Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-21 / 300. szám
IMS. december 21. 6 Kedd A könyvek sarkadi otthonában — Rendületlenül növünk! — panaszkodik és dicsekszik is egyben a sarkadi járási könyvtáros, Képíró Sándor. Tíz évvel ezelőtt azért kellett a község szívéből utca- hossznyit kijjebb, ide a piactérre, a művelődési otthon szomszédságába költözni, mert kevés volt a hely, most meg már ez a 110 négyzetméternyi alapterület sem elég. Mód lenne a magántulajdonban levő épület megvásárlására, mert a megyei tanács művelődésügyi osztálya biztosított hozzá pénzt s még egyszer ékkorára bővíthetnék az egészet, de gond a két lakó elhelyezése. Ha megoldhatnák!... A szűkösség egyik áldozata maga a gyermekkönyvtár. Mióta áttelepítették a művelődési otthon egyik klubhelyiségébe, az olvasók száma kétszázzal csökkent. De majd csak visszakerül törzshelyére... A járásban működő tíz községi közművelődési könyvtár valamikor a sarkadihoz tartozott gazdaságilag is. Ma már „csak” szakmai, módszertani patronálásban részesülnek, anyagi, dologi szempontból a községük tanácsához tartoznak ős persze helyi kulturális tervezés tekintetében is. Hosz- szú évek során mégis annyira ösz_ saenőttek a járásival, hogy eredményeik, gondjaik egyben az ittepedig a pártház fogadja be addig, amíg felépül a művelődési otthon. i A járási, úgyszintén a községi tanácsok részéről mind hatásosabb a kulturális élet segítése. A mind aktívabb anyagi támogatás lehe- j tővé tette az állomány megsokszo- rázását. Ahol valamikor csupán néhány száz könyv árváskodott a polcokon, ott ma 3000—4000 kötet- j nyi változatos anyagból válogathat kedvére az olvasó. Ám már ez is kevés, hiszen az olvasnivalók növekedésével emelkedik a beiratko. zottak száma is. A tanácsi és könyvtári jó kapcsolattartás ékes bizonyítéka az a vb-határozat, amit a járási tanács hozott és amelynek eredményeként könyvtárosok, járási, községi vb-titkárok, gazdasági előadók tapasztalatcsere-körutat tettek a járásban, megtekintették a jó és kevésbé jő helyzetben levő könyvtárakat, és Okányban tartott közös értekezleten leszűrve a tapasztaltakat, megállapították a tennivalókat. Ennek a tapasztalatszerző körútnak a számlájára írható a már említett zsadányi és sarkad- kadkeresztúri intézkedés, úgyszintén a biharugrai és a gerlai könyvtár jobb elhelyezése is. A kölcsönzőben egy Bartók-mű hangjai csendülnek fel hirtelen, Egy meghitt nieké is. Képíró Sándor jő ismerője az ő sorsuknak is. Mondja, hogy a községi könyvtárakat hasonlóképpen nyomta az elhelyezési gond súlya. A zsadányi például a lanácsháza udvarán egy mellék- épületben volt, most végre a művelődési otthonba került. A tanácsiháza egyik irodájának sarkában meghúzódó sarkadkeresztúrit sarokban. aztán csend... Egyik látogató kívánságára lemezt tették a lemezjátszóra és a hangot átkapcsolták a másik szobába, az olvasóterem zenesarkába, ahol harmincán is hallgathatnák külön-külön egyszerre a kiválasztott muzsikát, de csupán tíznek jut hely. Ismét csak a helyhiány! — A sarkadi fiatalság érdeklődik a zene iránt. Sok ELŐNYŐS! HASZNOS! LIBÁRA, KACSÁRA, PULYKÁRA KÖSSÖN SZERZŐDÉST A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZETTEL: LIBA UTÁN DARABONKÉNT 15 kg PULYKA UTÁN DARABONKÉNT 5 kg TAKARMÁNYJUTTATÁS, ELŐLEG. ■ 556 DISZNÓVÁGÁSHOZ PERZSELÖGÉPET, ÜSTÖT, ÜSTHÁZAT, HÚSDARÁLÓT, FÜSTÖLÖT KÖLCSÖNÖZZÖN A HELYI FÖLDM Ü VESSZŐ VETKEZETTŐL. „ 36844 l ............... K i volt Dr. Sorge? Képíró Sándor. operalemez-hallgatójuk van. A felnőttek közül már kevesebben ülnek be — sajnos —, hogy fülükre szorítsák a hallgatőt, holott bőséges a választék, ingyenes az élvezet és a rádió műsorát sem kell lesni egy-egy kedvenc szám miatt, meg sem kell vásárolni a lemezt, itt van kéznél bármikor. Képíró Sándor könyvtárvezető a nyomtatott betűnek már 1949 óta hivatott propagálója. Nagyon ösz- szenőtt már az olvasómozgalommal; így aztán nem meglepetés, hogy távozásunk előtt nagy szavak és általánosságban mozgó kijelentések helyett akt mondja, hogy jó lenne végre már a román nemzetiségű Méhkerék könyvtárának régi, elavult állományát felfrissíteni. Ha tőlük telne, rég megtették volna, azonban a hazai könyvtárellátók nem rendelkeznek ilyen anyaggal. Talán a román követség segíthetne, közvetíthetne a dologiban, hogy a kis Méhkerék könyvtára román nyelvű olvasnivalóhoz juthasson. Lehet, hogy így valóban megoldódna a dolog. Mindenesetre tolmácsoltuk a kérést... Huszár Rezső A film története a második világháborúba vezeti el a nézőt. (Bemutatja a csorvási Május 1 mozi december 21—23-ig.) Mozi DECEMBER 21. Békési Bástya: Négy szccrzetes. Békéscsabai Brigád: Gábor diák. Békéscsabai Szabadság: Tilos a szerelem. Békéscsabai Terv: Van, aki forrón' szereti. Gyomai Szabadság: Ének az esőben. Gyulai Erkel: Nehéz szerelem. Gyulai Petőfi: A mi világunk vége. Mezőkovácsházi Vörös Október: Egy amerikai Párizsiban. Orosházi Béke: Jelszó: Keresek egy utcát. Orosházi Partizán: Az alattvaló. A színház műsora December 2l-én kedóe neste fél a órakor Mezőhegyesen: TÖBB NYELVEN BESZELÜNK A Magyar Televízió műsora december 21-én, kedden I 17.53 Hírek. 