Békés Megyei Népújság, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-28 / 23. szám

1066. január J8.

t

4

Péntek

Jövőbe mutató intézkedések

Munka és érdem szerint

Hegen túlnőtt a gazdasági szakértők szűk körén, s a széles közvéleményt foglalkoztató téma manapság a népgazdaság tervezési, irányítási rendszerének korszerűsítése. Ismeretes: a változásokat előkészítő szakértő bizottságok most dolgozzák ki javaslataikat,« a tervek szerint megvalósításuk 1968-tól kezdődik. Fontos természetesen, hogy a közvélemény a valóságnak megfelelően érezze a reformok han gsúlyozol tart jövőbeni jellegét, hiszen korai lenne túlzott: várakozásokat fűzni a csupán tudományos előkészítés fázisában levő és éveli múlva érvénybe lépő változásokhoz.

Ez azonban semmit sem von le azoknak az intézkedéseknek a jelentőségéből, amelyek — részben már a későbbi reform gondolati és gyakorlati előkészítéseként —, az idei népgazdasági terv teljesítését is segítik. Jóllehet, ma még nincs szó a tervezési, irányítási rendszer átfogó korszerűsítéséről, egéSz sor fontos részintézkedés mégis megérdemli a közvélemény figyelmét. E változások hatása ugyanis, ha megfelelően alkalmazzuk, közvetlen és közeli lehet — kétségkívül közelibb, mint a részleteiben is kidolgozott s csak később érvényesülő teljes reformé —, egyszersmind mégis már a holnap gazdaságirányítási elveinek több elemét emelik a gyakorlati alkalmazás törvényerejére.

így például jelentősen bővül a vállalatok önállósága. Erre mutat a prémiumrendszer ismert módosítása is, amely az eddiginél szélesebb körben alapozza vállalati döntésekre a premizálást, az anyagi érdekeltség oldaláról növelve a vállalati önállóságot. Még ebben az évben hatályba lép a szállítási szerződések rendszerének korszerűsítése, amely viszont a szükségletek és a termelés összhangját hivatott erősíteni, szintén nagymértékben vállalati döntésekre építve. Különösen fontosak azok a változások, amelyek a népgazdasági tervezés mutatószámrendszeréi módosítják, mérsékelve a kötelező előírásokat.

Az irányítási csúcstól a vállalatok felé haladva, idén már a minisztériumok számára is kevesebb kötelező mutatót írt elő a Minisztertanács. Törölték például a kötelező mutatók sorából az ipari teljes termelési értéket, a költsóg- szintcsökkentés arányát, részben azért, mert például a teljes termelési érték keveset mond a vállalat termelésének lényegéről (többek között a termékek minőségéről), s általában a mennyiség növelésére korlátozza az üzemek érdekeltségét, részben pedig azért, mert több, addig kötelező előírás — például a költségszintcsökkentés aránya — más mutatóval is megközelíthető, tehát felesleges. Ugyancsak fontos előrelépés, hogy a múlt évig az úgynevezett kiemelt termékek termelését általában negyedéves ütemben hagyták jóvá; most a mutatók mintegy 15— 20 százalékát éves, 20—25 százalékát: pedig féléves előírásokban rögzítik. (Közbevetőleg megjegyezzük: nemcsak az ipari termelésben. hanem a népgazdaság egyéb területein is csökkenték a kőtelező előírások; azokat a mutatókat például, amelyek alakulásai a beruházások amúgy is meghatározzák - ilyen a kórházi ágyak száma, több' egészségügyi célkitűzés — kihagyták az idei terv .mutatószám-rendszeréből.)

Az egyszerűsítések hatása természetesen tovább gyűrűzik a minisztériumok és a vállalatok kapcsolatára is. Jellemzi a változások méreteit, hogy például idén a kohó- és gépiparban hozzávetőleg 10—15 százalékkal csökkent a felső szervek számára kötelezően készítendő adatszolgáltatás meny- hyisége. Különösen figyelmet keltőek a könnyűipar tervezési újdonságai: itt csupán négy kötelező mutatót írnak elő a vállalatok számára (a szállítandó áruk s a fontosabb anyagok mennyisége, a bérek, valamint a beruházási és felújítási keretek). Az anyagi érdekeltség — tehát a gazdasági befolyásolás — több új tényezőjével pótolják a régen kötelező, utasításként előírt mutatókat; a gyengébb minőségű, s ezért alacsonyabb osztályba sorolt termékek például „zsebileg” is érintik a könnyűipar üzemeit.

