Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
if ŐR ÖS TÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET M űvészet és nagyközönség A művészi közérthetőség összefügg az emberek általános művészi kulturáltságával Az írók és művészek körében sok szó esik arról a tanulmányról, amelyet az MSZMP kulturális elméleti munkaközössége a Társadalmi Szemlében adott ki, hogy még inkább elősegítse a szocialista realizmus egyes vitatott kérdéseinek tisztázását. A különböző nézeteket szembesítő, új gondolatokat üdvözlő és ellentmondásokra, fogyatékosságokra is érvelő elemzéssel mutató dokumentum a problémák sorát érinti. Gondolatéhresztő hatása, állásfoglalásainak érvénye igen széles körű. Fejezetei közül néhány inkább csak a szakemberek körében támaszthat visszhangot, más részei azonban az olvasók szélesebb körét foglalkoztatják, mindazok számára erdekesek, akik új irodalmunk, színház- és filmművészetünk, képző- és zeneművészetünk eredményeit, gondjait figyelemmel kísérik. A közérdeklődésre leginkább számot tartó fejezet az, amely művészet és nagyközönség kapcsolatával foglalkozik igen konkrétan és sok tekintetben új módon. Köztudott, hogy ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások eleve eredménytelennek, lét- rehozh atatlannak tartják ezt a kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy a kapitalizmus megdöntésével automatikusan elhárulnak az akadályok, amelyek a modern polgári társadalomban annyira megnehezítik, ha ki nem zárják a tömegek és az igazi művészet találkozását, kölcsönhatását. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egy csapásra, nem is buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozik az épülő szocializmus társadalmában. Az elméleti munkaközösség — vitázva a tényeket egyaránt figyelmen kívül hagyó véleményekkel —■ hangoztatja: a munkásosztály céljait, az össznépi törekvéseket vállaló és kifejezésre juttató művészet megnyeri a tömegek rokonszenvét, a kulturális forradalom pedig a szocializmus viszonyai között megteremti a művészetek kibontakozásénak és Íratásának kedvező feltételeit. Ez azonban csali lehetőség, aminek érvényesítése körül sok még a tennivaló. Emberek százezreire. sőt millióira hatni, csak közérthető művészet képes. EZ olyan vonás, mely megkülönbözteti, sőt szembeállítja a szocialista realista igényű alkotót a polgári művészet egyes irányzatainak művelőivel. A fejlett kapitalista országokban mind élesebb ellentmondás figyelhető meg a keveseknek (igen gyakran meggyőződés nélkül lelkendező sznoboknak) szóló arisztokratikus különcködés, és a tömegeknek szánt kulturális termelés alantas ízlésű, kétes hatású dömpingtermékei között. Nálunk ez a konfliktus nem bontakozhat ki. A társadalmi feltételek kizárják mindkét szélsőség érvényesülését. Ez persze nem azt jelenti, hogy hasonló tendenciák nyomaival sem találkozhatunk a magyar kulturális életben. Csaknem valamennyi művészeti területről idézhető példák figyelmeztetnek: egyrészt a vájt- fülű kevesekre számító arisztokratizmus, a közönség kevésbé igényes részét lenéző fölényeskedés, másrészt az igények mai színvonalát egyszer s mindenkorra adottnak tekintő, a giccs vonzására üzleti politikát építő cinizmus tüneteinek leküzdése ma is feladat. A pártdokumeníum állásfoglalása jelentős és félreértéseket oszlató a köz- érthetőség értelmezésében. Itt is kétfrontas küzdelem vár a szocialista realizmus híveire, a művészekre és a kritikára, a teoretikusokra és a népművelő szakemberekre. Kétféle éiáetlenség változataival kell szembesíteni' a közönség és a művészet igényeit. Aligha van igazuk azoknak a művészeknek, akik az érthetel- lenséget, a megfejthetetlen bonyolultságot önmagában és kizárólagosan a jövőt ostromló igazi művészét zálogának tekintik. Sok példa van arra, hogy a művészetben jelentkező forradalmi új érthetőségét semmi nem nehezíti. S amit nem értünk, gyakran nem újszerű, hanem egyszerűen zavaros Kétségtelen viszont, hogy a művészetek fejlődése a mi korunk bonyolult viszonyai között, a megértésre és kifejezésre váró jelenségek tükrözésére, a súlyos, olykor pedig fájdalmas konfliktusok ábrázolására es feloldására törekedve, tehát az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokait keresve Honvéd. György békéscsabai TUZEP-dolgozó egyetlen bicskával