Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-23 / 302. szám

1963. december 23. 2 Csütörtök A vietnami háború veszélyesebb lesz II Minisztertanács ülése HANOI A VNA jelentése szerint ked­den az észak-vietnami Ha Tinh tartomány légitekében lelőtteík egy F—105-ös amerikai repülő­gépet. Szerdán reggel a Guang Ninh tartományibeli Uoog Bi hely­ség környékén ugyancsak meg­semmisítettek egy behatoló ka­lózgépet. Ezzel 825-re emelkedett az ÉszafcéVietnaim fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma. SAIGON Az AP jelentése szerint kedd este és szerdán reggel a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front csapatai Da Nang tói délre aknavetőkkel és kézi fegyverekkel rohamot indítottak a kormány- I csapatok egyik őráilása ellen. Saigontól alig három kilométer­nyire a szabadságharcosok meg­támadtak egy falut, amely a báb­kormány ellenőrzése alatt állt. A rajtaütés során a karmánycsapa- tok helyi megbízottját kivégezték. WASHINGTON Westmoreland tábornok, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka azt követe­li, hogy 1966-ban négyszázezerre emeljék a létszámot. Magánbeszél­getésben úgy nyilatkozott, hogy Észak-Vietnam bombázása nem hozta meg a kívánt eredményt, éppen ezért a szárazföld} ameri­kai erők bővebb felhasználását ja­vasolja. Port Said Nasszer elnök, az EAK elnöke kedden a szuezi csata 9. évfordu­lója alkalmából beszédet mondott Part Saidban. Az elnök rámuta­tott, hogy az EAK-nak nincsenek bőséges erőforrásai, de szilárd el­vei vannak. Ezek alapján szakí­totta meg diplomáciai kapcsola­tait Nagy-Britanniával, az AESZ határozatának megfelelően. Nasszer hangsúlyozta: az egyip­tomi nép nemzeti felszabadító mozgalmának mindig az volt a célja, hogy megszabadítsa az or­szágot a brit gyarmati uralomtól, megsemmisítse az imperialista ki­zsákmányolást és felszámolja a reakcióé erőket az országban. Az EAK belpolitikájáról szólva Kudarcot vallott a kedd este bejelentett amerikai rakéfakísérfe! Cape Kennedy Kedd este kudarccal végződött az az amerikai kísérlet, amelynek célja volt egyetlen hordozóraké­tával majdnem azonos röppáíyára küldeni a föld körül négy mester­séges holdat. A Titan 3—C típusú rakéta szabályosan indult ugyan, de a harmadik lépcső gyújtásakor hiba történt. A négy mesterséges hold közül három valószínűleg el­liptikus pályára került,-a negye­dikről nincsenek adatok. Az ame­rikai rakétakísérleti telep földi megfigyelő állomása Cape Kenne­dy« a kedd esti órákig nem tudta fogni a négy mesterséges hold kö­zül egyiknek a rádiójeleit sem. Hírügynökségek megjegyzik, hogy ennek a rakéta-típusnak ez a má­sodik sikertelen kísérlete. Az Ok­tóber 15—í fellövéskor szántón a rakéta harmadik lépcsője mondta fel a szolgálatot. Sukarno továbbra is kitart a NASAKOM-elv mellett Sukarno indonéz államelnök kedden egy diákgyűlésen kijelen­tette, minden erejévél továbbra is azon fáradozik, hogy fennmarad­jon a NASAKOM elve: a nacio­nalista, a vallási és a kommunista erők együttműködésének: eszméje. Sukarmo ugyanakkor megbélye­gezte a Szeptember 30-a mozgal­mat is és azt mondotta: ezt a kí­sérletet éppen úgy szót kell zúz­ni, mint ahogy a múltban szétzúz­ták a nacionalista és vallási fel­keléseket is. A Szeptember 30-a mozgalom tagjait bíróság elé kell állítani és meg kell büntetni — mondotta Sukarno elnök. Nasszer azt mondotta, hogy j Egyiptom népe elhatározta, olyan j társadalmat épít, fel, amely az j egész nép dolgozó erőinek szövet­ségén alapszik. Az elnök beszédében most elő­ször érintette nyilvánosan a mu­zulmán testvériség tagjainak jú­liusban történt letartóztatását. Ki­jelentette, hogy a mozgalom főbb vezetőit, akik már korábban is le­tartóztatásban. voltak és 1964-ben kegyelemben részesültek, most ka­tonai törvényszék elé állítják. A többieket szabadon bocsátják. He­vesen bírálta a mozgalmat, ame­lyet fasisztának nevezett. Kijelen­tette, hogy a mozgalom tagjai nem muzulmánok és nem testvéreik, az izlámot csalásra használják fel, gyűlölettel vannak eltelve és kül­földön élő vezetőik az imperializ­mus és a reakció