedve, kellemes estét töltöttek együtt. Minden a legjobban haladt már, amikor valaki rákiáltott. „Jó «tét, Fäustchen kolléga!” Heinrich Fäustchen megmerevedett. Saugebier szomszéd tánclépésben szökdécselt el mellette. Ez olyan tény volt, mélyben a legjobb akarattal sem lehetett kételkedni. „Ebből jó kis pletyka lesz a házban — gondolta Fäustchen, és mit mondok a feleségemnek, noha erősen kételkedem abban, hogy 15 éve tartó házasság után különösen zokon veszi a dolgot..” Mégis ügy döntött, hogy sürgősen elbúcsúzik kételkedésének társnőjétől. „Mikor látlak, szerelmem?” — mondta az. „Rövidesen. Majd felhívlak” — szólt Fäustchen mélyen kételkedve. Amikor 'hazaért, feleségét a nappaliban találta. „Honnan jössz ilyenkor?” Heinrich nem esett a feiere, ezért így felelt: „Emiltől jövök... Tudod, Emil Sägeschnurz. Az ünnepre barkácsoltunk egy pár ajándékot. Meglepetés!” „És ezt elhigyjeni neked?” „Természetesen.” A sors úgy akarta, hogy G rete férje kabátjának zsebébe nyúlva megtalálja a berámózott vezérgondolatot. Kihúzta és elolvasta: „Mindenben kételkedj.” Felesleges mondanunk, hogy ezFöldes György: Gondos apa Péter most sem szabadkozott, és kint a Szigeten végigette a családdal az előételes, nagyszabású vacsorát. Három üveg bort ittak meg négyen. Domosz- lói muskotályt. — Menjünk a „Buda- pest”-be, ha már ilyen jól érezzük tragunkat — javasolta ismét tizenegy óra tájt Gerde papa, — csináljunk egy görbe estét. A mama ismét csak örült, Ibolyka ismét csak tapsolt, a fiú ismét csak nem szabadkozott. MEGNÉZTÉK A MŰSORT. francia konyakot ittak és sósmandulát ettek Sándor íőkönyvelőnek jobban tetszett az éjszakai élet, mint a főkönyvelés. Ismerték már mindenfelé. Akár a családdal ment, akár nélküle, úgy fogadták, mint az éjszaka felkent lovagját, aki otthonosan mozog minden mulatóban, kiskocsmában és osztályon felüli étteremben egyaránt. Az is előfordult, hogy csak Pétert vitte magával egy-egy hajnalig tartó mulatozásra. — Elveszem Ibolykát — motyogta az egyik éjszaka, italos állapotában a fiú. — Hát, ha elveszed, én hozzád is adom — felelte a konyaktól szinte elalélt kérdezte volna, hogy miből, azaz, hogy mibő! telik majd Wartburgra, lakásra, berendezésre, — már éppen ellenőrzést tartottak a vállalatnál, ahol Gerde Sándor főkönyvelőként ügyködött. — Itt hiányzik egy nyolcszáz forintos bizonylat — szólt az egyik revizor Gerdőnek. amire Gerde azt felelte. hogy meg kell annak lennie, mert nála minden stimmel. HÁROM NAP MŰLVA kiderült, hogy semmi sem stimmel: Gerde hamis bizonylatokkal manipulált, és összesen harmincötezer forint tűnt el a kezén. Az. hogy Gerde főkönyvelőhöz illő hozzáértéssel össze, vissza kuszálta a dóig okai. csak megnehezítette a revizorok munkáját, de semmi esetre sem tette lehetetlenné. Gerde néhány nap múlva beismert mindent. A hozzá, hogy jobban csúsz- szon. A papa több mint nyolcszáz forintot fizetett ki és egy százas borravalót adott a főárnak. Boglár Péterben ezen az estén érlelődött meg először az a gondolat, hogy mégiscsak meg kellene nősülnie és — ha már ilyen jómódú családdal hozta össze a sors — Ibolykát kellene elvennie. Aztán később még tovább érlelődött benne a gondolat! Gerde papa ugyanis ettől kezdve, hetenként egyszer-kétszer taxiba pakolta a családot és hol egy drága vacsora itt, hol egy drága vacsora ott, utána lokál és italozással apókéit éjszakai élet — minden esetben több száz forintos cehhel — egyre jobban meggyőzte Pétert, hogy lesz itt pénz bőven, csak be