Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-31 / 308. szám
1965, december 31. 4 Pétitek Kiugró teljesítményekkel zárják az esztendőt' a növényvédő állomás dolgozói Csendes az év vége a megyei növényvédő állomáson. Az új műhelyben és az irodaházban csak azokat a keveseket lehet munkában találni, akiknek már sikerült korábban kivenniük az évi szabadságukat. A többség most tölti jól megérdemelt pihenőjét. Eddig ugyanis nem volt rá idejük: nap mint nap egymással vetélkedve, versenyezve dolgoztak a brigádok, a permetezőmesterek, a zetorosok, az agronómusok az éves terv, a szocialista cím, s a céljutalom teltételek teljesítésén. A hosszú évekkel ezelőtt kialakult versenyszellem az ez évi kedvezőtlen időjárás ellenére is nagyszerű fegyvertényt szült: 137,6 százalékra teljesítették az éves tervet. E százalék mögött több mint 67 ezer holdon eszközölt védekezés. vetőmagcsávázás, borsózsi- zsdktelenítós rejlik. Az öt brigád közül Szász Andrásé tett ki legjobban magáért: 154,4 százalékos teljesítménnyel nyerte el az év elején kitűzött 2500 forint céljutalmat, s ezzel egyidőben a sok vállalt feltétel ellenére immár- harmadszor a Szocialista brigád címet is. A brigádok közti versenyben Tandi Sándor 10 embere lett a második. Jutalmuk 1500 forint, s ugyancsak harmadszorra a büszke szocialista kollektíva cím. Azt talán nem kell különösebben boncolgatni. hogy milyen nehéz volt az első félévi állandó esőzés közben újabb és újabb sok munkát jelentő százalékot lecsípni az éves tervből, s úgy. hogy emellett eleget tegyenek a többletmunkát jeDILEMMA ! lento vállalásuknak, a szocialista módon élésnek és a tanulásnak. A Zetor-vezetők és a permetező- mesterek versenyében Domokos András és Gyarmati Ferenc 224 százalékos tervteljesítéssel lettek a győztesek. A második helyezett Balázs János és Győrfi Imre teljesítménye 162 százalék. Csak azért írjuk ide, hogy a 20 vei-senyzőpár közül néhány adós maradt a terv teljesítésével, nehogy bárki is valami laza, könnyen teljesíthető normára gondoljon Domokos és Gyarmati eredményét olvasva. Kivétel nélkül valamennyiükben nagy volt az igyekezet, de a gyakori esőzés miatt a tervezettnél 3—4 ezer holddal kevesebb területen tudták elvégezni a vegyszeres gyomirtást és a szövőlepke ellem védekezést is. Legzökkenömentesebben az őszi gabonavetőmag csávázása haladt: 9600 holdba elegendő helyett 17 ezer 858 holdba va-1 lót csáváztak meg. Mint a többi munkában itt is születtek páratlan teljesítmények, lipcsei Mihály es Dobi István 17 ezer 195, Hídvégi Sándor és Gábor János 13 ezer 213 mázsa gabonát csávázott meg egy-egy géppel. A Lipcsei és a Dobi páros elnyerte az üzemi pártszervezet ván- dorzászlaját és a légjobb csává- zóknak kitűzött tárgyjutalmakat. A megyei növényvédő állomás tevékenységének csak egyik része a növényi és rovarkártevők elleni gyakorlati védekezés. Ezzel csaknem egyenlő értékű az állomás vezetőinek, agronómusainak elméleti munkája. Az, hogy a megye nagyüzemi gazdaságai számára eddig 250 növényvédő szakmunkást képeztek ki. Emellett évi munkaidejük csaknem felét a gazdaságban töltik ja növényi és rovarkártevők felkutatásával, a védekezés módjának megmagyarázásával. Többek között az ősz folyamán mintegy 80 ezer hold gabonával bevetésre került földről vettek mintát, hogy megállapítsák a csócsároló, a drótféreg, a mocskos-pajor és a cserebogár-hernyó jelenlétét, A vizsgálat alapján aztán 30 ezer holdon végezték el megfelelő vegyszerekkel a talaj fertőtlenítést. Az egyéb okok — a késői vetés és kelés, a sok csapadék — mellett jennek is köszönhető, hogy az őszszel szinte sehol sem tapasztaltak rovarkártételt a gabonatáblákban. Az állomás vezetőinek és dolgozóinak figyelme most mér mindjobban a jövő évi feladatok megoldása felé irányul. December- elején hozzáláttak az elég túlzottan igénybe vett gépek kijavításához. Az igénybevételt az tetézte, hogy 22 géppel és ugyanannyi z«-torossal 9 ezer munkaórát töltöttek a sáros ősz folyamán cukorrépa- és kukoricahordással a megye tsz-eiben. Az ez évben elkészült, s új szerszámgépekkel kiegészített