Az építőipari vállalatok eddig csak központi — főhatósági — kijelölés alapján vállalhattak munkát: most az értékhatár alatti építkezéseket (s 1965-ben mintegy 6000 építési munkahely közül több mint 5000 ide tartozott), saját elbírálásuk alapján, tehát vállalati hatáskörben mérlegelve, kezdhetik el. Ennél is fontosabb az a változás, hogy megszüntették az építkezések éves ütemezésű tervelőírásait, s a hangsúly áttolódott a befejezési határidőre. A vállalat — feladatait ismerve — mérlegelheti, hogyan teljesítheti a legjobban, az esztendők szakaszosságától függetlenül, határidős kötelezettségeit, ezzel szemben viszont a beruházási építkezések határidejének túllépése az eddigieknél sokkal súlyosabb anyagi következményekkel — büntetőkamatokkal — jár. Az építőipari vállalat ezután a számlát csak az építkezés teljes befejezése után nyújthatja be az építtetőnek.

Úgyszólván valamennyi változással kapcsolatban utaltunk a vállalati önállóságra — de éppen ez jelzi az idei intézkedések viszonylagos jellegét. Olyképp értendő ez. hogy az önállóság bővülése önmagában még csupán lehetőségeket nyújt a jobb, eredményesebb gazdálkodás®», hiszen nyílt kérdés: melyik vállalatnál hogyan élnek az önállósággal, a nagyobb döntési jogkörrel. Annyi azonban bizonyos: már ez a szélesedő hatáskör is számottevő előrelépés, előnyei csak akkor válhatnak teljessé, ha a gazdálkodást eddig többéül evésbe korlátozó „falak” bontása együtt jár a felelő- sebb, megalapozottabb vállalati irányítással!

Tábori András

Mindeká kapjon néhány fillért a bérrendezésnél — mondta a megyeszékhely egyik könnyűipari üzemének szakszervezeti taggyűlésén felszólaló munkás- asszony. Ezt mindjárt meg is indokolta azzal, hogy az egyes fogyasztási cikkek árának felemelése úgyis mindenkit egyformán érint majd.

Első hallásra is sántít az indoklás, nem is helyeselhető ez az érvelés, amelyhez hasonlók mostanában nemcsak ebben az üzemben, hanem másutt is el- élhangzottak. S ha a kérés mélyére nézünk, akkor mégúgy sem lehet vele egyetértetni, mert mi máshoz vezetne az efféle kérelmek teljesítése, ha nem a sokszor és sokféleképpen elítélt egyenlősdihez. Ezenfelül pedig azt a veszélyt is magában rejtené az ilyesféle béremelés, hogy a bérrendezésre szánt összegeket túlontúl elapróznák, s igy nem a célszerű rendeltetésüket szolgálnák. Ha ugyanis egyenlően osztanák szót, akkor az is jól járna, aki netán hanyagul és gyakorta csak ímmel-ámmaJ dolgozik. Ez viszont sértené azoknak a munkásoknak az igazságérzetét, akik becsületesen dolgoznak, gazdag szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek, t> akik — ha a szükség úgy hozza

— munkaidőn túl sent restek munkahelyükön maradni. Vagy talán nem többet érdemél-e az a munkás, aki fiatalon vagy de- resedő fejjel szakkönyveket vesz a kezébe, mert érzi és tudja, hogy a rohamosan fejlődő technikával csak úgy képes lépést tartani, ha nem elégszik meg azzal, anüt már megtanult? Ezért nem lusta munka után, fáradtan, kínlódva gazdagítani szakismereteit. Vagy nem azok érdemlik-e meg elsőként, akik a mynkaversenyben aktívan részt vesznek, vagy azok,, akik újításaikkal, ésszerűsítéseikkel — vagyis szellemi termékeikkel is

— üzemük eredményesebb és termelékenyebb termelését szolgálják? Vajon a munkafegyelem

ellen vétőket, a lúgosokat és a vándormadarakat egy nevezőre lehet-e hozni azokkal, akik munkájukban, magatartásukban, az áldozatvállalásiban példásak?

Nem könnyű igazságot tenni, még kevésbé mindenkinek tetszőt. Nem részesülhet mindenki béremelésiben. Márpedig, aki kimarad belőle, úgy érzi és mondja: igazságtalanul jártak el. Ez nem így van. A könnyűiparban dolgozó munkások több mint 40 százalékának a bérét rendezik, a már említett iparágban pedig mintegy 39 százalékának.

