Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-09 / 7. szám
1 Tóth Lajos; Hemingway házában jártam Havannai részlet. Dr. Bodrogközy Tamás felvételei Havanna! A volt millió mosok negyedében, az ötödik utcában halad velünk a busz, csodáljuk a modem épületeket, az egzotikus növényzetet, örömmel hallgatjuk az -idegenvezető tájékoztatóját, hogy ezek a, luxusvillák most diákszál-' lók, a tudásszomját csillapító, felszabadult kubai nép ifjú nemzedékének otthonai. Mekkorát fordult itt Í6 a világ néhány év alatt! Az autóbusz monoton zúgása közben a napi program egyik . érdekességére gondol a turista. Hemingway háza. Vajon mi újat rejteget számára a különös életű és természetű író lakja? Csak annyit tud róla, hogy most múzeum. Működni kezd a fantázia, találgatni kezdi, olyan-e, amilyennek a hirtelen eltávozott iró ittíhagyta, vagy már ..szakavatott” kezek „tematikusain”- elrendezték az „anyagot”. Már fent jár velünk a busz Havanna külső részének lankáin, s a magasra nőtt pálmafák itt természetes, de az európai ember szemének szokatlan világa már sejteti, hogy nem mindennapi helyen járunk. Néhány kanyar még s megáll velünk kubai napjaink állandó géprobotosa. Kiszállunk. Melegből a melegbe, hiszen itt a „hűvös évszak” idején is állandóan. 30 fok fölött van a hőmérséklet. Vajon mi újat hallunk? Az írói pálya ismerős, legtöbben olvastuk Hemingway regényeit, elbeszéléseit, legalábbis a nagy művet. Az öreg halász és a ten- ger-t. De a kíváncsi embernek ez nem elég, szeretne valami intimitást is megtudni, amivel gazdagabbá válna a kép erről a robosztus művészről. A tisztán tartott betonúton felsétálunk a frissen öntözött virágok illatában a ház elé. A megforduló busz zajára kutyaugatás felel. Valóban Hemingway kubai hajlékánál járunk, hiszen a szenvedélyes vadász nemcsak ölte az" állatokat, hanem védte és gondozta is. Az elárvult, beteg kutyákat oltalmába vette, ápolta s visszaadta az eleinek, amit az író is oly nagyon szeretett. Ez á furcsa ellentmondás is egyike a heming- way-i titoknak. — Különcség! — hallom innen is, onnan is társaim közül. Lehet, hogy Igazuk van. Nem érdemes vitatkozni ezen. Márcsak a hely miatt sem, ami akarva, akaratlanul is tiszteletet parancsol, mert ha meg is halt a gazda, itt él tovább emléke. Sima betonjárdán haladunk fölfelé, s kellemes, ápolt külsejű, barna bőrű fiatalember fogad bennünket. Mosolygós, szelíd tekintetéből árad a jóság, a szeretet, ami a kubai népnek is természetes sajátossága. Szeretik a jó barátot, s aki a nagy művész házához zarándokol, nem lehet rosse? ember. Ez a sokat szenvedett kis nép csak az embertelent, a megalázót gyűlöli. Ű a ház gondnoka, a múzeum őrzője. René, az író fogadott fia, hűséges társa a kubai napokban. Enyhén kopaszodó göndör hajára ráhull a fák lombjai közül a napsugár, s még kellemesebbé válnak arcvonásai. Nyomban felvezet bennünket a ház előtti lépcsőfokokon s megállunk Hemingway fejszobra előtt. Néhány halk, ünnepélyes pillanattal adózik emlékének mindenki, az is, aki csak a látványt keresi itt is, mint bárhol ebben a szép kis országban. Már magyarázni akarja, mit is láthatunk, amikor ősz hajú, különösen csillogó szemű, idősödő hölgy jelenik meg jobbról, ahonnan még a nyugtalankodó kutyák csaholása hallik. Az ő szomorkás arcán is ott ragyog a szeretet, s mikor He- mingwayről szól, megélénsimes az elszaladt évtizedeknek. Megfiatalodott, s most már úgy csillog a szeme, mint amikor még kislány korában magával hozta Hemingway a messzi olasz földről, az olajfák vidékéről a trópusi pálmák világába. — Házvezetőnő! — jegyzi meg egy társa Ságunkból i idősebb „úrhölgy”. Hát igen! A szemlelet! Vajon mit is érezhetett volna meg ez az öreg dáma abból a szent áhítatból, ahogyan kiejtette az író nevét. Mennyivel több volt az a Mester iránt érzett tiszteletnél! Nagyon szerethette ez a finomlelkű nő He- mingwayt, a maga módján az írót és az embert egy személyben. Az irodalomnak ez a névtelen hőse volt körülötte az Ember, aki a nagyvilág gondjaival küszködő művészt az élet apró, pici rezdüléseire figyelmeztette már puszta