Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-08 / 289. szám
1965. december 8. Szerfla Középiskoláink sportéletéből: Tornateremparkettázás decemberben - Kispályaépítés társadalmi munkában Bacsur Imre és Bánszki János áll a mesteri elölt-verseny élén A Békéscsabán folyó mestei'je- lölt minősítő verseny éllovasa a hatodik forduló után Bacsur Imre €,5:0,5, Tószögi—Horváth 1:0, Bú. zás—Bánszki 0,5:0,5, Gyöngyösi— Leszkó 1:0, Sztanics—Bacsur 0:1. és Bánszki János. A függő játsz- forduló: Bacsur—Tószögi Amióta beköszöntött az ősz. s nem lehet a szabadban sportfoglalkozást taTtani, azóta nincs test- nevelési órája a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium diákjainak. Azaz — mégis végeznek egy kis mozgást ..tornaóra" helyett. Ugyanis, amikor az órarer.dbzn testnevelés szerepel, és nem esik az eső, a tanúlók ásót, lapátot, talicskát fognak és építik a Garai utca felőli telken az iskola kispályáját. Munkáskéz van elég, sőt még a vizműsök is segítettek a szintezésnél, úgyhogy tavaszra készen lesz a körülbelül 55x15-ös kispálya, amit bitumennel fednek, és végre Csabán Is. lehet majd szabadtéri kosárlabda-mérkőzéseket rendezni. És mi van a tornateremmel? Egy évvel ezelőtt 36 ezer forintos költséggel felújították a termet, de mivel szegezték a parkettot, az egy évig sem bírta a hatalmas megterhelést. A nagy létszámú iskolában van olyan testnevelési óra is, amikor egyszerre 124 gyerek tartózkodik a teremben, nem beszélve arról, hogy a tanítás reggel 7-től este 7-ig tart. Ezután következnek a sportköri edzések... Akilazult parkett helyére szükség volt az újra. Sajnos azonban a szakemberek nem a nyáron, hanem szeptember elsején szedték fel a parkettot. Anyaghiány és más egyéb A szegecselt parkett helyett ragasztásos eljárással tornaterem padlózata. készül a gátolta a munkát, A parkettot most már a jobban bevált ragasztásos módszerrel készítik el, ami bírni fogja a hatalmas igénybevételt. A parkettázás! munka december 10-re elkészül, de még a tornaterem nem használható, néhány hét eltelik addig, amíg végA negyedikesek testnevelési órájukon salakot hordanak az épülő kispályára. Remek létesítmény lesz a bitumenes kosárlabdapálya. viszont az esztétikai hatást nagyban lerontja a deszkákból összetákolt fészer, »gy kimustrált dzsip garázsa... Fotó: Demény Gyula A SZARVASI VAS-, FÉM KTSZ főmérnöki, üzemmérnöki, üzemteclinikusi állások betöltésére keres GÉPÉSZMÉRNÖKÖKET, GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT, ELEKTROMÉRNÖKÖT, ELEKTROTECHNIKUST, ÉS SZILIKÁT SZAKOS VASKOHÁSZ TECHNIKUSOKAT. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. RÉSZLETES AJÁNLATOKAT SZARVAS, POSTAFIÓK 60 CÍMRE KÉRJÜK. \ re a tornateremben tarthatják a foglalkozásokat. Ha soká is tart a terem rendbe hozása, az iskola testnevelői bíznak abban, hogy most már nem lesznek parkettproblémák és szeptember elseje helyett — januárban hozzákezdhetnek a rendszeres tornatermi munkához. mák is befejeződtek, csak Tószöginek maradt egy függő játszmája. A legutóbbi forduló eredményei tömörítették a mezőnyt és ember legyen a talpán, aki jóslásokba mer bocsátkozni. Az eddig lezajlott hat forduló során a versenyzők „keresztbe verték egymást”. Igen kevés remény van arra, hogy új mesterjelöltet avassanak a verseny végén, viszont a mesterje- lölti első csillag megszerzésének lehetősége még sokak előtt nyitva áll. A negyedik forduló eredményei: Gaika—id. Ancsin 0,5:0,5, Leszkó —Vidovenyecz 0:1, Valkó—Petró 1:0, Petró—Gaika 1:0, id. Ancsin— Leszkó 1:0, Horváth—Gyöngyösi 1:0, Bánszki—Valkó döntetlen, Vidovenyecz—Sztanics 1:0, Leszkó—Búzás döntetlen. Hatodik forduló: Gyöngyösi—Búzás 0:1, Valkó—Leszkó 0:1, Leszkó—Petró 1:0, Sztanics—id. Ancsin 0:1, Horváth —Bacsur 1:0, Tószögi—Vidove- nyeoz függő. A verseny állása: 1—2. Bacsur, Bánszki 4; 3—7. Tószögi, id. Ancsin, Valkó, Leszkó, Búzás. 3,5; 8. Horváth; 9—11. Gyöngyösi, Vidovenyecz, Petró 2,5; 12—13. Leszkó, Gaika 2; 14. Sztanics 1 ponttal. A Békés megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1965. évi végeredménye A BAJNOKSÁG 1965. ÉVI VE GEREDMÉNYE A TARTALÉKOS APATOKKAL I. Mh. Kinizsi 30 20 5 5 63:24 45 2. Szarvas 30 19 6 5 71:20 44 3. Bcs. MÁV 30 19 6 5 71:20 44 4. Mezőberény m 14 10 6 49:28 38 5. Mh. MEDOSZ 30 16 4 10 64:33 36 6. Medgy ese gyháza 30 14 8 8 53:45 36 7. Sarkadi SZMSE 30 13 9 8 50:40 35 8. Sark »di Kinizsi 30 14 .6 10 49:34 34 9. Battonya 30 10 6 14 39:51 26 10. Gyoma 30 11 3 1« 35:54 25 U. Békés 30 7 6 17 38:44 20 12. B.