Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-28 / 23. szám

1986. január 28. 6 Péntek Anglia másik arca Látogatás egy angol „közvélemény-gyárban* Tapasztalatok a Fleet Street-en öt óra: csúcsforgalom. Autók tízezreinek áradatában csak een- támóterezve jutunk előre. Irány a Fleet Street: a londoni lapok ut­cája. Egymás hegyén-hátán van­nak itt a szerkesztőségek, s ne- onréklámok tucatjai hirdetik a különböző újságcímeiket. Nem messze innét van útioélunk, a Holnborn Circus, a Daily Mirror szerkesztősége. Parkolóhelyeit ké­tesünk. Jámbor óhaj. Az épület körüli kevés hely mind foglalt. Kezdődik a vadászat: lassan gu­rulunk, hárman haitfaLé tekint­ve, de mindhiába. Egyre jobban távolodunk utunk végleges céljá­tól, mert a kocsit mégsem vehet­jük a hátunkra. Idegesek va­gyunk, mert fél hatra várnak bennünket, s már negyed hat el­múlt. Mire nagy nehezen parko­lóhelyet találunk, 5 óra 20. Gya­log vágunk neki a zsúfolt utcá­nak, alig lehet lépni az emberek­től. Tíz perc megerőltetett gyalog, lás után végre eljutunk a Mirror hipermodern székházéhoz. Fotocellái ajtók A 17—18 emeletes —• nincs | időm pontosan megszámolni —,! csupa üveg, csupa alumínium épület messze kiemelkedik a kör-' nyező házak közül, sugárzó tömb, ' minden helyiségten fénycsövek világítanak, ugyanis rendkívül ; impozáns látvány ez a fényten­ger. Belépünk a liftbe, kísérőnk orra, előtt — aki még néhány szót vált a portással — bezárulnak a ] felvonó fotocellás ajtajai. Vissza­irányítjuk a liftet a földszintre, s kísérőnkkel újra megindulunk. A lift olyan gyors, mint egy bá­nyafelvonó, amikor megindul, az ember a torkában érzi a gyom­rát. Néhány szót magáról a Mirror- xól. Tulajdonképpen „két Mirror” van: a Daily Mirror, a hétköznapi lap, a Sunday Mirror, a vasárna­pi. A lap mérsékeltein baloldali, nem hivatalosan a Munkáspárt vonalát követi, ahhoz igazodik. Azonban nem mindig és nem min. denben. Olvasói általában kisem­berek. Különös vonzereje olvas­mányossága. Bulvár stílusban szerkesztett lap. Csúcspéldányszá- ma ötmillió a londoni és a manchesteri kiadással. A liftből kiszállva, míg ven­déglátónkat keressük, feltűnik egy másik lift is, kiderül, ez a lap tulajdonosának és vezető be­osztású munkatársainak külön liftje. A folyosóról hatalmas te­rembe lépünk. A teremben író- asztalerődrendszer és telefonok tömkelegé között folyik a hír- szerkesztés, az úgynevezett „fi- csör” szerkesztés. Angliában az elemző cikken kívül minden más anyag: „ficsör”. Egy-egy íróasztal­erődrendszer közepén a rovatve­zető ül, körötte asszisztensei. Ide futnák be a hírek éjjel-nappal, rádión, telefonon, telexen és táv­írón. Részben munkatársaiktól, külföldi és helyi tudósitóiktól, hírügynökségektől, valamint köz­vetlenül az olvasóktól. A különbö­ző hírszerkesztőségek kulcsembe­re a hírszerkesztő, segítőtársai a képszerkesztők és mások. A hír- szerkesztő asszisztenseivel közö­sen dönti el, érdekes-e számok­ra a hír. Amennyiben igen, ripor­tert és fotóst küldenek az ese­mény színhelyére. Itt szelextáliák a telexen vett híranyagot is stb. Ez tehát a lapcsinálás első állo­mása. Verseny és technika Londonban tucatnyi újság je­lenik meg naponta, nyilvánvaló­an nagy a verseny közöttük. A verseny k i menetele nemcsak a jól felkészült riportereken múlik, ha­nem nagymértékben a technikán is. Ahhoz, hogy egy kép gyorsan megjelenhessen nyomtatásban, alapvető feltétel: olyan fényké­pezőgéppel dolgozzon a riporter, amiből előhívott pozitív kép ke­rül ki. Ezit aztán hordozható tele­lő t ó- adóberendezés segítségével azonnal továbbítják a szerkesz­tőségbe. A telefotóból igen rövid idő alaitt Misé készül. Magát az anyagot igen sokszor telefonon vagy telexen továbbítják a szer­kesztőségbe, az idő rövidsége miatt. Az óriási teremből üvegfalak választanak él néhány kisebb he­lyiséget. Az egyikben a nagy táv­irati irodák a telexgéppken ont­ják boszorkányos gyorsasággal a legfrissebb események híreit. A másik boxban a világ nagy kép- ügynökségednek telefctó vevögé- pei dolgoznak. A harmadik, va­lamivel kisebb „ketrecben” tele- fankapcsoló készülékek működ­nek. Itt veszik fel a vidéki és kül­földi tudósításokat. A külföldi híreket már eleve olyan speciális papírra gépelik, amelyről azonnal 20 példányban sokszorosítják. Az anyagot megkapják a lap összes vezető beosztású munkatársai, s így döntik el felhasználását. A nagyterem és az említett részek jelentik tehát a lap idegközpomt- ját. A szerkesztőségben önálló „szó. bája” csak néhány specialistá­nak és a lap vezetőjének van. Jártam egyikben. Puritán egysze­rűség ű berendezés, méreteiről csupán annyit: vendéglátónkon kívül csak ketten tudtunk leülni. A lap egyik központi alapja az éjszakai szerkesztő. Feljegyzést kap a főszerkesztő és főbb mun- Katársai értekezletéről, ahol el­döntötték, mi kerül az aznapi számba. A művészeti szerkesztő­vel együtt megtervezik az olda­lakat — majd ezeket a helyettes szerkesztő hagyja jóvá. 10 ember ötszáz helyett A gépek pontban éjfélkor in­dulnak, a mintapéldányok ellen­őrzése után indítják meg a gépe­ket teljes sebességgel. Jelenleg öt gépsor dolgozik, egyenként 16 gépegységgel. Egy-egy gép telje­sítménye 40 ezer példány órán­ként. A lapokat szállítószalag jut­tatja az éxpedíciós terembe, ahol ugyancsak gépek kötegelik a la­pokat. A kötegeken különböző címkék, ezek a postatiszteknek messziről jelzik a rendeltetési helyet. A címkén feltüntetik az elárusító ügynök nevét, s annak a vonatnak az adatait, amellyel szállítják a lapot. Az expedíció teljesen automatizált, mindössze tíz ember dolgozik itt. Az auto­matizálás előtt 500 ember végezte ugyanezt a munkát! Mióta a Mirror új székhaza fel­épült, seregnyi intézmény tele­pült melléje: postahivatal, könyv­üzlet, éttermek, s nem utolsó­sorban a „Betű ördögé”-hez cím­zett nyomdászkocsma, ahol a fa­lon a nyomdászait fejlődését be­mutató képek, rajzok, ábrák, ne­vezetes nyomtatványok, a vitri­nekben pedig ősi nyomdászszer- j számok, illetve azok kicsinyített másai láthatók. S ami nem ke­vésbé fontos, kocsma lévén — ki­tűnő wiskit, borokat és finom sört mérnek, mely utóbbinak mi­nőségéről személyesen is meg­győződhettem, így adózva a „Be­tű ördögé”-nek. Boros Béla (Következik: Az emberi tehet­ség hallatlan pazarlása.) Í: £T*? Számos kiváló véradó és vö­röskeresztes aktivista gyűlt ősz sze január 26-án délelőtt a bé késcsabai Szabadság filmszín­házban, hogy részt vegyen a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete és az Országos Vér­ellátó Szolgálat megyei alköz­pontja által rendezett megyei véradóünnepségen. Sokan kö­zülük negyvenszer vagy ötven- szer is bebizonyították önzet­lenségüket, emberségüket ak­kor, amikor térítés nélküli vér­adáson megjelentek. Jólesett mindnyájuknak az elismerés, amiben ezen az ünnepségen volt részük. Ök is hozzájárul­tak ahhoz, hogy az országban 1965-ben csaknem 100 ezer liter vér állt rendelkezésre a gyógyí­táshoz. És mint ahogy dr. Soó- ky László, a Magyar Vöröske­reszt főtitkárhelyettese mon­dotta ünnepi beszédében, hála és köszönet jár ezért minder véradónak. Kedves eseménye volt az ünnepségnek, amikor a 60 éves özv. Vincze Lajosné közvetlen szavakkal megköszönte az e? alkalommal kapott kitüntetést. Az idős gyulai véradónak a rendezvényen a Kiváló Véradó oklevelet adták át. A megyei véradó ünnepség résztvevőinek műsorral kedves­kedtek a vendéglátók, s ifjú vöröskeresztesek köszöntötték őket. A műsor befejeztével kö­zös ebéd következett a Csaba- étteremben, ahol megyénk köz­ségeinek legjobb véradói, szer­vezői, vöröskeresztes aktivistái baráti beszélgetés során ismer­tették egymással tapasztalatai­kat. Beszéltek a további felada­tokról, s nemegyszer szóba ke­rült az a sok köszönő levél is amit a hálás vért kapottak küldtek nekik. Fotó: Kocziszky László A gyomai Kádár Lajosné átveszi a kitüntető oklevelet. özv. Vincze Lajosné kitüntetését mutatja az egyik véradótár­sának. Az ünnepség után a medgyesbodzási Nagy István a kötegyáni Gallér László, a békéscsabai Zsi- lák Andrásáé, valamint dr. Soóky László és a csanádapacai Dancsó Andrásáé beszélget.

Next

/
Thumbnails
Contents