Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-28 / 305. szám
1M5. december 28. 3 Kedd Helyet a szövetkezeteknek! Békéscsaba, Gyula, Orosháza város zöldségellátására 1964. május 15-én megállapodást írt alá Steigerwald György. a Békés megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályának vezetője, Engelhardt Ferenc, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója és Török Imre, a MÉK igazgatója. Ez a szerződés végső soron a MÉK zöldségellátó szerepét monopolizálta. Ennek alapján a három város zöldségellátásából részt vállaló termelőszövetkezetek állandó jelleggel zöldségelárusító helyet nem állíthatnak fel. mert erre a megyéi tanács Illetékes osztálya nem ad engedélyt. Ugyanakkor a kiskereskedelmi vállalat egységei a termelőtől burgonyát, vöröshagymát, téli almát nem vásárolhatnak fel még abban az esetben sem, ha a MÉK kirendeltségei ezekből az áruféleségekből a központi ellátást nem tudják biztosítani. A szerződés egyik pontja szerint burgonyát, vöröshagymát, dughagymát, fokhagymát, téli almát egyáltalán nem, egyéb zöldséget csak az fmsz-szel vagy a MÉK-kirendeltséggel együttesen vásárolhat fel a kiskereskedelem. Szabályozták az ilyen együttműködés haszonkulcsát is, amely 26 százalékkal kevesebb a napi fogyasztói árnál. Bár a megállapodásnak ez lényeges pontja, de ezzel évek óta a kiskereskedelem nem él. Nincsenek partnerei. Most a téli időszakban kell a MÉK monopol helyzetéről beszélnünk. Jövőre a lakosság zöldségellátására, ezekben a na. pókban, hetekben kellene intézkednie az illetékeseknek. Az ellátás megjavításáról szól többek között a párt Központi Bizottságának december 8-i üléséről kiadott határozat is. A' lakosságot mennyiség, minőség és árpolitikai összetételben ae ideinél kedvezőbb zöldségellátáshoz keli juttatni. De hogyan* Az akadályok elhárításával. Éppen ezért felül kellene vizsgálni az 1964. május 14-ig kötött megállapodást! Mindhárom városban a zöldségellátásból részt vállaló tsz-eknek helyet kellene adni állandó és ideiglenes elárusító- engedélyek kiadásával, a kiskereskedelmi üzletek közvetlen ellátásával. Kerüljön a zöldség az üzletbe, a fogyasztókhoz. a MÉK-kirendeltség telepét mellőzve is. Meg kellene ennek a módját találni. Az érdekeket, a termelés lehetőségeit oly módon kellene irányítani — és ez lenne a jó kereskedelmi politika—, hogy sokrétű kapcsolat révén a lakosságnak több. olcsóbb és jobb zöldség jusson, akárcsak exportra. A zöldségei!átásban működjön közre több szerv, versenyezzenek: ki ad jobb minőséget, olcsóbban. Ez fontos feltétele lehet a zöldségellátás javításának. Dupsi Károly Nyolcvanmillió forint értékű hástáji kisgép A kormány a közelmúltban határozatot hozott a háztáji gazdaságok kisgép- és munkaeszköziel- lá tusának megjavítására. A határozat végrehajtásáról az AGRO- TRÖSZT nyomban megkezdte a tárgyalásokat a Kofhó- és Gépipari Mirüsztén usmrnal és a kisipari termelőszövetkezeteket képviselő OKXSZ-szal. A tárgyalások során mindenekelőtt a már hosz- szá évek óta hiánycikként szereplő permetezőgép, asztali kuko. ricamcrzsoló és daráló, valamint az ugyancsak a háztájihoz „mére/ csintott ránt —, legalább Editre légy tekintettel és kis időre szakítsd meg a kapcsolatot PeggyveL Megígértem. Mert mibe került nekem olyat ígérni, amit úgy sem fogok betartani. Egyszerűen azért, mert Peggy volt az a nő, aki minden tekintetben kielégítette vágyaimat, magyarán: nem tudtam nélküle élni. Most már bevallom, hogy szerettem. Apósomnak természetesen nem szóltam róla semmit. Csupán annyit jegyeztem meg: — Peggy oszlopos tagja a Hazafias Társaságnak s így már eleve kizárt dolog, hogy ne találkozzam vele — füllentettem. Az öreg