műhelyben február végéig ki akarják javítani a gépeket, hogy aztán hozzáláthassanak a jövő évi terv teljesítéséhez. Tavaszig tovább növekszik a megye szövetkezeteiben a növényvédő szakmunkások száma. Most december 13 és 24 között a régebben végzettek közül 15-en vettek részt továbbképző tanfolyamon. Január 3-án 48 hallgató részvételével egy 8 hetes betanító-tanfolyam kezdődik. Egy ugyanilyen tanfolyamon február végétől újabb 40-en vesznek részt. Nagy szükség van szövetkezeteinkben a növényvédelmi ismeretekkel rendelkező emberekre. Egyrészt azért, mert a tsz-ek tulajdonában több száz növényvédő gép van már. Másrészt azért, mei t most már az a követelmény, hogy a kártevőket ne akkor ismerjék fel, amikor már jelentős kárt okoztak, hanem előbb, s 1 Három év alatt a befizetett díjnál 34,5 millió forinttal több jégkártéritést kaptak megyénk termelőszövetkezetei 24 millió forint állatkártérítést 1965-ben Mint minden üzem és egyéb szerv, az Állami Biztosító is év végi számvetést készít munkájáról. Ezért felkerestük Szabó Andrási, az Állami Biztosító megyei igazgatóját és megkértük: tájékoztassa az olvasókat, hogyan alakult a biztosítás és a kártérítés 1965-ben? — Azt hiszem,' érdemes egy ki-" ősit visszapillantanunk az elmúlt megelőző védekezéseket alkal- évekre. Elöljáróban el szeretném in a zzanak mondani, hogy megyénkben 140 K. I. lezer biztosítást kezelünk. Ez azt A kukoricatermés 70 szílzalékát csőtörők takarították be a Bánkúti Állami Gazdaságban A Bankuli Állami Gazdaságban kukoricából, cukorrépából, búza. ból és egyéb növényféleségből rekordtermést takarítottak be. Ennek ellenére határidő előtt rendeltetési helyére került még a kukoricaszár is. Sőt: segítettek a csőtörők Orosházán és Dombegyházán is. A búzavetést szintén ha., táridő előtt befejezték. Kiváncsiak voltunk, hogy a terven felüli bő termést hogyan sikerült viszonylag rövid idő alatt betakarítani, hiszen Bánkúton is sokszor esett az eső. kellemetlenkedett az időjárás. — Nálunk, hogy úgymondjam, ..öreg” munkások dolgoznak — vélekedik erről Szalon,táv János igazgató. — Az öregséget nem a korukra értem, hanem arra, hogy 8—10 éve itt dolgoznak még ' az időszaki munkások is. A vetésre például külön brigádot alakítottunk. Évek óta csak ők vetnék. Már behunyt szemmel is nyílegyenes sorokat húznának, s nem lenne hiányos a kelés munkájuk nyomán. A kukoricánk holdanként átlag 30 mázsa körül adott szemesen. Az összterület 70 százalékát csőtörőkkel takarítottuk be. Egy kicsit jogosan büszkélkedünk, hiszen hárman az ország legjobbjai lették ebben a munkában. Lupa György például egymaga 102 vagon kukoricát takarított be. Elmondotta az igazgató azt is, hogy bizonyos munkáért célprémiumot fizettek s ez ösztönzőleg hatott a munkásokra. Örülnek annak is. hogy az állam jelentős beruházásokat fordított a gazdaság korszerűsítésére, bővítésére. 1965-ben mintegy nyolcmillió forint beruházást valósítottak meg. Négy családnak épült szolgálati lakás, öltöző, zuhanyozó, pihenő, 600-as tehenészet tejházzal, bor- júnevelővei és ellető istállóval, bekötőúttail. Az életkörülmények tellát jobbak, a keresetek is szépen alakultak, s ezt jó munkával hálálják meg a dolgozók. A. R. jelenti, hogy nincs olyan család, amelynek valamilyen formában ne lenne kapcsolata a biztosítóval. Örömmel számolhatok be arról is, hogy az általános vagyonbiztosítást az újkígyósi Aranykalász és a békéscsabai Május 1 Tsz kivételével megyénk valamennyi kollektív gazdasága megkötötte. Sajnos, az elmúlt három év azt igazolja, érdemes! Különösen a jégkártérítés magas megyénkben. — Természetesen nem egyformán érint mindenkit. Akadnak olyan szerencsés gazdaságok, ahol évek múlnak el anélkül, hogy egyetlen fillért is igénybe vennének. Akadnak azonban az orosházi Dózsa Tsz-hez hasonló szövetkezetek, ahol minden évben jelentkezik a jégkár. Az orosházi Dózisának például három év alatt 9 millió forint térítést fizettünk ki. Kiszámolták közben az Állami Biztosító megyei Igazgatóságának dolgozói, hogy az utóbbi három évbein 127 millió forint jégkárt kaptak a termelőszövetkezetek, s ez 34,5 millió forinttal több, mint a befizetett díj. Ezenkívül 1965-ben 24 millió forint állatkártérítést, egymillió hatszázezer forint belvízkár-visz- szatérítést fizetett ki megyénkben az Állami Biztosító. Befejezésül az önsegélyező csoportokról beszélt az igazgató: — Arra törekszünk, hogy fejlettebb formában foglalkozzunk az önsegélyező csoportok tagjaival, baleset vagy »haláleset alkalmával az eddiginél nagyobb összeggel segíthessük a családot Jelenleg mintegy húszezer tagot számlálnak az önsegélyező csoportok. 