létével is. René már magyaráz. Hemingway kis birodalmán három épület áll. A középső a főépület, az író lakosztálya. Haíszobás, összkomfortos villa a pálmaligetben. Az ablakok nyitva, mert itt nincs por, s a tiszta levegő nem tesz kárt a bútorokban, tárgyakban. Ritkán nyílik meg az ajtó s nem érzünk semmiféle sértődöttséget, amikor előttünk se tárja ki René. hiszen mindent látunk. A bejárat közvetlenül az író nappali szobájába vezet. Itt is, csakúgy, mint. az épület többi részében úgy van minden, mint amikor Hemingway legutoljára járt a házban. A nagy asztal előtt két hatalmas fotel. Az ablakhoz közelebb eső az íróé. Nagy ritkán engedte át másnak, akkor is csak a legkedvesebb barátnak. Az asztalon különféle italok, amit olvasgatás közben kortyolgatott Itt szeretett legjobban olvasni. Hogy mit? Arról a gazdag könyvtár tanúskodik. Több mint tízezer kötet könyv szorong nemcsak ebben a szobában, hanem a többiben is a polcokon. Figyelemmel kísérte a világ- irodalmat. A hailadó amerikai írók művei mellett itt vannak az európai irodalom klasszikusai is. Solohov művei éppúgy, rpint Thomas Manné. A falakon mindenütt képek. Többnyire modem alkotások, jellegzetes amerikai színekkel. A szabad falfelületeket a világ minden tájáról összegyűjtött vadászrtrófeák foglalják el, leghűségesebb bizonyítói, hogy a gazda nemcsak szeretett, tudott is vadászni. A könyvek, képele, trófeák harmóniáját figyelve még inkább érthető az egyik legismertebb hemin,gway-i regényhős, Robert Jordan nagy kalandja, hős embersége. Balra haladva a dolgozó- szobát láthatjuk, bár Hemingway minden szobája egy-egy kis alkotóműhely. Kis asztalkán az utolsó postai küldemények a heverő mellett. Folyóiratok, könyvek, levelek sokasága immár felbontatlanul, hiszen akinek küldték, malőrökre eltávozott. E szobának is jellegzetessége a gépíróasztalka. Mögötte nincs szók. Magas, állvány- szerű bútordarab. Hemingway állva gépelte frissen születő gondolatait, kiérlelt műveit. Itt is rengeteg könyv. V;. jón mikor olvasott? — Szinte mindig, ha itthon volt — feleli René, mert Hemingway viszonylag keveset írt. Elve volt, hogy ő, mint a világ legfi- zetettebb íróinak egyike, nem élhet vissza a bizalommal. így ritkán írt többet naponta ezer szónál. Ezek után csak mosolyogni lehet azokon, akik máris kalkulálnák, hogy mennyit kereshetett. Ha nem vadászott, halászott vagy utazott, többnyire olvasott munka után, hol itt, holott, leginkább a nappali szobában, s közben kóstolgatta, fogyasztotta az italokat. A betű szeretete késztette bizonyára arra is, hogy még a fürdőszobába és a mellékhelyiségekbe is könyvszekrénykéket állíttatott. Tervszerű életet élő ember volt Hemingway. Szinte kínos pontossággal mérte nap mint nap testsúlyát. — Micsoda különc! — hallom ismét útitársnőm rekedtes althangját. Lehet, hogy így van, de ebben a „különcségben” is van valami hemingway-i, amit bizonyára az ókori klasszikus mesterektől tanult, az „ép testben ép lélek” szemlélet. Tudta, bogy igazán emberi műveket többnyire csak a lélek és a test harmóniájának épsége alkothat. A nyitott ablakon át meg lehet csodálni jellegzetes, széles orrú cipőit, s közben René szavait hallgatom: — Minden ceremónia nélkül élte itt napjait. Délelőtt dolgozott, sortban, félmeztelenül. mezítláb. Délután olvasott, vagy járta a vidéket. Néha napokra eltűnt halászni. Elszakadva társaimtól, az epület mögött lemaradtam, s szívtam azt a tiszta levegőt, ami őt is éltette. Egyedül mentem föl a második épületrész tetejére. A középkori vártornyokra emlékeztet. Keveset tartózkodott benne a „vár ura”. Azért építtette ugyan, hogy majd itt nyugodt abban dolgozhat, azonban, amikor elkészült, nem jött ide alkotni. Ki tudja, miért? Talán a művészet „elefántcsonttor- nyát” érezte volna benne maga körül? A magasból lelátni Havannára, mely a távolból is éppen olyan szép, mintha bent, este, neonfényözönös, torgatagos zsibajában nézelődnénk. Hamar levettem tekintetem a városiról s a tenger felé kémleltem. Kerestem, hátha valahol egy kis halászladikban megtalá- j lom Saintiagót, az öreg halászt, akinek