Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
Csontos Gábor: Szemben begyek Két kisregényt tartalmaz a könyv. írónk mindkét történettel azt kísérelte bizonyítani, hogy a szerelemben nem minden a testi vágy, hanem Jv. egymáshoz tartozás érzése jelent igazi boldogságot. Az ..örök téma” felvetésével egyben mai problémákat is . feszeget. Filmszerű képekben szinte űzi, hajtja hőseit az elkerülhetetlen befejezés felé. A címadó kisregényben fordulatos meseszövéssel bontakozik ki a fiatalok szerelme. Hegyek között vagyunk, egy autójavító műhely fiataljai üdülnek együtt, közben az egyik fiút, akit egymás közt csak Gúnárnak neveznek, baleset éri, lezuha-n a sziklákról, azazhogy..., nem csupán balesetről van szó. Diti szerelmét ketten is szeretnék elnyerni és Diti választása nem a sablonos recept szerinti „jó fiúra” esik, hanem anyja csábítójára, akit meg akar leckéztetni; ám a lecke túlságosan jól sikerül, egymásba szeretnek. A huligán ízű Gúnár nem rossz fiú, Diti iránti szerelmében •érzi, hogy eddigi élete tartalmatlan, felszínes üresség. Bizonyítani szeretné a leány száméra nehezen hihető megtérését, s amikor úgy érzi, hogy még mindig a régi fenegyereket látják benne, belső válságában leugrik egy szikláról. Súlyosan megsérül, de életben marad, mintegy bizonyítékaként őszinteségének. A történetet egymás után hárman mesélik el, a leány, a jó és a „rossz” fiú, ki-ki saját felfogásában, mely elsősorban az olvasó kíváncsiságát fokozza s valljuk be — sikeresen, mert a nem. nagy igényű regénykét mindvégig az érdeklődés felszínén tartja. A könyv második részében Két karácsony címmel egy érzékeny lelkű vak zongoratanárnő és egy durva természetű cirkuszi artista házasságának történetét -kapjuk, melyet a társ- talanság és a meg nem ér- tettség magánya kapcsolt egybe. Mindkettőjük számára gyötrelme« az az esztendő, ameddig ez a zátonyra futott házasság tart. Az ellentétek polarizációjában lehull a jellemek álarca s egyre gyorsabban pergő képekben sodródik ez a kisregény is a végzetes befejezés felé. Csontos Gábor fiatal író, s bár az irodalmi lexikon még nem említi nevét, de ismeretlennek sem lehet nevezni. Első novelláskctete Fából vaskarika címmel 19C0-ban jelent meg és több kisfilmet is írt. Üj könyve a Magvető kiadásában és ennek kissé csípős kritikája az Élet és Irodalomban jelent meg. Baíogh Ferenc Beniuc: Egy közember története Fux’csa, bonyolult alapállásból indul a jeles kolozsvári román író regénye. Egy halott katona ruháját és jellemét ölti magára egy katonatársa s megpróbálja J tovább folytatni a szörnyű háborús vég által megszakított élet vonalát. A több alakban is megielenő hős fantasztikusnak tűnő látomása mögött egy nagyon is valóságos életfolyam állomásai — nyilván az íré önéletrajzi jellegű emlékei. —sorjáznak fel, s elénk tárják a két világháború közötti Románia értelmiségi fiataljainak problémáit, a fasizmus okozta megpróbáltatások dilemmáit. Bennünket különösen érdekel az Erdély visszacsatolásával előállt helyzet „túlsó^ oldala” s az összeomlott fasizmus végvo- naglásának leírása. A „közember” — a regény hőse — mindezeken a szörnyű élményeken át is megőrzi az igazi humánum vonásait. . majd leguggolt a fűbe és rozsdabarna valamit piszkált ki a homokból. — Mi ezs? — sejpítette a fekete hajú, amikor odaért. A szőke