-szent»ndrás 30 5 10 15 32:60 20 13. Kondoros 30 6 8 16 28:60 20 14. Tótkomlós 30 6 8 16 15:49 20 15. Végegyháza 30 7 6 17 30:83 20 16. Oh. Spartacus 30 7 3 20 38:69 17 Szezonzáró taggyűlés a békéscsabai labdarúgó-játékvezetőknél A napokban mintegy harmincnyolc játékvezető jelenlétében tartotta meg szezon záró taggyűlését a békéscsabai labdarúgó-játékvezetők kollektívája. A JB elnöke, Lévai István beszámolójában elmondotta, hogy az idei szezonban a városi játékvezetők egy-két esettől eltekintve, megfelelően látták el feladatukat. A csabai játékvezetők a békéscsabai körzetben, valamint a gyulai és sarkadi járás területén 155 mérkőzést vezettek, s 25*8 esetben működtek közre partjelzőként. A számadatok ismertetése után Lévai sport- társ hangsúlyozta a továbbképzés' fontosságát, hiszen a sportág fejlődése megkívánja, hogy minden bíró részt vegyen ezeken. A fiatalok intenzívebb bevonása csak fokozza majd a fejlődés ütemét. A JB-elnök hiányosságként említette meg, hogy egy-két esetben a bírák késve érkeztek meg mérKözületek munkaerőigénye Állami gazdaságok tervezésében, ügyvitelében jártas, több évi gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt keresünk üzemgazdászi munkakör betöltésére azonnali belépéssel. írásos jelentkezést kérünk Körösi AG Gyoma címre. 6191 Az ÉM 44. sz. Áll, Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre könnyűgépkezelóket (ÉM-vlzs- gával), vasbetonszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. $i? A 8. számú AKOV vizsgával rendelkező fűtőt keres. Jelentkezés: Békéscsaba, Szarvasi út 87 szám alatt, munkaügy. 16712 kőzés-eikre. A beszámoló feladatokat szabott meg a fiatalok nevelése érdekében. A téli időstzakban új tanfolyamot indítanak. A beszámolót vita követte, amelyben kifogásolták néhányan azt, hogy a JB munkáját csali egy-két sporttárs végzi. Nagyobb aktivitásra van szükség — állapították meg. Ravasz Pál, a városi TS elnöke a beszámolót bírálta. Megállapította: nem volt sokoldalúan elemezve a végzett munka, hiányzott a konkrétum. Id. Barcs Aladár a fiatalok nevelésével foglalkozott, s egy-két gyakorlati példát mondott el működésükkel kapcsolatban. B. Gy. 1. Szarvas 34 22 6 6 82:27 5« 2. Bcs. MÁV 34 21 1 6 65:22 49 3. Mh. Kinizsi 34 21 7 6 72:31 09 4. Mh. MEDOSZ 34 20 4 10 81:36 44 5. Mezőberény 34 16 11 7 59:34 43 6. Sarkadi Kinizsi 34 17 8 9 65:41 42 7. *1 ed gyese gyháza 34 17 8 9 61:48 42 8. Sarkadi SZMSE 34 12 11 11 53:48 35 9 Gyulai MED. n. 34 15 5 14 65:61 35 10. Battonya 34 11 9 14 44:54 31 11. Gyoma 34 13 3 18 39:58 29 12. Békés 34 10 6 18 50:31 26 13. Bcs. Előre II. 34 8 10 16 60:76 26 14. Végegyháza 34 9 6 19 39:91 24 15. Oh. Spartacus 34 9 4 21 41:73 22 16. Kondoros 34 7 8 19 36:82 20 17. Tótkomlós 34 6 10 18 19 .*65 22 18. B.-szentandras 34 5 11 18 35:68 21 AZ I. OSZT. ifjúsági bajnokság VEGERE0.ME.NYE 1. Bcs. Előre 34 26 3 5 126:28 55 2, Bcs. MÁV 34 23 5 6 94:33 51 3. Medgyesegyháza 34 22 5 7 92:45 4« 4. Szarvas 34 19 9 6 103:47 47 5. .Mezőberény 34 20 5 9 98:54 45 6. Tótkomlós 34 19 6 9 67:48 44 7. Békés 34 20 2 12 74:64 42 8. Mh. Kinizsi 34 13 6 15 56:63 32 9. Gyulai MEDOSZ 34 12 7 15 55:66 SÍ 10. Oh. Spartacus 34 10 10 14 42:87 30 11. Sarkadi Kinizsi 34 12 5 17 49:53 27 12. Mh. MEDOSZ 34 7 12 15 39:42 26 13. Sarkadi SZMSE 34 11 4 19 54:71 26 14. Gyoma 34 9 7 18 60:87 25 15. B.-szentandrás 34 10 4 20 43 .*67 24 16. Battonya 34 9 4 21 42:99 22 17. Kondoros 34 5 8 22 29:81 18 18. Végegyháza 34 5 6 23 32*420 16 Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! A FŰLDMUVESSZÖVETKEZETEK 1966. ÉVRE MEGKEZDTÉK AZ ÉTKEZÉSI SZÁRAZBAB ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉSKÖTÉSÉT AZ ALÁBBI ARAKON: Fehér gyöngybab, cukorbab és fehér lapos bab 860,— Ft/q Szokvány fehér bab 760, __ Ft/q E gyszínű, színes bab és vegyes fürjbab 660,— Ft/q A FENTI ÁRAK MAGUKBA FOGLALJAK A NAGYÜZEMI FELÁRAT IS! BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁST AD A HELYI FÖLDMÜVESSZÖ VETKEZET 36689