érdekében tevé­kenykednek. wmm MOSZKVA Kedden este befejeződött • a szovjet újságírószövetsóg vezető­ségének kétnapos ülésszaka. Az ülésszakon D. P. Gorjunovnak, a TASZSZ vezérigazgatójának, az újságírószövetség titkárának be­számolója alapján megvitatták a szovjet újsáeírók feladatait az ; SZKP közelgő XXIII. kongresszu­sával kapcsolatban, majd foglal­koztak az újságírói munka szak­mai követelményeivel és a szovjet egyetemeken folyó újságíróképzés időszerű kérdéseivel. BONN Nyugatnémet' kormánykörök becslése szerint az NSZK eddig 28 és fél milliárd márkát fizetett ki a náci rezsim áldozatainak. Az NSZK összesen 545 milliárd már­ka kifizetését vállalta. WASHINGTON Kedden a Fehér Házban beje­lentették, hogy Humphrey alelnök december végén a Fülöp-szigetek- re, Formózára, Koreába és Ja­pánba látogat. HOUSTON Frank Borman és James Lo­vell, a Gemini—7 űrhajósai „ki­tűnően érezték magukat” kéthe­tes űrutazásuk.alatt. Szerdán Bor- mann és Lovell visszatér Cape Kennedyről az Ellington légitá­maszpont közelében fekvő ottho­nába. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke táviratban üdvözöl­te De Gaulle-t abból az alkalom- ' ból, hogy ismét köztársasági el-1 nőkké választották. (MTI Az AP kommentátora úgy véli, hogy a vietnami háború újabb szakasza sakkal költségesebb és veszélyesebb lesz, mint 'á jelenle­gi. A harcok valószínűleg kiter­jednek Kambodzsa és Laosz erdős vidékeire — írja. — A fokozódó harcokhoz több amerikai katoná­ra van szükség; számuk elérheti a félmilliót. Valószínűleg megkez­dik Hanoi és Haiphong bombázá­sát is. Amerikai hivatalos szemé­lyek véleménye szerint a háború valószínűleg sókkal intenzívebbé válik, mielőtt a helyzet megjavul­na. A kormány tájékoztatási hiva- I tala közli: A Minisztertanács szerdán ülést ! tartott. Megtárgyalta és jóváha- gyólag tudomásul vette a KGST Végrehajtó Bizottságának 20. ülé­séről és a magyar—bolgár gazda­sági és műszaki-tudományos | együttműködési bizottság 6. üle- j séről szóló tájékoztatót. A külkereskedelmi miniszter beszámolt a Magyarország és az NDK közötti 1966—70. évi hosszú lejáratú államközi kereskedelmi megállapodásról, valamint Jugo­szláviában folytatott előzetes ke­reskedelmi tárgyalásairól. A kor­mány a beszámolót tudomásul vette. (MTI) Befejezte munkáját az ENSZ 20. ülésszaka Tory-zendülés az alsóházban / * London Az angol parlamenti rendszer történetében rendkívül ritka ered­ménnyel végződött az alsóház vi­tája Rhodesia ügyében. A konzer­vatív ellenzék háromfelé szakadt a szavazófolyosókon. A tory-vezetőség háromszor aláhúzott figyelmeztetővel köte­lezte a tagokat, hogy tartózkodja­nak a szavazástól. Ennélfogva úgy a jobb-, mint a balszámy forma­szerű zendülésben vált „bűnössé”, ami rendes körülményék között szigorú fegyelmi megtorlást, leg­többször a pártból való kirekesz­tést von maga után. Jellemző az ellentétek hevessé­gére, hogy volt tory-miniszterek is részt vettek a zendülésben, és­pedig mindegyik táborban és egyik esetben testvér ellen szava­zott. A munkáspárt az eredmény ki­hirdetését harsogó derültséggel és „Heath mondjon le” kiáltásokkal fogadta. (Health még az eredmény­hirdetés előtt.elhagyta az üléster­met.) A tory-meghasonlás kissé gyen­gítheti Smithék azon reményét, hogy az általános választások Ang­liában tory-győzelmet hozhatnak és a tory-kormányzat megalkud­na a Smith-féle lázadással. New York Mozgalmas napja volt kedden az ENSZ jubileumi közgyűlésének. Az esti ülésen 66 szavazattal 26 ellenében (többek között Portu­gália, az Egyesült Államok, Ang­lia és Spanyolország), 15 tartózko­dással határozatot fogadtak el, amelyben elítélik a portugál kor­mány gyarmatosító politikáját és hangsúlyozzák, hogy Portugália viszonya az afrikai gyarmati la­kossághoz és az azokkal szomszé­dos államokhoz fenyegeti a nem­zetközi békét és biztonságot. A do­kumentum felhívja az ENSZ-tag- államokat, szakítsák meg diplo­máciai és kereskedelmi kapcsola­taikat Portugáliával, zárják el ki­kötőiket és repülőtereiket a por­tugál hajók, illetve repülőgépek előtt. Ugyancsak a kedd esti