1985-ben megyénkben 1540 személynek adtunk segélyt, 1241-et pedig' üdülni, kirándulni vittünk hazai és külföldi tájakra. — Ary — Werner Lindemann: A honorárium Ittam, kedves olvasó. Hogy őszinte legyek, hetet. Hét iéldecil. Valódi szerb sligovicát, melynek előnye, hogy bár jó erős. mégsincs kellemetlen utóhatása. Miért ittam hét féldecit? Miért nem csak egyet, vagy talán kettőt? Tulajdonképpen egyet sem j akartam inni. De az életben sokszor teszünk olyat, amit nem akarunk. Köteteket tudnék írni arrói. j mikor tettem olyat, amit nem ! akartam. I De térjünk a tárgyra. Hél fél- i deci sligovicát ittam. Olyan len-- | duleibe jöttem tőle, hogy hango- | san vert a szívem. Szegény szíI vem! Az előbb még az ebedem mellett ültem. Magamba tömtem a felsólszéleteket, odaadóan foglalkoztam a fűszeres hússal. ..Gyere ide, beszélnem kell ve- j led” — hallottam. A söntés felé I sandítottam, mert onnan jött a hang. Max állt ott, a pulthoz támaszkodva. Rám vigyorgott. „Jövök, Max” — kiálltottam vissza és a számba tömtem az ulolso burgonyát. Vajon mit akar. gondoltam. A hangja határozott volt, majdnem utasító. Egyáltalán nem szerettem az ilyen hangot. : , Nos, kedves olvasó, előszói' ta Ián tudnia kell, ki ez a Max? Munkás egy brikett-üzemben. Ott ismerkedtünk meg. Meguntam az íróasztalt és elhatároztam, hogy néhány hétre elmegyek a brikett - üzemtoe. Talán hallak ott egy-két érdekes, megírni való történetet, gondoltam. Elutaztam tehát és engedélyt kértem, hogy szétnézhessek az üzemben. A klubban öltöztem át, letettem a fehér inget és munkaruhát vettem fel. Amint első nap kíváncsian baktattam a présház felé és teljesen elbódultam a csövek, kábelek és kerekek rendszeresnek látszó ösz- szevisszaságától, amint savanyú képpel gázoltam a rengeteg porban, hirtelen egy kis, maszatos emberke állt elébem. Ez volt Max. Nehéz olajkanna a kezében és az egyik szénszárítótól a másikhoz tipegett, a csapágyakat olajozta. „Mit. keresel itt?” — kérdezte és mustrálgatott. Észrevettem ajka mozgásán, hogy teljesen fogatlan. „Nézelődöm” — mondtam, ,,mj mást keresnék itt?” Lefedte a kannát, közben a kezemet nézte és így szólt: „Talán az újságtól jöttél?” „Ügy valahogy” — feleltem. A szárító közelében leültünk egy talkiszögelésre. „Szép lehet, úgy mindenről írni” — mondta. „Ahogy vesszük” — mondtam én. Olyan érzésem volt, hogy valamit el akar mesélni. Ezért hallgattam és arcát tanulmányoztam. Mintha pókháló szőtte volna be, olyan ráncos volt. mintha összezsugorították volna a hosszú évek terhei. Néhányszor oldalról rámpislogott, azután mondta: „Ha én tudnék írni ..., de nem tudok .. És nekilendült. Mesélt, én meg hallgattam. Öreg emberek módjára beszélt, akik ma is emlékeznek arra, hogy hol vettek negyven évvel ezelőtt nadrágot és mennyit fizettek érte. Láthatóan élvezte, hogy talált valakit, aki meghallgatja és nem szakítja félbe. Tudtam én is, hogy a hallgatás nagyobb művészet, mint a beszéd. Amit elmesélt, nemcsak egy élet története volt, tíz életnek is megfelelt volna. Néha dideregve, néha meghatódva végigvándoroltam az élete útját, átéltem a sok megaláztatást, a sok éhezést, koplalást. A történet egy-egy részleténél élgondolkoztam: hogy Is buta ki? De az ember többet elvisel, mint ahogy képzelné; és azután a hallgatóra sok minden borzalmasabban hat, mint arra, aki átélte. Amikor délután hazamentem és tele voltam Max történetével, tudtam, hogy verset írok erről. Két nappal később megmutattam neki jambusokba szedett életrajzát. Olvasta. Kerek feje reszketve követte a sorokat. Aj-
