Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-19 / 299. szám
Színjátszó csoport vagy irodalmi színpad? — A világirodalom szinte kimeríthetetlen forrása a legkülönbözőbb összeállításoknak — Az emberek szeretnek szerepelni A parányi színpadon ott állít a drótokkal teleag- gaított, s ezzel a villamosszék keUjékrangjára emelt ülőalkalmatosság, körülötte az elítélt, a börtöni&azgató. az újságírónő, az ügyész, a tőkés és a langa- léfca, égőfülü, papna-k öltözött kamasz. A színdarabban a munkásmozgalmi tevékenységért halálra ítélt villany szerelőt előbb arra akarták rábeszélni, hogy javítsa meg az elromlott villamosszéket, aztán, amikor a tiltakozás hulláma megijeszt tette a hivatalosokat, arra ösztökélték, rontsa el - a halált osztó széket. A ..pap’* — a hosszú, fekete kabát alól a szomszéd örzse néni madfzagkant áron leeresztett fekete szoknyája hullámzott reverendaként — buzgón darálta a szöveget. És amikor a műkedvelő előadás véget ért Kókán és következett a bál, a legnagyobb színészi teljesítménynek kijáró bóknak vélte a kamasz a röpke felkiáltásokat: „Nini, itt a kis pap!” Még éjszaka, a húszfokos hidegben, a gumikerekű stráfkocsi tetején is ez a mondat foglalkoztatta, amíg hazaértek Nagyká- tára. Hitelesen ta núsíthatj a mindezt a húsz évvel ezelőtti kamasz, aki most e sorokat írja. R omantikus hőskorszak volt ez, s akik vállalták a jeges januári éjszakukat, joggal hihették: a nevetséges díszletekkel és minden bizonnyal nem kevésbé komikus előadással valami nagyot cselekszenek. Színházat visznek a faluba, ahol eddig ilyent nem láttak. A kultúra magjait hintik a szűz talajba. irodalomszetetre. a művészet szépségének tiszteletére tanítják az embereket. Az évek múltak és a magok kikeltek. Tömegek ültek be az iskolapadokba, hivatásos művészek szállnak fel naponta Thália motorizált szekerére, megindult a könyvek serege, hogy bevegye a tájékozatlanság várát. S közben. .. közben — lentkezik a különböző seregszemléken . N yilvá nvalóan azért, mert előnyei kézenfek- vőek. Korlátlanok a fellépési lehetőségek. Egy verset, egy kis zenével fűszerezett irodalmi ösz- szeállítást minden közösségi megmozduláson elő lehet adni. Sőt, az egyes ünnepi alkalmakkor is sokkal stílusosabb versekkel vagy általában, irodalmi összeállításokkal szerepelni,* mint színdarabokkal. Ám manapság a közösségben rendezett családi ünnepségektől a kirándulásokon át a klubdélutánokig mindenütt helyet követelt magának az irodalom. A másik, legalább ilyen fontos előnye az irodalmi színpadnak, hogy nincs műsorpiroblé- mája. A világirodalom, s benne természetesen a magyar szerzőik művei, szinte kimeritheteilen forrásai a legkülönbözőbb összeállításoknak. Mert ma már olyan sokféle műsortípust produkált a mozgalom, az egyszerű számonkénti konferalástól a keretjátékig, a szavaló kórusoktól a tematiku s össze állítás okig — hogy az új műfaj szakvezetői is alig győzik mindezt számon 'tartani: S a lehetőségek ki- meríthetetlenek, még ugyanazt a tíz verhet ás legalább százféle összeállításban, megoldásban lehet a közönség elé vinni. A z sem lebecsülendő előny, hogy míg a színjátszók a kézhez kapott drámai anyaggal dolgoznak, addig a legjobb irodalmi színpadoknál a eső- porttagok együttes munkája, ötletei, megbeszélései alapján alakítják ki a végleges műsort. A résztvevők ehhez kapcsolódó irodalmi búvárkodása legalább olyan nagy kulturális haszonnal jár, mint maga az előadás. Az sem elhanyagolható előnye az irodalmi színpadnak, hogy anyagiak, tehát pénzkiadás' dolgában sokkal szerényebbek a követelmények a színjátszó csoportoknál. Jobbik esetben néhány jelzéssel, de akár egyetlen körfüggöny előtt Mint amilyen helytelen volt évekig görcsösen ragaszkodni jó néhány. feloszlásra érett csoporthoz, olyan helytelen lenne most mindenestül kiszorítani a színjátszókat a kulturális életből. Több ok is indokolja — néhány területen — működésük helyességét. Mindenekelőtt az, hogy sem a Déryné