háti'alibbentette copfját: — Baba. Vasbaba... — Nem is baba — szólt a fekete csalódottan, de azért ő is simogatni kezdte a körte formájú valamit. — De baba — bizonygatta a szőke. Csak sáros baba. — Ez a lába... Tényleg baba. — Fürdessük meg... — Hogyne, hogy fázzon. — Nem fázik, bepólyázzuk. — Téhyleg! A babát elekor már lelje- sen kihúzták a homokból. Ibi beszaladt a pólyáért és még a babakocsit is maga előtt döcögtette le a vízpartra; — Nehéz — panaszolta a szőke. Ibi erre odaugrott: — Nem is nehéz, majd én viszem — és vitte, de alig tudott lépni az erőlködéstől. Valahogy mégis elért a vízig, letette a vasbabát a mólóra, Rózsi meg mosni kezdte a törülközővel. A homok könnyen leváltott a vasbabáról, de a vörhenyes rozsda még a szappannak sem engedett. Ibi is hozzákezdett a fürdetéshez, de a másik türelmetlenné vált. — Nem piszkos mán. Hozom a pelenkát. Bepólyázzuk. A feher vászon darabot, amit törülközőnek használtak, vérvörössé tette a rozsda. Pólyába tették a vasbabát. Ketten fektették be a kiszolgált sportkocsiba. — Hogy hívjuk? — tanakodtak és felfelé zütyögtet- ték a kocsit. Nehezen ment, mert csak a tolórúd alsó szélét érték el. — Lacikának — seppegie a szőke. — Az nem jó, inkább Ferikének — érősködött a másik. Ekkor élt oda a gátőr. "• Rázkódva dobálta magát mankóin, nevelte a babakocsival küszködő asszonypalántákat, Rózsit, a Kutas koma lányát, meg a feketét, a másikat. Már ott volt, még akkor is kuncogott, de amikor melléjük lépett, megdermedt, elejtette az egyik, mankóját. Egyet még lépett, gólya módra, fél lábbal, aztán nagyot libbent vele a föld. A vékony folyócska íel- szaladt a horizont fölé, olyan hatalmasra nőtt, amilyen az volt, az a másik, a Don, ahol ottmaradt a fél lába. Kátay Antal: Mint felhők Páraeseppként szöknek a napok, megannyi hajnal magasba ránt egy gyöngyszemet illanó éveinkből, s ki kell bírnunk a napnak vallatását! Perzselt szárnyakkal magasba húzni, de rajba repülni, nem magam. Szeretnék szépen élni: Lesújtó ágaktól nem félrehajolva, szikláktól védtelen talppal rohanni, sárba nem tapadni, ha dagályt apály követ, érteni értelmek szép hevületét, tagadni, ha kell és van miért, ujjongani, szabadon, társaimmal, s páracseppjeim gomolyában, mint felhők: felemelt fejjel hegyeket törni meg. Páracseppként szöknek a napok, megannyi hajnal magasba ránt egy gyöngyszemet illanó éveinkből, s ki kell bírnunk a napnak vallatását! Zsadányi Lajos: Tél ostora sziszeg Tél ostora sziszeg tarajoshátú vizek morognak, ereszek vacognak, kukoricák ínyébe fagy mar, serked vére a csöveknek, < feltámad mérge a szeleknek, répakúpok prizmáira fut a nyúl, csillog a nyoma a nap gőzölgő tál felhők vizében úszkál. Az attrakció szintjéről a népművelési munka magasába Két karcolat az Ogonyok-ból Jó éjszakát! 1. Kőszívű portása volt a szállodának. — Dugig vagyunk, kérem! — mordult a turistákra. — Minden hely foglalt! 