A bérrendezésnek éppen ezért többnek is kell lennie az egyszerű értelemben vett adminisztratív intézkedésnél. ,Ha úgy tetszik, akkor lehet megnyugtató, az általános közvéleménnyel egyező a rendezés, ha elsősorban az egyének munkájának értékelésén, a munkakörülmények megítélésén és elemzésén alapszik, s ha egyúttal még jobb, még lelkiismeretesebb munkára ösztönöz mindenkit. Úgy helyes végrehajtani, ahogyan azt a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT elvei meghatározzák és javasolják, hogy az érintett kategóriák bérének megállapításánál — még üzemen belül is differenciáltan — az egyéni teljesítményt, a szakképzettséget, a felelősséget, a magatartást figyelembe véve, körültekintően járjanak el a gazdasági és szak- szervezeti szervek. Ez pedig már eleve kizárja a mindenkinek egyformán néhány fillér béremelést, ős ezzel együtt az egyenlősdihez vezető lehetőséget is. Ami viszont legalább ennyire fontos és ildomos: nem sérti a valóban jól és szívvel-lélekkel dolgozó emberek igazságérzetét.

Az elvek szellemének megfelelően tehát egy üzemben sem kaphat mindenki néhány fillért pusztán csak azért, hogy látszólag szent legyen a béke. A béremelésnek megvan a maga mércéje, elosztási elve. Ez pedig: munka és érdem szerint.

P. P.

A negyedik offenzívat követően, amikor az usztasák minduntalan«! rátörtek a felszabadított falvai nkra, megérett sekrestyésünkben is az elhatározás, hogy felcsap partizánnak.

Előbb persze megtette a szükséges előkészületeket: útrakelése éjszakáján megsütötte a pap utolsó kacsáját, hogy szép emlékkel hagyja él a már előzetesen meglépett Dávid tisztelet es házát, tarisznyájába süllyesztett egy egyházi könyvet, hogy unalmas óráiban legyen miből gyakorolnia magát az anyaszentegyház szellemében, no meg, hogy legyen cigarettapapírja is, és hajnaltájt aztán elindult a közeli partizánalakulathoz.

— Hát téged mi szél hozott, te reakciós szimatoló?! — fogadták a sekrestyésünket a törzsnél. — Bizonyára égett talpad alatt a talaj az usztasák miatt, azért szöktél ide.

— Az igazság szól belőletek, bevallom, csakugyan félek azoktól az istentelen garázdáikodók- 1ól, a szolgáiktól," az usztasáktól és a szakállas cset.nikektől — vallotta be kereken a sekrestyés —. de ugyanakkor szeretem a mi Krisztusunknak tetsző partizán katonaságot.

— Ocsmányul hazudsz, te népszédítő! — vágták arcába a baj- társak, de azért befogadták kuktának a konyhára.

Azóta ott kornyikál, érzelmesen remegő hangon ríkatja a .templomi énekeket ' krumplipucolás közben, gondozza a tüzet, végzi az egyéb konyhai teendőket.

Bronko Csopics

m

mWTTM

imilEMM

Csupán azt veszi zokon, hogy a mieink, egy-egy város bevételekor nem engedik meg neki, hogy „evakuálja” a templomokat.

—■ Hej. annak idején, e világot elöntő háború előtt, bezzeg volt bőven ótél és ital — sóhajtott fel időnként a sekrestyés a konyhán, mire a iószakács:

— Vennél inkább példát Jótxról, isten alázatos szolgájáról, ahelyett, hogy a magad sorsára panaszkodsz; jobb lesz. ha megrakod és szítod azt a tüzet a kon- dór alatt, és ügyelsz, nehogy kifusson a jó zsíros leves.

— Nem tudom, megjön-e ma a faluból a mindennapi kenyerünk — sopánkodott tovább a sekrestyés.

— Már elment érte a gondnok meg a szamara, délig csak megérkeznek a kenyérrel. Megkértem, ha egy mód van rá, legyen itt ebéd előtt.

Megfértek egymással békességben, csupán egyben nem tudtak megegyezni: szent, állat-e a szamár vagy sem.

— A szamár szent négylábú, mert. a mi Jézusunk szamáron vonult be Jeruzsálembe — állította a sekrestyés.