Színház, sem a televízió nem jut el mindenhova. Továbbá: egy-egy vidéken, faluban olyan problémák jelentkezhetnek. amelyekre a tv nem adhat, választ, s amelyeket speciális műsorválasztással egy- egy . színjátszó csoport előnyösen tudna a megoldáshoz közelebb segíteni. S mint erről szó esett, az emberek szeretnek szerepelni, erről seim szabad megfeledkeznünk. Egyetlen szempont szabhatja csak meg a színjátszó csoport létét: milyenek a lehetőségek? Van-e elég önkéntes és minimális készséggel bíró jelentkező? Va.n-e megfelelő irodalmi felkészültségű, rendezői és pedagógiai tapasztalatokkal rendelkező műveszeiti vezető? Van-e olyan intézmény, szervezet, amelyik megfélelő anyagi támogatást tud biztosítani? Végül: van-e legalább két-három előadás nézőseregét biztosító érdeklődés a színjátszók produkciója iránt? Ezek a feltét-elek egyformán fontosak,- s ha csak az egyik is hiányzik, nagy on-na gyón meggondolandó a csoport létrehozása. Ahol viszont mindegyik feltétéi biztosítható, ott támogatni kell a csoportok alakulását, a régiek továbbélését, virágzását. M ert nem szabad elfelejteni: ma is vannak égőfülű kamaszok, a lámpaláztól elfúló hangú idősebbek, akik számára 20—50 év múlva 1« nagyszerű emlék egy-egy színházi este a ,;világot jelentő” deszkákon. S ez a nagy múltú mozgalom elsősorban általuk lesz része kulturális életünknek. Bernáth László j KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET .......................... ....... " ............ .....1 "" 1 ‘ " ' Mo lnár Antal Gondolatok Sötét ahlakok valljuk meg — a kullúrmunka sokáig egyet jelentett a színjátszással meg a tán ©csoporttal. Már-már tarthatatlannak látszott a helyzet, különösen a műsorválasztás miatt. Vagy nem volt elég színvonalas egy- felvonásba és túlságosan nehéz feladatra vállalkoztak a csoportok, vagy olykor a könnyebb ellenállás útját választva, a háború előtti műkedvelősdi ósdi giccseit tűzték ismét műsorra. Később javult a helyzet, s nagy lökést azután a adta meg. A saó tömegmozgalom sókka l egészségesebb és lyebb gyö'kereket eresztett, semhogy még egy ilyen „konkur- rencia” is „kiirthatta” volna, hiszen a kultúra önkéntes terjesztőire ma még sz ükség va n városon és falun egyaránt. A tv térhódításával egy ütemben megszületett az irodalmi színpadok mozgalma. Ma már évről évre több és színvonalasabb csoport jei3 teljes értékű produkciót lehet nyújtani, amit a színjátszásról nem lehet elmondani. S végül a vers, a próza előadása sokkal jobb iskolája az öntevékeny műkedvelőknek, mint a szerepjátszás. A vers elemzése, a szép magyar beszéd, a hangsúly törvényednek megismerése, a szavalás móndfen külsőségektől mentes előadói stílusa — olyan nagyszerű pedagógiai lehetőség, amellyel jobb és gyengébb képességű résztvevőkkel egy- eredményt A színjátszás, a műkedvelő is, egy kicsit mindig „sztárod”, a tehetségesebbeket mintegy kiemeli a közösségből és ez a nem hivatásos művészek között előnytelen jelenség. J oggal vetődik fel a kérdés: ha az irodalmi színpadok ilyen sok jó tulajdonsággal rendelkeznek, vajon van-e még értelme a színjátszó csoportok életben tartásának? Később feltette a kedvenc lemezét, jól felerősítette, hogy hallja, aztán kiment a fürdőszobába. Ráállt az ülőikére, s meggyújtotta a markában szorongatott Fecskét. A füstöt a félig nyitott ablakon fújta ki az esőbe. Még a cigaretta felénél sem tartott, amikor le- í járt a lemez, és idáig hallatszott a tű sercegése. Behajította a fél cigarettát a kagylóba és ráhúzta a vizet. A szobába érve kikapcsolta a | lemezjátszót, aztán, ráhasalt la heverőre és a mintás fa- I lat bámulta. Különben is i bőgni szeretett volna, i Egész délután egyedül ebben a ronda lakásban. És kint zuhog az eső. De csak ne bőgjön az ember, ha egy kosármeccs után három sarokházat bevág egyszerre. Egyébként mi köze a bőgőshez a sarőkháznak? Ha muszáj bőgni, akkor muszáj. Csak a Kálmi bácsi találhat ki ilyen hülyeséget azzal a görbe és