Pearson, aki maga is aktív tagja volt a Birch Társaságnak, rögtön más húrokra váltott át. — Ha ez igaz — mondta —, akkor csak annyit kérek tőled, fiam, hogy rövid ideig csak hivatalosan érintkezzél Peggyvel. Miután ismételten megígértem, behívta Editet és kibékített benünket. Aztán elvihar- zott vadonatúj Cadillacjén. Pár hétig „jó fitf’ voltam. A Riadó Klubba is csak akkor néztem be, amikor egy gyűlést kellett levezetnem az elnök betegsége miatt. Különben az irodámban dolgoztam. Este tíz óra felé mentem haza. Edit többé egy szóval sem említette a doltezett” egyfázisú motoros kukori- c adaráló gyártásának növelésére kerestek megoldást. A jövő évben valamennyi cikkből kereken kétszer annyi kerül forgalomba, mint 1965-ben, s ez a tapasztalatok szerint már fedezi a keresletet. A háztáji baromfi tenyészetekben használható cikkekből jövőre már minden igényt kielégítenek. összevetve: a következő évben a háztáji gazdaságok számára mintegy 80 millió Ft értékű kisgépet hoznak forgalomba. got. Életünk ismét a régi, megszokott medrében folyt. Egy este összetol átkoztam a klubban rendőrfőnök barátommal, Tom Sury-vet, aki félrehívott egy sarokba és elmondta, hogy Boundy, a helyettes, találkozott Edittel. Otthon nem csináltam botrányt Sót, inkább örültem az új fordulatnak, mert ezzel feloldo- zást kaptam ígéretem alól és újból Peggyvel kezdtem járni. Éppen ideje volt: szegény lány már-már azon a ponton volt, hogy végleg szakít velem, amit viszont semmi szín alatt nem akartam. Ügy hiányzott amúgy is ezekben a hetekben, hogy ami- kof ismét karjaimba jártam teltkarcsú, bársonyos testét, legszívesebben sohasem eresztettem volna el. Minden estémet természetesen megint a Riadó Klubban töltöttem Peggy társaságában. Peggy ugyanis megsúgta nekem, hogy az elmúlt hetekben, amikor alig találkoztunk, belépett a hazafiasokhoz és mindjárt a propagandafőnök mellé osztották be segítőtársnak. Ez a segítség abból állott, hogy Peggy- met egyik fotószalonból vitték a másikba, ahöl a legkülönfélébb felvételeket készítették róla. Természetesen mindegyiken alig leplezett idomait és bájait mutogatta. . (Folytatjuk) Magyar mérnök Ku Szongban Én? Miért éppen én? Ezt kérdeztem 1955 októberében, amikor arra a megtisztelő feladatra jelöltek ki, hogy Koreában felépítsem az első magyar szerszám- gépgyárat A választ máig sem kaptam meg önmagámtól sem, de örömmel tölt el az a tudat hogy küldetésemet sikerrel végrehajtottam a többi magyar társammal együtt, s az a gépgyár, amit a romokon, a semmiből építettünk, ma évente ezer szerszámgépet készít Daímiandi Béla, az OVF gyulai építkezésének főépítésvezetője sok humorral, a nehézségeket nem felejtő szeretettel beszél arról a két esztendőről, amit kinn töltött az ismeretlen, soha nem látott tájon, az ismeretlen, soha nem látott emberek között — Először is fel kellett valahogy találni magunkat sem a nyelvet nem ismertük, sem a mi nyelvünket nem ismerte senki. Kétségbeestem, amikor megláttam Ku Szon.g városát jobban mondva a helyén levő irdatlan romhalmazt. Itt? Gyárat? Első éjjel a magunk verte sátorban aludtunk, még annyi hely sem volt, hogy elhelyezkedjünk. Másnap megkezdtük a munkát De hogyan? A Ku Szong-iak is, meg más vidékről is özönlöttek az építkezésre, de egyetlen ács, kőműves vagy lakatos nem volt közöttük. Nyelvismeret nélkül, a porban, meg papíron magyaráztuk éjjel-nappal a szakmák rejtelmeit, s néhány hét múlva ! megkezdtük ezekkel a „szakem- ; berekkel” az építkezést Később már kaptunk tolmácsot, az építkezéssel párhuzamosan ipariskolát nyitottunk, magunk írtuk a tankönyveket a tolmácsunk fordította, s mire elhagytuk a várost jól képzett szakmunkásokat adtunk