— Már, hogy lehet az?! — hüle- dezett a szakács. — Hiszen az a legmakacsabb jószág a magassá- gos égbolt alatt.

— Eretnek vág)', ha ilyen szói

vessel a szádra — pirongatta kenettel jose/i a sekrestyés.

— Te meg reakciós vagy és szabotálsz, ha a szamarat a szentek közé sorolod — háborodott fel a szakács.

Mind a kettő megrögzötten konok volt. s így nem tisztázhatták semmiképpen maguk között a kérdést, ezért bevontaik másoikal is a vitába, részint a hadtáp, részint a törzs emberei közül.

lévén az utóbbiak fiatalok és harciasak, az előbbiek pedig jobbára idősebbek és kevésbé harciasak: ezek a sekrestyéshez, amazok meg a szakácshoz húzlak.

A vita egy istentelenül izgalmas éjszakán dőlt el. amikor is zászlóaljunknak a banjalukai vasútvonalon kellett átkelnie. Alkalmasint a sekrestyésre hárult a« a feladat előző este, hogy a konyhaié iszereléssel felmálházott szamarat vezesse. Vállalta tisztelettudóan és kellő áhítattal, amint az a , „szent” állatot meg is illeti, mert, hiszen az egyház emberei emberemlékezet óta szentimentális hajlamokat tanúsítanak az olyan főbenjáró teher iránt, amilyen a konyhafelszerelés és a iakmározáshoz szükséges kelléktár.

A menetoszlopban a sekrestyés mögött vonult a hadtáp, istenfélő kifejezéssel az arcukon, de korántsem a „szent” állait közelsége miatt, hanem az ellenséges bunkerektől és a minden pillanatban félbukkanható páncélvonatiéi.

A szamár farkát markoló sekrestyés valamiféle imákat mór mólt magában, sajnos, töredékesen, mert jócskán elfelejtette már azokat, amióta a partizánoknál szolgál. Különösen egyes szavak mentek ki szépszerével a fejéből, s azokat ez alkalommal újabb ke- letűekkél pótolta ima közben.

A legizgalmasabb pillanatban azonban a szamár hirtelen megkötődött és egy tapodtat sem volt hajlandó továbbmenni; épp a sínpár közt torpant meg a vak sötétben, amit a két meg-meg- csillanó sál még vészesebbnek sejtetett.

— Gyerünk, gyerünk' — sürgették hátulról a sekrestyést a hadtáposok, de bizony a szamár megvetette első két: lábét a sín tövében, a hátsó kettőt meg a töltésen, és meg sem mozdult.

A sekrestyésről már dőlt a verejték, s hogy szép szóval nem boldogult, a pravoszláv kalendárium összes szentjeit ráolvasta az állat fejére. A szamár azonban sztoikus nyugalommal állta a szidalmazást, olyan rendíthetetlenül, mintha a háború befejezéséig ott akarna maradni a sínek

közt, vagy legalábbis az első páncélvonat felbukkanásáig.

A „szamárdogma” ügyében a sekrestyés pártján levő hadtáposok erre aztán roppant felháborodtak, előbb tanácsokkal, majd furkósbotokkal siettek a sekrestyés segítségére, de az se használt. Nem maradt más: a két leg- markosabb hátára vette az állatot és átkeltek vele a vágányon.

A szamár a halotti csendben éktelen iákdásba tört ki, de olyan mennydörgő hangon, ami még a halottakat is felébresztené.

— így őrződ te a konspiráció titkát, te égedeiem’.? — ripako- dott rá méltatlankodva a sekrestyés, dühösebben, mint hogy ha a gyónás titkán esett volna sérelem, s úgy főbe kólintotta, hogy az állait futásnak eredt az éjszakában. Amikor aztán a menetoszlop túljutott a veszélyes övezeten, s a harcosok pihenőt tartottak, a ..szamárpártíak” mind nekirontottak a sekrestyésnek:

— Kígyófa jzat, majd itt hagytuk a bőrünket a te szented miatt, csaknem elárult bennünket az iákolásával!

— Hiszen ti is azt állítottátok — így a sekrestyés —, hogy szent ez az állat.

— Mert megtévesztettél bennünket azzal a süket dumáddal...

Az ellentábor pedig derült:

— Úgy kell nektek, ha bedűlte, tek neki.

Máskor aztán az ilyen veszélyes átkeléseken mindenki távol tartatta magát a sekrestyéstől, no meg a volt „szentjétől” is.

Dudás Kálmán fordítása

i