kell nősülni. Egy idő múlva Gerde Gerde, — és adok hozzá neked egy Wartburgot. A KŐVETKEZŐ VASÁRNAP, amikor a részleteket is megbeszélték, és szűk családi körben megtartották az eljegyzést, nagyon boldog volt a család. A mama ismét csak örült, Ibolyka ismét csak tapsolt, a fiú ismét csak nem szabadkozott: sem a megígért Wartburg miatt, sem a kompletten berendezett egyszoba összkomfortos lakás miatt, amit a papa még a megígért Wartburgra ráígért. Mindenki összecsókolózott mindenkivel, a mama azt mondta Péternek: „édes fiam”, az „édes fiam” pedig úgy szólította Gerdét, hogy „kedves papa”, ami még szokatlanul hatott ugyan, de máris magában hordozta a családi együvétartozás jeleit. És ebben! a nagy boldogságban Péter nem kérdezte, hogy miből, és Ibolyka sem kérdezte, hogy miből, de amikor a mama már megpénz a vacsorákra és az éjszakai mulatozásokra fogyott él. A Wartburg és a kompletten berendezett egy. szoba komfortos lakás csak ezután következett volna. Amikor Gerde Sándor főkönyvelő ellen a büntető eljárást . megindították, a mama zokogott, Ibolyka nagyon szégyell te magát, Péter pedig nyomban kijelentette, hogy olyan családból nem választ feleséget, aho ilyesmi megtörténhet. — Azt mondtad, hogy szeretsz! Hát csak eddig tart a szerelem? — siránkozott Ibolyka. — Elég nagy a lakás, elférnénk itthon is — zokogott Gerde mama. — Csak legalább az a vacak Wartburg lenne meg. És valami készpénz.;. — mormolta Péter. De ezt már az előszóba - ban mormolta, búcsúzó közben, amikor örökre elhagyta Ibolykát és a Gerde családot. után a kérdések özöne záporozott Heinrich fejére és a kételkedésnek se vége, se hossza. Egyszóval: elszabadult a pokol. Hosszas próbálkozás után sikerült Heinrichnek a vezérgondolatot, melyet Grete mintegy corpus deiietit, magához szorított, megkaparintania és gyorsan a kályhába dobnia. Rögtön elszállt minden kételkedésük. „Na jó” — mondta G rete, „ez egyszer még hiszek neked. De, ha még egyszer előfordul, póruljársz.” Heinrich Fäustchen ebben nem kételkedett. Amikor már az ágyban feküdtek és a villanyt eloldották . Heinrich Fäustchen elgondolkozott: Holnap új vezérgondolatot kell beszereznem. Tudok is egyet: „Napfényt hordj szívedben.” És, ha minden vezérgondolatnak ilyen varázsereje van, akkor még egy pár szép napot remélhetek. A kételkedést azonban másoknak hagyom. Heinrich Fäustchen mosolygott ezen, de nem említett nevet. Lassan a bal oldalára fordult, s újra a Földön volt. Fordította: Klaváts János ne Kner Izidor aforizmáiból Az Univerzumban az elefánt és a bolha csak annyiban nem egyforma, hogy elmúlásakor az elefántnak — egy pár napra — nagyobb a szaga. Kést érez torkán a pór, ha cirógatja az úr. Az okosságot ingyen kapjuk, a bölcsességet drágán. Az élettapasztalatot: okosan és .bölcsen eltöltött életünk A nagyság átkát a nagyocskák panaszolják. * Félig higgy annak, ki csak saját magát és téged tart tikosnak. * Annak a kiváló embernek volna legkimagaslóbb emléke, kinek az életében fejéhez vagdosott kövekből emelnék emlékét. * A tudatlanságnak nem volt fája az Édenben, s mégis hogy bezabált tőle az ember. * Megbízhatóbb az a világ- ismeret, amelyet balsorsbar. szereztünk, mint amit jóban. * Bizonyára csak akkor harapott Ádám apánk a tuda fájának gyümölcsébe, amikor megroppant férfibecsiilete követelte. * Az ember nagykorúsága akkor fog eljövendevi, ha nem kiontott honfivérrel fogják a rozsdás koronák fényét helyreállítani. * Ha törpe nem volna, hiányozna az óriás fogalma. i