szoboralakokat, domborműveket bont ki az érzéketlen fadarabból. Ügyes faragványainak egyike: „A huszár”. távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Ezért a dokumentum leszögezi: „A Koszta Rozália Kislány íWWWWVWWWVWWWSAft/WWWVW wwwwwwww közérthetőség nem azonos a köznapi vagy a tudományos, általában a logikaiintellektuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan áz adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával.” Érvelésének ezen a pontján is megfigyelhető a tanulmány jellegzetessége, legrokonszenvesebb vonása. Az ugyanis, hogy nemcsak vitát indít, hanem a gyakorlat számára is kiindulópontot jelent, feladatokat jelöl. Ha vannak jelentős életművek, amelyek újszerűségük miatt egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő segít az áttörésiben, közmegbecsülésük kivívásában, hatásuk utat tört magának és a tömegek ízlésnevelésének eszközeivé váltak. A munkaiközösség tanulmánya ezt üdvözli, s figyelmeztet arra is, hogy a művészi termés differenciált, széles skálán mozog. „Általában lehetőség nyílik tehát arra, hogy a kiadási, publikációs, műsor- és főleg terjesztési politika nevelő, fejlesztő, magasabb fokra átvezető módon alkalmazkodjék az egyes rétegek ízlésszintjéhez,” Ez a körültekintő, érvek és ellenérvek logikáját számba vevő, a művészet belső törvényszerűségeit és igényeit messzemenően tisztelő elemzés ad súlyt az állás- foglalásnak, amikor a művészet és a tömegek kapcsolatét tárgyaló rész végén kimondja: az érthetetlennek tartott alkotások igen gyakran valóban azok is. Áttekinthetetlenségük, formátlanságuk nem az új érzések és gondolatok, még kevésbé az új felismerésekkel karöltve járó pártos állásfoglalás igényéből ered, hanem magamutogatásbó!, mindenáron való eredeties- kedésből, nagyon is „hagyományos”, sőt, már avult ízlés- és magatartásformák ismétléséből. Dersi Tamás Tiszai Lajos: Igaz a vasbabáról A ház előtt, a lugas vé- " gén bámészan állt az almafa. Görbe, szürke ágaival messze a cserepek fölé meredt, a magasba kémlelt. Méteres törzsén egy pettyes bogár mászott. Messziről apró fekete pont, a kislánynak meg ott, a fa alatt, szinte csoda. Odafek- tette tenyerét a bogár útjába, az meghátrált egy pillanatra, majd nekikapaszkodott. A gyerek ekkor felemelte a kezét és hintáztat- ni kezdte: — Szállj el, szállj el, Katica bogárka... A pettyes, parányi kristállyá zsugorodva tűrte a kislány játékát, majd zümmögve elszárnyalt. A gyerek átölelte a fatörzset, hátradőlt, fejét is megdöntötte és tátott szájjal nézett a bogár után. Amikor az végképp eltűnt a sárga fényű érett nagy vajalmák között, a gyermek odahúzta magát a fához, s óvatosan hátrapil- íantott és számolni kezdett: — Egy, kettő, öt, kilenc, tíz. Aki bújt, bújt, aki nem. nem, megyeik és megkeresem — hadarta csaknem énekelve, s hirtelen megfordult. Megfordult, de meg is .torpant. Merre menjen? Mindegy! Lépett kettöt-hármait, de vesztére, mert Milu, a lusta fekete cica útjába aíkadt. Szétterpesztett kezekkel hasra vágódott, mire a macska sértetten odébb somfordáit, a gyerek meg mérgesen utánacsapott. A macska erre megnyalta a szája szélét, csavarintott egyet derekán, és kíváncsian figyelte a kislányt. Az fel tápás zkodot t és kacsázva keresztülszaladt az udvaron, megkerült egy nagy vashordót és utánákapott egy libbenő kisköténynek. — Megvágj'! Te vagy a hunyó. A másik ijedten bámult rá, majd kényeskedni kezdett: — Nem jár, lestél...! — Nem lestem. Menj hunyni — mutatott a fára. A fekete, nagy hajú durcásan odament a hunyóhelyhez, a szőke meg fürkészve pislogott a tyúkólra, az eperfára és a szőlőtőkére. — Méh etek-e mán? A másik erre nekiíramo- dott, egyenesen a folyó partjának. A hunyó már megso- " kallta a vár ást és gyorsan körülnyargalta az udvart. Benézett a tyúkólba, megkerülte az eperfát, széthúzta az orgonabokro. kát. Semmi.. Elment a szőlősorig. Sehol semmi. Odaszaladt a fészerhez, jobbára csak a küszöbig, amin a macska sütkérezett, majd újra bement a baromfiudvarba, szétrebbentette a jércéket, de rögtön ijedten kiszaladt, mert Pista, a nagy, vad csendőrkakas nekiterpeszkedett. Rózsi sehol. Ez aztán annyira letörte, hogy abba is hagyta a keresést és csüggedten lehuppant a macska mellé. Messziről hallotta Rózsi kiáltását: — Ibi, gyere csak! A lány a folyó partján, a nádas szélerői integetett,