a gyárnak. ■— No, de nagyon előreszaladtam, hiszen történt ott a két esztendő alatt sok humoros, bősz- szántó, kedves és (kellemes dolog, amit egyszer, ha nyugdíjba megyek, talán meg is írok. Ügy kezdtük, hogy sem egy ácssze- kerce, sem egy szeg, semmi szerszám. Magunk készítettük az önt- vemyt s abból a szerszámot. A 18 ezer négyzetméteren fekvő ötha- jóe csarnok, a 10 ezer négyzet- méteren fekvő öntöde épületkolosszusát monolitra tervezték, senki nem hitte, hogy előregyártott elemekből fog felépülni. Mert abból épült fel. Fából konstruáltunk egy „házgyárat”, csináltunk fából taronydarut, emelőt, elektromos vibrorostát, a kis patakocskából termeltük ki az emberfej nagyságú, meg az apróbb kavicsot, zúzdát készítettünk, sódert, betont állítottunk élő. így aztán sikerült. Hárman kezdtük, három magyar. Mire az építkezés zöme folyt, negyven magyar és ezer koreai dolgozott az építkezésen, hogy minél előbb átadhassuk a gyárat a termelésnek. •— Valamit a körülményekről, csak úgy ízelítőnek. Kaptunk egy kedves, figyelmes, udvarias koreai menyecskét — szakácsnőnek. Ennél tovább aztán nem is jutottunk, mert sehogyan sem tudtuk megérttetm vele, hogy mit szeretnénk enni. Magunk vettük kezünkbe a konyhát, mondanom sem kell, kevés sikerrel. Hogy miért nem vittünk szakácskönyvet?! Ezen sokáig bosszankodtunk, mert bizony egyikünk sem volt jártas a konyhaművészetben. Napokon, éjszakákon át törtük a fejünket a kenyérkészítés technológiáján. Gyúrják? Dagasztják? Ha kel, mitől kel? Mi a kovász? Végre is építettünk egy kemencét, s megsütöttük az első kenyeret. Ni’iszen! Az is minden volt szegény, csak kenyér nem. Ahogy betettük a kemencébe, nemhogy dagadt, de egyre széjje- lebb folyt, s mikor ujjnyi vékonyan kihúztuk, valami fehéres lé csurgotit a közepéből. De mire véget ért a két év, már tortát is j sütöttünk. Hiába! Saját kárán | sóikat tanul az ember! | — A húst a fővárosból kaptuk. Nyáron megromlott, mire odaért, télen tönkrefagyott. A monszun idején a nedvességtől egy szál cigarettánk sem menekült meg. Nyáron 45 fokot mértünk az asz- talfiókbam, télen meg megdermedtünk a harmincfokos hidegben. — Olyan emberek a koreaiak, hogy mi is tanultunk tőlük. Tanultunk bátorságot, kitartást, a nehézségek legyűrését. Olya« országban fogtak munkához 1955- ben, amelyiket szinte teljesen tönkretett a háború. Hihetetlen akarattal láttak munkához. Különösen a nők. Rájuk mindig lehetett számítani. Erejüket meghaladó köveket, téglát cipeltek, megoldottak minden feladatot, amit csak eléjük tűztünk. Sok barátot szereztünk, megszerettük egymást kölcsönösein, s ha ma visszaemlékszem rájuk, csak jószívvel, szeretettel teszem. — Felépítettük a gyárat. Megépült a kolosszus, a Ku Szong- beli emberek megtanultak hurkát, kolbászt készíteni, paprikás krumplit enni, de egymás nyelvét nem tanultuk meg. Nehéz lett volna, annyira körülményes és valljuk be őszintén, annyi minden mást is meg kellett oldani, hogy nyelvleckére már nem futotta az időnk. Még talán csak annyit: Ku Szong magyarul kutyavárat jelent. Bizony, néha úgy is éreztük magunkat, mint a kutyaszorítóban, amikor azon kellett töprengeni, hogy hogyan készítsünk szerszám nélkül szerszámot és élesztő nélkül kenyeret. De ennek lassan tíz esztendeje lesz, s ma már azt hiszem, csak a szép emlék maradt meg, a munka öröme, s a távoli tájak szépsége. Egyszer még elmegyek oda... Szöveg: Ádám Éva Kép: Kocziszky László A DÁV békéscsabai üzletigazgatósága figyelmezteti a lakosságot, hogy Békéscsabán az I. számú sertéshízlaló telepe és a Gyár u., Hajnóczi u. keresztezése között megépült 20 kw-os összekötő vezetéket 1965. december 28-án feszültség alá helyezi. ■ 607 I