18.00 Gyűjtöútoin. Disznótori népszokások Érsekvad kerten. 18.20 A Magyar Hirdető műsora. 18.35 Sorsok, emberek. Nehéz utakon. 18.50 Esti me. se. 19.05 Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvomásos vígopera. Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból. Az I. szünetben: Tv- híradó. A II. szünetben: Napi jegyzetünk — A hét könyvei. Kb.: 22.00 Tv-híradó — 2. kiadás. A jövő évtől csak vezetőfülkével ellátott traktorokat hoznak forgalomba Ankét a termelőszövetkezetek munkásvédelmi helyzetéről A termelőszövetkezetek munkásvédelmi helyzetéről és feladatairól rendeztek ankétot a napokban a Közalkalmazottak Szakszervezetében. A vitaindító előadást Hártyám Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium munkaügyi é(s szociálpolitikai osztályának vezetője tartotta. A balesetelhárítás és általában a munkásvédelem a termelőszövetkezetekben különösen fontos feladat, mivel az itt dolgozók többsége néhány évvel ezelőtt még nem ismerte a korszerű technikát, a munikavédelemről pedig még csak nem is hallott. Másfelől: a szövetkezetekben mindjobban terjed a bonyolult gépek, elektromos berendezések, vegyszerek használata, ami kellő hozzáértés és elővigyázatosság hiányában növeli a balesetek veszélyét. 1961 és 1963 között a termelőszövetkezetekben növekedett mind az összes, mind a halálos üzemi balesetek száma, tízezerről tizennyolcezerre, illetve 179-ről 234-re. Tavaly megállt a növekedés, sőt, a halálos balesetek száma 187-re csökkent. Az előzetes adatok szerint idén tovább javult a helyzet, de az év első 9 hónapjában megtörtént 94 halálos baleset még mindig rendkívül sok. A tavalyi halálos baleseteknek csaknem a fele erőgéppel, negye- : de lovaskocsival végzett munka 1 ! során keletkezett. A közvetlen ok legtöbbször figyelmetlenség, gon. datlanság; az esetek 18 százalé- , kában állapítottak meg ittaságot. I Nem kielégítő az erőgépek egy részének munkavédelmi biztonsága sem. Egy újabb határozat értelmében a jövő évben már csak vezetőfülkével ellátott traktorokat szabad forgalomba hozni, s a mó-r üzemiben levő traktorokhoz a Mezőgazdasági Gépjavító Tröszt Az Orosházi Gépjavító Állomás KISZ-szervazete az elmúlt napokban taggyűlést tartott, amelyen az üzem pártszervezete és a kiszesek javaslata alapján megválasztották az új vezetőséget. A gépjavító KlSZ-alapszervezetének titkára Kiss László technikus lett. Sajnos, ebben az évben a gépjavító KISZ-szervezete nem tudta a kitűzött feladatokat maradéktalanul megoldani. A vállalatnál felmerült új feladatok megoldása miatt a vezetőségnek nem jutott ideje a KISZ munkáját kellően ellenőrizni. A most megválasztott vezetőségi tagok több éve dolgoznak a vállalatnál és aktívan részt vesznek a Az illetékes szervek több más intézkedést is hoztak, illetve terveznek a termelőszövetkezeti üzemi balesetek megelőzésére. Az előadást sokoldalú vita követte, amelynek során több javaslat hangzott el a termelőszövetkezetek munkásvédelmének továbbfejlesztésére. (MTI) szervezeti munkában. Képese., lesznek arra, hogy fellendítsék, megszilárdítsák, tartalmában eredményessé tegyék a KISZ-életet. Az első lépések már érezhetők az 1966-os munkaterv ismertetésénél is. Bevezetik a rendszeres politikai oktatást, melyet Méhes Bálint főművezető elvtárs hetenként egy-egy alkalommal tart. A fiatalok nagy része benevez a szocialista versenymozgalomba. A gyűlésen felszólalt Páli elvtárs is, a vállalat párttitkára, aki kérte a KISZ-vezetőséget és a tagságot, hogy a vállalatra háruló nagy feladatok megoldásából tevékenyen vegyék ki részüket. Lengyel Tibor •HimHiHiiiim'M!!miii»miinmmHiniiMiuiHi»niHimwuimHiiii!iiiiimHmiiimimiimiiiW!imimiMiimMtiiiiimiiHiJuuiiiMiiii> FROTTÍR? i ! készíti el a vezetőfülkéket, KISZ-vezetőségválasztó gyűlés az Orosházi Gépjavító Állomáson