2. — Remélem, egy hely azért még akad valahol..; Érezte, hogy rázza 'a hideg, pedig a déli nap alig egy karhossznyiról vakította, yízgyöngyöket sütött homlokára. Motyogni próbált, magához akarta hívni a gyereke, két, de azok nem mozdultak, csak lesték, hogy Károly bácsinak jár a szája, de nem mond semmit, magában beszél... Egy pettyes bogár repült a babakocsira. Talán amelyik az almafán volt az előbb, de lehet, hogy másik. A kislányok meg akarták fogni, visongtak, lök- dösték egymást meg a kocsit is... A féllábú ieltápászko- dott: — Rózsi, Rózsikám! — suttogta. — Gyertek ide, gyertek, cukrot hoztam... A gyerekek otthagyták a vasbabát. A fél lábú magához rángatta őket és felordított: — Ne! Nem szabad! A fekete hajú durcásan rászólt: — Pszt! Alszik — mutatott a kocsi felé. A fél lábú megint elejtette a mankóját, mint betört hordóból a bor, úgy bugyborékolt belőle a zokogás; — Alszik... alszik! A kiszolgált, ócska gyermekkocsiban egy német szárnyas akna feküdt... — Mondtam már, kérem, minden hely foglalt, előre lefoglalták... 3. — Szóval, nincs?? Ez aztán szenzáció! Rögtön összeesem. Tehát szedjem a sátorfám! 4. — Juszt se szedem, egyszerűen nem bír.om tovább... Minden hely foglalt... Ez jó! 5. — Már négy napja le sem hunytam a szemem!... 6. — Uram, nem látja, hogy rögtön virrad!... 7. Az utas letörli verejtékét és összeesik a padlón... 8. — Remélem... ezt a helyet nem foglalták el előre? Jó éjszakát... Oltsa el, kérem, a villanyt!... A pórul járt férj A színház adminisztrátorához egy svájcisapkás, nyaksálas, dühöngő fiatalember rontott be. 1 • — Itt tartják a színházi próbáikat? — Igen, itt. — Szása Ljubcsiíkov vágyóik — lihegte. — Hívja ide Natasa Ljub- csikovát. Azt a bronzszoke nőt... 2. —Ja, a mi arany hajú Desdemónánkat ? 3. — Igen, igen, azt a természetes hajút! — mondta hetykén az ifjú titán, mintha ezzel nagy szolgálatot tett volna. — A férje vagyok... Idero- han.íam... Hívja ide tüstént! 4. — Miért olyan sürgős? 5. — Összevesztünk! Elrohant! Még meg sem csókolt! Látni akarom! 6. — Nem lehet, kérem! Most fojtogatják éppen!... 7. _ Ml? 8 . — Uram! Csak Shakespeare Otheilója fojtogatja az előírt módon... Oroszból ‘(»'dí tóttá: Bállá Imre Mindazok előtt, akik rádiót hallgatnak, újságot olvasnak és hazánk irodalmi, kulturális élete sem közömbös számukra, a „szolnoki körlevélként” publikált ügy nem ismeretlen. E helyen szükségtelen tehát a meglehetősen nagy port vert és a humorrovatok témáit is gazdagító N esetet részletesen idézni, nem is feladatunk. Tömören csak annyit, hogy dr. Nagy János, a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár volt igazgatója egy olyan körlevelet fogalmazott és postáztatott, mely utasítást tartalmazott a megyében rendezendő író—olvasó-találkozók számának radikális csökkentésére és az íróknak az olvasóktól való elszigetelésére. Holott a valóságban népművelésünkben mind nagyobb szerep jut az irodalom művelőinek. Az ilyen irányú fejlődési folyamatot tehát nem megakasztani és fellazítani, hanem megerősíteni, szervezetté tenni, támogatni kell. Mivel a „szolnoki eset” vonatkozásában a párt kulturális politikája eltorzításának a veszélye áll fenn, á Szolnok megyei párt-végrehajtóbizottság megvizsgálta és elemezte az ügyet. Megállapította, hogy dr. Nagy kiinduló tétele az írókról és a népművelési munkát illető szerepükről elvileg hibás és ebből logikusan következett az író—olvasó-találkozók gépiessé tételére, sőt korlátozására irányuló magatartása. Nem fékezésre, hanem buzdításra lett volna szükség arra, hogy az íré—olvasó-találkozók és egyéb irodalmi rendezvények száma növekedjék, témában gazdagodjék. A tanulság országosan, tehát számunkra is levonható. Nálunk, ha nem is „szolnoki” értelemben és módon, de