horpadt logikájával... Legjobb, ha felhívja a Katát és megkérdi ... teljesen lényegtelen, hogy mit kérdez. Csak már megpenésze- dik az ember az unalomtól, meg minden. Tárcsázott, de foglalt volt a vonal. Aztán hívta még néhányszor, de mindig foglalt volt. „Ki a fenével dumálhat annyit az a nő? *— gondolta dühösen — ámbár lehet, hogy nem is telefonál. Csak rosszul tette vissza a kagylót, amilyen hatökör.” Az ablakhoz ment és lenézett az utcára. Porzott az úttest a lezúduló víztömeg alatt. Ha még jó idő lenne, akkor kimehetne a parkba. Esetleg találkozna azzal a sráccal, amelyiknek az a nagy farkaskutyája van. Hogy az mekkora dög! De ilyen hülye vasárnapot még nem látott. Hogy hétköznap esik, az még csak istenes, de ha ilyen nyavalyás a vasárnap, akkor mi a fenét csináljon az ember, ráadásul, ha anya is elment a Kálmi bácsival? „Ö, az istenit — gondolta —, a Kálmi bácsi a büdös- pipájával és a görbe lábú daxlijával...” Hirtelen elfordult az ablaktól. Legjobb, ha elmegy a Katához. Nem mintha nem lett volna elegük egymásból egy teljes tanév után, de azért éldumcsizzák az időt nyolcig. S ettől megjött a kedve is. Miközben magára ráneigálta a pulóverét, egy táncdalt fütyült, aztán bevágta az eloszoba- ajtót maga után. A buszon jutott eszébe, hogy nyitva hagyta az ablakot, s ha megfordul a szél, becsapja az esőt a szobába. Most már mindegy. Legfeljebb a Kálmi bácsi daxlijára fogja majd a tócsákat. Üristen, hogy tarthat valaki olyan ronda korcsot? Az áruház előtt szállt le, s a sárga épülettömbig számolta a lépéseit. Ha páratlan, otthon van a Kata, ha páros, a Ricsivel üldögél valamelyik presszóban. Még egy olyan unalmas srácot! fró, vagy mi. Verseket ír a Katához. A ház előtt lelassította a lépteit, de mégis páros jött ki. Azért becsengetett. Kata nyitott ajtót. — Szia, ember! Százezer éve nem láttalak. Hajítsd le itt kint a cuccodat, tudod, milyen. isteni, hogy jöttél, tudniillik az öregeim színházba mentek — hadarta egy szuszra. — Tulajdonkép pen én is ezért... — azt utálta, amikor Kata így lelkendezik, noha csak egy hete nem találkoztak. — Helyben vagyunk. Jössz már? Amikor utoljára járt itt, egy pianínó volt a sarokban meg talán egy ócska kre- denc, na és az a borzalmas rézcsiilár. Mosit modem, sárga bútorok álltak a régiek helyén. — Klassz — mondta, és körülnézett a lakásban. — Ezt nézd meg, öregem — Kata kinyitotta az alacsony, tükrös bárszekiényt. amelynek belsejében kigyulladt az égő. — Na? És ehhez mit szólsz, Zia? — rövid nyakú üveget húzott elő. — Gin. Zia belesüppedt a fotelbe. „És ha hazajön anyám, mi a fenét hisz? Még csak egy sort sem írtam neki. Azt hiszi majd, hogy elraboltak. A Kálmi bácsi persze megnyugtatja, hogy manapság már nem rabolnak. Pláne egy 38-as lábú lányt. Addig beszél neki, amíg a végén megnyugszik.” — Gondolom, nem kajáltál még? — Kata egy üveg őszibarack-befőttet halászott elő a fotel mögül. Zia tiltakozni akart, hogy pukkadásig falta már magát, de aztán vállat vont. Ettek. — Na és, mi van azzal a pacákkal? — kérdezte Kata tele szájjal. — Hogy-hogy? Melyikkel? — egészben nyelte le az őszibarackot. — Hát, aki a mamáddal jár, az a pipás tag. — Nem jár — mondta hamis hangon — egyáltalán nem, a kollégája és ... van egy cigid? — Persze. De csak Terv. Cigizünk? — Jó. De ha hazajön a mamád?... * — Nem jön haza a mamám — nyafogta dühösen Kata. — És ha hazajön? A fater már úgyis telefüstölte a szobát. — Meggyújtotta a cigarettáját. — Egyébként olvastam. — Mit olvastál? — Egy haláli klassz könyvet. A legyek ura a címe. Arról szól, hogy egy lakatlan szigetre kerül néhány Hatvani Dániel: Ifjúságom kertjéből deres a szőlőlével fakul az ősz ezüstje ifjúságom kertjéből bámulok kéklő füstbe Homlokomon ködben ázik mégis távoli fény ver * betakarja a szívem égignőtt venyigékkel Szál lilék a füst után már borízü alkonyokba ' lehulló csillag suhint késői halálomra a televízió színját- aránt színvonalas azonban lehet elérni, mé-