ülésen hagyták jóvá 84 szavazattal ellen- szavazat nélkül, 25 tartózkodás mellett azt a határozatot, amely felszólítja Ausztráliát, hogy mi­nél hamarabb adja meg a függet­lenséget Űj-Guineának, Pápuának és a kis csendes-óceáni Nauru- szigetnek. Elfogadták az ENSZ 1966-ös költségvetési előirányzatát is. amely 121 567 420 dollárt irányoz elő. A költségvetésen belül az ENSZ rendfenntartó erőivel kap- [ csalatos 1966. évi kiadásokat 15 millió dollárban állapították meg. Az úgynevezett koreai kérdés- j ről szóló határozat szavazása so- i rán az Egyesült Államoknak si­került kierőszakolnia, hogy azt a közgyűlés 61 szavazattal 13 elle­nében, 34 tartózkodással elfogad­ja. A határozat meghosszabbítja az úgynevezett „koreai ENSZ-bl- zottság” tevékenységét. Jelentős kérdésben foglalt állást a közgyűlés, amikor. 109 szavazat­tal egy tartózkodás (Anglia) mel­lett kedd hajnali ülésén elfoga­dott egy nyilatkozatot a más álla­mok belügyeibe való beavatkozás megengedhetetlenségéről és áz ál­lamok függetlenségének és szuve­renitásának védelméről. Amintore Fanfani elnök zársza­vával szerda reggel befejezte munkáját az ENSZ jubileumi, 20. közgyűlése. (MTI) Dominikában újabb lövöldözések voltak A dominikai fővárosból a hír- ügynökségek ellentétes jelentése­ket közölnek. Az AP szerint ked­den éjjel Santo Domingóban szór­ványos lövöldözések voltak. A santiagói események kivizsgálá­sával foglalkozó kormánybizottság szerdán visszatért a fővárosba. Manuel Joaquin Castillo belügy­miniszter, a bizottság elnöke azonban mindem felvilágosítást megtagadott. A háromnapos összetűzések ha­lálos áldozatainak hivatalos szá­ma nem ismeretes. Santiagóban azonban valószínűnek tartják, hogy a lövöldözések során leg­alább 30 ember vesztette életét. — Kisregény — 9. — El. öreg fiú — feleltem. — Ma fáradt vagyok, lefekszem — Aludj jól öregem — vágott hátba Jimmy, s otthagyott. Tudtam, hol fekszik a Halál tanya canyon. Alig pár kilomé­ternyire'a várostól. Taxit fogad, tam és kivitetteim magam a vá­ros szélére. Ott • kiszálltam és gyalog indultam a szurdok félé. Időm bőven volt,. nem siettem. Hold világos éjszaka vall. Zsebre dugott kézzel bandukol­tam a sötét országúton. Ha jól emlékszem, valami divatos mambót fütyörásztem. Az ember akkor szokott, fütyülni, ha egye­dül van, s fél, vagy ha nyugta­lan gondolatok kavarognak agyában, s azokról szeretné el­terelni a figyelmét. Hát vala­hogy így voltam én is ezzel a fütyüléssel. Félni ugyan nem féltem, mert ezt az érzést egyszerűen nem is­mertem. De valami szorongás- féle azért volt bennem, nem ta­gadom. Elvégre nem kis dolog­ról volt szó, mint a nagyhírű Klan-nal való találkozásomról' Beértem az erdőbe. Alig mentem pár száz yardot, amikor a sötétből rámkiáltott valaki: — Mr. Bolton? — Az vagyak... — torpantam meg. — Köressen! — parancsolta a láthatatlan, majd kilépett az útra egy sötét alak. Tudtam, hogy csakis a Klan embere, bár meglepetésemre a szokástól eltérően nem fehér, hanem fekete csuklyát viselt. Valószínűleg azért, hogy látha­tatlan maradjon. Szó nélkül engedelmeskedtem. Ismeretlen útikalauzom előt­tem haladt hosszú léptekkel és puhán, mint egy puma. Nem szólt többé hozzám. Némán mentünk. Útelágazáshoz értünk. Jobbra befordultunk egy keskeny ös­vényre, amelyről tudtam, hogy egyenesen a Canyonba vezet. Húsz percnyi gyáloglás után megérkeztünk a Haláltanya ca­nyon bejáratához. Kiszáradt vízimosás volt. Két oldalát ma­gas, sima sziklafal határolta, amelynek tetején fák, bokrok nőttek. Két szűk bejárata volt: egy az alsó, egy meg a felső végén. Emiatt egy ovális kőte­remhez hasonlított. Haláltanya nevét valamikor régen, még a vadnyugat virágkorában kap­ta, amikor a lovas banditák egy egész csendőrszázadot szorítot­tak sziklafalai közé és halomra lövöldözték. Beléptünk a szurdokba és ek­kor ért az est második meglepe­tése. En ugyanis azt vártam, hogy az egész Klan-gyülekezetet találom itt, de ehelyett csak há­rom magas, csuklyás alak foga­dott karbafont kézzel. — Mr. Bolton! — jelentette láthatatlan kísérőm.

Next

/
Thumbnails
Contents