létezett és még létezik, fellelhető az írók közreműködésével történő tudatformálásnak alkalmi eszközként való kezelése. Az író— olvasó-találkozókat és egyéb irodalmi eseményeket, rendezvényeket illetően, hiányzott és jószerével hiányzik e közérdekű feladat szerves beépítése az évi kulturális tervekbe és ami ezt megelőzi, némely népművelési funkcionárius tudatába és szívébe. Igaz, hogy a kulturális terület hivatalos és nem hivatalos gazdáinak éppen elég dolguk akad, ez a rész azonban kissé .kiesett a látószögükből. Az irodalmi rendezvény némely kultúr- felelős szemében még ma is — hogy ne mondjuk — a szórakoztató ipar termékeihez hasonló „cikk”. Könyvhetek leszneík? Nos, küldjön fővárosunk néhány illusztris írót a megyébe — városba, faluba —, legyen ^érdekesebb” az esemény! Ahová pedig nem jut belőlük, oda szórjunk ki a megyében élő írók közül néhányat, üsse kő! Valahogy így volt nálunk, de más táján is az országnak. Aztán, nem is olyan régen, a széljárás a megfelelő irányba fordult. A népművelés berkeiben mind világosabbá vált a felismerés, hogy az író—olvasó-találkozókat és hasonlókat sürgésen fel kell emelni az attrakció szintjéről a népművelési munka magasába. Ebben Baranya megye volt az úttörő, majd követte Heves, Vas és a többi. Kultúrpolitikánk régi követelésének megfelelően olyan gyakorlat kezdett kialaikuln:. mely a találkozókat és ál-’ tatában az irodalmi rendezvényeket szervesen beépítette az évi kulturális tervekbe. (Ebbe az általános, egészséges rendeződési folyamatba talpalt bele durván a „szolnoki körlevél szerzője.) Nem véletlen, hogy Baranyában, Vasban, Hevesben és másutt a tanácsi szervei: oktatási, népművelési osztályai így gondolkodtak: fel-, karolják a helyi lapokban, irodalmi folyóiratokban, valamint már kötettel jelentkezett és jelentkező tehetséges íróikat, költőiket. Jelentősebb összegű pályázatokkal is serkentik őket újabb irodalmi alkotásokra. Megteremtik részükre a rendszeres vita- és esztétizálási lehetőségeket. Azt tartják, hogy nem törekszik minden tehetség a fővárosba, ha csak egy kicsit is érzi, hogy nem nézik le, nem mellőzik szőkébb hazájában, sőt, megbecsülik és támogatják. A tehetség vidéken is tehetség, de eddig legtöbb esetben kénytelen volt az ország központjába gravitáln! az ottani nagyobb publikálási lehetőség miatt. Ma már leírhatjuk, hogy megyénk is ott van a területén élő és tevékenykedő írók. költők hivatalos és nem hivatalos megbecsülői között. Mindjobban reálisan számol velük: kulturális forradalmunk, népművelő, tudatformáló munkánk katonái ők is. Kulturális eredményeink ellen való vétek volt eddig is fél vállról kezelni őket, parlagon hevertetni, szervezetlenül hagyni mindazt. ami érték írásaikban rejlik s az olvasókkal, irodalomkedvelőkkel való találkozásaik alkalmával kultúránk javára kamatozódhat. Egészséges kibontakozás kezdődött tehát, melyne! itt, a mi vidékünkön sem akadhat gáncsottója, csak segítője! Huszár Rezsii Rozslay György: Beszéljünk komolyan? Ma már semmi sem jelentős, se nem pompás, se nem remek: mind e szavak helyett komolyt mondanak csak az emberek. Ügy látszik, elismerésre már csak ez egy szavunk maradt; szép fiú is már a nőknél komoly (nem víg) sikert arat. tőben a komoly világban vagyok olyan optimista, mondják rám is valaha még: — Ez egy komoly humorista.