sorsából olvasta ki a nagy író az élet | örök igazságát: „Az ember nem arra születik, hogy legyőzzék. Az embert el lehet; pusztítani, de nem lehet legyőzni.” Most, hogy ezek a mondatok zsongnak bennem, kutatom az okát, honnan vehette mindezeket az író? S ha az eddig látottakra gondolok, már értem. Itt izzik a levegőben, ebben a forradalmas népben a modern humanizmus vezérgondolata. A Santiagóval kimondott szavak nemcsak egy nép, hanem az emberiség optimizmusa Is. Ebben a gazdagon termő, szép arcú világban nem is lehet mást írni. Néztem a forradalmi fejlődésében lélegző szigetet, embereket, gépeket láttam a buja növényzetű tájban. A küzdő, világot formáló embert.. Már értem a hemingway-i rejtélyt. Az embert nem lehet legyőzni! Kicsit szédelegve csoszogtam le a keskeny lépcsőfokokon. Lent már a vendégkönyvet tartó kőasztal köré gyülekeztek társaim. Vajon látszik-e még rajtam, ami a lelkemben zsongott fent a toronyban? Ellövettem a toliamat, s reszkető kézzel beírtam a nevem a hatalmas könyvbe. Odaálltam a lépcsősor elé, s néztem újra a szobrot. Szembenéztem az íróval, s rádöbbentem a hol: anyag láttán is, hogy a kemény arcvonásokból az írói felelősségérzet sugárzik felém. Nem szabad a bizalommal visszaélni, az embert szeretni kell! A kutyacsaholás csábított bennünket, hogy leereszkedjünk a ház mögötti kis udvarba. Már csak néhány elárvult, de jó sorban tartott eb van itt, a többit máshol gondozzák. Az állam látja el őket. — Érdekes! — kiált fe csodálkozva a már említett matróna. Mit tudja ő, hogy az írói szenvedély is forradalmi örökség ebben az országban. A harmadik épület a vendégek otthona. Hemingway házában az írók, művészek, filmcsillagok, politikusok is gyakori vendégek voltak. Itt is minden úgy var ahogy itthagyta a gazda. Még utolsókat kattannak » fényképezőgépek, s már hoz is bennünket be a városba a busz. Ki tudja, hányadszor haladunk már át a Forradalom terén, ahol az épületek tetején ott van a kubai népet a forradalom zászlaja alá gyűjtő jelszó: Haza vagy halál! Győzünk' Ennek a mélységes hitnek a táplálója a nagy író hagyatéka is, ki itt lelt hazára, s akit fiának és tanítójának fogadott a nagyvilág. Már bent járunk a város közepén. Mikor megállunk, körénk gyülekeznek, barátságos pillantásokkal simogatnak a kubaiak: feketék mulattok, fehérek. Eddig is hittem, de mos tantól még jobban hiszek a népek' testvériségében. Kátay Antal: Elestek Michelinnél Az elnök golfozott texasi ranchán, amikor behajóztak, valahol délen. A neved Joe. Bronswile Joe — s halott vagy. Anyád még csak retteg, de a löncsből azért félretett ma is, mert még hazavárnak. Joe a neved. Bronswile Joe, — s halott vagy. Nyersgumi ízű a föld, mi a nyelved alá hull. Smith. Csak egyszerűen Smith vagy, te szőke, mert márka e név, a kereskedő Smitheké, hisz ezrek kilincselnek óvadék nélküli hitéiért az otthoni háznál, hol greep fruit lombja szűri le hűssé a tengeri párát. Smith vagy a nyolcas légi desszantból, s már biztos, hogy más veszi át a cégvezetést. Clark tizedes! Nyisd ki a szádat! Köpd ki fogaidból a bozótot, mert rajtad a sor! Tőled kéri ma számon az otthon a dalt, a préri dalát, amelyen felnevelődtél. Hát nem védett meg kedvesed amulettje? Sem helikopter páncélfala, sem a parti naszád kísérő ágyúsora? Clark tizedes — halott vagy. Állj ki a sorból. A hősök már nem menetelnek! Gregory Szabadi, már nem mar a tengeri sós szél. már hús a mocsár, mint az itthoni víz, mit bölcsészként odahagytál. Anyád már nem jár negyedévenként az IKKÄ-ba. S mit fia küldött, a szomszédoknak nem olvas fel több levelet. Eszelősen motoz sok régi kacat közt. s motyogja folyton az új nevedet: Gregory Szabadi — hontalan hulla Michelinnél, bölcsész, ki oktalanul hullt a mocsárba. Az elnök golfozott texasi ranchán, amikor behajóztak, valahol délen. Egy vagy a nyolcas légi desszantból, hát állj ki a sorból. A hősök már nem menetelnek. Köpd ki a földet a szádból, a nyersgumi ízűt, s csapd össze fókádat Clark, Smith, Joe, Gregory és kiáltsd: én is ott VOLTAM Michelinnél! Hemingway háza. leülnek arcvonásai, nyoma
